A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végső csatára készülődik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyőzheti az idegeneket.
De ki lesz az?
Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek.
A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedő nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezőn? Elvégre, a Hadiskola csak játék.
Vagy mégsem?

 

A kihívásom 4. pontjához segítséget kértem a férjemtől. Megkértem, hogy ajánljon nekem egy könyvet a polcáról, ami biztos, hogy kívül esik az én komfortzónámon. Erre a sci-fire esett a választása.

Becsülettel végigolvastam, és magam is meglepődtem, hogy szinte rekord gyorsasággal. Egyik este az első 100 oldalt, másik este pedig a maradékot. Sajnálatos módon azonban a sci-fi biztos, hogy nem lesz az én műfajom.

Azon gondolkodtam ma, hogy milyen szóval is jellemezhetném ezt a történetet, de csak a bugyuta szó jutott eszembe róla. Úgy telt el az idő olvasás közben, hogy szinte semmiről nem szólt a történet.

A történet főszereplői gyerekek, akiket egy űrbázison képeznek ki katonák, és tanárok, a csótányok elleni harcra. Játéknak tűnik, különböző feladatokat kell megoldaniuk, majd egymással harcolniuk a súlytalanságban. A főszereplőnk Ender Wiggin a maga 6 évével kiemelkedő tehetségnek számít, hamar fel is figyelnek rá. A katonák mindenkit manipulálva irányítják a gyerekek döntéseit, a szemléletüket, megállás nélkül hajtják őket, és attól sem riadnak vissza, hogy gyilkosságig hajszolják a növendékeiket.

Erről nem formálok bővebb véleményt, mert lehet le is tiltanák a blogot. Egy szóval fejezném ki erről a véleményem, ez pedig az undorító. Az alap történet még jó is lett volna, ha a szerző nem gyilkos pszichopataként festi le a gyerekeket. 

Egy pozitívat tudnék elmondani erről a történetről, az pedig az összetartás. Amikor Endernek szüksége van barátokra, akkor a csapatára tud számítani, kiállnak érte, küzdenek mellette. Mindamellett, hogy 10 éves gyerekek parancsnoki rangban tündökölnek, az egy vicc. Ez még egy sci-fitől is abszurd 😀

Aminek szerintem semmi köze nem volt a történethez, és nem is értem miért került bele, az Valentine és Peter, a két testvérpár politikai megmozdulása. Egy pillanattal sem vitte előrébb az alaptörténetet, viszont maga a tény, hogy 10 és 12 éves gyerekek politikai vitát indítanak, hát ezen jót nevettem. Végül is, valamivel ki kellett tölteni az oldalakat, csak az összefüggés hiányzott az alap sztorival.

A végkifejletről inkább nem nyilatkozom, mert az a másik kabaré volt.

Összegezve: egyáltalán nem tetszett. Ez a stílus nem nőtt a szívemhez, nem is fogom erőltetni a továbbiakban.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Bekövetkezett ​a világvége. Az erdőket tűz pusztította el, a folyók és a tavak kiszáradtak, a tengerek szinte semmivé lettek.
Aztán jött a gyilkos kór: láz söpört végig a világon. Az emberek egymás ellen fordultak, tombolt az erőszak, melynek családok milliói estek áldozatul.
Majd megjelent a VESZETT, melynek tagjai válaszokat kerestek. És találtak egy fiút, aki tökéletesen megfelelt a céljaiknak. A fiú, Thomas, pedig épített egy Útvesztőt.
Thomas nem tudta, mennyi titok, mennyi hazugság veszi körül. Nem tudta, barátai és a VESZETT alkalmazottai közül kiben bízhat meg, és kik azok, akik alantas szándékkal megtévesztik, eszközként használják. Akik igaz barátai, azok a végsőkig hűségesek lesznek hozzá, még akkor is, amikor már emlékük sem marad róla. Amikor majd együtt kutatják az Útvesztő titkát a Tisztáson. Azét az Útvesztőét, melyet csakis Thomas rombolhat le.
James Dashner, a világszerte immár filmváltozatban is óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat utóbb a rajongók nagy örömére ötkötetesre bővült. Az Útvesztő és folytatásai, a Tűzpróba és a Halálkúra írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.

 

A bejegyzés cselekményleírást tartalmazhat!

Eddig ez a harmadik könyvem a sorozatból, és igaz, hogy nem volt rossz, de az Útvesztő és a Halálparancs után jobbra, ütősebbre számítottam. Ez a kötet az Útvesztő előzménysorozatához tartozik, és valóban ott ér véget, ahol az Útvesztő kezdődik. Addig viszont nagyon sok minden történik a szereplőinkkel. Ebben a kötetben kicsit jobban megismerjük a főszereplőket, megértjük a döntéseik okát, amin néha elgondolkodtunk a trilógia első részében.

Na de miről is szólt ez a könyv? Évekkel a Kitörés után vagyunk, Thomas a Veszett központjában éli mindennapjait. Tanórákra jár, vizsgálatokat végeznek rajta, azonban a társaitól teljesen elzárva tölti a napokat. A szomszéd szobában lévő Teresával csak egyszer találkozhatott.

Teltek a hónapok, és a hosszú várakozás után a Veszett úgy gondolta, hogy eljött az idő, hogy Thomas megismerje a központban lévő társait. Thomas és Teresa a „kiválasztottak”, nekik fontos szerepet szánt a Veszett, ami mérföldkő lesz a trilógiára nézve. Megtudjuk, hogy kinek köszönhető maga az Útvesztő, hogyan jött létre, milyen lények is a Siratók, és a Veszettnek milyen terveik vannak a gyerekekkel.

Mikor befejeztem a könyvet, sok érzelem kavargott bennem. Rettentő dühös voltam a Veszettre a módszereik miatt, illetve a manipulációk miatt. Csalódtam Teresában, mert úgy éreztem, hogy nem mindig viselkedett barátként, és meglepődtem Thomason, mert ebben a kötetben többet vártam tőle. Ha figyelembe veszem a trilógia első részében a viselkedését, és a stílusát, hááát,a Lázkódban inkább tűnt néha egy hisztis kislánynak.

Jobban megismerjük a Tisztársakat, és ott vagyunk, amikor elkezdődik a „kitelepítésük” az Útvesztőbe. 

Ami biztos, hogy ha előzmény kötetről van szó, akkor ez a könyv tökéletes ebben a kategóriában. Viszont hiába tetszett, nem vagyok maradéktalanul elégedett. Teresa nem lett a kedvenc szereplőm, és Thomasban is csalódtam egy kicsit.

De semmiképp nem fogom abbahagyni a sorozat olvasását, már nagyon várom a trilógia második részét. (igen, sikerült össze-vissza olvasnom 😀 )

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Fülszöveg:

Az ​izgalmas nyomozás elkalauzol bennünket Latin-Amerika nyomornegyedeibe, fényűző szórakozóhelyeire, árvaházaiba vagy éppen drogbáróinak otthonaiba.

Egyéni sorsokat követve tanúi lehetünk szerelmek, barátságok születésének, ellenségek küzdelmeinek, múltbéli titkok felszínre bukkanásának, miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, aki a háttérből a szálakat mozgatja: Olmechez, a titokzatos kartellfőnökhöz, akinek sokan még a létezését is vitatják.

Mexikóváros

Nóra, a magyar kislány, árvaházba kerül, ahol a kisstílű gyermekbűnöző, Andrés a védelmébe veszi. Felcseperedve Nora keményen tanul, míg a bátyjaként szeretett fiú könnyelműen él, viszonyt kezd egy drogbáró lányával, Milenával, aminek következtében mindannyiuk élete hajmeresztő fordulatot vesz.

Acapulco

Jake, a CIA fiatal hírszerzője Acapulco hírhedt szórakozónegyedében pitiánernek tűnő feladatot kap. Az este nem várt események hatására rémálommá válik. Jake kénytelen együttműködni egy frissen megismert nővel, ha meg akarják érni a reggelt.

Alapítvány

O’Connor, a CIA-től több mint egy évtizede tisztázatlan körülmények között távozó exkatona, létrehozza az Alapítványt. Ártalmatlan szervezet, vagy egy megcsömörlött elmebeteg bosszúhadjáratának eszköze?

A szereplők sorsa összefonódik, és szép lassan minden titokra fény derül.

 

Először is nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvét. Mindig nagyon megtisztelő, amikor a szerzők megkeresnek, hogy elküldenék nekem a könyvüket.

No de térjünk vissza a könyvre. 🙂 Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a kötetet, akkor azt mondanám, hogy fantasztikus. Minden sora leköti az olvasó figyelmét. Izgalmas, rejtélyes, de a szerelem sincs a háttérbe szorítva.

A kötet érthető, könnyen olvasható, nincs telepakolva idegen szavakkal, és amit mindenképp kiemelnék, az a szleng kifejezések mellőzése. Az Írónő választékosan használja a magyar nyelvet, és fűzi össze a mondatokat.

A történet évekkel korábban, egy Mexikóvárosi árvaházban kezdődik, ahol 2 fontos főszereplőt ismerünk meg. Norát, és Andrést, akik mindketten beszélik a magyar nyelvet, mégis Magyarországtól messze, a világ másik végén találkoznak. Nora új gyerek az árvaházban, ezért nem kap a társaitól kiemelkedő bánásmódot. Egy verekedést követően Andrés a lány mellé áll, és védelmet biztosít neki. A húgaként mutatja be a többieknek, és ezek után a lány már biztos védelmet élvez az intézetben.

A véletlennek köszönhetően Andrés megismeri Milenát, aki gazdag, és szinte elérhetetlen, a fiút mégis romantikus szálak kezdik fűzni a gazdag lányhoz, ez pedig oda vezet, hogy az élete a feje tetejére áll.

Az intézetben ugyanis megjelenik egy volt CIA ügynök, O’Connor, aki munkát ajánl a tizenéves Andrésnak, aki egy feltétellel vállalja el a munkát, mégpedig ha viheti Nórát, és az informatikai zseni Felipét. Miután erre O’Connor rábólint, a szereplőink élete olyan fordulatot vesz, amire egyikük sem számított.

A kötet nagy része ettől kezdve a jelenben játszódik, ahol O’Connor legfőbb célja, hogy minél többet tudjon meg Olmecről, aki annak az ismeretlen kartellnek a vezetője, ami a legfontosabb szerepet tölti be a nagyvárosok kokain ellátásában. 

Olmec innentől kezdve kiemelkedő szerepet játszik a történetben. Senki nem tudja, hogy kicsoda, senki nem tud róla semmit, a háttérből mozgatja a szálakat, amíg szépen lassan leszámolt a többi kartell vezetőivel. Nem csoda hát, hogy mindenkit lázban tart a kiléte, többek között a CIA-t is.

Jake, a CIA ügynök azt a feladatot kapja, hogy kerüljön közelebb Olmec keresztlányához, és tudjon meg minél többet róla. Arra azonban nem számít, hogy találkozik Norával. 

A főszereplőink sorsa itt megpecsételődött, de a céljuk közös: megtalálni Olmecet. 

Többet nem is mondok, mert az már spoileres lenne a történetre nézve. 🙂

Rejtély, izgalom, romantika, fordulatos eseménysorozatok, ezek csak néhány jelzők, amelyekkel jellemezni lehet a könyvet.

Az elején nem értettem, hogy a drogbiznisznek mi köze van egy árvaházhoz, és néhány árva sorsa hogy fog összekapcsolódni a CIA ügynökeivel, de ahogy olvastam a könyvet, minden értelmet nyert. Nagyon jól volt felépítve a történet, mindennek megvolt oka, és a történet végéig mindenre fény derül.

Nem véletlenül találkozott Jake és Nora, nem véletlenül vitte magával O’Connor Felipét is az árvaházból. Olmec személye pedig még engem is meglepett. Olyan csavarok voltak a történetben, hogy saját magamat vezettem tévútra, amikor ki akartam találni, hogy ki mozgathatja a szálakat.

A szereplőink nem „megszerkesztett” emberek voltak, mindenkiben volt jó és rossz tulajdonság is. Hoztak jó és rossz döntéseket, amelyek szerepet játszottak a sorsuk alakulásában.

Már eltelt néhány nap, hogy befejeztem a könyvet, de még mindig nagy hatással van rám. Biztos vagyok benne, hogy újra el fogom olvasni, és ki merem jelenteni, hogy ez a kötet volt olyan izgalmas, lendületes és fordulatos, mint Agatha Christi krimijei. 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy letehetetlen történetre vágyik.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

 

Ahogy már korábban említettem, ezt a kötetet egy könyvesbolt antikvár részén találta a férjem nagyon jutányos áron. El sem olvastam a fülszöveget, csak fogtam a könyvet, és indultam a kasszához. 🙂 Ez volt a második könyv amit az írónőtől olvastam. Nem lesz a kedvencem, az biztos, de ahogy az Öt kismalac olvasása közben már megszokhattam, ez is olvasmányos és fordulatos történet volt. 

Továbbra is azt állítom, hogy aki egy olyan történetet tud összehozni, ami oldalról oldalra, fejezetről fejezetre fenntartja az olvasó figyelmét, úgy fűzi össze a szálakat, hogy gyakorlatilag az olvasó orra előtt van a megoldás, mégsem találja ki, hogy ki az, aki egész idő alatt mozgatja a szálakat, az az író egy zseni. Agatha Christie pedig egy zseni. 

Ebben a történetben Poirot nem egyedül nyomoz, van egy „társa” Ariadne Oliver krimiíró, aki rájön, ki is az a bizonyos harmadik lány:

„Harmadik lányt keresünk kényelmes második emeleti lakásba, saját szoba, központi fűtés, Earl’s Court”

A történetünkben a harmadik lány Norma, aki egyik reggel megjelenik Poirotnál, mert úgy gondolja, hogy megölt valakit, de ebben egyáltalán nem biztos. Több információval nem szolgál, azonban a nyomozó szeretné kideríteni, hogy valóban történt-e gyilkosság, és ha igen, akkor Norma miért nem emlékszik rá. Ebben a nyomozásban ahogy már említettem Mrs. Oliver is segít neki, aki esetenként túl messzire megy ebben a nyomozásban. A történet során nagyon sok talány van, azonban gyilkosságra utaló jel annál kevesebb.

A nyomozó párosunk évekre visszamenőleg elkezdi felgöngyölíteni Norma életét, a családját, és meglepő dolgokra bukkannak.

Nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a kötetet, mert valóban izgalmas volt, olvasmányos, és rejtélyekkel teli. A nyelvezete egyszerű, könnyen lehet vele haladni, ami a párbeszédeknek is köszönhető. 

Norma személyével viszont egyáltalán nem voltam kibékülve, nem lett a kedvenc szereplőm, az biztos. Sokszor elgondolkodtam, hogy valóban vannak mentális problémái, vagy egyszerűen csak ilyen szerencsétlen.

Poirot viszont nagyot alakított. Nagyon szimpatikus volt, ahogy leült, és átgondolta a rendelkezésére álló információkat, majd rájött a megoldásra. Nem úgy volt „beállítva”, hogy már az első oldalaktól tudta, hogy mi is történt azzal a szegény lánnyal, hanem ő is elakadhat a nyomozás során, ő is lehet tanácstalan, és neki is kell pihenőt tartania, hogy végül választ kapjon a kérdésekre.

A történet végén igazán meglepődtem, soha nem találtam volna ki, hogy mi is történt valójában. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

A LEGJOBB DOLGOK AZ ÉLETBEN SOHA NINCSENEK INGYEN. Cain Moran jobban akarta Jenny Riley-t, mint bárkit vagy bármit addig az életben. Még Jenny Riley-t szeretni könnyű volt, az már komoly fejfájást okozott neki, hogyan mondja el a feleségének, hogy válni akar.

Jenny nem egyszerűen csak egy lány. Nem érdekli, hogy Cain kemény pasi hírében áll – együtt akar vele lenni, és kész. Cain azonban nem független férfi, és rá kell jönnie, hogy amikor a felesége, Caroline kimondta, hogy míg a halál el nem választ, azt komolyan is gondolta. Amikor

Caint életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, úgy tűnik, Caroline megkapta, amire vágyott. Cain és Jenny abban reménykednek, hogy ha a szerelmük túléli ezt a távolságot, akkor egy nap majd újra együtt lehetnek, és aranyéletük lesz.

Ám nagyobb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük, mint amire számítottak. A legnehezebb leckét kell meg­tanulniuk az életben: HA ARANYÉLETET AKARSZ, FIZESD MEG AZ ÁRÁT!

 

Ezt a könyvet a kihívásom 7. pontjához választottam, mely szerint egy olyan könyvet olvassunk, ami legalább 350 oldal. Nos, ez 447 oldal volt, szóval ez a pont is teljesítve. 🙂

Aki követi a blogot, az tudja, hogy imádom Martina Cole könyveit. Nagyon sokat olvastam már, de van még néhány, ami olvasásra vár. Mostanában sajnos biztos nem tudunk menni a férjem anyukájához, így nem szerzek be tőle újabb olvasnivalót, de úgy gondolom az ő egészsége fontosabb! A könyvek pedig megvárnak engem a polcán. 🙂

Nem is tudom hírtelen hogy mit is írhatnék erről a történetről. Faltam minden sorát, sőt olyan is előfordult, hogy eldőltem a kanapén, hogy elalvás előtt olvasok 1-2 fejezetet. Nos ebből majdnem 120 oldal lett, és fel sem tűnt, csak mikor már égett a szemem a lámpafénynél.

Ez a könyv valahogy más, mint az eddigiek. Természetesen ebben is a pénz az úr, és ahogy a cím is mutatja, az Aranyélet, amiért sok mindenre hajlandóak az emberek, és persze a főszereplőink, de mindemellett nagy szerepe van a családi összetartozásnak, a mentális betegségnek, és az érzelmeknek is. A Madám óta nem volt rám ekkora hatással egy Cole könyv sem.

Mint ahogy említettem, kiemelt szerepet kap a történetben a mentális betegségben szenvedők érzelmei, viselkedése, és őszintén szólva megrázó volt olvasni, hogy hogyan tudja az ilyen ember tönkretenni nemcsak a saját, hanem más emberek, más családok életét is úgy.

Ahogy a Cole könyvek többsége, ez is több részletre van osztva. Már a legelső oldalakon megismerjük gyakorlatilag a végét is a történetnek, de amilyen zseniálisan ír Cole, egyáltalán nem zavaró, hogy tudom mi lesz a könyv végén. Sőt, inkább hajt a kíváncsiság, hogy hogyan is jutnak el odáig a főszereplőink.

A kötet első részében bepillantunk a két főszereplőnk, Cain Moran és Jenny Riley életébe. Nyomon követjük az első találkozástól a szerelembe esésig a mindennapjaikat. Megismerjük Cain feleségét, és kisfiát, valamint Jenny alkoholista anyját.

Ahogy idősödnek, úgy lesz egyre bonyolultabb az ő kapcsolatuk, amit természetesen nem maradhat titokban Cain felesége előtt sem, akinek a szeme előtt csak a bosszú lebeg. Köztudott, hogy a férje nem egy egyszerű eset, ezért amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, Caroline, a felesége némi elégtételt érez, hiszen így nemcsak ő vesztette el a férjét, hanem Jenny is. 

Azonban Jenny csak Caint látja maga előtt, nincs más célja, csak hogy a szeretett férfival legyen. Ezért arra is hajlandó, hogy 25 évet az életéből arra szánjon, hogy megvárja, amíg kiszabadul a börtönből.

Ilyen mély érzelmek nem is tudom hírtelen, hogy szerepeltek-e bármelyik általam olvasott Cole könyvben. Cain és Jenny kapcsolatára valóban igaz a jóban-rosszban kifejezés. Hiába érzi Jenny, hogy az Aranyélet, amiben élnek egyszer véget ér, mégis kitart a férfi mellett. Azonban egy ilyen lezárásra, ami vár rájuk, még ők sem számítottak.

Magam is meglepődtem a könyv végén, mert amikor már a happy end-re készültem, akkor Cole olyan váratlan eseménysorozatot indított el, hogy komolyan megkönnyeztem az utolsó fejezeteket.

Elképesztő, ahogy egymásba fűzi a szálakat. Mindennek ami történik megvan az oka. Egyszerűen tökéletes amit csinál az írónő.

Aki már olvasott Cole könyvet, az tudja, hogy nyers és lényegretörő a főszereplők kommunikációja, szóval aki nem szereti a káromkodást, annak nem ajánlom ezt a könyvet. De aki ezen át tud lendülni, az biztos, hogy imádni fogja.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

 

 

 

 

Fogalmam sincs, hogy miért gondoltam erről a könyvről azt, hogy egy laza kis fantasy olvasmány lesz, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy még a közelébe sincs a lazának. Az Útvesztőt is imádtam, de ez… Ha lehetne duplán adnám az 5 csillagot! Rá kellett jönnöm, hogy Dashnernek arany kezei vannak, ez az ember nagyon tud írni. Már most érzem, hogy fájó szívvel fogom visszaadni ezt a sorozatot a tulajdonosának. 😀

Ez a kötet Az útvesztő elkészülte előtti időben játszódik, és igazából fogalmam sem volt, hogy vajon hogy is fog kapcsolódni ez a könyv a trilógiához, de a végén leesett az állam. Nyilván számíthattam volna rá, és valahol mélyen biztos tudtam is, de mivel ez a könyv elvarázsolt, így elnyomtam magamban a nyilvánvalót. És nem bántam meg semmit. 😀

A történet 2 idősíkon játszódik, egyrészt a jelenben, másrészt pedig az egyik főszereplőnk, Mark emlékei, és álmai által a múltban, ami nem is volt olyan régen… Csupán néhány hónapja.

A Prológus ellenére ebben a történetben nem az Útvesztőben megismert szereplők élete folytatódik, ugyanis ez a könyv 13 évvel az Útvesztő létrehozása előtt játszódik. Túl vagyunk egy napkitörésen, amikor az emberek nagy része megégett, és egy árvízen, amiben szintén sokan odavesztek. Amikor mindenki az életéért menekül, akkor botlik Mark és Trina két veterán katonába, Alecbe és Lanába. A célja mindenkinek a túlélés, ezért egy csapatként küzdenek minden pillanatban.

Hónapokkal a napkitörés után megjelenik egy katonai repülő, amiből vírussal mérgezett nyilakat lőnek az emberekre. Van aki azonnal meghal, de van aki hosszú szenvedés után, napokkal később. Mindenkinek az agyát támadja meg a vírus, és az emberek kifordulnak önmagukból. Egymásra támadnak, beszámíthatatlanok, és amit a leginkább fontos szem előtt tartani: fertőznek.

Marknak és a csapatnak újra menekülnie kell, azonban kénytelenek szétválni. Amíg Mark és Alec feltérképezi a környéket, addig Trináék eltűnnek. De az igazi őrületnek még közel sincs vége, sőt….

Nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne írjak le minden pillanatot a könyvből, mert nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire szuper olvasásélmény volt ez a regény. Rekord idő alatt elolvastam ezt is. Mondjuk úgy nem nehéz, hogy mindenhová vittem magammal. 🙂

Ha valaki túl tudja tenni magát azon a tényen, hogy nem a trilógiában megismert szereplőink útját követjük tovább, annak biztos elnyeri a tetszését ez a kötet is.

Mint ahogy már említettem, közel sem egy könnyed kis fantasyt tart az olvasó a kezében, de mindenképp megéri adni neki egy esélyt. Izgalmas, és fordulatos, azonban az érzékenyebb lelkű olvasók nem biztos, hogy egyes részeket könnyedén tudnák olvasni. Ennek ellenére ajánlom a kötetet, mert ha a sorok között is tudunk olvasni, akkor tanulni is tudunk a szereplőinktől. Az összetartás, a bátorság, a szívből jövő szeretet, az önzetlen segítségnyújtás, ezek mind mind olyan tulajdonságok, amelyek a szereplőink rendelkeznek. Ha másért nem, hát ezek miatt érdemes kézbe venni ezt a könyvet.

Összegezve: Olvassátok el, de ne csak ezt, hanem a trilógiát is.

* Apropó, megnéztem Az Útvesztő filmet. Ha az ember el tud vonatkoztatni a könyvtől, akkor egy egész jól leforgatott filmet fog látni.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

Ez a könyv számomra tökéletes volt! 🙂 Már nagyon régen el akartam olvasni, és végre eljött az idő, hogy kölcsönkérjem a kolléganőmtől. Ezt a részt rekordidő alatt olvastam el, mert egyszerűen letehetetlen volt! 🙂 Izgalmas, olvasmányos, rejtélyes történet kamaszokról, nemcsak kamaszoknak.

A könyv egyik főszereplője Thomas, aki egy liftben ébred. Miután kinyílik a lift ajtaja, egy tisztáson találja magát az emlékei nélkül, hasonló korú, és fiatalabb fiúkkal, akiknek a legfontosabb céljuk, hogy kijussanak a Tisztáson található Útvesztőből. De ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, ugyanis nem elég, hogy az útvesztő falai éjszaka „átrendeződnek”, de naplemente után a Siratók is nehezítik a dolgukat. Akit megszúr ez a lény, átesik az átváltozáson, és visszatér néhány emlékük az előző életükről. De erről senki sem beszél. Nem beszélhet.

Thomas próbál beilleszkedni, minél többet megtudni arról a helyről, ahová kerültek. Semmire nem emlékszik, de érzi, hogy valahonnan ismerős neki a hely. A Tisztáson nap mint nap a túlélésért küzdenek, ezért különböző csoportokra vannak osztva az ott élők. Van aki a növényeket gondozza, van aki az ételért felelős, és vannak futárok, akiknek a legfőbb feladata, hogy napkeltekor, amikor nyílnak az útvesztő falai, feltérképezzék a helyet, és rájöjjenek, hogyan is juthatnának ki onnan. És természetesen napnyugta előtt visszatérjenek.

Thomas érkezését követően küzd az ismeretlennel, próbál beilleszkedni, de ez közel sem olyan ismerős, mert aki átesett az átváltozáson az szívből gyűlöli. Az sem sokat segít a helyzetén, hogy néhány nappal az érkezése után újabb lakó költözik a tisztásra, mégpedig az első és egyetlen lány. Ezek után pedig elindul a hajsza az életükért.

Mint említettem, én személy szerint imádtam ezt a kötetet, alig bírtam letenni. Lettek kedvenc szereplőim, volt akire felnéztem, és volt aki kevésbé nőtt a szívemhez. Ami különösen meglepett, hogy annak ellenére, hogy minden nap azért küzdöttek, hogy túléljék a napot, és kijussanak az útvesztőből, visszatérjenek a rendes életükbe, milyen fegyelmezett és összeszedett társaság volt. Nyilván nem mindenki, mert mindig mindenhol vannak lázadók, de a többség komolyan vette a feladatát. Legyen az a gyerek 12 éves, vagy éppen 17.

A történet végén kavarogtak bennem az érzések. Egyrészt dühös voltam az alkotókra, mert nem tudtam felfogni, hogy hogyan képes valaki létrehozni egy ilyen helyet, és esetenként a halálba küldeni gyerekeket, másrészt elmorzsoltam néhány könnycseppet, de mindemellett lerágtam a körmöm, annyira izgultam a végkifejlet miatt. Most pedig első dolgom lesz megnézni a filmet. 🙂

Igaz, hogy még véletlenül sem egy ilyen történetre számítottam, de szívből ajánlom mindenkinek, mert elképesztően izgalmas.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Se ​szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelemet, mint lelki megbékélést. Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. Elolvasta a szöveget: a túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte. Zarándoklata 1100 mérfölden és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és felemelő pillanatait. Szenvedett a fájdalomtól, az izomláztól, a magánytól és az állandó éhségtől. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára. 

 

„Valójában szabad szellemnek születtem, csak épp sosem volt annyi vér a pucámban, hogy merjek is szabad lenni.„

 

Ezt a könyvet a kihívásom 6. pontjához választottam. Rendhagyó módon most a filmet láttam hamarabb, és utána kaptam kölcsön a könyvet. Nekem – mielőtt a könyvet olvastam volna – a film is tetszett annak ellenére, hogy kicsit csapongó volt. (A férjem amúgy utálta 😀 )

A könyv ehhez képest sokkal érthetőbb, és sokkal összeszedettebb volt. A főszereplőnk, Cheryl élete gyakorlatilag összeomlik az anyja hírtelen jött súlyos betegsége után. A drogokba és a névtelen, egy éjszakás kalandokba menekül. Fiatalon férjhez megy, és hiába szereti a férjét, nem tud hozzá hűséges maradni. Ez az életvitele a szakadék szélére sodorja nemcsak a házasságát, hanem őt magát is. Ezért nagy elhatározásra jut. Nulla tapasztalattal egyedül nekivág a Pacifikus Túraösvénynek. Azt reméli,hogy az 1100 mérföldes túrája során megtalálja önmagát, és újra kezdheti az életét.

A túrája során egymást érik a megpróbáltatások, a kudarcok, de az ösvényen mindig akad egy támasza, aki tovább „lökdösi” a következő mérföldeken. Elképesztő tájakon túrázik, szinte egymást váltják az évszakok, a hegyek és a sivatagok, a sziklák és a folyók, a szélviharok, és a felhőszakadások.

Soha nem olvastam még könyvet hasonló témában, de ezek után elgondolkodom, hogy nekiállok a keresésnek. Nagyon sok mondanivalója van, és csak az olvasón múlik, hogy ebből mit visz magával. 

Cheryl kitartása, és elszántsága a zarándoklat során számomra példaértékű volt. Amikor én már rég feladtam volna, ő akkor is tovább ment, és küzdött minden egyes lépéssel. 

Olvasás során sokszor megfordult nekem is a fejemben, hogy milyen lehet mindent hátrahagyni, telepakolni egy túrazsákot, és elindulni a nagyvilágba. Amikor csak saját magadra számíthatsz, csak a saját magad ura vagy. Nem foglalkozol senkivel, és semmivel, lebeg egy cél a szemed előtt, és minden kényelmet feladva elindulsz, hogy beteljesítsd.

A könyv tökéletesen volt felépítve. Az elején megismerjük Cheryl életét, családját, mindennapjait. Lap lap után mi is részt vehetünk az életében, és ott vagyunk vele, amikor megszületik a döntés. A könyv befejezése után határozott csalódásként éltem meg a korábban látott filmet. Ott össze-vissza ugráltunk az időben, és így utólag visszagondolva nem volt meg az az érzés bennem, hogy igen, teljesen megértem hogy miért indult el az ösvényen. 

Amit a filmben pozitívként éltem meg az a látványvilág. A tájak, ahol a főszereplőnk megfordul, egyszerűen elképesztő, és emiatt nem is bánom, hogy megnéztem.

A könyvet viszont szívből ajánlom mindenkinek. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

Ezt a könyvet nem tudom hova tenni. Tetszett is, meg nem is. Még januárban olvastam el, de néha még eszembe jut, ami pozitív, mert mégis hagyott bennem valamilyen nyomot, de nem tudom kijelenteni, hogy ez egy 5 csillagos történet lenne.

A szereplők igaz, hogy idősödtek, de mintha kifordultak volna önmagukból. A 20-as éveik elején jártak, de néha úgy éreztem, hogy nem élik meg ezt a korszakot. Nincs azzal probléma, ha valaki nem bulizik minden nap, de ha nem ismerem az előzményeket, akkor határozottan állítottam volna, hogy a főszereplőink a 35-40 éves korosztályt képviselik. Házasok, családot alapítottak, és már biztos egzisztenciával rendelkeznek. Most őszintén, jelentkezzen az a 22 éves, aki már ebben a korban 2 gyerekkel, saját házzal, és egy házastárssal rendelkezik. Nyilván nem állítom, hogy nincs ilyen, viszont nagyon elhanyagolható számban találkozhatunk ilyen emberekkel. (És remélem ezzel most nem bántottam meg senkit!!)

Ebben a könyvben is Valerie és Kyle a főszereplő. Évek óta nem találkoztak, és miután Kyle-t megcsalja a menyasszonya, és az egyéjszakás kalandjai sem teszik boldoggá, rájön, hogy hiába telt el 4 év, nem tudja kiverni a fejéből Val-t, aki közben elismert üzletasszony lett. Főhősünk elhatározza, hogy visszaszerzi a lányt, és ha ehhez az kell, hogy vállalja az aszkéta kihívást, akkor bevállalja. 

Egy beszélgetős műsor szolgáltat alkalmat arra, hogy újra találkozzanak. Kyle rájön, hogy mindvégig csak Valerie-re várt, és ezúttal nem hagyja veszni az alkalmat.

Valerie élete a karrierje körül forog, ami nem is lenne baj, ha összhangot tudna teremteni a munka és a magánélet között. Vele valahogy nem voltam most kibékülve.

Amivel viszont a legnagyobb problémám volt az a csattanó a végén. Szinte az egyik oldalról a másikra változik meg a főszereplőink élete, és még fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, már vége is volt a kötetnek.

Viszont mégsem tudom azt mondani, hogy ez egy negatív olvasásélmény volt. Kyle karakterét nagyon szerettem, ő vitte a hátán az egész történetet. A kitartása nagyon tetszett. Kicsit nyomulós, kicsit bohém, de tudja hogy mit akar, és azért meg is tesz mindent, mégsem éreztem soknak. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy ebben a könyvben az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket.

 Nem bántam meg hogy elolvastam, de nem ez lesz az idei évem legjobb olvasmánya.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

Ha követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy van egy kihívásom 2020-ra, aminek a pontjait itt megtaláljátok. A 3. ponthoz választottam ezt a könyvet. Így belegondolva, már most örülök ennek a kihívásnak, mert végre elolvashattam ezt a kötetet is. Valamiért mindig átsiklottam felette, amikor válogattam a könyvespolcon. Nem tudom ennek mi az oka, de az biztos, hogy valamiért az Öt kismalacot vittem magammal minden költözésnél. Talán nagymamámtól, vagy a nagynénémtől örökölhettem, nem tudom pontosan, de hogy már vagy 10 éve nálam van, az biztos.

Most végre elolvastam, és őszintén bánom, hogy nem vettem hamarabb a kezembe. Egyszerűen fantasztikus írás. Egyszerű az írásmódja, olvasmányos, és lényegretörő. Nem is kell több egy tökéletes krimihez.

Elöljáróban annyit elmondok, hogy a történet végéhez közeledve szinte már megveregettem a vállamat, hogy milyen zseniális nyomozó lenne belőlem, összeraktam a történetet, kitaláltam mi is történt valójában, és rájöttem mindenre. Az utolsó néhány oldalon pedig kiderült, hogy még a közelében sem voltam a megoldásnak. 😀

16 évvel ezelőtt történt egy gyilkosság, a tárgyalást követően a tettest elítélték, és börtönbe zárták, ahol életét vesztette. Halála előtt azonban levelet írt Carlának, a lányának, hogy ártatlanul ül börtönben. Carla, aki idő közben felnőtt nővé érett felkeresi Hercule Poirot nyomozót, hogy derítse ki mi is történt 16 évvel ezelőtt, mert hiába utal minden bizonyíték arra, hogy az anyja követett el gyilkosságot, neki meggyőződése, hogy ez nem igaz, ő nem ölhette meg az apját.

Poirot elvállalja az ügyet, és elutazik a gyilkosság helyszínére, és felkeresi azt az 5 embert, akik akkor a helyszínen tartózkodtak, és ismerték az áldozatot, a híres festőt, valamint a gyanusítottat, az ő feleségét. Egyesével beszél mindenkivel, majd megkéri, hogy ne csak szóban, hanem írásban is mondják el, hogy pontosan mire emlékeznek arról a napról. Hiába olvassuk újra ugyan azt, amit már egyszer hallottunk, mégsem válik unalmassá a könyv.

Érdekes volt látni az 5 különböző embertípust, és hogy milyen nagy hangsúlyt fektet az írónő az emberi viselkedésre. Sok mindent elmond az is, hogy ki milyen szemszögből közelítette meg az akkori eseményeket, és melyek voltak azok a pillanatok, amelyekre 16 év után is emlékeztek.

Így belegondolva, nem is tudom, hogy miért nem olvastam eddig Agatha Christie-t. Egy tökéletesen megírt krimit tarthattam a kezemben. Biztos vagyok benne, hogy be fogok még szerezni néhány könyvet az írónőtől.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)