Julia May Jonas: Vladimir

covers_760745.jpg

Szerző: Julia May Jonas
Cím: Vladimir
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 276

A ​népszerű angolirodalom-professzor szintén egyetemi oktató férjét egykori tanítványai zaklatással vádolják. A helyzetet bonyolítja, hogy a tanárnő maga is rögeszmésen vonzódni kezd fiatal, jóképű, tehetséges és nős kollégájához, Vladimirhoz.
A házaspár tagjai a hosszú évek alatt elnézték egymás kalandjait, de a felmerült vádak mindkettejük számára kínos helyzetet teremtenek.
Merész, szókimondó és szokatlanul magabiztos első regényében Julia May Jonas olyan aknamezőre viszi olvasóit, ahol az érzelemkitörések az erkölcs határaiba ütköznek. A szarkasztikus hangvételű Vladimir pontosan ábrázolja a mai világ személyes és politikai csataterét, és feltárja a hatalom és a vágy közötti szürke zóna árnyalatait.
„Aztán csak ültem, és néztem őt, ezt a nagydarab embert, a zsákmányomat, a kincsemet, az én Vladimiromat. Megszereztem. Úgy döntöttem, hogy nem döntök el semmit. A pillanat hevében fogok cselekedni. Nem akartam túl hamar kiszabadítani. Ez csak a biztonságát szolgálja, mondtam magamnak, bár tagadhatatlan gyönyörűséggel töltött el a látvány. Abban bíztam, hogy ha felébred, energiáink interakciója majd megmutatja a helyes utat.”
Julia May Jonas drámaíró, a Columbia Egyetem tanára. A Vladimir az első regénye.

 

„… nem akartam abba a világba tartozni, ahol az emberek nem olvasnak, és nem tartják magukat semmire.”

Erre a könyvre a kiadó hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is nagyon köszönök. Ránéztem a borítóra, elolvastam a fülszöveget, és fogalmam sem volt, hogy mi a közös pont a kettő között. Jó, nyilván tudtam, hogy Vladimir, de hiányzott egy apró részlet ami összekapcsolta a kettőt. Mire a kötet végére értem, addigra kitisztult a kép. Köszönöm a Park Könyvkiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

A történet főszereplője az ötvenes évei végén járó egyetemi professzor, akinek a férjét a korábbi tanítványai zaklatással vádolják. A munkájából felfüggesztik, viszont továbbra is bejár az egyetemre, ahol a felesége angol irodalmat tanít. A helyzetüket tovább bonyolítja, hogy az új óraadó tanár, Vladimir, megnyerő külsejével felhívja magára a tanárnő figyelmét, akinek nem helyénvaló gondolatok elevenednek meg lelki szemei előtt. Miután elolvasta Vladimir könyvét, találkozót beszélnek meg, hogy részletesen is ki tudja fejteni a véleményét, azonban a találkozó nem pontosan úgy alakul, ahogy azt a tanárnő elképzelte.

Gondolataim:

Bár a romantikus címkével is el van látva a kötet, de én inkább egy nagyon erős lélektani könyvnek mondanám. Szókimondó, helyenként vulgáris kifejezések tarkítják, ami sokak számára arcpirító lehet, mégis komoly beszélgetések, érvelések, különböző világirodalmi művek által kiváltott eszmecserék jellemzik.

Mivel a főszereplőnk irodalmi professzor, ezért elengedhetetlen, hogy a könyvben helyet kapjanak olyan nevek, mint Emily Bronte, Virginia Woolf, vagy éppen D. H. Lawrence. Ha mondhatok ilyet, ezt én el is vártam ettől a kötettől.

Ha felületesen olvassuk a könyvet, akkor azt gondolhatjuk, hogy a fő mozgatóeleme a történetnek a megcsalás. Talán még el is ítéljük a tanárnőt, amiért nem vált el azonnal, és nem küldte el a hűtlen férjét. Lehet, hogy dühösek is leszünk, amiért homokba dugja a fejét. De ha mélyebbre ásunk, akkor meghallhatjuk a segélykiáltást is. A menekülést, amikor a főszereplőnk egy új regény megírásában keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből. Talán így bizonyítja be saját magának, hogy egyedül is képes helyt állni.
Vagy amikor görcsösen kapaszkodik Vladimirbe. A fiatal, izmos, kellemes megjelenésű családapába, akinek szintén nem tökéletes a házassága, viszont gyönyörű a felesége. Én úgy érzem, hogy nem is maga Vladimir személye az, akire vágyik, hanem egy fiatalabb férfi szájából elhangzó önbizalom löketre, egy megerősítésre, hogy felette még nem járt el az idő. Többször nevezi saját magát öregnek, amivel felém azt sugallja, hogy úgy érzi, beskatulyázták a tanárnő-feleség-anya hármasába. De hol van a nő? 

A könyv narrátora végig a tanárnő, akin néha megbotránkozunk, akiben néha csalódunk, de akire mégis felnézünk. Elismert szaktekintély, viszont én nem érzem azt, hogy a saját családjában megkapta volna a figyelmet. Számomra felületes volt a gyerekéhez fűződő viszonya, és a házassága is. A nagy szerelem, amire várt az beteljesületlen maradt, és azt gondolom, az volt a fordulópont az életében, amikor összeomlott az önbizalma, és minden vélt, vagy valós pozitív visszajelzésbe kapaszkodott.

A másik jelentős esemény a történetben ugye a férj kalandjai. Ebben a kérdésben nincs jó, vagy rossz válasz, mert ahány ember, annyi féle vélemény. Egyrészt elítélhetjük, mert visszaélt a pozíciójával, hiszen hol máshol találhatna egy 60-as férfi fiatal, 20-30 éves lányokat magának, mint az egyetemen. Ő állítja, hogy kölcsönös beleegyezésen alapultak a kapcsolatai. Akkor gondolhatjuk, hogy mégis miért ez a nagy felhajtás, hiszen felnőtt emberek. Ebben az esetben viszont nem robbant volna ki a botrány. Tehát itt szintén más állhat a háttérben, mint amit a külvilág felé mutatott a szereplőnk.

Egy jól felépített, elgondolkodtató olvasmányt kaptam, azonban mégsem tudok rá 5 csillagot adni, mert a végét hiányosnak éreztem. Nem adott annyit, mint az egész történet. Nekem hiányzott az a plusz, ami lezárta volna az eseményeket. Nyilván kaptunk egy befejezést, amin lehet vitatkozni, hogy méltó-e ehhez a könyvhöz, vagy nem, de bennem maradt egy adag hiányérzet.

Borító:

Nem életem borítói azok, amelyeken izmos, félpucér pasik feszítenek, de ez a borító valamiért mégis vonzza a tekintetet. Talán a színe miatt. A zöld szín nyugtató hatású, lehet emiatt olyan kellemes ránézni a borítóra.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Elena Ferrante: Az elveszett lány

covers_721534.jpgSzerző: Elena Ferrante
Cím: Az elveszett lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 196
 

Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött a volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

 

„A számvetések végén mindig és leginkább megnyugvásra van szükségünk, még ha hamis is.”

Ez az első könyvem Elena Ferrantetól. Nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára, kiváltképp az ő személyét körbeölelő rejtély miatt. Köszönöm szépen a kötetet a Park Könyvkiadónak.

A történet röviden:

A főszereplőnk Leda, akinek a lányai felnőttek, és Kanadába költöztek. Úgy érzi, hogy végre felszabadult a szülői lét súlya alól, ezért gondol egyet, a könyveivel és a jegyzeteivel felszerelkezve néhány hetes nyaralásra indul a Jón-tenger partjára. A strandon azonban egy több tagú, hangos nápolyi családdal találkozik, akinek az egyik tagja Nina, a fiatal anyuka a 3 éves kislányával. Leda felfigyel a lányra, és gondolatban visszarepül 20 évvel korábbra, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja a családját, és a karriert választja.

Gondolataim:

Nem volt egy könnyű olvasmány. Lassan is haladtam vele, pedig azt gondoltam, hogy a 196 oldal nem fog ki rajtam, és egy nap alatt elolvasom. Nagyban megnehezítette a haladást, hogy nagyon kevés párbeszédet tartalmazott a történet. Leginkább Leda belső gondolatait, vívódását követhettük nyomon.

Számomra olyan volt, mintha én lennék a pszichológus, a könyv narrátora pedig a páciens, aki megosztja velem a múltját, és a jelenét. Ebből kifolyólag két idősík váltakozik, ahol megismerjük Ledat, mint kisgyermekes szülőt, és megtudjuk milyen személyiség, mint elismert egyetemi professzor.

Nem tudtam azonosulni a főszereplővel, az általa bemutatott szülői minta nagyban eltér az én értékrendemtől. Egy szó nélkül elhagyja a gyerekeit, majd 3 évvel később, mintha mi sem történt volna, újra az életük része akar lenni. Végtelenül önző dolognak tartom ezt a megnyilvánulást. Természetes, hogy egy szülő szeretne néha kiszakadni a mindennapok zűrzavarából, de ne olyan áron, hogy sérüljön a gyerek.

A könyv címe beszédes, mégsem teljesen egyértelmű, hogy kire utalhat. Kiemelt szerepet kap a történetben Elena, a nápolyi kislány és az ő babája is, így akár rá is utalhat, de ugyan így azonosíthatjuk Ledaval is az elveszett lányt. 

A főszereplő kíméletlen őszinteséggel osztja meg az olvasóval a gondolatait. Nem hallgat el semmit, hogy jobb színben tűnjön fel. Elismeri, és vállalja a saját hibáit. Nem kertel, kimondja amit gondol. A többi karakter megrajzolása sem lett elnagyolva. 

Kíváncsi vagyok Ferrante további műveire is, viszont ezt a kötetet még emésztenem kell.

A filmet még nem láttam, de szeretnék időt szánni arra, hogy megnézzem. Kíváncsi vagyok a könyv elolvasása után milyen élményeket nyújthat a film.

Azoknak ajánlom ennek a történetnek az elolvasását, akik nem rettennek meg a szókimondó gondolatoktól, és a mély tartalmaktól. 

Borító:

Nem vagyok a filmes borítók híve, viszont inkább ez, mint az eredeti. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)