Kristin Hannah: Fülemüle

covers_425248.jpg

Szerző: Kristin Hannah
Cím: Fülemüle
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 544

Franciaország, ​1939
Carriveau csendes kis falujában Vianne Mauriac férjétől, a frontra induló Antoine-tól búcsúzik. Nem hiszi, hogy a nácik megszállhatják Franciaországot, ám ez mégis bekövetkezik: menekülő franciák hordái érkeznek, teherautó-konvojok, tankok, az égboltot elsötétítik a repülőgépek, és bombák hullanak az ártatlan áldozatokra. Amikor egy német parancsnok rekvirálja a házát, Vianne a kislányával együtt rákényszerül, hogy egy fedél alatt éljen az ellenséggel. Élelem, pénz és remény nélkül, az egyre növekvő veszélyek közepette kénytelen egyik nehéz döntést hozni a másik után.
Vianne húga, Isabelle lázadó tizennyolc éves, aki az ifjúság nyughatatlan szenvedélyével keres értelmet az életének. Miközben párizsiak ezrei menetelnek a háború ismeretlen borzalmai elől, Isabelle találkozik a partizán Gaëtannal, aki hisz abban, hogy a franciák az országhatárokon belül szembeszállhatnak a nácikkal, és szenvedélyesen egymásba habarodnak. Ám amikor a fiú elárulja, Isabelle csatlakozik az Ellenálláshoz, és többé hátra se néz: újra és újra az életét kockáztatja mások megmentéséért.

Kristin Hannah érzékenyen tárja elénk hogyan harcoltak a második világháborúban a nők. A Fülemüle két nővér története, akiket tapasztalataik, ideáljaik, vérmérsékletük és körülményeik elválasztanak egymástól, és mindketten saját veszélyes útjukon indulnak el a túlélés, a szerelem és a szabadság felé a németek által megszállt, háborútól szétszabdalt Franciaországban. E szívszorító regény a lélek erejének és a nők állhatatosságának dicsérete. Olyan könyv, amely mindenkihez szól, és egy életre szóló élményt nyújt.

 

„A szeretetnek erősebbnek kell lennie, mint a gyűlöletnek, különben nem létezik jövő a számunkra.” 

Őszinte leszek, amíg nem találkoztam ezzel a könyvvel, addig nem ismertem sem az írónőt, sem a munkásságát. A Fülemüléről sem tudtam semmit. Többször láttam már a weboldalon, mindig megcsodáltam a borítóját, és emlékszem, hogy azt gondoltam, hogy milyen hangulatos, biztos egy kedves kis történetet rejt. Majd amikor újra és újra kereszteztük egymás útját, akkor éreztem, hogy ez nem véletlen. Szóval nem mondanám, hogy én találtam rá a könyvre, inkább ő szólított meg engem. Nagyon szépen köszönöm a Park Könyvkiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

A főszereplőink egy testvérpár, Isabelle és Vianne. Isabelle a lázadó, szabadszájú és harsány 18 éves, akit sorra tanácsolnak el az iskolákból, és Vianne a nyugodt, csendes természet, aki egy kis faluban él a férjével és a lányával. Vianne nem hisz abban, hogy Franciaország eleshet a háborúban, azonban amikor a férjének megérkezik a behívója, akkor kénytelen elfogadni a tényt, hogy a nácik megszállhatják az országot. Ezzel együtt Vianne házát is, így muszáj megosztania egy szobát az ellenséggel. A mindennapjaik félelemben, éhségben, és nélkülözésben telnek. Az idő előrehaladtával meg kell küzdeniük nemcsak a testi, hanem a lelki fájdalommal is, és viselniük kell a tetteik következményét.

A két testvér vérmérséklete teljesen különbözik, ezért amikor egy német tiszt beköltözik Vianne házába, Isabelle elutazik, így igyekszik megóvni a nővérét és az unokahúgát. Párizsba utazik, ahol csatlakozik az Ellenálláshoz, ezzel segítve az emberek életének megmentését. Mindezt az élete kockáztatásával.

Gondolataim:

Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy most milyen érzések kavarognak bennem. Dühös vagyok, és fáj a lelkem egyszerre. Érzelmek sokasága vonult rajtam végig, amíg olvastam a könyvet. A szereplőkkel együtt voltam fent, amikor reméltem egy jobb holnapot, és voltam nagyon mélyen, amikor nem volt más, csak elfogadni a kegyetlen valóságot.

Több száz könyvet elolvastam már életem során.Voltak köztük olyanok, ami után évekig rá sem néztem könyvre, mert annyira elvette a kedvem az olvasástól, és voltak olyanok is, amelyekre a mai napig emlékszem, mert fontos gondolatokat, és tanulnivalót kaptam tőlük. A Fülemüle az életem során elolvasott összes kötetet figyelembe véve az egyik legmeghatározóbb, és legfontosabb olvasmány lett. Gyönyörű, szívet tépő, lelket kiszakító történet a második világháború idejéből.

Nagyon sokáig nem értettem sem a címet, sem a borítót. Egyik sem utalt a világháborúra, vagy a náci megszállásra, leszámítva a háttérben meghúzódó repülőket, és a katonát. Amikor mindez értelmet nyert, akkor bevallom megkönnyeztem.

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan is foglalhatnám össze röviden, hogy miről szól ez a kötet. Hogy mi a mondanivalója? Mitől olyan különleges? Hiszen számos olyan könyvvel találkozunk, ami a holokausztot dolgozza fel. Ebben a történetben két nővér az élete kockáztatásával igyekszik segíteni az embereken mindezt szinte a Gestapo és az SS szeme láttára. Ha elkapják őket, az azonnali halállal jár.

A könyv elején nem volt szimpatikus Isabelle. Nem éreztem őszintének a kirohanásait. Kétségbeesetten vágyott arra, hogy valaki szeresse, hogy kötődjön hozzá, ezért ment a saját feje után, és nem érdekelte, hogy kin fog átgázolni. Majd ahogy haladtunk előre a történetben, és szembesültünk azzal a töménytelen mennyiségű borzalommal, amit a franciáknak és a zsidóknak el kellett viselniük, úgy nőtt fel és komolyodott meg Isabelle is, és vált egy olyan nővé, aki mögött a férfiak milliói elbújhatnának. Nap mint nap az életét tette kockára, hogy megmentse egy ismeretlen ember életét. Mindezt önzetlenül, és teljesen természetes módon. Tudta, hogy neki ez a feladata. 

És tudjátok mi jutott újra és újra eszembe róla? Most, 2022-ben még abban sem remélhetsz segítséget, amikor útbaigazítást kérsz egy ismeretlentől az utcán. Ezt sajnos tapasztalatból tudom, ugyanis én pontosan így jártam. 3-ból 3 ember utasította el a segítség kérésemet. Pedig nem gondolom, hogy hajléktalanokra emlékeztetne a külsőm… 

Vianne teljesen eltérő temperamentummal rendelkezett, mint a húga. Neki értelem szerűen az volt a feladata, hogy észrevétlen maradjon úgy, hogy egy házban lakik az ellenséggel. Hogy lehetőségéhez mérten megadjon mindent a lányának, és életben maradjanak mindketten. Megjárta a poklot, és amikor azt gondolta, hogy rosszabb már nem lehet, akkor a németek minden egyes alkalommal rácáfoltak. Az ő kitartásából és élni akarásából sokat lehet tanulni. Úgy tűnhet, hogy ő nem tesz semmit a helyzet ellen, pedig a háttérben meghúzódva kihasználja a lehetőségeit, és segít ahol tud.

Az egész történet mélyen megérintett. Az utolsó 200 oldalt gyakorlatilag végig könnyeztem, sőt az utolsó 10 oldalnál kétszer is félre kellett tennem a könyvet, mert nem láttam a patakokban folyó könnyeimtől. Nagyon megviselt, és nagyon fájdalmas volt. Még mindig nem tudtam elengedni, és úgy érzem, hogy még sokáig velem fog maradni ez a történet.

Zárásként csak annyit írnék, hogy ha csak egy könyvet olvasol el a témában, akkor ez legyen az.

Borító:

Minden centimétere gyönyörű. Eddig beszélt hozzám, de mér értem amit mond. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Catherine Hokin: Berlin angyalai

covers_726610.jpg

Szerző: Catherine Hokin
Cím: Berlin angyalai
Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 416

Fordulatos, ​szívszorító és magával ragadó regény bátorságról, helytállásról és a múlttal való könyörtelenül őszinte szembenézésről.

Berlin csendes villanegyedében, egy félreeső kert magasra nőtt bokrainak rejtekében fájdalmas emlékeket őriz egy omladozó ház. Egy családét, akiket megfosztottak otthonuktól, majd életüktől is. És egy nőét, aki a ház üres szobáit járta, és akinek volt bátorsága, hogy farkasszemet nézzen a gonosszal, amely megváltoztatta a történelem folyását…

Németország, 1940. Heinrich Himmler titkárnője, Magda Aderbach nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszakánként pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és üldözötteket kísér biztonságos menedékhelyre. A „végleges megoldás” titkos terveit előző főnökének, a gyáriparos Walther Tiedemann-nak, a zsidó munkásokat mentő hálózat fejének adja át. Mindketten halálos veszélyben élik kettős életüket. Minderre kétségkívül fény derül előbb-utóbb, de addig Magdának mindenáron meg kell védenie a nácik ellen harcoló titkos szerelmét, Christophot is.

Negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet-berlini gyárban szórja szét a maga készítette röpcédulákat. Amikor megpróbál átjutni Nyugat-Berlinbe, a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, 1989 novemberében, a fal leomlása után, zakatoló szívvel indul végre Nyugatra felkutatni a rejtélyes házat, amelynek képét még kislánykorában találta meg egy szekrény mélyén. A homályos eredetű rajz elviszi őt a múlt romjai közé, ahonnan nagyanyja valaha menekült. Amikor végre rátalál az elhagyatott Tornyos házra, felnyitja az elfeledni kívánt történet ajtaját is. A feltáruló titkok mindent megváltoztatnak: a múltat, a jelent s a jövőt is…

 

„Bármennyire is különbözik az életünk, engem is úgy neveltek, ahogy önt. Abban a hitben, hogy minden élet értékes, és egyenlő bánásmódot érdemel. Abban a hitben, hogy senki nem értékesebb másoknál a születési helye, a pénzügyi helyzete, a vérvonala, vagy más értelmetlen ok miatt, amit azért találnak ki, hogy magasabbra helyezzék magukat annál, mint ahol valójában vannak.”

Egy véletlen folytán bukkantam rá erre a könyvre. Nem kerestem, ő talált meg. Idén jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában, és őszintén meglepődtem, amikor rádöbbentem, hogy sehol nem találkoztam még ezzel a kötettel. Se egy fényképes ajánló, se egy videós összefoglaló. Viszont már a találkozásunk pillanatában rájöttem, hogy ennek a könyvnek ott a helye a köztudatban. Nagyon szépen köszönöm a Kossuth Kiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

Berlinben járunk, a fal áll, elválasztva keletet nyugattól.

Magda fiatal lány, aki nem ért egyet a körülötte zajló eseményekkel, nem támogatja a zsidók elleni merényleteket. Azonban ezt hangoztatni életveszélyes. Ő mégis felemeli a hangját, és ennek köszönhetően kezd el dolgozni Walter Tiedemann-nak. Bár a külső szemlélő úgy látja, hogy ezzel Magda a párt elkötelezett hívei között mozog, azonban senki nem láthatott a színfalak mögé, ahol Walter és Magda erejüket megfeszítve, az életüket kockáztatva segítik a zsidókat. Ezt viszont a leghatékonyabban úgy lehet véghezvinni, ha Magda a tűvonalba áll. Ezért elkezd dolgozni Himmlernél, egy SS vezetőnél, hogy minél több információt szerezzen meg, amit felhasználva Tiedemannal titokban segíthetik a zsidókat.

A fal leomlott, Magda unokája pedig felkeresi azt a rejtélyes házat, amely láttán az érzelmek vihara cikázik át a nagyanyja arcán. Tudni szeretné az igazságot, hogy mi köze volt Magdának a zsidók elpusztításához, és miért birtokol egy olyan házat, amelyet az SS ajándékozott neki. Az igazság azonban bonyolultabb, és felkavaróbb, mint amire számít.

Gondolataim:

Ha az ember egy holokauszt témájú könyvet vesz a kezébe, akkor arra számít, hogy a hírhedt auschwitzi koncentrációs táborban játszódnak az események. Egészen mostanáig én is csak ilyen történetekkel találkoztam. Viszont a Berlin angyalaival megismerhetjük, hogy mi zajlott a „másik oldalon”.

Magda a mindig nyugodt természetével elérte azt, hogy láthatatlan maradjon egy kihalt utcán is. Mert ugyan miben is mesterkedhetne egy SS vezető titkárnője? A legapróbb gyanú is felháborítaná Himmlert. Ezt kihasználva hosszú éveken keresztül próbált meg annyi zsidón segíteni, amennyin csak tudott. Szöktetés, hamis iratok, bújtatás. Bármi, csak menekülni tudjanak.

Csodáltam Magdát. A bátorsága, az elkötelezettsége rendkívüli. Mélységesen bántotta az emberek szeméből felé áradó megvetés, ő mégis hang nélkül tűrte, mert csak így tudta elérni a céljait.

A kötetet egyszerre volt könnyű, és nehéz olvasni. Tárgyilagos kifejezések, rövid párbeszédek jellemezték, azonban eddig csak azt ismerhettük a könyveinkből, ahogy a zsidók megérkeznek a koncentrációs táborokba, és ott milyen borzalmakon kell keresztül menniük. Most végigkövettük az odáig vezető utat, a tárgyalásokat, a számításokat, a terveket. Hogy lehetne a leggazdaságosabban megoldani? Ezért is volt olyan felkavaró olvasni ezt a kötetet. A zsidókat nem embereknek tekintették, hanem egy sötét foltnak, amitől meg kell tisztítani a világot. Nem számít, hogy idős vagy fiatal, férfi vagy nő, kamasz, vagy éppen újszülött csecsemő. Ha zsidó, mennie kell.

Magda unokája, Nina, forró fejű, lázadó fiatal. A nagyanyja szinte mindig el tudja simítani a kilengéseit, azonban amikor Nina Nyugat Berlinbe akar szökni, akkor a börtönt már nem tudja megúszni. Mindenki azt hiszi, hogy vígan éli világát Nyugaton. Amikor visszatér, eltökélt szándéka felkeresni Magda titokzatos házát, és megtudni az igazságot. A börtön megtörte, azonban még mindig forró fejű. Bár már képes mérlegelni a tettei következményeit, és képes előre is gondolkodni.

Nekem nagyon tetszett Nina és Magda karaktere is. Első ránézésre semmi közös nincs bennük, hiába rokonok. Az egyikük harsány, akinek folyamatosan meggyűlik a baja a hatóságokkal, a másikuk csendes, kétszer átgondolja hogy megszólaljon-e. Azonban nekem mégis hasonlóak voltak. Eltökéltek, ambíciózus nők, akik véghez viszik, amit a fejükbe vesznek. 

Megrázó, felkavaró történet volt. Ennyi borzalom, és még csak a töredékét ismerjük. 

Azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a 2. világháborús események, illetve a holokauszt iránt.

„Én pedig újra és újra felteszem magamnak a kérdést, hogy mindent megtettünk-e?”

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ellie Midwood: A lány, aki megszökött Auschwitzból

covers_683709.jpgSzerző: Ellie Midwood
Cím: A lány, aki megszökött Auschwitzból
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 448

Több millió embert kényszerítettek arra, hogy besétáljon Auschwitz kapuján, de ő volt az első nő, aki megszökött onnan. Ez a megrázó regény Mala Zimetbaum inspiráló, igaz történetét meséli el, akinek hősiességét sohasem felejtjük el, és akinek sorsa megváltoztatta a történelmet…
Auschwitzból senki sem jut ki élve.
Mala, a 19880-as számú fogoly abban a pillanatban tudta, hogy a pokol mélyére került, ahogy kilépett a marhavagonból. Az SS tolmácsaként arra használja pozícióját, hogy a lehető legtöbb életet megmentse. Kenyérdarabokat csempész az éhhalál küszöbén állóknak.
Edward, az 531-es számú fogoly tábori veterán és politikai rab. Ugyanúgy néz ki, mint mindenki más: borotvált fej és csíkos egyenruha; ő azonban a földalatti ellenállás egyik harcosa. És van egy terve a szökésre.
Nem más bűnért zárták be őket, csupán azért, mert léteznek. Amikor azonban megismerkednek, Auschwitz sötét árnyékát halvány reménysugár világítja meg. Edward elhiteti Malával, hogy lehetséges a lehetetlen. Hogy a tábor körül húzódó elektromos kerítés, a végtelen számú őrtoronyban járkáló fegyveres őr és a földet pásztázó reflektorok ellenére meg tudnak szökni ebből a haláltáborból.
Ígéretet tesznek, hogy együtt szöknek vagy együtt halnak. Ami ezek után következik, az a történelem egyik legcsodálatosabb szerelmi története…
Az auschwitzi tetováló, A döntés és az Árvák vonata rajongói imádni fogják ezt a lélegzetelállítóan gyönyörű mesét a bátorságról a tragédia közepette és a merészségről a félelem dacára. A lány, aki megszökött Auschwitzból igaz történeten alapul, és bebizonyítja, hogy a szerelem lehet fény a sötétben… 

 

„A kedvesség furcsa hatással volt itt az emberekre. Egyszerűen elfelejtették már, hogy milyen az.”

Több könyvet olvastam már a témában, korábban szerintem említettem is, hogy pl. a Sorstalanságból érettségiztem, de mind közül talán ez volt az egyik legmegrázóbb könyv. Nagyon hálás vagyok az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányért.

A történet röviden:

Mala tolmácsként kiváltságos helyzetben van, ugyanis emiatt megúszta a gázkamrákat, és a krematóriumot. A SS-nek kell dolgoznia, azonban a pozícióját arra használja, hogy minél több sorstársán segítsen. Akár egy kis ennivalóval, akár azzal, hogy a megfelelő munkára osztja be az embereket. Amikor találkozik Edekkel, akkor még nem tudja, hogy ő az ellenállás tagja, aki a szökésen gondolkodik. Mala a segítségére lesz, és ahogy telik az idő, rádöbbennek, hogy a pokol mélyén is képesek érzelmekre. Az egymás iránti szerelmük ad erőt arra, hogy megkíséreljék a lehetetlent. Elszökjenek Auschwitzból, még akkor is, ha tudják, hogy a halálukat jelenti, ha elkapják őket. 

Gondolataim:

Könyves bloggerként nem okoz gondot, ha könyvekről kell írnom, elmondani az érzéseimet, hogy mit adott nekem az adott kötet, mit tudok magammal vinni, vagy mit tanított nekem. Most viszont elfogytak a szavak. Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik legnehezebben megírt könyvajánló, amit eddig készítettem. Egy holokauszt történetről hogy is írhatnám azt, hogy egy gyönyörű szerelmi történet? Pedig valóban az. A sok fájdalom, szenvedés, és halál között valóban ott van a szerelem, ami olyan erős, hogy szinte bevilágítja a sötét eget a füstöt ontó krematóriumok felett.

Rettenetesen megrázó, nyomasztó, dühítő, és mégis reményekkel, és hittel teli volt ez a könyv. 2022-ben, egy laptop előtt ülve szinte felfoghatatlan, hogy néhány évtizeddel ezelőtt emberek millióinak milyen kínokat, szenvedéseket, megaláztatásokat kellett elszenvedniük. El sem tudom mondani, hogy mennyire dühít, és mennyire felkavar.

Nagyjából a 300.oldalig tudtam tartani magam, és az utolsó 140-150 oldalt szinte végig zokogtam. A tehetetlen düh, és a remény váltotta egymást, egy érzelmi hullámvasúton ültem.

Mala egy végtelenül erős nő, akit megpróbáltak, de nem tudtak megtörni, Edek pedig egy szerelmes férfi, aki nemcsak az érzéseihez hűséges, hanem igaz barát is. Kettejük találkozásáról, és lángra lobbanó szerelméről olvashatunk a kötetben. Ők ketten bebizonyították, hogy sem az SS, sem a nácik nem tudják elvenni a hit, a remény és a szerelem erejét senkitől. Mert ez az, ami még a pokol legmélyén is erőt ad, emiatt küzd azért az ember, hogy életben maradjon.  

A könyv végén olvashatunk bővebb háttér információkat. Abból megtudhatjuk, hogy Mala és Edek valós személyek voltak, valóban megjárták Auschwitzot. Nekem a bakancslistámon szerepel, hogy egyszer elmegyek oda, de ha ott járok, meg fogom keresni a 11-es blokkot. Ugyanis itt olvasható Edek üzenete a világ számára. 

Szavakkal ki sem lehet fejezni, hogy ez mennyire felkavaró történet volt. Szétzúzta, és megtaposta a lelkemet, zokogtam a haragtól, és hiába volt 40 fok kint, engem mégis rázott a hideg. Mondhatni minden fejezet után azt mantráztam magamnak, hogy ez nem történhetett meg. Pedig tudom, hogy mindaz, ami le volt írva, az valóban megtörtént. Valóban több százezer ember vittek egyenesen a gázkamrákba. Csak azért, mert zsidók voltak. Nők, gyerekek, apák, és anyák, idősek, fiatalok. Tekintet nélkül mindenkire ez a sors várt. 

A kötetben cenzúra nélkül olvashatunk a kínzásokról, a betegségekről, az éhezésről, arról a rengeteg hazugságról, amit a külvilág felé közvetítettek az SS tisztek. Viszont még ők sem látnak mindent, ugyanis a táborban vannak, akiket nem tudtak megtörni. Ők az ellenállás tagjai, bár elvesztették a családjukat, az otthonukat, a szeretteiket, a barátaikat, de nem tudták tőlük elvenni a reményt, és a szabadságuk utáni vágyukat, az élni akarást.

Valóban nagyon megrázó, szívet tépő könyv volt. Csak azoknak ajánlom, akik hasonló témában olvastak már.

Borító:

A könyvre a borítója, és a címe miatt figyeltem fel. Mindkettő nagyon beszédes. Vajon tényleg meg lehetett szökni a pokolból? A borítón szereplő nő, aki Malát idézi, ahogy hátranéz a táborra. Komolyan, a hideg is végigfutott rajtam. Nagyon találó lett.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Gill Thompson: Csillagokban írt sorsok

covers_645019.jpg

Szerző: Gill Thompson
Cím: Csillagokban írt sorsok
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Műfaj: szépirodalom – holokauszt
Oldalak száma: 456

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Emberség ​az embertelenségben, remény a reménytelenségben

Valóban megtörtént, több ezer zsidó gyerek menekült el a nácik megszállta Európából a Kindertransport vonatokon Londonba. Gill Thompson új könyvét ajánljuk annak, aki olvasta és szerette Heather Morristól Az auschwitzi tetoválót, Edith Eva Egertől A döntést és Martha Hall Kellytől az Orgonalányokat.

1939, Prága.
A fiatal anyuka, Eva múltja sötét titkot őriz. Tudja, csakis úgy mentheti meg a náci megszállóktól a lányát, Mirjamot, ha elküldi otthonról – akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem láthatja többé. De amikor Eva koncentrációs táborba kerül, attól fél, hogy titkára fény derülhet.
Londonban Pamela önkéntesként segít befogadó családot találni az Európából érkező zsidó gyerekeknek. Összeismerkedik egy kislánnyal, akiért végül nem jönnek, így Pamela hazaviszi magával. Csak amikor az asszony fia bevonul a légierőhöz, akkor érti meg, milyen könnyen darabokra törhet az ő világa is.
Gill Thompson letaglózó és csodálatos, valós eseményeken alapuló történetében két egymást nem ismerő nő sorsa fonódik össze egy fájdalmasan közeli, sötét időben, amikor emberéletek megtartásához az idegenekbe vetett bizalom jelenthetett kétes reményt, és erőt leginkább a soha nem múló szeretet adhatott, azok iránt, akik a legfontosabbak számunkra.

 

„Már nem azért játszott a közönségnek, hogy a tehetségét csodálják, hanem hogy elterelje a figyelmüket a szenvedésről, hogy gyönyörű, békés helyre repítse őket, ha csak egy órácskára is, ahol minden lehetséges, bármilyen levertek és kimerültek az egész napos munkától.”

Erre a könyvre még a megjelenés előtt felfigyeltem. Nagyon köszönöm az Álomgyár kiadónak, hogy elolvashattam.

Több könyvet olvastam már a témában, viszont ez más volt, mint a többi, ugyanis ez a történet nem az Auschwitz-i koncentrációs táborban játszódik. 

A történet röviden:

Két szálon fut a történet, két család életét ismerjük meg. A főszereplőnk, – akin keresztül megismerjük a zsidó sorsot – Eva, aki Prágában él a férjével, és a kislányával, valamint a tehetős Denison család, akik Angliában élnek. A zsidó családok megtesznek mindent annak érdekében, hogy legalább a gyermeküket biztonságban tudják, ezért bármilyen kicsi is, vonatra ültetik, és elküldik Angliába, ahol befogadó családoknál laknak, abban a reményben, hogy ha véget ér a háború, újra egyesülhet a családjuk.

Így dönt Eva is, és a kislányát, Mirjamot elküldi Angliába. Azonban az őt örökbefogadó család idő közben meggondolta magát, ezért Pamela – aki önkéntesként dolgozik, hogy segítse a zsidó gyerekeket – magához veszi, így kerül Mirjam a Denison családhoz.

Amikor a németek elfoglalják Prágát, Eva  és a férje is belátják, hogy bár fájdalmas, de jó döntés volt elküldeni a lányukat, így érte legalább nem kell aggódni, hogy mi lesz vele, amikor a németek elhurcolják őket. 

Amikor Eva és a családja koncentrációs táborba kerül, csak egy menedéke van, az pedig a zene. Hosszú évek óta nem zongorázott, de amikor lehetősége nyílik rá, megragadja az alkalmat. Azonban a múltja nem merül feledésbe, és az évekig magában őrzött titkára is fény derül.

Gondolataim:

Ez az idei évem egyik legnehezebb olvasmánya. Ennek a bejegyzésnek a megírásához is többször ültem le, mert nem volt olyan egyszerű megírni az ajánlót, mint ahogy az előre gondoltam. Nem volt elég erőm megírni.
A 2. világháború, a zsidó sors, koncentrációs táborok. Nincs olyan ember, aki ne tudná, miről van szó. Mindenki tanult róla, olvasott róla, esetleg filmet nézett a témában. Ki többet, ki kevesebbet. (Én pl. a Sorstalanságból érettségiztem.)

Most, 35 éves fejjel, még mindig nem tudom megérteni, nem tudom felfogni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt megtörténhetett az, hogy egy „ember” milliókat öl meg csak azért, mert zsidó. 

Mint ahogy fent már említettem, ez a történet nem a hírhedt táborban játszódik. Évekkel korábban, 1930-ban indul a történetünk. Eva 16 éves, de már ekkor szembesül a németek kegyetlenségével.
Anyaként állíthatom, hogy az egyik legerősebb karakter a történetben. Ahhoz, hogy egy szülő saját akaratából úgy döntsön, hogy elszakad a gyermekétől, mérhetetlen erőre van szükség. 

Pamelát is nagyon megkedveltem, mert hiába él jó módban, mégsem kérkedik vele, igyekszik segíteni ahol tud. Mirjamot a sajátjaként szereti, a fia mellé mindig is vágyott egy kislányra. 

Ez a történet pontosan bemutatja, hogy hiába a rémhírek, az emberekben mindig is benne volt a remény, hogy egyszer jobb lesz, ha a munkájuk lévén is, de biztonságban vannak. De egyszer eljön az a pillanat, amikor a remény elszáll, és a lelkiismeret erősebb, tudva, hogy ez akár a véget is jelentheti.

„A betűk balra dőltek a levelezőlapon. Ott rosszabb lesz.”

A női karaktereket tartom a legerősebbnek ebben a történetben. Van egy kislány, aki még csak 5 éves, de a családja nélkül kell élnie, és még azt sem érti, hogy miért. Van egy vagyonos angol nő, aki megtanít arra, hogy segíts ahol tudsz, akár önkéntesként is, mert az nem kerül semmibe, és adott egy zsidó anya, aki meghozza élete legnehezebb döntéseit, de a zenéjével segíti át a sorstársait azokon a borzalmakon, amiket rájuk mért a sors.

Mi ezt, így 2021 végén fel sem tudjuk igazán fogni, hogy milyen rettegni a nap 24 órájában, milyen összerezzenni minden hangosabb cipőkopogásra, és milyen lefeküdni azzal a tudattal, hogy másnap vajon a családunk körében kezdjük-e a reggelt, vagy éjszaka elhurcolnak, és állatként tartanak egy koncentrációs táborban.

Borító:

Figyelemfelkeltő, és az egyik legfájdalmasabb borító, amit eddig láttam. Már önmagában a színvilága, és ahogy a kislány áll a síneken, az is megrázó, de a távolban a fény, ami megvilágítja a síneket.. Már-már hívogató lenne, ha nem a halálba hívna.

 

Ezt a történetet kivétel nélkül Mindenkinek ajánlanám. Idősnek, fiatalnak, nőnek és férfinak is egyaránt. Megrázó volt olvasni, mégis érzelmekkel teli történet volt az önfeláldozásról, az anyai szeretetről, a családról, és a reményről.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Malka Adler: Testvérek Auschwitzban

covers_612351.jpg

Szerző: Malka Adler
Cím: Testvérek Auschwitzban
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2020
Műfaj: történelmi
Oldalak száma: 510

 

A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története
Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig.
Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie.
Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.

 

„… Hiányoztak a barátok, és az utcai focimeccsek. Az édes Slojmele, a szomszéd fia, aki csak hároméves volt. Slojmele. Ezerszer el kellett mesélni neki az ijesztő mesét az oroszlánról, aki gyerekeket falt fel. Kitört belőle a nevetés, főleg annál a résznél, mikor az oroszlán üvöltött, és felfalta a gyereket. Végül Hitler falta fel őt.” 

 

Napok óta gondolkodom, hogy mit írhatnék erről. De mindig ugyan az a szó ugrik be, ez pedig a kegyetlen. Olvastam már a témában, és fogok is még olvasni, bár szerintem nem mostanában, mert idő kell, hogy mindezt feldolgozzam. Nagyon sokszor kellett félretennem a könyvet, volt, hogy a mondat közepén csuktam be, mert egyszerűen képtelen voltam még egy szót elolvasni. Egyszerűen nem akarom elfogadni, hogy ilyen emberekkel szembeni brutalitás valóban létezett.

Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy olvastam-e ettől megrázóbb könyvet az elmúlt években.

A történet röviden:

Mivel a cím elég árulkodó, így senkit nem fog meglepetésként érni, hogy ez a könyv a holokauszt borzalmait írja le. 2 túlélő, 2 testvér, 60 év után úgy dönt, hogy van elég lelki erejük ahhoz, hogy elmondják a történetüket. Nem szépítették a valóságot, nyersen, és őszintén elmondták, hogy rángatták el a családjukat, hogy nézték végig, ahogy az embereket küldik a gázkamrákba, hogy kínozzák, éheztetik a táborban a zsidókat. 

Váltott szemszögből követhetjük az eseményeket. A testvérek 15-16 évesek voltak, amikor pont került a korábbi életük végére, és meg kellett tanulniuk túlélni. De amilyen körülmények között voltak, az sem volt biztos, hogy a következő órát megérik.

Mivel Dov és Jichak mesélik el a történetüket, így egyértelmű, hogy sikerül megmenekülniük a pokolból. Nyomon követjük a tábor utáni életüket, hogy hogyan tudtak megbirkózni a mindennapokkal, az újdonsággal, és hogy 60 év után még mindig megvannak bizonyos szokásaik.

Gondolataim:

Még most is libabőrös vagyok, ha a könyv egyes jelenetei eszembe jutnak. Ezt a bejegyzést is napok óta írom, mert már az is megvisel, hogy újra kézbe veszem a könyvet, és visszalapozok a megjelölt oldalakhoz. Ettől függetlenül biztos, hogy fogok még a témában olvasni.

Belegondolni is borzalmas, hogy mit élhettek át azok az emberek, akiket kirángattak az otthonukból, elhurcoltak, úgy bántak velük, mintha nem is érző, lélegző emberek lennének. Amikor a szülők tudják, hogy mi történik, de a 2-3 éves gyerek nem érti, hogy miért kell ezen keresztülmenni, és mi várja majd a több napos út végén. 

A sok borzalom ellenére a testvéri szeretet és összetartozás csodálatosan van bemutatva. 

Mint ahogy már említettem, váltott szemszögből követhetjük nyomon a testvérek életét, így betekintést nyerünk abba is, hogy ugyan azokat az eseményeket hogyan élték meg külön-külön.

Borzalmas volt olvasni, hogy képes egyik ember úgy megtörni a másikat, hogy elveszti a józan eszét, és a saját családtagjában is képes kárt tenni, mert a túlélési ösztön nagyobb, mint a vér szerinti kötelék.

A tábor utáni évek is megrázóak, a túlélők hátralévő életére, szokásaikra is nagy hatással van. A másik embertársuk iránti bizalmat visszaszerezni hosszú évek munkája, ha egyáltalán sikerül.

Borító:

Most, hogy elolvastam a könyvet, más értelmet nyer a borító is. Szó szerint megremegek, ha ránézek, pedig Dov és Jichak már 15-16 évesek, amikor Auschwitzba kerülnek, nem ilyen kicsik, mint a borítón szereplő kisfiúk.

 

Csak azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik olvastak már a témában, és el tudják viselni a borzalmas valóságot, mert ez valóban egy nagyon megrázó könyv.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)