Patak Gyöngyvér: Család a dombon

 

covers_762460.jpgSzerző: Patak Gyöngyvér
Cím: Család a dombon
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 384
 

Egy ​anyának is lehetnek nagy álmai. Ugye?!

A város egyik legrégebbi lakótelepén kilátástalan az élet – szó szerint és képletesen is –, főleg egy kisbabával, és Gyömbi úgy érzi, nem maradhatnak itt tovább. Nagy családra vágyik, hatalmas álmai vannak, és ehhez levegőre van szüksége. A szomszédos falu, ahova kis családjával elmenekül, békét és nyugalmat ígér, ám hamar kiderül, hogy ahol férfiak és gyerekek élnek – utóbbiból ráadásul egyre több –, ott minden van, csak béke és nyugalom nincs. S néha mintha itt is elfogyna a levegő… Zajlik az élet – kihívások, küzdelmek, szerelmek, barátságok, harcok és békekötések, tervek, álmok, mindennapi taposómalom, különleges kalandok, kínos helyzetek és hétköznapi csodák. Hogyan sikerül ebben az általános zűrzavarban az ember lányának végre megtalálnia az álmait, a vágyait, a boldogságot és önmagát? Egyáltalán, honnan lehet tudni, mi is a boldogság?

Az anyaság olyan, mint a hullámvasút: amikor beszállsz, még nem tudod, mi vár rád, tele van hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel, adrenalinnövelő kanyarokkal, van, hogy fejre állsz, van, hogy rettegsz, mégis, összességében szuper jó érzés, és ha kiszállsz, vissza akarsz szállni egy újabb körre.

Patak Gyöngyvér regénye szórakoztatóan és szellemesen kíséri végig egy anya nem mindennapi kihívásait: a sikereket, a csalódásokat és az elhivatottságot. A történetet olvasva új nézőpontból láthatjuk saját életünket is, az aprónak tűnő varázsait, az elmélyülő kapcsolatokat és az élményekkel teli hétköznapokat.

 

„Csak fel kell tenni a kérdéseket, szépen sorban, egyiket a másik után. És – ha megvan a végső válasz – tudni fogjuk, mi a helyes döntés.” 

Ááá, imádtam. Miért lett vége? Olyan szívesen olvastam volna még. Hálásan köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvet.

A történet röviden:

Egy család mindennapjait követhetjük nyomon, akik a városból vidékre költöznek egy nyugodt és csendes élet reményében. A történet kezdődik egy építkezéssel, amit sem csendesnek, sem nyugodtnak nem mondanék, majd folytatódnak gyermekáldással. Barátságok, új ismeretségek köttetnek, de izgalmas kalandokban sincs hiány. Betekintést nyerhetünk a mindennapi csodás pillanatokba, és a nehézségekbe, családi vitákba, anyagi gondokba. Mindezt őszintén, és kendőzetlenül tárja a család az olvasó elé. Tanúi vagyunk egy álom megszületésének, és a szerzővel sétálunk végig a rögös úton az álom megvalósulásáig.

Gondolataim:

Nagyon tudtam azonosulni a könyvvel, és az anyukával is. Ebben a történetben minden volt. Tabuk nélkül kapunk betekintést egy család életébe. Sokkal több ilyen könyvre lenne szükség a könyvesboltok polcain. Mert ez a kötet valódi helyzeteket, valódi problémákat, vicces, és nehéz pillanatokat mutat be. Végre egy anyuka, aki ország világ előtt ki meri mondani, hogy bár csodálatos az anyaság, a gyereknevelés, de piszok nehéz. Igen, lehet ujjal mutogatni, grimaszolni, ítélkezni. De nekem ne mondja senki, hogy minden nap minden percében a rózsaszín cukormázon csúszdáznak, mert nem hiszem el.

Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb találkoztam a könyvvel, mert akkor lehet kevésbé forráz le a közel 2 éves fiamat meglegyintő dac korszak. Jaj annyira láttam magunkat, amikor olvastam a könyvet. Az egyik percben egy angyal a gyerek, és bújik, a másik percben, meg mint akit megszállt az ördög. 🙂

Érzelmileg egy hullámvasút volt a könyv. Az egyik oldalon hangosan nevettem, a másik oldalon meg sírtam. Ez is olyan valódi volt. Pont mint az élet. Nem tudod mi vár rád 5 perc múlva.

Ami különösen tetszett, a sorok között megbújt mondanivaló. Egy anyuka, aki hosszú éveken keresztül otthon van a kicsi gyerekkel, majd később gyerekekkel, szeretne ismét magára találni. Szeretne kitörni a mindennapi mókuskerékből, valami olyat csinálni, amiben kiteljesedhet, mint nő, és mint önálló személyiség. Mindezt úgy, hogy ne vegyen el értékes időt a családtól. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Lehetne akár ez a könyv az útmutató az újrakezdéshez, amikor már a gyerekek nagyobbak, oviba, iskolába járnak, akkor ne érjen senkit váratlanul a nagy csend otthon, mert vannak, lesznek tervei a jövőre nézve.

Be kell vallanom, olvasás közben egy kicsit irigykedtem is. Mégpedig arra a közösségre, a barátokra, akik egymás szomszédságában vannak, akik számíthatnak egymásra, és bármikor egymás segítségére vannak. Komolyan nagyon szívesen felpakolnám a családot, és odaköltöznék, hogy legalább 1 ember legyen, akivel napközben egy kávé mellett lehetne váltani 2 szót, amíg a gyerekek eljátszanak az udvaron. Két éve vagyok itthon, de hiába töltünk kint sok időt, sokszor napokig csak a gyerekhez és a férjemhez tudok szólni, mert egy emberrel sem találkozunk. Lassan az ép elmém látja kárát. 😀

Csodálatos, de nem egyszerű az anyák dolga. Minden nap az idővel matekoznak, hogy minden beleférjen az adott napba, amit elterveztek. Egyszerre anyák, és feleségek, háziasszonyok, barátok, és dolgozó nők. 

Összefoglalva, remekül szórakoztam a könyv olvasása közben. Nekem megadta a kezdőlökést ahhoz, hogy cselekedjek, mert ha én nem, akkor mégis ki? 🙂 Lehet várni a csodát, hátha bekopogtat az ajtón, de sokkal több eredményt érhetünk el, ha teszünk is érte. 🙂 Nekem ezt adta útravalónak ez a kötet. Nagyon köszönöm. 🙂 

Borító:

Amíg el nem olvastam a könyvet, addig nem értettem, csak a vidám színeket láttam. Ami egyébként nagyon illik a történethez. De most, ahogy befejeztem az olvasást, már mást is észreveszek. Egy anyát, aki körül ott a család, a ház, az udvar, a virágok. Szóval szinte minden, amivel napi szinten foglalkozik.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ozsgyáni Mihály: A fátylam kicsit oldalra billent

covers_745215.jpg

Szerző: Ozsgyáni Mihály
Cím: A fátylam kicsit oldalra billent
Kiadó: Fátyol Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 170

„Családom férfitagjai kivétel nélkül az erőszakban és a testi fenyítésben hittek. Akkor is, ha feleségükkel akarták pontosan tisztázni, hogy hol a helyük a családi hierarchiában, akkor is, ha éppen gyereknevelésről volt szó.
Rájöttem, hogy az átélt borzalmakat csakis egy módon tudom túlélni, ha úgy teszek, mintha nem velem történne. Persze ez iszonyatosan nehéz játék. De gyorsan megtanultam, hogy ettől a játéktól függ az életem.”
Pogány Judit – színművész:
„Egy lendülettel, gyorsan olvastam el a könyvet. Sietnem kellett, mert minden pillanatban azt éreztem, ha nem tudom meg azonnal, mi történik a következő oldalon, megfulladok!
Ozsgyáni Mihály írásában dübörög a közlési szándék, s ez engem is hajszolt, hogy tovább, tovább! Hogy honnan gyűlik össze egy minden külső és belső jó tulajdonsággal megáldott fiatalemberben ennyi keserű életismeret, groteszk humor és bölcsesség… bár csodálkozom, de a regény végére ezt is megtudom!
Szeretem az írót és a könyvét is! Hajrá Misi!!!”
Györgyi Anna – színművész:
„Misi bizarr humorú családregényét olvasva úgy éreztem magam, mint egy teafilter, amit forró vízbe mártogatnak. Nevetés közben megríkatott, majd a torkomra forrasztotta a szót. Felkavaró, csodálatos írás!”
Koltai Lajos – operatőr:
„Aki zsigerből ír, rendkívül mélyre jut, s aki a mélybe tartó úton minden mondatát ösztönös tisztán látásból fogalmazza – áldott őszinteséggel ajándékoz meg… sodró erejű, alig elemezhető, inkább átélhető írás… a végén egy küzdelmes csatából érkezünk csapzottan – örökké velünk maradó átélhető sorsok birtokában… és megtapasztaljuk a szikrázó gyűlöletből táplálkozó szeretet lehetséges jelenlétét is… mondhatnánk, hogy ilyen nincs is – de van… nagyon is van, csak más a minősége és… gyönyörű… azt kérem, merüljenek mélyre a mondatok közé, e csodálatosan fogalmazott vallomásba -… megéri…. hála annak, aki felfedezte… hála annak, aki közreadja…”
Szarka János – rendező:
„Olvassák ezt a könyvet! Merjenek benézni az ablakon, a fellebbenő függöny mellett, a Puskaporos utca százhetvennégybe. A pokol tornácára. Az életünkre.”
Őze Áron – színművész:
„Pókháló finomságú, és mégis szélsőséges érzelmeket kiváltó, zavarba ejtően kegyetlen, őszinte írás. Sors-vízválasztó, írónak, olvasónak egyaránt.”

 

Akik otthonosan mozognak a színházi körökben, azoknak ismerősen csenghet Ozsgyáni Mihály neve. A 42 éves színésznek 2018-ban jelent meg A fátylam kicsit oldalra billent című könyve. Két dolog miatt mondtam igent a Fátyol Kiadónak, amikor megkeresett egy együttműködési szándékkal. Az egyik, hogy a történet egy nagyon erős, nagyon nehéz témát dolgoz fel, amelyet alkalmanként én is szoktam olvasni, és szeretek olvasni, mert mindig tanulok belőle, mindig ad valamit, amit magammal tudok vinni. A másik ok pedig, hogy Pogány Judit színművésznő is elismerő szavakkal méltatta a kötetet.

A történet röviden:

A történet narrátora egy 10 év körüli kisfiú lehet, akinek a neve nem derül ki a történet során, egyetlen egyszer nevezik csak Szöcskének. Ő a Szívós család tagja, és általa ismerjük meg több generációra visszamenőleg a család történetét. Ő egy alkoholista család, erőszakos mindennapjaiba született bele. Az első sorból nézi végig, ahogy az alkohol is családtaggá válik, és ahol a család férfi tagjai csak az erőszak nyelvét beszélik. Nem fél, ezt szokta meg, ehhez kellett alkalmazkodnia.

„Én csak úgy voltam. Mint ahogy egy alkoholista család gyereke van. És nem értettem, hogy miért vagyok más? Hogy mi velem a baj?”

Gondolataim:

Már egy pár napja gondolkodom, hogy mit is írhatnék erről a könyvről. Egy olyan történetről, amiben a gyerekbántalmazás, az abúzus, a családon belüli erőszak, a gyilkosság jelen van minden oldalon, hogy írhatnám azt, hogy tetszett? Hogy írhatnám azt, hogy jókat mosolyogtam, és időnként fel is nevettem? Hogy írhatnám azt, hogy szinte le sem bírtam tenni? Már attól görcsben van a gyomrom, hogy ezeket a mondatokat leírtam. Mert ezek mind igazak. 

Folyamatosan, az első oldaltól az utolsó szóig két, nagyon intenzív érzés kavargott bennem. Az egyik a kíváncsiságom, ami miatt muszáj volt mindent félretennem, és csak olvasnom a könyvet, a másik pedig az emiatt kialakult lelkiismeret furdalás, mert ez nem egy vidám történet. Ott volt bennem végig az az érzés, hogy mégis, hogy lehetek ennyire szívtelen, hogy egy ilyen témát csak úgy elolvasok egy lendülettel. Ilyenkor egy kicsit félretettem a könyvolvasómat, de nem sokkal később vettem is elő újra, majd ez az ördögi kör kezdődött elölről.

Az események, az információk, a történetek meg csak jöttek, és jöttek, nem hagyták, hogy az elmém, a lelkem megpihenjen. Ha végignézek most az otthonomon, ahol békében, szeretetben neveljük a kisfiúnkat a férjemmel, el sem tudom képzelni, hogy azok az események, amelyek a könyvben megelevenednek, azok valóban megtörténhetnek. Pedig sajnos most, 2022-ben is hány és hány ilyen borzalmat lehet hallani. Hány család életét teszi tönkre nap, mint nap az alkohol, és az erőszak? Belegondolni is rossz, hogy ezen kötetnek bizonyos eseményei a valóságon alapulhatnak, meg is történhettek. 

Ozsgyáni Mihály nagyon jól bánik a szavakkal, viszont nem finomkodik velük. Mintha egy mondata lenne az olvasókhoz: Itt vannak a tények, tessék. Kíméletlenül megkapjuk a múlt eseményeit, a szomorú valóságot. A könyv minden sorából árad a feszültség, ami a szarkazmussal, és a humorral keveredik. Akaratlanul is elmosolyodik rajta az olvasó. Nagyon közlékeny az egész kötet. Egy ilyen borzalmas történetet kevesen tudnának megírni úgy, hogy ne taszítsák mély depresszióba az olvasót, hanem tudja befogadni az információkat, az olvasottakat, és el tudjon rajta gondolkodni. Örülök, hogy megismertem a történetet, Mihály nagyon tehetséges író.

Köszönöm a lehetőséget a Fátyol Kiadónak.

A weboldalukról mind a papírkönyvet, mind az ebook-ot be tudjátok szerezni 10% kedvezménnyel, ha használjátok a kuponkódomat: szavakerdeje

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)