Olvasva a címet, elég sok minden átsuhant egyszerre az agyamon, szóval kezdem az elején egy kis személyessel.
Sok bloggertől olvasom, hogy mióta megtanultak olvasni, azóta falják a könyveket, és nemcsak ők, hanem a családtagok is. Nos én nem ebbe a csoportba tartozom. Egy nagy kertes, családi házban laktunk, állatokat tartottunk, egy méretes konyhakertünk volt ahol zöldségeket termesztettünk, valamint egy jóval nagyobb terület, ahol kényelmesen elfért a kukorica és a búza is. Ezt az elképesztő területet a szüleim tartották karban a napi munka mellett. Amikor 4-kor kel az ember, ellátja az állatokat, bebuszozik a városba, dolgozik 8-9 órát, hazaér, ellátja a 2 gyereket, az állatokat, és rendben tartja a környezetét, nem nagyon marad ideje és energiája az olvasásra. Nem azt mondom, hogy soha egy könyvet sem vettek a kezükbe, de nem 2 könyv/hét volt az átlag.
Én szerettem olvasni általános iskolás koromban is (egy ideig persze), viszont szerettem kiválasztani én saját magamnak az aktuális olvasmányomat, ennek apropóján emlékeim szerint minden évben részt is vettem a ‘Barátunk a könyv’ olvasónapló pályázaton. (Az ezért kapott könyvek ezt bizonyítják 🙂 ) Kiválasztottam a könyvet, elolvastam, és egy olvasónapló formájában kifejtettem a véleményemet róla. Ezt élveztem, mert örömet okozott a könyv olvasása, és 11-12 évesen saját döntést hozhattam az elolvasott történetet illetően. (Nyilván szülői felügyelettel 🙂 )
Viszont amikor sorra kaptuk a kötelező olvasmányokat, amiket minden áron próbáltak leerőltetni a torkunkon, függetlenül attól, hogy az adott diák pl megérett-e már a mű olvasására, akkor elment a kedvem a könyvekről. Középiskolában ezt megfejelték Kafka-Átváltozás című alkotásával, és ekkor mondtam azt, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy erre pazaroljuk. Ekkor évekre nem-et mondtam a könyvekre.
Az áttörés akkor keletkezett, amikor érettségi után Budapesten folytattam a tanulmányaimat. 3,5 órás vonatút, és 2 hetente hétvégén egy üres kollégium votl a társam. Egy hónap után amikor már a munka sem volt elég, hogy lekössem magam, akkor indultam könyveket kölcsön kéregetni, mert az unalomnál már az is jobb időtöltésnek tűnt. És ekkor kezdődött minden, ahogy mondani szokták, utána pedig a munkába állásommal folytatódott, amikor beleszerettem a vámpírokba, és sorra olvastam a fantasy könyveket.
De hogy miért is írtam le ennyi mindent bevezetőnek?
Az ember igyekszik igazodni a környezetéhez. Van aki jobban, van aki kevésbé, és inkább a saját komfortzónáját igyekszik kialakítani.
Én szentül hiszem, hogy a gyerek a szülő tükre (mondom ezt úgy, hogy gyerekem nincs, viszont gyerekfotósként elég sok mindent látok). Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei olvasnak, ő is érdeklődni kezd a könyvek iránt. Nem a plázázás, hanem a könyvtár látogatás lesz a családi program, az esti valóságshow helyett pedig az esti meseolvasás. Ha valaki ilyen környezetben nőtt fel, ilyen társaságba is fog vágyni, és tudatosan ilyen barátokkal fogja magát körülveni.
De lássuk be, ez sajnos nagyon kevés családban működik így. Amikor 7 évesen már csúcstechnológiás telefonnal járkál a gyerek, a legdrágább tabletet kapja Karácsonyra, akkor vajon érdekelni fogja-e a könyv? Az iskolában az órák közötti szünetekben vajon a divatlapok (lányok esetében), a legújabb telefonos játékok (fiúk esetében), vagy a könyvtárban való olvasgatás az első ami eszébe jut a gyereknek? Nyilván nem az utóbbi. Mert abban a korban vannak, hogy ha könyvvel mászkálsz, az 2019-et írunk, ahol már szinte minden „okos”. Lássuk be, ha nem ebbe nő bele a gyerek, akkor egy percet sem fog áldozni az olvasásra.
Felnőttek esetében már inkább lehetőségről beszélünk. Sajnos a könyv lassan már luxuscikknek minősül. Hiába az akciók, ha a könyvek ára az egekben, leakciózhatják 10-20%-kal, akkor is 3300-3500 ft. 1 db könyv! Ha mondjuk elolvasnál kettőt, vagy esetleg hármat? Aktív, dolgozó embereknél a fő szempont már az, hogy megengedhetik-e maguknak ezt a havi szintű kiadást? Igen, vannak könyvtárak, de például ha egy vidéki könyvtár nyitva van 8-16 óra között, te elmész reggel 7-kor dolgozni, munka után összeszeded a 2 gyereket – akik mondjuk még nem járnak szakkörökre, nem sportolnak, és hasonlók, szóval időben végeznek az iskolában – és hazaérsz mondjuk délután 6 órára, akkor hogy is van az a könyvtár dolog? Sokszor már annak örül az ember, ha egyáltalán annyi ereje marad estére, hogy lerúgja magáról a szobamamuszt, és eldőljön, mint egy deszka, mert másnap kezdődik újra ugyan az a mókuskerék. Az olvasás kilóméterekkel az utolsó gonolatai után van, mert már látni is alíg lát, olyan fáradt.
Nálam az olvasás az ‘Én idő’. Ami véleményem szerint minden felnőttnek jár függetlenül attól, hogy nő, vagy férfi. Egy órát apuka is játszhat a saját gyerekével, amíg anyuka pl.olvas az udvaron egy fa alatt ülve.
Viszont amíg az okostelefon, okostévé, a PlayStation világában élünk, addig a könyvek sajnos a negyedik heyről indulnak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem látok embereket olvasni a metrón, vagy a villamoson. Látok, és jó érzés, hogy nemcsak a középkorú, vagy idősebb hölgyek olvasnak, hanem egyre több 30-as férfi is könyvvel a kezében közlekedik, illetve aminek a legjobban örülök, hogy egyre több iskolás gyereket is látok, akik olvasnak utazás közben. (Nemcsak kötelezőket.)
Egy pozitív gondolattal zárom a mondanivalómat. Szombat délután hazafelé igyekezvén felszálltam a buszra. Még volt olyan 7-8 perc az indulásig. A buszsoför könyvvel a kezében, olvasással töltöte a pihenő idejét, várta az indulás időpontját. – Remélem nem értette félre, hogy teli szájjal vigyorogtam mikor megláttam 😀 – Elindultam a busz hátuljába, a szokásos helyemre. Rajtam kívül 2 utas volt még aki az indulást várta, és mindketten könyvvel a kezükben. Egy iskolás lány, és egy nyugdíjas néni.
Jó érzés volt látni! 🙂
* A téma a Könyvfalók oldalán jelent meg, nyugodtan szóljatok hozzá ti is! Egész áprilisban meg tudjátok osztani a véleményeteket a havi témával kapcsolatban.
* Kép forrása: Könyvfalók
3. Lindsey Kelk – Egy lány sorozat
