Patak Gyöngyvér: Család a dombon

 

covers_762460.jpgSzerző: Patak Gyöngyvér
Cím: Család a dombon
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 384
 

Egy ​anyának is lehetnek nagy álmai. Ugye?!

A város egyik legrégebbi lakótelepén kilátástalan az élet – szó szerint és képletesen is –, főleg egy kisbabával, és Gyömbi úgy érzi, nem maradhatnak itt tovább. Nagy családra vágyik, hatalmas álmai vannak, és ehhez levegőre van szüksége. A szomszédos falu, ahova kis családjával elmenekül, békét és nyugalmat ígér, ám hamar kiderül, hogy ahol férfiak és gyerekek élnek – utóbbiból ráadásul egyre több –, ott minden van, csak béke és nyugalom nincs. S néha mintha itt is elfogyna a levegő… Zajlik az élet – kihívások, küzdelmek, szerelmek, barátságok, harcok és békekötések, tervek, álmok, mindennapi taposómalom, különleges kalandok, kínos helyzetek és hétköznapi csodák. Hogyan sikerül ebben az általános zűrzavarban az ember lányának végre megtalálnia az álmait, a vágyait, a boldogságot és önmagát? Egyáltalán, honnan lehet tudni, mi is a boldogság?

Az anyaság olyan, mint a hullámvasút: amikor beszállsz, még nem tudod, mi vár rád, tele van hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel, adrenalinnövelő kanyarokkal, van, hogy fejre állsz, van, hogy rettegsz, mégis, összességében szuper jó érzés, és ha kiszállsz, vissza akarsz szállni egy újabb körre.

Patak Gyöngyvér regénye szórakoztatóan és szellemesen kíséri végig egy anya nem mindennapi kihívásait: a sikereket, a csalódásokat és az elhivatottságot. A történetet olvasva új nézőpontból láthatjuk saját életünket is, az aprónak tűnő varázsait, az elmélyülő kapcsolatokat és az élményekkel teli hétköznapokat.

 

„Csak fel kell tenni a kérdéseket, szépen sorban, egyiket a másik után. És – ha megvan a végső válasz – tudni fogjuk, mi a helyes döntés.” 

Ááá, imádtam. Miért lett vége? Olyan szívesen olvastam volna még. Hálásan köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvet.

A történet röviden:

Egy család mindennapjait követhetjük nyomon, akik a városból vidékre költöznek egy nyugodt és csendes élet reményében. A történet kezdődik egy építkezéssel, amit sem csendesnek, sem nyugodtnak nem mondanék, majd folytatódnak gyermekáldással. Barátságok, új ismeretségek köttetnek, de izgalmas kalandokban sincs hiány. Betekintést nyerhetünk a mindennapi csodás pillanatokba, és a nehézségekbe, családi vitákba, anyagi gondokba. Mindezt őszintén, és kendőzetlenül tárja a család az olvasó elé. Tanúi vagyunk egy álom megszületésének, és a szerzővel sétálunk végig a rögös úton az álom megvalósulásáig.

Gondolataim:

Nagyon tudtam azonosulni a könyvvel, és az anyukával is. Ebben a történetben minden volt. Tabuk nélkül kapunk betekintést egy család életébe. Sokkal több ilyen könyvre lenne szükség a könyvesboltok polcain. Mert ez a kötet valódi helyzeteket, valódi problémákat, vicces, és nehéz pillanatokat mutat be. Végre egy anyuka, aki ország világ előtt ki meri mondani, hogy bár csodálatos az anyaság, a gyereknevelés, de piszok nehéz. Igen, lehet ujjal mutogatni, grimaszolni, ítélkezni. De nekem ne mondja senki, hogy minden nap minden percében a rózsaszín cukormázon csúszdáznak, mert nem hiszem el.

Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb találkoztam a könyvvel, mert akkor lehet kevésbé forráz le a közel 2 éves fiamat meglegyintő dac korszak. Jaj annyira láttam magunkat, amikor olvastam a könyvet. Az egyik percben egy angyal a gyerek, és bújik, a másik percben, meg mint akit megszállt az ördög. 🙂

Érzelmileg egy hullámvasút volt a könyv. Az egyik oldalon hangosan nevettem, a másik oldalon meg sírtam. Ez is olyan valódi volt. Pont mint az élet. Nem tudod mi vár rád 5 perc múlva.

Ami különösen tetszett, a sorok között megbújt mondanivaló. Egy anyuka, aki hosszú éveken keresztül otthon van a kicsi gyerekkel, majd később gyerekekkel, szeretne ismét magára találni. Szeretne kitörni a mindennapi mókuskerékből, valami olyat csinálni, amiben kiteljesedhet, mint nő, és mint önálló személyiség. Mindezt úgy, hogy ne vegyen el értékes időt a családtól. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Lehetne akár ez a könyv az útmutató az újrakezdéshez, amikor már a gyerekek nagyobbak, oviba, iskolába járnak, akkor ne érjen senkit váratlanul a nagy csend otthon, mert vannak, lesznek tervei a jövőre nézve.

Be kell vallanom, olvasás közben egy kicsit irigykedtem is. Mégpedig arra a közösségre, a barátokra, akik egymás szomszédságában vannak, akik számíthatnak egymásra, és bármikor egymás segítségére vannak. Komolyan nagyon szívesen felpakolnám a családot, és odaköltöznék, hogy legalább 1 ember legyen, akivel napközben egy kávé mellett lehetne váltani 2 szót, amíg a gyerekek eljátszanak az udvaron. Két éve vagyok itthon, de hiába töltünk kint sok időt, sokszor napokig csak a gyerekhez és a férjemhez tudok szólni, mert egy emberrel sem találkozunk. Lassan az ép elmém látja kárát. 😀

Csodálatos, de nem egyszerű az anyák dolga. Minden nap az idővel matekoznak, hogy minden beleférjen az adott napba, amit elterveztek. Egyszerre anyák, és feleségek, háziasszonyok, barátok, és dolgozó nők. 

Összefoglalva, remekül szórakoztam a könyv olvasása közben. Nekem megadta a kezdőlökést ahhoz, hogy cselekedjek, mert ha én nem, akkor mégis ki? 🙂 Lehet várni a csodát, hátha bekopogtat az ajtón, de sokkal több eredményt érhetünk el, ha teszünk is érte. 🙂 Nekem ezt adta útravalónak ez a kötet. Nagyon köszönöm. 🙂 

Borító:

Amíg el nem olvastam a könyvet, addig nem értettem, csak a vidám színeket láttam. Ami egyébként nagyon illik a történethez. De most, ahogy befejeztem az olvasást, már mást is észreveszek. Egy anyát, aki körül ott a család, a ház, az udvar, a virágok. Szóval szinte minden, amivel napi szinten foglalkozik.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Minna Lindgren: Nyomozás az Alkonypagonyban

covers_737511.jpg

Szerző: Minna Lindgren
Cím: Nyomozás az Alkonypagonyban
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 352

Ki ​gondolná, hogy a helsinki Alkonypagyony Idősotthonban mindenféle bűncselekmények történnek: gyanús halálesetek, hamisítások, lopások, gyógyszerügyletek? Az otthon két 90 év fölötti lakója, Siiri és Irma biztosan nem.

A barátnők élete, ahogy a többi lakóé is, leginkább abból áll, hogy vörösborozással, villamosozással és az egyre gyakoribb temetésekkel próbálják agyonütni az időt. Az Alkonyligetben történt szokatlan dolgok felderítése azonban érdekesebbnek bizonyul számukra, mint a kártyaparti a Nagykövettel, Anna-Liisával és a Kalapos Hölggyel – nem is beszélve az örökös kézimunkázásról, tornázásról és tangóharmonika-estekről, amelyeken inkább csak a személyzet iránti szánalomból vesznek részt az otthon lakói.

Minna Lindgren kíméletlenül humoros trilógiájának első kötetében megismerhetjük a lélekben nagyon is fiatal, minden lében kanál Siirit és Irmát, akik korukat meghazudtoló energiával vetik bele magukat a gyanúsabbnál gyanúsabb ügyek felgöngyölítésébe. Irma néniék kedvenc időtöltése, a villamosozás révén szinte elénk tárul a finn főváros, miközben a csetlő-botló nagyikkal együtt sírunk és nevetünk – leginkább nevetünk! – elképesztő kalandjaikon.

A Nyomozás az Alkonypagonyban szívmelengető történet öregkorról, barátságról és magáról az életről, egy teljesen átlagos idősotthonban, ahol a halálnál is rosszabb, ha a demenciaosztályra kerül az ember gyógyszeres kezelésre, és a legélesebb eszű öregnek sem sikerül teljesen kibogoznia az összekuszálódott szálakat.

 

„Az öregséggel együtt jár a magány, azzal nem lehet mit kezdeni. Azok az öregek is magányosnak érezték magukat, akiknek bőven akadt elfoglaltságuk, és mindennap találkoztak valakivel. Senkinek nem szabad a telefon mellett ücsörögnie, és azon keseregnie, hogy soha nem szól.”

Ahogy az előző posztomban már olvashattátok, ezzel a könyvvel nyitom meg a „Járjuk be könyvekkel Európát” állandó sorozatomat a blogon. 🙂 (Részletek itt: Járjuk be a könyvekkel Európát – Szavak erdeje (blog.hu) ) Remélem sokan csatlakoztok hozzám ezen az utazáson. 🙂 Az első állomásom Finnország, és mi lehetne tökéletesebb könyv ehhez, mint a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Nyomozás az Alkonypagonyban című kötet. 🙂 Nagyon köszönöm a Kiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

Az Alkonypagony idősek otthonában játszódik a történetünk. A főszereplőink az otthon lakói, de leginkább Siiri, Irma és Anna-Liisa. Mindhárman 90 fölöttiek, és a korukhoz képest kitűnő egészségnek örvendenek. Néha elfelejtenek ezt-azt, kicsit lassabban közlekednek, de a figyelmüket nem kerüli el az otthon falai között egymást érő, aggasztó események. Rejtélyes haláleset, a semmiből előbukkanó receptek, gyógyszerek, és az igénybe nem vett szolgáltatásokért felszámolt tetemes mennyiségű pénz.

A három idős nő elhatározza, hogy felgöngyölíti ezeket a rejtélyeket. Az sem tántorítja el őket, hogy sorra akadályokba ütköznek, és az otthon dolgozói sem nézik jó szemmel, hogy a három barátnő ilyen aktívan tölti a napjait.

Gondoltaim:

Ez a könyv egyszerre volt szórakoztató, nagyon humoros, és mindemellett végtelenül szomorú. Nagyon jókat mosolyogtam az időseken. Nekem nagyon szimpatikusak voltak. Sokszor eszembe jutott, hogy 90 felett én is szeretnék ilyen egészségi állapotnak örvendeni. 🙂

A három barátnő teljesen különböző személyiség volt. Irma a bohókás, belül örök fiatal, Siiri a visszahúzódó, kissé félénk, és Anna-Liisa, akitől még én is vigyázzba álltam, ha ráparancsolt valakire. 😀 Jól szórakoztam a viccelődéseiken, azon, ahogyan saját magukon nevetnek.

Viszont ne gondolja senki, hogy ez csak egy könnyed, humoros kis olvasmány, mert nem az. Én sokszor már szinte remegtem a dühtől, hogy egyes emberek (és nem szívesen használom most ezt a szót, hogy emberek, mert az ilyen nem ember), mit meg nem engednek maguknak védtelen idősekkel szemben. Bár a történet Finnországban játszódik, de sajnos akár nálunk, Magyarországon is íródhatott volna. 

Ami nekem olvasás közben nagyon szúrta a szememet, az a tegeződés. Amikor egy 90 feletti idős ember bemegy pl. egy bankba, nehogy már letegezze az ügyintéző. Én úgy gondolom, hogy a tisztelet mindenkit megillet, pláne egy szépkorú embert. Az a minimum, hogy nem tegezzük. Szerintem. Mint negatívum, ezt az egyet tudom megemlíteni erről a történetről.

A nagyik egyébként nagyon szerethető karakterek voltak. Kicsit feledékenyek, kicsit lassúak, kicsit hiszékenyek, de bíztak az ösztöneikben. (Lássuk be, aki túlélt egy háborút, azt olyan könnyen nem győzheti le egy Virpi féle dolgozó – akit egyébként szívből gyűlöltem). De igyekeztek mindent kihozni az adott napból, ami az erejükből telt. Olvastak, kártyáztak, patakokban folyt a bor, és villamosoztak. Csak úgy szórakozásból, mert megtehetik. Általuk az olvasó is bejárhatta Helsinkit, megismerhette az épületeket, a villamosvonalakat. Sokszor én is rákerestem a neten egy-egy épületre, hogy könnyebben oda tudjam képzelni magam. 

A történet narrátora Siiri. Az ő szemein keresztül látjuk az Alkonypagony lakóit, követjük az eseményeket. Az elbeszélés néha kicsit zavaros, kicsit csapongó, de ettől hiteles. Én szívesen leültem volna vele beszélgetni egy kicsit. 

Én mindenkinek ajánlom ezt a történetet, mert nemcsak szórakoztató, de tanulságos is. Már nagyon várom a folytatást.

Borító:

Kedves, aranyos ez a borító. 🙂 A nagyik „nyomoznak”, viszont emögött a gyermeki borító mögött komoly témák sorakoznak.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Debbie Macomber: Első hó

covers_411942.jpgSzerző: Debbie Macomber
Cím: Első hó
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2016
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 216

Ashley ​Davison, a mindig vidám egyetemista lány eredetileg úgy tervezte, nem utazik haza karácsonyra, egy váratlan kényszerszabadság miatt azonban lehetősége adódik arra, hogy egyedülálló édesanyjával töltse az ünnepeket Seattle-ben. Dashiell Sutherland, az egykori katona is ugyanoda tart egy állásinterjú miatt. Csak a repülőtéren szembesülnek azzal, hogy a karácsony előtti utolsó járatra elfogytak a jegyek, és már az autókölcsönzőnél is csak egyetlen kocsi maradt szabadon. Bár elsőre kifejezetten ellenszenvesnek találják egymást, a kényszer szülte helyzetben vonakodva mégis úgy döntenek, hogy együtt kelnek útra.

Néhány percnyi kínos csend után azonban megtörik köztük a jég: nemcsak az derül ki, hogy sok közös van bennük, hanem meglepődve veszik észre, hogy lassan, de biztosan vonzódni kezdenek egymáshoz. Az úton kalandos események sora hátráltatja őket – lehet, hogy nem érnek oda időben Seattle-be, de még az is megtörténhet, hogy a legszebb karácsonyi ajándékkal lepi meg őket az élet.

 

Nálam már szinte hagyomány, hogy ha eljön a december, akkor Debbie Macombert olvasok. Az utóbbi években vele hangolódok a Karácsonyra. Annyira meg tudja teremteni a hangulatot, az izgatott várakozást, és ennek az időszaknak a varázsát, hogy már el sem tudom képzelni a decembert a könyvei nélkül, még akkor is, ha teljesen kiszámíthatóak. 🙂

Annyit sírtam mostanában a könyveken, hogy kellett az összetört lelkemnek egy kis szirupos romantika. 🙂

A történet röviden:

Ashley váratlan szabadságának köszönhetően lehetőséget kap arra, hogy karácsonykor meglepje az édesanyját Seattle-ben, azonban már a reptéren elakad, ugyanis ünnepekhez közeledve, már nincs szabad hely egyik járatra sem. Ugyan így jár Dash is, aki egy állásinterjúra készül elutazni szintén Seattle-be. Mivel az autókölcsönzőben is csak 1 szabad autó maradt, ezért kénytelenek osztozni rajta, aminek egyikük sem örül. Az út bár hosszúnak, és unalmasnak ígérkezik, nem várt események zavarják meg a főhőseink nyugalmát.

Gondolataim:

Aki olvasott már Macomber könyvet, az pontosan tudja, hogy mi lesz a könyv végén a főszereplők sorsa. Ezen én sem lepődtem meg, azonban amikor megjelent az FBI, és elindult egy üldözési hullám összeesküvés elméletekkel fűszerezve, akkor nagyon jókat mosolyogtam rajta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg, mert ilyennel még nem találkoztam az írónőtől eddig olvasott könyvekben, viszont engem egyáltalán nem zavart, sőt. Adott némi plusz izgalmat a történetnek. Kellően humoros volt, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből a könyv végén. 🙂

A szereplőket is megkedveltem. A mindig cserfes Ashley és a mufurc exkatona Dash a tűz és a víz. Mégis olyan jól passzoltak egymáshoz. Dash anyukája meg haláli. 🙂 Hírtelen átfutott az agyamon, hogy ha évek múlva kapnék egy ilyen telefont, én hogy reagálnék. 😀 Lehet az én fiam is fogja majd a fejét. 😀

Az ügynököket is nagyon bírtam, mert olyan szerencsétlenek voltak, hogy az valami hihetetlen. 🙂 Beleillettek ebbe a történetbe. 🙂 Nyilván egy krimiben egy tökéletesen informált és összeszedett FBI ügynököt vár el az olvasó, de ide pont ez a néhány balfácán illett. 🙂

Borító:

Imádom, annyira hangulatos. Már attól megjön a kedvem a mézeskalács sütéshez, és a téli sétákhoz, ha csak ránézek, pedig én aztán nagyon nem bírom a hideget. 😀 

 

Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik nem bánják, ha kiszámítható egy történet, akik szeretik a szirupos, klisés romantikus könyveket, és akik nem várnak el túl sokat az FBI-tól egy romantikus karácsonyi történetben, viszont annál inkább szeretnének rajtuk nevetni.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)