Orson Scott Card – Végjáték

covers_145791.jpg

A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végső csatára készülődik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyőzheti az idegeneket.
De ki lesz az?
Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek.
A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedő nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezőn? Elvégre, a Hadiskola csak játék.
Vagy mégsem?

 

A kihívásom 4. pontjához segítséget kértem a férjemtől. Megkértem, hogy ajánljon nekem egy könyvet a polcáról, ami biztos, hogy kívül esik az én komfortzónámon. Erre a sci-fire esett a választása.

Becsülettel végigolvastam, és magam is meglepődtem, hogy szinte rekord gyorsasággal. Egyik este az első 100 oldalt, másik este pedig a maradékot. Sajnálatos módon azonban a sci-fi biztos, hogy nem lesz az én műfajom.

Azon gondolkodtam ma, hogy milyen szóval is jellemezhetném ezt a történetet, de csak a bugyuta szó jutott eszembe róla. Úgy telt el az idő olvasás közben, hogy szinte semmiről nem szólt a történet.

A történet főszereplői gyerekek, akiket egy űrbázison képeznek ki katonák, és tanárok, a csótányok elleni harcra. Játéknak tűnik, különböző feladatokat kell megoldaniuk, majd egymással harcolniuk a súlytalanságban. A főszereplőnk Ender Wiggin a maga 6 évével kiemelkedő tehetségnek számít, hamar fel is figyelnek rá. A katonák mindenkit manipulálva irányítják a gyerekek döntéseit, a szemléletüket, megállás nélkül hajtják őket, és attól sem riadnak vissza, hogy gyilkosságig hajszolják a növendékeiket.

Erről nem formálok bővebb véleményt, mert lehet le is tiltanák a blogot. Egy szóval fejezném ki erről a véleményem, ez pedig az undorító. Az alap történet még jó is lett volna, ha a szerző nem gyilkos pszichopataként festi le a gyerekeket. 

Egy pozitívat tudnék elmondani erről a történetről, az pedig az összetartás. Amikor Endernek szüksége van barátokra, akkor a csapatára tud számítani, kiállnak érte, küzdenek mellette. Mindamellett, hogy 10 éves gyerekek parancsnoki rangban tündökölnek, az egy vicc. Ez még egy sci-fitől is abszurd 😀

Aminek szerintem semmi köze nem volt a történethez, és nem is értem miért került bele, az Valentine és Peter, a két testvérpár politikai megmozdulása. Egy pillanattal sem vitte előrébb az alaptörténetet, viszont maga a tény, hogy 10 és 12 éves gyerekek politikai vitát indítanak, hát ezen jót nevettem. Végül is, valamivel ki kellett tölteni az oldalakat, csak az összefüggés hiányzott az alap sztorival.

A végkifejletről inkább nem nyilatkozom, mert az a másik kabaré volt.

Összegezve: egyáltalán nem tetszett. Ez a stílus nem nőtt a szívemhez, nem is fogom erőltetni a továbbiakban.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük