„Michael ​egyszerűen nem értette. Jessie-nek megvolt az otthona, ahol szerető család várta. Megkapott mindent, amire csak vágyott: jó iskolákba járhatott volna, mesés élet állt előtte. Tizennégy éves korától mégis annak szentelte magát, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjen, a mocsokban dagonyázzon, s közben nem mellesleg összetörje az anyja szívét. Apjával ellentétben Josephine még mindig hitt a mesés fordulatban, hogy a lánya egyszercsak hátat fordít mindennek. Michael nem ringatta magát ilyen illúziókba. A lány lett az Akhilleusz-sarka, az egyetlen igazán gyenge pontja. Szabadosságáról az egész világ tudott, s csakis az ő pozíciója tartotta vissza az embereket attól, hogy nyíltan a szájukra vegyék. 
Bármit próbált, Jessie mindent meghiúsított. A lánya maradt, akit lehetőség szerint megvédett, ám a legsötétebb pillanatokban, amikor újabb ámokfutásról értesült – vagy a rendőrök felhívták azzal, hogy megint be kellett varrniuk –, titokban a halálát kívánta, miközben gyűlölte magát ezért.”

Michael Flynn, az Arcok nevű bűnszervezet mindenre elszánt vezére nem véletlenül került a csúcsra; már egészen fiatalon, a félelmetes Patrick Costello beosztottjaként is számtalanszor bizonyította rátermettségét és kegyetlenségét, lojalitása pedig el is nyerte méltó jutalmát, amikor magától értetődő módon ő lépett a cég élére hajdani főnöke után. Ahogy telnek az évek, Michael pozíciója egyre inkább megingathatatlannak látszik, és lassan már ő maga is elhiszi: érinthetetlen a legtöbb közönséges halandó számára. Mindent és mindenkit a markában tart, és bármikor megszerzi, amit akar. Egyetlen épeszű ember sem húzna ujjat Michael Flynnel. Egészen mostanáig…

Martina Cole-t világszerte a krimi koronázatlan királynőjének tartják. Műveiből összesen több mint tizenegy millió példány fogyott világszerte, népszerűsége több mint huszonöt év után is töretlen. Huszadik megjelent regénye, a Bosszú sem okoz csalódást – egyszerre sokkoló, fordulatos és a végletekig nyomasztó, egyszóval hamisítatlan Martina Cole-krimi.

Nem ez az első könyvem az írónőtől, és valószínűleg nem is az utolsó. Az ő történetei vagy nagyon jók, vagy borzalmasak.

Na talán ez az első olyan könyv, hogy jó volt, izgalmas volt, olvastatta magát, de mégsem sorolom a nagyon jó kategóriába. A könyv vége felé jártam már tegnap este, de már akkor azon gondolkodtam, hogy mit írhatnék erről a történetről, mert gyakorlatilag a könyveinek a többsége ugyan arról szól. Az alvilág urairól, akik törvénytelenül szerzik a milliókat, a családról, ahol tuti van egy fekete bárány, gátlástalan nőkről, a drogokról, korrupt rendőrökről, és a gyilkolásról, ha valaki éppen keresztbe tesz valamelyik Arcnak. Ezzel el is mondtam miről szól a könyv.  

Az első pár oldalt elolvasva, és az első pár fejezet után már gyanítani lehetett a végét. Nem is voltam messze az igazságtól, pont az történt, amire számítottam. Emiatt is tettem le úgy a könyvet miután elolvastam, hogy lehet pihentetem egy kicsit az írónő könyveit, mert már nem tud újat mutatni. Talán egy év múlva újra adok neki egy esélyt.

A történet főszereplője Michael, akit az anyja egyedül nevel, és akit még fiatalkorában karol fel az alvilág egyik legnagyobb, és leghírhedtebb gengsztere. A könyv több blokkra van osztva, így gyakorlatilag Michael egész életét nyomon tudjuk követni. Megnősül, a feleségét isteníti, ő a legfontosabb az életében, tehát itt adott egy harmónikusnak tűnő családi idill, viszont a munkában gátlástalan gengszterré válik. Ha kereszbe tesz neki valaki, annak garantáltan az volt az élete utolsó baklövése. Adott a felesége, akinek csak a férje számít, ezért támogatja bármiben, és jó feleséghez illően nem kérdez.

Természetesen ebből a történetből sem hiányozhat a család fekete báránya, aki történetesen Michael egy szem lánya. Az apja munkájának, és az anyja mentális betegségének következtében ő is hírhedté válik, de nem a jó magaviseletéről. Itt most lehet elmélkedni, hogy mi vezetett odáig, hogy az alvilág urának egy szem pici kislányának bájait élvezte aki csak akarta. Talán az anyja viselkedése, akinek csak saját magára, a ruhájára, a frizurájára, a sminkjére, és a férjére volt gondja, vagy az az este volt a mérföldkő, amikor mondhatni testközelből látta mire képes az apja? Vagy hogy utána úgy érezte, hogy egy merő hazugság az élete? Esetleg, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáit? Én úgy gondolom, hogy mindez egyszerre. Tizenévesen ennyi mindennel nem tudott megbírkózni egyedül, ezért inkább a bulizást, az éjszakai életet, és partnerei társaságát élvezte. Így nem kellett szembenéznie a való világgal. Azon már meg sem lepődtem, hogy 15 évesen terhes lett.

Mivel az első pár oldal után nem hagyott túl sok kétséget afelől az írónő, hogy mi lesz a családdal, így nem lepődtem meg azon sem, amikor valaki Michael gyenge pontját, a lányát használva mutatja meg a leghírhedtebb gengszternek, hogy milyen amikor a szerettei élete forog kockán.

Összegezve jó volt, olvastatta magát a könyv, de végig hiányérzetem volt. Hiányzott egy kis plusz.

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. 
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete. 

A szerelemért még a halált is kicselezte. 
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Én komolyan nem hiszem el, hogy az írónő (meg egyáltalán bárki!) hogy képes így befejezni egy könyvet, mint ahogy ezt befejezte??!!! Ez amúgy teljesen legális?? 😀 Én meg rághatom a kefét, amíg kijön a következő része!

Az első könyv „kivégzése” után olvastam más könyvmolyok értékelését is, és nem értettem miért ez az őrült rajongás Rhys iránt. Na most már tudom 😀 Péntek este fél 11-11 körül végeztem a könyvvel, és még szerencse, hogy akkor már minden zárva volt, mert szerintem elrohantam volna magamra tetováltatni a nevét, mondjuk egy szivecske koszorúba 😀 (nem, nem vagyok tini, és őrült sem -bár jelen esteben a férjem lehet másképp nyilatkozna – 😀 )

Tamlint viszont úúúúúúgy megutáltam!! De most komolyan! A könyv végén már szabályosan rosszul voltam tőle!

No de hogy konkrétumokat is mondjak.  🙂 Az értékelés lehet spoileres lesz, szóval csak saját felelősségre olvasd el 🙂

A Tüskék és rózsák udvarában Rhys megmentette Feyre életét, de ennek ára volt. Feyre élhet, ha minden hónapban egy hetet Rhysand társaságában tölt. Szentül meg voltam győződve benne, hogy a könyvben megy majd a huzavona, és Feyre labdaként pattog majd a két udvar között, és a két pasi vadállatként megy egymásnak minden hónapban.

Na ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A történet Amarantha halála után játszódik, amikor a testileg és lelkileg megtört tündérek próbálják feldolgozni a történteket, és újraépíteni a városukat.
Feyre rémálmokkal küzd, Tamlin pedig túlzásba viszi az aggódást miatta. Még a széltől is óvni próbálja, ezzel viszont még mélyebbre süllyeszti a depressziójában. Már itt, – a történet elején – nem igazán tetszett Tamlin viselkedése, de ott lett végleg elegem belőle, amikor bezárta Feyre-t a házba, mint egy foglyot. És úgy igazából itt jön be a képbe Rhys, és az Éjszaka udvara.

Az első részhez képest óriási a fordulat a szereplők viselkedésében. Olvasás közben csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi történik? Fantasztikusan mutatja be azt az utat, amin Feyre keresztül megy, és hogyan láball ki a legmélyebb depresszióból, és hogy lesz belőle igazi harcos. Az első részben feldobja a labdát az írónő, és a második részben kőkeményen le is csapja.

Nem, nem mondom el, hogy mire gondolok 🙂 Bocsi! 🙂 És magáról a történetről sem fogok többet mesélni, mert spoiler nélkül nem is igazán tudnék.

Ami biztos, hogy nekem nagyon tetszett magának a történetnek a felépítése, Feyre és Rhys érzéseinek bemutatása, és igen, valóban odáig voltam Rhys-ért, és csalódtam Tamlinban, de most, pár nappal a könyv elolvasása után olyan érzésem van, mintha nem is én döntöttem volna ezek mellett az érzések mellett, hanem az írónő döntötte volna el, hogy akkor most ki mellé „álljunk”, kit kell csodálnunk, és kiben kell csalódnunk. Mindemellett imádtam olvasni a két főúrra vonatkozó ellentéteket. Amíg Tamlin az udvarra sem engedi ki a szíve választottját, addig Rhys csatába viszi. Az egyik tanítja használni a képességeit, a másik elrejtené a világ elől. Zseniális! És ami a legjobb, hogy nincs túlerőltetve. Nincs az az érzése az embernek, hogy most olvastam egy negatívat az egyikről, akkor kell egy pozitív a másikról. Oldalról oldalra van felépítve, nem a könyv elején van az arcunkba tolva, hogy „nesze, ez lesz a könyvben”.

Ritka, amikor végére érek egy könyvnek, és a felsorakoztatott szereplőket egytől egyik megkedveltem. Már ma beköltöznék az Éjszaka udvarába, de komolyan 🙂 csak legyen ott a belső kör összes tagja. 🙂

Feyre nővéreiben kellemeset csalódtam, és nagyon kíváncsi vagyok mi lesz velük. Itt mondjuk külön kiemelném Nesta és Cassian cívódását 🙂 Aww, szurkolok nekik 🙂

Ahogy olvastam a történetet, oldalról oldalra lelkiismeret furdalásom volt, amiért mostanában elhanyagoltam a hasonló fantasy történeteket. Régebben szinte mást sem olvastam, csak tündérekről, bukott angyalokról, vámpírokról, démonokról, boszorkányokról szóló könyveket, viszont az utóbbi időben valamiért hanyagoltam őket. De hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Viszont piszkosul hiányoznak az ilyen történetek, mint amilyen a Köd és harag udvara volt. Amikor betoppan Rhysand, te meg azt is elfelejted, hogy hol vagy, ki vagy, csak a nyálad csorgatod, mert megjelenik a lelki szemeid előtt Ő 🙂

Hogy ajánlom-e a könyvet? Naná!! 🙂 Ha szereted a romantikát, vágysz egy kis izgalomra, és hiszel a tündérmesékben, akkor ez a Te történeted 🙂
Az biztos, hogy fájó szívvel fogom visszaadni a könyvet a tulajdonosának. Már most úgy érzem, hogy egy darabot téptek volna ki belőlem.

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)

A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 

A Kristen Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják. 
Szexi, akciódús sorozat első kötete.

Két dolog miatt döntöttem úgy, hogy ezt a könyvet nekem el kell olvasnom! Az egyik, az Üvegtrón sorozat, ami egyszerűen fantasztikus, izgalmas, letehetetlen, a másik ok, pedig, hogy a tündérek (az Arkangyalok mellett) a gyengéim. Elég sok munkám volt az utóbbi időben, ezért nem olyan tempóban haladtam vele, ahogy szerettem volna, és már alíg vártam az estéket, hogy, eljussak odáig, hogy végre le tudok ülni olvasni.

A történet egyik főszereplője Feyre, aki egy viskóban él az apjával, és két nővérével. Feyre az anyja halálos ágyán megígérte neki, hogy vigyázni, és gondoskodni fog a családról. Mivel pénzük nem nagyon volt, ezért az erdőbe járt vadászni, hogy legyen mit enniük. Segítsége nem akadt, az apja alíg tud lábra állni, és a nővéreire sem számíthat.

Egyik nap őzre vadászott, amikor egy farkas is szemet vetett a zsákmányra. Mivel szó szerint az életük múlt azon, hogy hazaviszi-e az őzet, ezért a farkast lelőtte. Később egy szörnyeteg törte rá a családra az ajtót, és két választási lehetőséget adott Feyre-nek. Vagy vele megy, és a tündérek közt fog élni, vagy megöli. Végül Feyre úgy döntött, hogy a tündérrel tart. Mindezt egy olyan szabály megszegése miatt, amiről nem is tudott.

A falutól 2 napi járásra van Prythian, a tündérek földje, amit egy láthatatlan fal választ el az emberektől. A túloldalán kegyetlen szörnyetegekkel.
Hét kerületre van osztva a terület: a tavasz, az ősz, a nyár, a tél, a hajnal, az éjszaka, és a nappal udvarára. Feyre a tavasz udvarába kerül, aminek a főura Tamlin, és ahol egy átok miatt 49 éve mindenki álarcot visel.
Innen már teljesen magával ragadott a történet, mert még véletlenül sem arról szólt, amire én számítottam. Természetesen Feyre mindent megtesz, hogy megszökjön az udvarból, de mindig belebotlik egy rejtélyes szörnyetegbe, ilyenkor vagy Tamlin, vagy Lucien siet a segítségére. Nem fogolyként tartják ott, hanem úgy bánnak vele, mint egy vendéggel. Feyre folyamatosan a családja miatt aggódik, de Tamlin ígérete, – mely szerint gondoskodott a családjáról, – megnyugtatja, bár továbbra is utálja a tündéreket. Egyébként a tündérek is az embereket.

Természetesen ebből a tündérmeséből sem hiányozhat a szerelmi szál, viszont nem az első látásra egymásba szeretnek, és oldalakon keresztül csöpögős történetre kell gondolni. Sorról sorra, oldalról oldalra van felépítve a történet romantikus része, amit én egyszerűen imádtam 🙂

Ha a kedvenc karakteremet kellene kiválasztanom, nagy bajban lennék. Az elejétől kezdve odáig voltam Tamlinért és Lucienért, és bár amikor Rhys feltünt a színen, őt nem igazán szerettem, de ahogy közeledtem a könyv vége felé, őt is a szívembe zártam.

Feyre személyét nem nagyon tudom hova tenni. A történet elején nagyon szimpatikus volt, ahogy egyedül gondoskodott magáról, és a családjáról, éveken keresztül tartotta magát az anyjának tett ígéretéhez. A történet végén szintén nagyon kedveltem, szerettem olvasni hogy mi mindent megtesz, és feláldoz Tamlinért, és az udvaráért, még a saját életét is eldobta volna értük. De a történet közepén, háááát ott nem volt a kedvencem. Nekem sok volt a „jaj én ezt nem tudom megcsinálni”, vagy az „én ezt nem tudom megfesteni” hozzáállása. Itt hova tűnt a történet elején megismert elszánt, bátor, és mindent véghezvivő Feyre?

A könyv olvasása közben szinte lelkiismeret furdalásom volt, hogy ennyire elhanyagoltam mostanában a tündérekről szóló történeteket. Szinte nem ismertem magamra. De a jövőben ezen változtatni fogok! Rájöttem, hogy hiányzik a fantasy világ!

Hogy kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek aki szintén odáig van a tündérekért, szereti az izgalmas kalandokat, a romantikát, és bármikor vevő egy igazi tündérmesére 🙂

/fülszöveg és borítókép: www.moly.hu/

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Ó! TE! JÓ! ÉG! IMÁDTAM!!!! Az első szótól az utolsóig!

Péntek este kezdtem el olvasni, és ha a férjem nem hajtogatja annyira az éjszaka közepén, hogy aludni kéne, mert szombaton fotózok, akkor egy szuszra elolvasom 🙂 Nagy duzzogva letettem, de azért szombaton még munka előtt befejeztem. Szerintem csak ezen kattogtam volna egész nap, amíg haza nem érek, hogy már csak pár oldal van hátra, és soha nem fogok hazaérni, hogy végre befejezzem. 🙂

Egy egyszerű romantikus történetről van szó, ami nem csöpögős, nem ölik a gimis csajok egymást a szexi főszereplő pasiért. Egyszerűen csak egy szép történet a gyász 7 fázisáról, amin mindenki keresztülmegy, akinek összetörték a szívét.

Avery és a két testvér, Aiden és Grayson együtt nőttek fel, szinte minden pillanatot együtt töltöttek. Igaz, hogy az „előtte” időszakról nem sok mindet tudtunk meg, de ami néha említésre került, az bőven elég ahhoz, hogy átlássuk a fiatalok kapcsolatát. Avery beleszeret Aidenbe, akinek fogalma sincs a lány érzéseiről. Amikor Avery elé áll, és elmond mindent, akkor szembesül vele, hogy Aiden testvérként tekint rá, nem táplál komolyabb érzéseket iránta. Ezzel a srác összetöri a szívét, és Grayson az, aki vállalja a segítő szerepet, és Avery mellett lesz, amíg ő túljut a gyász fázisain.

Mivel Avery a „kocka csapat” tagja, ezért logikus, hogy a tudomány segítségével saját magán mutatja be min is megy keresztül. Közben elkezdjük megismerni a kocka csapatot, akiket személy szerint én nagyon bírtam.

Imádtam, hogy a könyv nincs tele klisékkel. A kockák jó fejek, segítenek Graysonnak a suliban felzárkózni, nem magukba fordult antiszociális fiatalok. Grayson bandája természetesen a népszerűek csapata, és természetesen lányok is a tagjai. Viszont ők jó fejek, segítenek ahol tudnak, viccesek. Komolyan nem is emlékszem, hogy olvastam-e valaha olyan könyvet, ahol a népszerű csajok nem gonosz banyák 🙂

Szeretem az olyan könyveket, ahol nemcsak egy szemszögből követjük az eseményeket, és jelentem, ebben a könyvben ezen a téren sem csalódtam. Tény, hogy a tinik a célközönség, – és lássuk be, én még véletlenül sem vagyok az -, a könyv nyelvezete is a tipikus tini könyveket idézi, de egyáltalán nem zavaró, sőt!

Aident nem igazán tudtam hova tenni. Egyik pillanatban egy tök jó fej srác, a másik pillanatban meg egy barom. Nekem az volt az érzésem, hogy ő még keresi önmagát.
Libbyn viszont olyanokat röhögtem 🙂 ahogy Owen agyát húzta, hát az zseniális 🙂

Hivatalosan is LOL könyv rajongó lettem 🙂 Most komolyan, ezek a könyvek miért nincsenek a kötelező olvasmányok között a középiskolában? Tuti hogy mindenki imádná 🙂

Összegezve: olvassátok el, szuper könyv!! 🙂

(kép és fülszöveg forrása: www.moly.hu)

Libby Garrett Owen-függő. A szuperokos lány szentül hiszi, hogy megütötte a főnyereményt a szívdöglesztő kosarassal, miközben a srác még csak mutatkozni sem hajlandó vele, nemhogy felvállalni közel egy éve tartó kapcsolatukat. Avery és a kockakommandó nem bírja tovább nézni, hogy imádni valóan őrült barátjuk lassan teljesen kifordul önmagából, ezért ráveszik, hogy csináljon végig egy tizenkét lépéses „Owen-elvonó”-t. A sikeres leszokáshoz Libbynek szüksége van egy pártatlan mentor segítségére is − itt lép a képbe Adam. A kőkemény, szexi srác elvileg tökéletes a feladatra, ha valaki elbír Libbyvel, az ő. Ja, hogy titokban évek óta szerelmes a lányba? Á, miért is bonyolítaná ez a dolgokat?!

Eddig csak egy LOL könyvet olvastam, de ha tudtam volna, hogy ezek ilyen jók, hát már rég kivégeztem volna mindet 🙂 Na nem baj, van még idő év végéig 🙂
Mondjuk ebbe a könyvbe jól beleválasztottam, mert mint kiderült, van egy első része is. Naná, hogy azt is el fogom olvasni, szóval lehet már most borulni fog az áprilisi olvasási listám 😀 De mit tehetnék, ha ilyen kincsekre bukkanok? 😀
Annyira nagyon jóóóó volt! Imádtam 🙂 Az első néhány oldaltól nem estem hasra, annyira nem fogott meg, de ahogy belelendült a történet, le sem tudtam tenni 🙂

A történet főszereplője Libby, egy – elmondása szerint – túlsúlyos lány, aki úgy érzi Őszexiségével (Owen) megfogta az Isten lábát. A srác egy őstulok, Libby csak a szexre kell neki, ebből kifolyólag nem hajlandó sem nyilvánosan mutatkozni vele, sem felvállalni a kapcsolatukat. Úgy utáltam azt a pasit!!
Miatta Libby cserben hagyja a barátait, akik nem csak a tudós klubból zárják ki, hanem a barátságukat is szüneteltetik. Libby legjobb barátnője Avery azonban nem hagyja annyiban, összerántja a bandát, és szembesítik Libbyt azzal, hogy az elmúlt egy évben mennyire cserbenhagyta a csapatot. Owen-mentesítő programot találnak ki, és ebben Adam segítségét kérik, aki Libby törzshelyén, a Fekete nevű presszóban dolgozik. Már a könyv elején kiderül, hogy Adam fülig bele van zúgva Libbybe, annak ellenére, hogy így minden idejüket együtt kell tölteniük elvállalja, hogy segít neki, hogy az Owen-függőségből kigyógyuljon.

Egy 12 lépéses programot kell elvégeznie Libbynek ahhoz, hogy hivatalosan is „gyógyultnak” minősüljön.

Libby egy vagány csaj, cserfes, cica mániás, a snowboard koronázatlan királynője. Mondjuk, az alma nem esett messze a fájától, az apja versenyszerűen snowboardozik. De néha úgy tarkón vágtam volna a csajt, hogy egy hétig egy irányba megy… Amikor már kezdtem megkedvelni, akkor csinált egy akkora ökörséget, hogy csak pislogtam.

Adam lett a kedvencem. Az anyja egy alkoholista, aki nem törődött sem vele, sem a húgával, ezért kénytelen volt a gimit abbahagyni, és elmenni dolgozni, hogy ne haljanak éhen. A húga gyámja lett, és mindent megtett azért, hogy legalább Kate élvezni tudja a tinikorát. A legnagyobb szenvedélye a deszkázás. És tetovált is! Oh.. 🙂 Nemcsak a húgáról gondoskodik, de minden erejével azon van, hogy segítsen Libbynek, még az után is, amikor őt is cserbenhagyja, és megalázza.

Libby szüleit imádtam 🙂 fiatalon lettek szülők, és talán ezért teljesen más a felfogásuk, mint akik idősebb korukban vállaltak gyereket. Nem olyan vaskalaposak, és imádtam ahogy Libbyvel szórakoztak 🙂

A könyv olvasása során volt hogy dühöngtem, votl hogy röhögtem, és volt, hogy potyogtak a könnyeim. Ilyen egy tökéletesen megírt könyv! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

(a kép és a fülszöveg forrása: www.moly.hu)

Louisa ​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)

Kivételesen a filmet hamarabb láttam, mint ahogy a könyv a kezembe került volna. Mivel Trónok harca lázban égek, ezért hónapokkal ezelőtt rákerestem Emilia Clarke filmjeire (imádom ezt a csajt, egyszerűen zseniális színésznő), és ezt a filmet dobta ki a gugli. Utána sem néztem miről szól, úgy voltam vele, hogy ha a Sárkányok Anyja játsza a főszerepet rossz nem lehet 🙂 Hogy elérzékenyültem-e? Áááá, csak éppen annyira, hogy nem láttam a könnyeimtől 😀

Mint kiderült, egy könyv alapján készült a film. Nem volt kérdés, el kell olvasnom a könyvet! Rá is került a márciusi olvasási listámra.

Louisa 26 éves, és egy angol kisvárosban él a szüleivel, a nagyapjával, a hugával és annak kisfiával. A Vajas Buci nevű kávézóban dolgozik, azonban a tulajdonos kénytelen bezárni az üzletet, emiatt Lou munkanélkülivé válik. Beleveti magát az álláskeresés világába, de túl sok munkatapasztalattal nem rendelkezik a pincérkedésen kívül. Amikor már teljesen reménytelennek tűnik, hogy egy rendes állást talál magának, akkor jön a nagy lehetőség. 6 hónapra ápoló-társalkodónőt keresnek egy mozgássérült férfi mellé.

Will 35 éves, dúsgazdag, jóképű üzletember, aki szenvedélyesen szereti az életét, a sportok megszállottja. Egy szerencsétlen baleset azonban mindennek véget vet. Munkába menet egy motoros elüti, aminek következtében nyakól lefelé lebénul. Az öngyilkossági kísérlete után a szülei keresnek mellé egy társalkodónőt, aki szinte egész nap vele van, és ami szinte lehetetlennek bizonyul, megpróbálja felvidítani Willt.

Lou, bár semmilyen gyakorlata nincs beteggondozás terén, megkapja az állást, azonban a kapcsolata Willel elég nehezen indul. Will folyamatos mogorvasága, piszkálódása, és szúrós megjegyzései nem segítenek a közös hang megtalálásában. Egészen addig, amíg Lou meg nem unja, és helyre nem teszi.

Egyik nap Louisa véletlenül megtudja, hogy nem véletlenül alkalmazták csak 6 hónapra. Ennyi időt adott ugyanis Will a szüleinek, hogy felkészüljenek a döntésére. Will bejelentkezett egy svájci klinikára, ahol véget vet az életének. Lou eltökélt szándéka, hogy elérje, hogy Will meggondolja magát, ezért különböző programokat állít össze. Járnak lóversenyen, részt vesznek egy közös nyaraláson, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Nem tudom nem összehasonlítani a könyvet a filmmel. Mint korábban említettem, a női főszerepet Emilia Clarke játsza, és őszintén állíthatom, hogy nála jobb színésznőt erre a szerepre keresve sem találhattak volna.
Aki (a könyvben) igazán meglepett, az Will apja. Viszonylag a könyv elején kiderül, hogy viszonya van egy másik nővel, és ez a történet végéig elő-előjön.
Lou párjának, Patricknek, és a hugának, Treenanak a karakterét kicsit „kedvesebbé” formálták a filmben, ezért nekem a könyvbéli karakterek annyira nem nőttek a szívemhez. (érsd: néha kifejezettem utáltam őket)

Ha még nem olvastad a könyvet, azt mondom ne habozz, kezd el, nem fogod megbánni. Nem egy átlagos szerelmi történetről van szó benne, nincs tele a szokásos klisékkel, és ami tuti, hogy amikor ezt az értékelést olvasod, én már a kezemben tartom a 2. részt, és a jó hír, hogy érkezik a 3. rész is idén tavasszal. Nem kérdés, amikor megjelenteti a kiadó, az felülírja majd az aktuális olvasási listámat 🙂

 (A kép és a fülszöveg forrása: www.moly.hu)