Mit olvasnék a Lettero Kiadótól?

Sziasztok!

Mostanában eléggé el vagyok tűnve, de egy 1 hónapos baba mellett annak is örülök, ha délig sikerül megreggeliznem, és meginnom a közel 5 órája kihűlt kávémat. 😀 Az olvasás ennek fényében háttérbe szorult, néha 1-2 oldalt sikerül elolvasnom, de bízom benne, hogy lassan lesz egy napirendünk, és tavasszal már ismét gyárthatom a bejegyzéseket, és hozhatom nektek a könyvélményeimet. 🙂

Addig viszont érdeklődéssel figyelem ki mit olvas, hallgatom (néha nézem) a kedvenc youtubereim videóit, összefoglalóit, és gazdagítom az elolvasandó könyvek listáját. 🙂

Előző évben Evelin youtube csatornáján ( Pergamenre hányt szavak – YouTube) talán leginkább azokat a videókat vártam, amiben kiadók szerint választ olvasnivalót. Sok könyvvel sikerült gazdagítani a listámat ennek köszönhetően, és én is kedvet kaptam ahhoz, hogy ne csak 2-3 kiadó könyveit olvassam. Akkor sajnos nem tudtam csatlakozni a kihívásához, viszont terveim között szerepel bepótolni.

Addig én is nézelődtem az olvasnivalóim között, és vannak olyan kiadók, akik szerepelnek ugyan a TBR listámon, de valamiért még nem sokat olvastam tőlük.

Ilyen pl. a Lettero Kiadó. Mindig megcsodálom a könyveik borítóit, mert például a női regények valami fantasztikusak. Már azok miatt is megjön a kedvem az olvasásukhoz, és szeretnék belőlük minél több kötetet a polcomon tudni. Komolyan, már ránézni is öröm. 🙂

Néhány címet szeretnék megemlíteni, ami különösen felkeltette a figyelmemet.

Női regények:

1, Nicky Pellegrino – Az élet receptje
(6670) Az élet receptje · Nicky Pellegrino · Könyv · Moly
covers_618150.jpg

2, Nicky Pellegrino – Egy év Velencében
(6671) Egy év Velencében · Nicky Pellegrino · Könyv · Moly
covers_538489.jpg
3. Lindsey Kelk – Egy lány sorozat
(6671) Aki mer, az nyer · Lindsey Kelk · Könyv · Moly
covers_326593.jpg
(6671) Az olasz kaland · Lindsey Kelk · Könyv · Moly
covers_430436.jpg

(6671) Mit akar egy lány? · Lindsey Kelk · Könyv · Moly
covers_519488.jpg

Kimi/Thriller:

1, Sharon Bolton – Halj meg kétszer!
(6671) Halj meg kétszer! · Sharon Bolton · Könyv · Moly
covers_535877.jpg

2, Sharon Bolton – Egyikünk hazudik
(6675) Egyikünk hazudik · Sharon Bolton · Könyv · Moly
covers_464082.jpg

3, Riley Sager – Három lány
(6674) Három lány · Riley Sager · Könyv · Moly
covers_463712.jpg

Amint a kisfiam engedi, igyekszem ezeket a köteteket beszerezni, és elolvasni, mert mindegyik nagyon érdekesnek, izgalmasnak tűnik. 🙂

Evelin, remélem nem haragszol, ha követem a példádat 🙂

 

(borítóképek: www.moly.hu)

6+4 könyv, amit el szeretnék olvasni a GABO kiadótól

Sziasztok!

Na ilyen kacifántos címet sem adtam még bejegyzésnek. 🙂

A múltkori hasonló bejegyzésen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy sorra veszem azokat a kiadókat, akiktől olvasni szoktam, és készítek egy hasonló bejegyzést. Ahogy a címből kiderül, most a GABO kiadót választottam.

Vannak itthon olyan könyveim, amelyek a kiadó gondozásában jelentek meg, és mindegyiket nagyon szerettem. Az alábbi könyvek mindegyike nagyon régóta van a várólistámon, és alíg várom, hogy végre beszerezzem őket. Igaz, hogy mostanában erre nem lesz lehetőségem, de azért álmodozni szabad. 😀

Mint ahogy látjátok, a cím elég érdekesre sikeredett, ennek az az oka, hogy az a +4 könyv egy sorozat. A fülszövegeket nem másolom be, mert rettenetesen hosszú lenne a bejegyzés, de a linket a címek alatt találjátok, rákattintva el tudjátok olvasni.

Kezdjük is rögtön a sorozattal, ami pedig nem más, mint:

1, Estelle Maskame – DIMILY- trilógia

img_20201001_183510.png

 – Mondtam már, hogy szeretlek?
 – Mondtam már, hogy szükségem van rád?
 – Mondtam már, hogy hiányzol?
 – Ne is említsd! – Tyler története

A következő könyv már szintén nagyon régóta a várólistámon szerepel. A szerző egyetlen egy könyvét már olvastam, nagyon szerettem, és ezzel az összes megjelent könyve fel is került a beszerzendő könyveim közé. Nehéz volt egyet kiválasztani, de a leginkább a következő könyve fogott meg:

2, Jogh Green – Teknősök végtelen sora
https://moly.hu/konyvek/john-green-teknosok-vegtelen-sora

 covers_471943.jpg

A következő szerző neve is ismerős lehet sok könyvmolynak, ugyanis az előző könyvét ( Minden, minden címmel) meg is filmesítették. A könyvet szerettem, viszont a filmben csalódtam kicsit. Az nem lett a kedvencem. A szerző következő könyve került fel a listámra:

3, Nicola Yoon – A Nap is csillag
https://moly.hu/konyvek/nicola-yoon-a-nap-is-csillag

covers_450056.jpg

Az alábbi szerző még ismeretlen számomra, viszont a könyvét valahogy mindig felém fújja a szél, ezért már nagyon szeretném beszerezni, és elolvasni.

4, Ashley Woodfolk – Ami utánad maradt
https://moly.hu/konyvek/ashley-woodfolk-ami-utanad-maradt

covers_501586.jpg

Az alábbi szerző még szintén ismeretlen a számomra, egyszerűen megfogott a könyvének a címe, a borítója, a fülszövege. Szóval úgy minden! 🙂

5, Louisa Reid – A fájdalom helye
https://moly.hu/konyvek/louisa-reid-a-fajdalom-helye

covers_385578.jpg

Most pedig jöjjön 2 kakukktojás. 🙂 Ezt a 2 könyvet már kerülgetem egy ideje, mint macska a forró kását. Nagyon szeretném, ha elolvashatnám, és a polcom ékei lennének. Egyik könyv sem tartozik a romantikus limonádé kategóriába, de nem bánom, szeretem ezt a műfajt is, amit ez a 2 könyv képvisel. No de lássuk is konkrétan, miről van szó.

6, M.J.Arlidge – Ecc, pecc
https://moly.hu/konyvek/m-j-arlidge-ecc-pecc

 covers_348899.jpg

7, Alex North – A Suttogó
https://moly.hu/konyvek/alex-north-a-suttogo

covers_562815.jpg

 

(borítóképek: www.moly.hu)

10 könyv a General Press kiadótól, amit el szeretnék olvasni

A General Press azon kiadók egyike, akiktől eddig bármit olvastam, azt biztos hogy nagyon szerettem. Ezért összegyűjtöttem 10 olyan könyvet, ami a kiadó gondozásában jelent meg, és én mindenképp szeretném elolvasni. Be fogom tenni a bejegyzésbe a borítót, de a fülszöveggel együtt nagyon hosszú lenne, ezért csak egy linket teszek be, ahol el tudjátok olvasni.

Az első könyve amit megemlítenék egy olyan történet amit filmen láttam, imádtam, végig sírtam, de a könyvet eddig sajnos nem olvastam:
1, Nicholas Sparks – Szerelmünk lapjai

 szerelmunk_lapjai.jpg

https://moly.hu/konyvek/nicholas-sparks-szerelmunk-lapjai

A következő szerző, azért került fel erre a listára, mert az összes könyvét amit eddig olvastam, imádtam. Így nem volt kérdés, hogy az új könyve felkerül erre a listára. 🙂
2, Paige Toon – Öt év múlva

 ot_ev_mulva.jpg

https://moly.hu/konyvek/paige-toon-ot-ev-mulva

Egy nagyon tehetséges, és nagyon fiatal írónő könyve is felkerült a listára, akinek az első magyarul megjelent könyvét tavaly olvastam, és értékelést is írtam róla, ez pedig az Ágybérlő volt. Most az új könyvét is szeretném elolvasni.
3, Beth O’Leary – Otthoncsere

 otthoncsere.jpg

https://moly.hu/konyvek/beth-oleary-otthoncsere

2020-as, friss, és ropogós, egy kedvenc szerző, naná hogy itt a helye ennek a könyvnek is. Ráadásul amikor ez a bejegyzés születik, ebben a pillanatban nincs írásos értékelés róla a www.moly.hu-n, szóval szeretnék én az első lenni 🙂
4, Debbie Macomber – Ha te nem lennél

ha_te_nem_lennel.jpg
https://moly.hu/konyvek/debbie-macomber-ha-te-nem-lennel
 
A következő könyvvel már azóta szemezek, mióta megjelent. Valamiért megfogott a borító is, és a fülszöveg is. Nem kérdés, szeretném a polcomon tudni, és elolvasni ezt a kötetet.
5, Julie Klassen – Az udvarház titka 

 az_udvarhaz_titka.jpg
https://moly.hu/konyvek/julie-klassen-az-udvarhaz-titka

A következő 5 db könyvről nem tudok semmit, de megfogott a borító és a fülszöveg, és érzem, hogy engem szólítgatnak. 🙂 Ezek közül az első, amit megemlítenék, egy olyan könyv, ahol elég volt csak a borítóra ránézni, és éreztem, hogy az a könyv az enyém. Abszolút el tudom képzelni, hogy reggelente ez a látvány fogad.
6, Mary Alice Monroe – Ház a parton

haz_a_parton.jpg
https://moly.hu/konyvek/mary-alice-monroe-haz-a-parton

Ennél a kötetnél az értékelések között gyakran előfordul, mint negatív vélemény, hogy túl csöpögős. Nos ez nem minden esetben baj. Van amikor pont erre van szüksége a lelkemnek, és direkt az ilyen könyveket keresem.
7, Amanda Prowsw – Egyszemélyes karácsony

egyszemelyes_karacsony.jpg
https://moly.hu/konyvek/amanda-prowse-egyszemelyes-karacsony

Nagyon szeretem a karácsonyi történeteket. Még akkor is, ha nem teljes egészében karácsonykor játszódik. A december, január nálam az esetek többségében az ilyen könyvekről szól 🙂
8, Catherine Anderson – A karácsony fényei

a_karacsony_fenyei.jpg
https://moly.hu/konyvek/catherine-anderson-a-karacsony-fenyei

Romantikus regény, pipa. Tengerpart, pipa. Könnyek, pipa. Összegzés: el kell olvasnom.
9, Lucinda Riley – A meredély szélén

a_meredely_szelen.jpg
https://moly.hu/konyvek/lucinda-riley-a-meredely-szelen

A végére egy olyan könyvet hagytam, ami stílusban még véletlenül sem illik az előző 9-hez, de ettől függetlenül már régóta szemezek vele, csak valamiért még nem sikerült megrendelnem, pedig határozottam szeretem ezt a stílust is.
10, Michael Robotham – Dédelgetett titkok

dedelgetett_titkok.jpg

https://moly.hu/konyvek/michael-robotham-dedelgetett-titkok

 

(képek forrása: www.moly.hu)

12 hónap, 12 könyv kihívás 2020!

insta_20200101_124937_2.jpg

Sziasztok!

Ahogy már korábban említettem facebook-on, a blog indulásakor (pontosabban már előtte) készítettem magamnak egy listát (egy saját kihívást), hogy milyen szempontok alapján szeretnék könyveket olvasni. Akkor még csak kb 2 barátnőm tudott róla, hiszen még a blog is csak készülőben volt.

Nagyon élveztem a pontok alapján a könyvek között válogatni, mert új stílusokkal sikerült megismerkednem, új szerzők kerültek fel a kedvenceim listájára, és végre el tudtam olvasni azokat a könyveket, amelyeket valamiért csak halogattam.

Ezen felbátorodva idén újra készítettem egy kihívást, viszont most sokkal átgondoltabban. Sokan vannak, akiknek több munkája van, gyerkőcöt nevel, iskolába jár, ezért nem akartam plusz egy esetleges stressz faktort létrehozni az életetekben. Szóval úgy döntöttem, hogy 12 pontos kihívást készítek, amit lent olvashattok is. Havonta egy könyv a cél, de ez csak egy opció, ne tekintsétek kötelezőnek. Ha kevesebbet olvasol, azzal sincs semmi, a lényeg, hogy olvass, amikor időd, energiád engedi 🙂

A pontok sorrendjét úgy variáljátok ahogy szeretnétek, a számok nem a hónapokat jelölik. 🙂 Egyes szempontok megegyeznek a korábbi listámban szereplőkkel.

Év végén én mindenképp megosztom veletek, hogy milyen könyveket választottam a pontokhoz. 🙂 Ha van kedvetek csatlakozzatok, ajánljunk egymásnak könyveket, és osszátok meg velem, hogy miket választottatok.

De nem is húzom az időt, itt is van a lista: 🙂

1. Olvasd újra az egyik kedvenc gyerekkori könyvedet!
2. Olvassunk magyar íróktól! A választás a tiéd, csak hazai szerző legyen!
3. Olvass el egy olyan könyvet, ami már legalább egy éve a polcodon hever olvasatlanul!
4. Lépj ki a komfortzónádból, ismerkedj más stílusokkal!
5. Olvass el egy igaz történeten alapuló könyvet!
6. Olvass el egy olyan könyvet, amiből film is készült!
7. Ne féljünk a vastagabb könyvektől! Olvass el egy olyan könyvet, ami legalább 350 oldal!
8. Olvass el egy olyan könyvet, aminek az ajánlójába, vagy a borítójába többször belefutottál. (akár facebook-on, akár molyon ajánlották nagyon sokan)
9. Olvassunk klasszikusokat!
10. Olvass el egy olyan könyvet, aminek megfogott a borítója!
11. Olvass el egy olyan könyvet a kedvenc íródtól, amit eddig még nem olvastál!
12. Olvass el egy olyan könyvet, amiben valamilyen ünnepnek van szerepe! ( Ez lehet pl. Húsvét, Karácsony, Anyák napja, Házassági évforduló, Esküvő stb.)

Hajrá mindenkinek, olvassunk együtt 2020-ban! 🙂

 

(az eredeti kép forrása: pinterest)

Olvassuk magyar írók könyveit!

Mostanában elég sokszor belefutok Rácz-Stefán Tibor – Élni akarok című könyvébe, amit azóta el akarok olvasni, mióta megjelent. 🙂 Ma szintén szembe jött velem a neten, és elgondolkodtam, hogy idén talán még nem is olvastam könyvet magyar írótól. (Az Abigélt nem fejeztem még be, azt a könyvet otthon hagytam a szülői házban. Majd folytatom amikor otthon leszünk.)

Végignéztem a bejegyzéseimet, és elszörnyedtem, mert tényleg nem olvastam idén magyar írótól származó könyvet, ezért úgy döntöttem, hogy összegyűjtök 5 db olyan történetet, amit a nyár végéig mindenképpen el szeretnék olvasni. Vannak benne régebben megjelent könyvek, illetve friss megjelenések is.

Ha van olyan könyv, amit magyar szerző írt, szívesen ajánlanátok, és nem szépirodalom (sajnálom, de a szépirodalom után való érdeklődésemet kiölték belőlem az iskolás éveim alatt), azt szívesen fogadom, és igyekszem elolvasni az év második felében. 🙂

De nem szaporítom tovább a szót, meg is mutatom kikkel töltök minőségi időt a nyár végéig. 🙂 (Fontos megjegyeznem, hogy ebben a bejegyzésben nem olvasási sorrendben fognak szerepelni a könyvek. Attól függ az olvasásuk ideje, hogy mikor tudom beszerezni őket.)

 

Fejős Éva – Hotel Bali

hotel_bali.jpg

Négy barátnő: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Tizenévesen Budapesten, egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat tesznek, hogy elhagyják az országot. Máshol kezdenek új életet, ahol a múlt nem éri el őket. Megesküsznek: tizenhét év múlva újra találkoznak… A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?

 

Rácz-Stefán Tibor – Élni akarok

elni_akarok.jpg

Mernél szeretni, ha az időd lejárt?

Lilla már évek óta a halál árnyékában él.

Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.

Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…

Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.

Nem is sejti Lilla sorsát.

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.

Mi a jobb?

Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Éld meg a csodákat!

 

Tomor Anita – Álmodtam már rólad

almodtam_mar_rolad.jpg

Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred” David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak” katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 
Izgalmas, fordulatokkal teli kalandok várnak az olvasóra Kambodzsa rejtelmes őserdejében. Liv nem is sejti, milyen rémálomba keveredett azzal, hogy megismerte Davidet. Mágnesként vonzzák egymást, de egyikük sem könnyű eset. Vajon, amikor Liv felébred megváltozik a véleménye? Ad esélyt egy újabb szerelemnek? 
Tomor Anita könyve nem egyszerű romantikus regény. Sokkal több annál. Csajok, ez kihagyhatatlan olvasmány!

 

Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán

szivbol_szinbol_igazas.jpg

Szeress ​akkor is, ha fáj! 
Egy különös szerelmi háromszög különösen szép története.

Alex úgy szeret valakit, mint az életét, számára nélküle nincsenek holnapok. De vajon bevallhatja ezt az érzést? Vagy minden tönkremegy? Mi ez az erős kapcsolat köztük? Szeretet, vagy valami más, valami több?

Patrik keresi az útját az életben. Anyja halála és apja hideg távolságtartása mélyen megsebezte. Fél a szeretettől, és fél a szerelemtől, számára minden hatalmi játszma. De mi lesz vele, ha elveszíti azt, aki a legfontosabb? Ki a legfontosabb?

Lilla bármit megtenne Patrik vonzalmáért. Harcol a fiúért, és úgy érzi, őt illeti. Ám Lilla Alex húga, aki mélyen szereti a bátyját is, és nem akarja elveszíteni.

Lélegzetállítóan szép, szívbe markoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.

Engedd be a szerelmet, és légy az, aki vagy!

 

K.D.Niki – A sors hullámain

a_sors_hullamain.jpg

Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?

Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem…

 

(képek és fülszövegek forrása: www.moly.hu)

Miért nem divat manapság olvasni?

happy_birthday_2.png

 

Olvasva a címet, elég sok minden átsuhant egyszerre az agyamon, szóval kezdem az elején egy kis személyessel.

Sok bloggertől olvasom, hogy mióta megtanultak olvasni, azóta falják a könyveket, és nemcsak ők, hanem a családtagok is. Nos én nem ebbe a csoportba tartozom. Egy nagy kertes, családi házban laktunk, állatokat tartottunk, egy méretes konyhakertünk volt ahol zöldségeket termesztettünk, valamint egy jóval nagyobb terület, ahol kényelmesen elfért a kukorica és a búza is. Ezt az elképesztő területet a szüleim tartották karban a napi munka mellett. Amikor 4-kor kel az ember, ellátja az állatokat, bebuszozik a városba, dolgozik 8-9 órát, hazaér, ellátja a 2 gyereket, az állatokat, és rendben tartja a környezetét, nem nagyon marad ideje és energiája az olvasásra. Nem azt mondom, hogy soha egy könyvet sem vettek a kezükbe, de nem 2 könyv/hét volt az átlag.

Én szerettem olvasni általános iskolás koromban is (egy ideig persze), viszont szerettem kiválasztani én saját magamnak az aktuális olvasmányomat, ennek apropóján emlékeim szerint minden évben részt is vettem a ‘Barátunk a könyv’ olvasónapló pályázaton. (Az ezért kapott könyvek ezt bizonyítják 🙂 ) Kiválasztottam a könyvet, elolvastam, és egy olvasónapló formájában kifejtettem a véleményemet róla. Ezt élveztem, mert örömet okozott a könyv olvasása,  és 11-12 évesen saját döntést hozhattam az elolvasott történetet illetően. (Nyilván szülői felügyelettel 🙂 )

Viszont amikor sorra kaptuk a kötelező olvasmányokat, amiket minden áron próbáltak leerőltetni a torkunkon, függetlenül attól, hogy az adott diák pl megérett-e már a mű olvasására, akkor elment a kedvem a könyvekről. Középiskolában ezt megfejelték Kafka-Átváltozás című alkotásával, és ekkor mondtam azt, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy erre pazaroljuk. Ekkor évekre nem-et mondtam a könyvekre.

Az áttörés akkor keletkezett, amikor érettségi után Budapesten folytattam a tanulmányaimat. 3,5 órás vonatút, és 2 hetente hétvégén egy üres kollégium votl a társam. Egy hónap után amikor már a munka sem volt elég, hogy lekössem magam, akkor indultam könyveket kölcsön kéregetni, mert az unalomnál már az is jobb időtöltésnek tűnt. És ekkor kezdődött minden, ahogy mondani szokták, utána pedig a munkába állásommal folytatódott, amikor beleszerettem a vámpírokba, és sorra olvastam a fantasy könyveket.

De hogy miért is írtam le ennyi mindent bevezetőnek?

Az ember igyekszik igazodni a környezetéhez. Van aki jobban, van aki kevésbé, és inkább a saját komfortzónáját igyekszik kialakítani.

Én szentül hiszem, hogy a gyerek a szülő tükre (mondom ezt úgy, hogy gyerekem nincs, viszont gyerekfotósként elég sok mindent látok). Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei olvasnak, ő is érdeklődni kezd a könyvek iránt. Nem a plázázás, hanem a könyvtár látogatás lesz a családi program, az esti valóságshow helyett pedig az esti meseolvasás. Ha valaki ilyen környezetben nőtt fel, ilyen társaságba is fog vágyni, és tudatosan ilyen barátokkal fogja magát körülveni.

De lássuk be, ez sajnos nagyon kevés családban működik így. Amikor 7 évesen már csúcstechnológiás telefonnal járkál a gyerek, a legdrágább tabletet kapja Karácsonyra, akkor vajon érdekelni fogja-e a könyv? Az iskolában az órák közötti szünetekben vajon a divatlapok (lányok esetében), a legújabb telefonos játékok (fiúk esetében), vagy a könyvtárban való olvasgatás az első ami eszébe jut a gyereknek? Nyilván nem az utóbbi. Mert abban a korban vannak, hogy ha könyvvel mászkálsz, az 2019-et írunk, ahol már szinte minden „okos”. Lássuk be, ha nem ebbe nő bele a gyerek, akkor egy percet sem fog áldozni az olvasásra.

Felnőttek esetében már inkább lehetőségről beszélünk. Sajnos a könyv lassan már luxuscikknek minősül. Hiába az akciók, ha a könyvek ára az egekben, leakciózhatják 10-20%-kal, akkor is 3300-3500 ft. 1 db könyv! Ha mondjuk elolvasnál kettőt, vagy esetleg hármat? Aktív, dolgozó embereknél a fő szempont már az, hogy megengedhetik-e maguknak ezt a havi szintű kiadást? Igen, vannak könyvtárak, de például ha egy vidéki könyvtár nyitva van 8-16 óra között, te elmész reggel 7-kor dolgozni, munka után összeszeded a 2 gyereket – akik mondjuk még nem járnak szakkörökre, nem sportolnak, és hasonlók, szóval időben végeznek az iskolában – és hazaérsz mondjuk délután 6 órára, akkor hogy is van az a könyvtár dolog? Sokszor már annak örül az ember, ha egyáltalán annyi ereje marad estére, hogy lerúgja magáról a szobamamuszt, és eldőljön, mint egy deszka, mert másnap kezdődik újra ugyan az a mókuskerék. Az olvasás kilóméterekkel az utolsó gonolatai után van, mert már látni is alíg lát, olyan fáradt.

Nálam az olvasás az ‘Én idő’. Ami véleményem szerint minden felnőttnek jár függetlenül attól, hogy nő, vagy férfi. Egy órát apuka is játszhat a saját gyerekével, amíg anyuka pl.olvas az udvaron egy fa alatt ülve.

Viszont amíg az okostelefon, okostévé, a PlayStation világában élünk, addig a könyvek sajnos a negyedik heyről indulnak.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem látok embereket olvasni a metrón, vagy a villamoson. Látok, és jó érzés, hogy nemcsak a középkorú, vagy idősebb hölgyek olvasnak, hanem egyre több 30-as férfi is könyvvel a kezében közlekedik, illetve aminek a legjobban örülök, hogy egyre több iskolás gyereket is látok, akik olvasnak utazás közben. (Nemcsak kötelezőket.)

Egy pozitív gondolattal zárom a mondanivalómat. Szombat délután hazafelé igyekezvén felszálltam a buszra. Még volt olyan 7-8 perc az indulásig. A buszsoför könyvvel a kezében, olvasással töltöte a pihenő idejét, várta az indulás időpontját. – Remélem nem értette félre, hogy teli szájjal vigyorogtam mikor megláttam 😀 – Elindultam a busz hátuljába, a szokásos helyemre. Rajtam kívül 2 utas volt még aki az indulást várta, és mindketten könyvvel a kezükben. Egy iskolás lány, és egy nyugdíjas néni.

Jó érzés volt látni! 🙂

 

* A téma a Könyvfalók oldalán jelent meg, nyugodtan szóljatok hozzá ti is! Egész áprilisban meg tudjátok osztani a véleményeteket a havi témával kapcsolatban.

* Kép forrása: Könyvfalók

Trónok harca 8. évad előzetes

maxresdefault.jpg

Nekem, mint Trónok harca rajongónak nagy nap lesz az április 15-e, ugyanis sok – sok várakozás után végre elérkezik a várva várt 8. évad. 🙂 Nagyon vártam már, és nagyon izgatott vagyok – már 2 napja teóriákat gyártunk tesómmal, és kockáról kockára elemezzük az előzetest, hátha megtudunk valami biztatót a Vastrón sorsáról. 🙂 Na meg persze a kedvenceinkről. 🙂

Mindemellett, hiába várom már nagyon a 8. évadot, mégsem vagyok maradéktalanul boldog, mert ez mégis csak az utolsó, befejező évad. Ez minden sorozatnál nehéz, pláne, ha ilyen volumenű sorozatról van szó, mint a Trónok harca.

Az előzetest ti is megnézhetitek az alábbi linken:

https://hu.ign.com/tronok-harca-8-evad/47106/news/breaking-itt-van-a-tronok-harca-8-evadanak-nagy-elozetese

Az előzetes után az alábbi cikk is szembejött velem, ami kicsit fel is dühített. Elképesztő, amit George R. R. Martin letett az asztalra a Trónok harcával (már oldalszámra is), viszont egyes nyilatkozatait nem tudom hova tenni. Ha jól emlékszem, már a 2018-as évben is arról cikkeztek, hogy elkészült a könyvsorozat befejező része. (keresem a cikket, hogy be tudjam linkelni), és már csak az utolsó simításokat végzik rajta. Ehhez képest most azt olvasom, hogy még nem készült el.

Mindemellett felhívnám a figyelmet az alábbi mondatra: …”Komoly változtatások lehetnek majd a finálét illetően a sorozatban a regényekhez képest.„… Éééés itt zárásképpen megemlíteném Stark anyukát. 🙂 

http://sorozatwiki.hu/hirek/george-r-r-martin-nem-elegedett-azzal-ahogy-befejezodik-a-tronok-harca?fbclid=IwAR2Nf_6qT9rir8j6aZJ7evc_VroexFjfTplp72u4sIbuf7l_NMOpd0mkefs

(kép forrása: google)

Boldog Karácsonyt!

 

Nem tudok elég hálás lenni, hogy itt voltatok velem idén, hogy időt szántatok a blogra, elláttatok jó tanácsokkal, segítettetek abban, hogy a blog átlátható, és élvezhető legyen! 🙂

Legyen nagyon boldog Karácsonyotok, pihenjetek sokat, ha időtök engedi olvassatok, és öleljétek meg a szeretteiteket.

Hamarosan újra találkozunk! 🙂

(kép forrása: saját)

 

48428996_1943007772485030_8041383778431533056_o.jpg

Karácsonyi süti 2.0 – Megvan a nyertes :)

Sziasztok!

Addig addig kísérletezgettem, amíg megtaláltam a megfelelő süteményt Karácsonyra. Le is teszteltem, napokkal az ünnepek előtt is elkészíthető, mert minél több időt hagyunk neki, annál finomabb. 🙂

Ez a süti félúton van a csokiba mártott keksz és a linzer között. 🙂

Az eredeti recept:
https://receptneked.hu/edes-sutemenyek/csokoladeba-martott-keksz/

Ebből én a tészta receptet használtam fel:

  • 35 dkg tönkölybúza liszt
  • 13 dkg cukor
  • 15 dkg vaj
  • 1 citrom héja reszelve
  • 6 g sütőpor
  • 1 tojássárgája
  • 5 dkg tejföl

A tepsibe tettem, megkentem a tojásfehérjével, és mindegyik forma tetejére szórtam egy kis barnacukrot.

Amikor kisültek a sütik, lekvárral összeragasztottam, és olvasztott csokival díszítettem. 🙂 Amikor meguntam a csokival molyolni, a maradékot megszórtam porcukorral. 🙂 Tányérra téve nagyon jól mutat egymás mellett.

Ha nem szeretnél Karácsony napján a konyhában sütögetni, akkor nyugodtan megcsinálhatod hétvégén is, sőt, a gyerekek is bevonhatók a díszítésbe. Karácsonyra „összeérnek” az ízek, és garantáltan isteni finom! Nálunk már nincs egy darab sem.

Vasárnap meg is sütök 2 adagot belőle, és elosztom a családban. 🙂

A sütemény mellé találtam egy tökéletes könyvet, ami pontosan beleillik ebbe az időszakba. De erről majd egy másik bejegyzésben mesélek részletesebben. 🙂

A kép saját, de még mindig nem vagyok profi ételfotós. 😀

img_20181221_155547.jpg

 

Karácsony előtti kísérletezés

Sziasztok!

Tegnap gondoltam egyet, és összedobtam egy egyszerű sütit, ugyanis megígértem a férjem anyukájának, hogy viszek valami finomságot 24-én, viszont még nem találtam ki mit is készítsek, ezért tegnap este kísérletezés folyt itthon. 🙂

Találtam a neten egy egész ígéretes receptet, amit azon melegében kicsit át is írtam 🙂 

Ez az alaprecept:
https://receptneked.hu/sutes-nelkul/meggyes-pudingos-keksz-szelet/

Én annyit változtattam rajta (többek között), hogy (mivel kis adagot csináltam próbaképpen, ezért a kis üvegtálamat használtam) a 2 csomag vanília puding helyett 1 csomag csokipudingot főztem meg kb 3-3,5 dl tejben, és háztartási kekszet használtam, mert éppen az volt itthon.

Összedobtam a sütit, de nekem olyan kopasz volt a teteje, ezért egy gyors csokimázat készítettem rá.

A csokimáz receptje:
 – 20 dkg vaj vagy margarin
 – 15 dkg porcukor
 – 5 dkg cukrozatlan kakaópor
 – 6 ek. tej

Én ezeket a hozzávalókat is feleztem, mert nem volt szükségem ennyi csokimázra, csak éppen egy kicsire.

A végeredmény: Isteni 🙂

Legközelebb kipróbálom babapiskótával is. 

Karácsonyra tökéletes! Kb fél óra alatt megvan, nem kell a konyhában ülni fél napokat, pláne, hogy előző este érdemes elkészíteni, hogy lepuhuljon a keksz. Én nem szeretem a mártírokat, akik 26 féle süteményt csinálnak 45 féle főétellel, utána meg sírnak, hogy mennyire fáradtak, ezért én mindig az egyszerűségre törekszem. Na meg utálom a kötelezőket. 🙂 Nem fogok zserbót sütni, mert Karácsonykor az a szokás. 🙂 Szerencsére így van ezzel a család is. 

Szívesebben játszunk, beszélgetünk, nevetünk 🙂

Csatolok egy képet is a sütiről, bár nem a legjobb kép. Nem az erősségem az ételfotózás. 🙂 Jobb vagyok kismama és gyerekfotókban. 🙂

img_20181215_175003.jpg