Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
AMIKOR EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB…
Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk?
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt.
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli.
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.
Már egy párszor leültem a gép elé, hogy megírom az értékelést a könyvről, de igazából még nem teljesen ülepedett le ez a történet. Nem titok, az első rész egy klasszis volt, és amikor ezt a könyvet kezdte el írni az írónő, nagy fába vágta a fejszéjét. A Mielőtt megismertelek után mindenkinek (természetesen nekem is) volt egy elvárása ezzel a történettel kapcsolatban. Őszinte leszek, nálam nem érte el az első rész színvonalát. Tény, hogy néhol nagyon jókat röhögtem rajta, a végén könnyeztem, néha morogtam a karakterek miatt, viszont szerintem sok minden történt benne egyszerre, és emiatt nekem kissé zsúfolt volt ez a könyv.
A történet egyik főszereplője természetesen Lou, aki Will halála után csak árnyéka önmagának. Minden lehetséges módon próbálja feldolgozni a gyászát, hónapokig utazgat, majd amikor hazatér, vesz egy lakást, és apja unszolására eljár a Továbblépők csoportba.
Egyik éjszaka Lou-hoz becsönget Lily, egy 16 éves tinilány, aki azt állítja, hogy Will lánya. Na én innentől kezdtem néha tépni a hajam. Értem én hogy tini, és azok általában megőrülnek (ezer bocsi, de tényleg! Én sem voltam teljesen normális ebben a korban 😀 ), de néha azt a csajt megcsapkodtam volna! Beköltözött Lou-hoz, akkor jött-ment amikor kedve tartotta, felforgatta a lakást, idegeneknek rendezett bulit, Lou meg mindezt tűrte, mert ugye ő Will lánya, nehogymár rászoljon, hogy ugyan már talán ezt nem kéne… Zavart, hogy ilyen anyámasszony katonája lett Lou, és nagyon irritált a Lily stílusa. Természetesen enyhe sokkot kap Will anyja is és apja is, amikor a küszöbön áll egy fiatal lány, aki azt állítja magáról, hogy az unokájuk, és itt jön a tinihiszti, hogy mekkora undok jellemek már a nagyszülei, amiért azonnal nem költözhetett be hozzájuk, és hogy őt mindenki utálja! MIVAN???
Mondjuk én azon is meglepődtem, hogy mindenki gondolkodás nélkül elhitte a történetet. Komolyan, én szentül hittem, hogy a végén kiderül, hogy csak kamu az egész, és így akart pénzhez jutni Lily.
Nem maradhat ki a romantikus szál ebből a könyvből sem, bár itt most nem éreztem olyan „spontánnak” a romantikát a történet elején. Lou már 2 éve gyászolja Willt, a szerelmet, – és igazából minden más érzést is – teljesen kizár az életéből. Egy szerencsétlen baleset következtében megismeri Mentős Sam-et, és már nem csak a Lily körüli szál kezd el bonyolódni, hanem a Sam körüliek is. Ha egy kicsit is közelebb érzi magához Lou a mentősét, azzal úgy érzi elárulja Will emlékét, ezért a kapcsolatuk olyan semmilyen. Megmondom őszintén, ha a könyv felénél valaki megkérdezi, hogy most happy end, vagy dráma lesz a történet vége, nem tudtam volna teljes bizonyossággal megmondani.
Ez a könyv elég sok érzelmet kiváltott belőlem. Jókat röhögtem Lou szülein, a cívódásukon. Rettenetesen zavart, hogy egy értelmes, teljes egész mondatot nem bírt kinyögni Lou a könyv elején. (jaj de utálom az ilyen „jaj izé, hát sajnálom, én…” fél mondatokat!) Kellemesen csalódtam Mrs Traynor-on. Izgultam Louisa-ért, hiányoltam az első részben megismert cserfes Lou-t, és a történet végéig reméltem, hogy megfogadja Will tanácsát, élni fog, tovább fog tanulni, és eseleg a divattal fog foglalkozni. Kíváncsian vártam a Továbblépők csoport következő gyűlését, és könnyezve olvastam a történet végét.
Ha figyelembe vesszük a Mielőtt megismertelek könyvet, be kell látnunk, elég erős kezdés volt, magasan volt az a bizonyos léc. A Miután elvesztettelek, szerintem önálló könyvként is teljesen megállná a helyét, de ha „2.rész”-ként tekintünk rá, ahhoz nekem sok volt. Túl sok történet volt belezsúfolva egy könyvbe. Ha én írtam volna, én ezt a könyvet csak Lou gyászának, a Továbblépőknek és Lilynek szenteltem volna, és a harmadik részben megismernénk Sam-et.
A harmadik részt már nagyon várom, kíváncsi vagyok mi lesz ezután. Remélem az írónő nem esik bele a „sokat akar a szarka” tipikus hibájába. Sajnálnám ezt a történetet.
(fülszöveg és borítókép forrása: www.moly.hu)