Henry Page még sohasem volt szerelmes… Reménytelen romantikusnak képzeli magát, de az általa vágyott szerelem, amely olyan, mint a lassított felvétel, szapora szívverést okoz, és sem enni, sem aludni nem hagy, eddig nem bukkant fel az életében, legalábbis még nem. Henry inkább a tanulásra koncentrál, hogy bekerüljön egy közepesen jó egyetemre, és minden vágya, hogy végre ő legyen az iskolai újság szerkesztője. Aztán a végzős évében, a harmadik kedden Grace Town besétál egy délutáni órájára, és a fiú azonnal tudja, hogy minden meg fog változni.
Miután Grace-t és Henryt együtt felkérik az iskolai újság szerkesztésére, a fiú hamarosan azon kapja magát, hogy végzetesen beleszeretett a lányba. Nyilvánvaló, hogy Grace valamiképpen sérült, de úgy tűnik, Henry ettől csak szebbnek látja őt, és semmi mást nem akar, mint segíteni neki újra összerakni a széttörött darabokat. Ám aki azt gondolja, hogy ez egy átlagos szerelmi történet, az nagyon téved!

Ez a könyv nem szerepelt az októberi listámon, viszont az agyam egy hátsó zugában egy kis hangocska azt mondta, hogy olvassam el. Hallgattam rá.. Hát kár volt.

Most gyorsan megnéztem a molyon az értékeléseket, ott odáig meg vissza vannak a könyvmolyok ezért a történetét, szóval kezdem azt hinni, hogy tényleg velem van a baj. 🙂 Nekem ez valahogy nem jött át, nem estem hasra ettől a történettől, ezért szerintem ez nem is lesz olyan hosszú bejegyzés. 

A szokásostól eltérően itt a férfi főszereplő, név szerint Henry, szemszögéből követjük az eseményeket. Az iskola folyosóján találkozik egy rejtélyes lánnyal, aki biceg, ápolatlan, férfi ruhákban jár, mégis elbűvöli Henryt. A sors úgy hozza, hogy együtt szerkesztik az iskolaújságot, ezáltal egyre több időt töltenek együtt. Elkezdik egyre jobban megismerni egymást, és fény derül Grace titkára is. A szerelmével autóbalesetet szenvednek, a fiú meghal, Grace túléli, viszont a sérülései miatt kénytelen bottal járni. Viszont még mindig ott lebegnek a fejünk felett a kérdések, amire választ kapunk ugyan, szóval nincs hiányérzete az olvasónak, de nálam a rejtélyek megoldásával lett egyre unszimpatikusabb Grace karaktere. 

Henryt sajnáltam azért, ahogy Grace viselkedik vele. Az nyilvánvaló, hogy testileg sérült a lány, viszont lelkileg sincs rendben. Nekem már az érdekes volt, hogy senki nem kérte arra, hogy keressen fel egy szakembert, aki segít feldolgozni a történteket.

Ami miatt nem tettem mégis félre ezt a könyvet, az a humor volt. Henry nővére, a szülei, a barátai miatt lett ez a könyv egyáltalán olvasható (a számomra legalábbis). Nélkülük szerintem az első fejezet végéig sem jutottam volna el. Egy idő után én például szívesebben olvastam volna a „nagy családi titokról”, vagy Henry nővérének a tini koráról, mint az alap történetről.

Most mégis csalódást érzek, pedig ezt nem szoktam a Dream válogatás könyvektől. De az is lehet, hogy rossz időpontban találtam rá erre a történetre.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ez a könyv valahogy eddig elkerülte a figyelmemet, pedig ahogy nézem nagyon pozitív értékeléseket kapott. Ami mégis megfogott, és ami miatt felfigyeltem rá, az a borító volt. Egyszerűen tökéletes. Pedig tényleg semmi extra nincs benne, egy lány ül nekünk háttal egy mólón(?), előtte a vízfelszín. De valahogy annyi érzelem került bele ebbe a pillanatba, hogy képtelen voltam elengedni, és nem megvenni a könyvet. Amíg el nem kezdtem olvasni, addig fogalmam sem volt, hogy miről is fog szólni. Viszont elég hamar rájöttem, hogy ez a történet minden pénzt megér.

Egy könyv a gyászról, a bűntudatról, egy családi tragédiáról. Alexis meséli el a történetét hol úgy, hogy a jelenben járunk, hol pedig úgy, hogy a múltat idézi fel. Ez a váltott idősík segít abban, hogy megértsük a miérteket, közben megismerjük Lexiet, aki történetesen egy matekzseni, az MIT leendő hallgatója. A szülei elváltak, ami megviselte az egész családot, de az öccsével, és az édesanyjával közösen, egymást segítve igyekeztek túljutni a nehézségeken.

De a családi tragédiát mégsem egy válás testesíti meg, hanem Alexis öccsének az öngyilkossága. Hogy megpróbálja feldolgozni a tragédiát, Alexis pszichológusa a napló írást javasolja a lánynak. Ezek a naplóbejegyzések szintén feltűnnek a könyvben. A történet utolsó oldaláig szinte érezzük Alexis gyászát, bűntudatát, és nem engedi az olvasót sem a „mi lett volna, ha” érzés. Mi lett volna akkor, ha aznap este Alexis válaszol az öccse sms-ére, vagy felhívja? Megakadályozható lett volna a tragédia?

Ez a bűntudat vajon feldolgozható-e? Visszatérhet-e az élet a normális kerékvágásba úgy, hogy ott motoszkál a tudat alatt, hogy talán megakadályozható lett volna. Ezek az érzések gyötrik Alexist, miközben az anyja az italhoz menekül egy kis megnyugvásért.

Ez a könyv a maga fájdalmasan gyönyörű valójában segít átértékelni a családi köteléket, és rávilágít arra, hogy minden annyira múlandó.

Kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen átélnie azt, amit Alexis családjának át kellett élni, és egy gyereknek sem szabadnak odáig eljutni, hogy csak az öngyilkosságot lássa egyedüli kiútnak a problémái elől. A könyv végéig sikerült tartani magam, bár végig gombóc volt a torkomban, a végén viszont eleredtek a könnyeim. A könyv végén mindenki számára értelmet nyer, hogy mennyire fontos, hogy ne váljunk el haraggal a szeretteinktől, ne feküdjünk le úgy aludni, hogy ott van még bennünk a düh egy kis tüskéje, mert ahogy Alexis esetében is, a bűntudat nem tágít, és felemészti az embert.

Köszönöm a Maxim kiadónak, hogy elhozta az olvasónak ezt a gyönyörű történetet. Még mindig a hatása alatt vagyok, pedig már lassan egy hete, hogy befejeztem a könyvet. Most így hírtelen nem is tudok többet mondani róla, mert lassan újra elerednek a könnyeim.

Olvassátok el Cynthia Hand történetét, menjetek oda a szeretteitekhez, öleljétek meg őket, és mondjátok gyakrabban, hogy szeretitek őket! Legyetek egymás támaszai, hallgassátok meg a másikat, segítsétek legjobb tudásotok szerint!

(kép és fülszöveg: www. moly.hu)

Valami nincs rendben a Beechway kórház pszichiátria osztályán. Az egyik páciens megcsonkítja magát, a másik öngyilkos lesz – mindkettő váratlan áramkimaradáskor történik. A figyelőkamerák semmit sem rögzítenek. A betegek azt suttogják, visszatért Maude, a gonosz szellem. Kétségbeesett tettekbe terrorizálja őket, éjjelente átkokat lehel a fülükbe. A kórház dolgozói nem hisznek a természetfeletti erőkben. De a páciensek határozottan állítják, hogy áramkimaradáskor mindig valami furcsát észlelnek. Aztán megtalálják azt a különleges rajzot, amelyet az öngyilkos beteg hagyott hátra. Egy alakot ábrázol, aki feltűnően hasonlít a nemrégiben gyógyultnak nyilvánított és elbocsátott Isaac Handelhez. 
Ilyen egyszerű lenne megoldás? Dehogy! A pokoli cselszövés éppen csak elkezdődött.

Már két napja elolvastam a könyvet, és azóta gondolkodom, hogy mit is írhatnék róla. Az elmúlt két napban rájöttem, hogy bár vannak problémáim bizonyos részekkel, alapvetően tetszett a könyv. Eredeti volt a története, izgalmas volt, olvastatta magát, és az írónő tökéletesen fűzte össze a szálakat, és a könyv végére összeáll a teljes történet. Megmondom őszintén, nem olvastam el a fülszöveget, a könyv borítója volt, ami megfogott, annak ellenére, hogy a víz levert akárhányszor ránéztem. 🙂

Mikor elkezdtem olvasni, teljesen zavaros volt, olyan érzésem volt, mintha három különböző könyvet olvasnék egyszerre. Nem értettem, hogy miért van pont egy bábu a könyv borítóján, hogy miért ugrálunk a jelenben játszódó elmegyógyintézetből egy olyan gyilkossághoz, ami egy évvel ezelőtt történt, és mi köze mindehhez Pennynek, és a kutyájának?

A történet a pszichiátriai intézetben kezdődik, ahol AJ a vezető ápoló, és ahol rejtélyes öncsonkítások, halálesetek, és áramszünetek borzolják a kedélyeket. De ha mindez nem lenne elég, a betegek egy Lidércet emlegetnek, és őt okolják a halálesetekért. De ugye egy elmegyógyintézetben járunk, és a betegek látomásaira nem sokat adnak az ott dolgozók. AJ-t kivéve. Ő nemcsak hisz a betegeknek, de igyekszik utána is járni az eseményeknek. De ehhez segítségre van szüksége, és ezért keresi fel Jack Caffery rendőrnyomozót, aki a legkevésbé sem örül ennek a megkeresésnek. A nyomozó neve sokszor felmerül egy eltűnt lány kapcsán, akit szegről-végről ez a könyv is említ, bár részletekbe nem bocsájtkozik. Ezek a kilengések nekem kissé zavaróak voltak, mert nem ismerjük az előzményeket, ettől függetlenül én elolvasnám szegény lány történetét is.

Na de térjünk vissza a történet fő mozgatórugójához, a Lidérchez. Miután a nyomozó elvállaja, hogy AJ segítségére lesz a rejtély megoldásában, egyre mélyebre ásunk az intézet lakóinak, és egyes dolgozóinak életébe, és azzal kell szembesülnünk, hogy senki nem az, akinek látszik.

Kifejezetten szerettem az intézetben játszódó jeleneteket, csak azt sajnálom, hogy nem szántak rá több fejezetet. Ahogy haladunk előre a cselekményben, kibontakozik Penny szerepe is, így ezt a szálat is kipipálhatjuk.

Ami nekem még mindig nem tiszta, az az eltűnt lány. Ki ő? Mi köze ehhez a történethez? Miért kellett meghalnia? Baleset volt, vagy gyilkosság? Nem értettem, hogy miért nincsenek kidolgozva a rá vonatkozó események. Aztán addig – addig olvasgattam a véleményeket, amíg ki nem derült, hogy A Bábu című könyv egy sorozat 6. része (ha jól emlékszem a számozásra), és meg van ám írva szegény leányzó története, csak egy korábbi részben. Na most, egy nálamnál tanultabb olvasó világosítson már fel, hogy egy sorozatot mégis hogy lehet ilyen hiányosan megjelentetni? 😀 Jó, olvasható önmagában is ez a könyv, mert az írónő végigvitte az eseményeket, a fő szál le van zárva, de bennem például maradtak kérdések.

Már a könyv olvasása közben is éreztem, de a végére érve teljesen biztossá vált, hogy a könyv végén szereplő vélemények eléggé félrevezetőek. „Végig fogod rettegni” hááát ez azért egy elég erős túlzás. 🙂 Gyanítom, hogy az a könyvmoly, aki a kezébe veszi a könyvet, már olvasott horrort, krimit, pszichothrillert, és neki ez azért nem lesz egy takaró alatt vacogós történet. Viszont az érzékenyebb lelkű olvasók ne akkor kezdjenek hozzá, amikor egyedül vannak otthon, és kint éppen szélvihar van. 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Sally mindjárt begolyózik! Komolyan, ha a legjobb barátnője még egy lúzert rászabadít, tutira bekattan. Ahhoz, hogy megússza a ráerőltetett randikat, a lánynak szüksége van egy álpasira, méghozzá gyorsan, és Becks, a szívdöglesztő, szuperokos focisztár vállalja is a feladatot. (Ami fura, mert Sally le merné fogadni a kedvenc griffendéles pulcsijában, hogy a srác sajna kizárólag barátként tekint rá.) De hiába a sok bizsergető csók − a hitelességért mindent! −, a barátnője mégsem veszi be, hogy Sally tényleg szerelmes Becksbe. A fene se gondolta, hogy néha az igazság tűnik a legnagyobb kamunak.

Hogy én miért nem bukkantam rá hamarabb erre a könyvre? Komolyan, már annyira kellett egy ilyen történet a lelkemnek, mint éhezőnek egy szelet kenyér.

Való igaz, hogy tele van klisékkel, de vannak benne humoros jelenetek, mindemellett romantikus, és néha még egy könnycseppet is elmorzsol az érzékenyebb lelkű olvasó (én 😀 ). Nem kell nagy fordulatra, vagy meglepő végkifejletre számítani, gyakorlatilag a könyv felénél már lehet tudni mi lesz ennek a történetnek a vége. (Na jó, már az első negyedénél 😀 )

A főszerep, mint a LOL könyveknél általában, a középiskolások. Sally és Becks már 7 éves koruk óta a legjobb barátok. Sülve – főve együtt vannak. Becks a suli sztárfocistája, rajonganak érte a csajok. Sally viszont próbál a háttérben maradni, ebből kifolyólag a társasági élete sem szárnyal. Az anyukája, – aki egyébként esküvőszervező, – valamint a legjobb barátnője, Hooker szerint ez elfogadhatatlan, ezért rosszabbnál rosszabb randikat szerveznek Sallynek. Egy idő után már nemcsak pasikat hajtanak fel szegény lánynak. Amikor elege lesz a borzalmas vakrandikból, megkéri Beckset, hogy egy hónapon keresztül legyen az álpasija. Ezzel legalább lesz egy kis nyugalma, Hooker sem szervez újabb borzalmas randikat.

Annyira kíváncsi voltam, hogy a főszereplők hogyan oldják meg ezt a helyzetet, hogy kocsi helyett busszal mentem meglátogatni a 8 hetes keresztfiamat, így oda-vissza, kicsivel több, mint két órát tudtam olvasni. 😀

A szereplők majdnem mindannyian szerethetőek voltak. Egyedül Hookert és Sally anyját nem tudtam megkedvelni. Amit műveltek szegény Sallyvel, az már túlment egy határon. Őket néha szívesen megcsapkodtam volna. 🙂 Nem értettem, hogy miért keserítik meg ennyire egy olyan embernek a mindennapjait, akit elméletileg szeretnek, és közel éreznek magukhoz. Tény, hogy Sally nem egy randizós típus, de ettől még nincs semmi baj vele. Attól, hogy valaki nem rohan a pasik után, attól még élhet normális, boldog, és teljes életet. Ez az erőszakoskodás volt az egyetlen, ami nem tetszett.

Imádtam a könyvtárban játszódó jelenetet! 🙂 A felolvasásokat abszolút támogatnám nálunk is. Bár arra a nyakamat teszem, hogy egy középiskolás sem hajlandó boszorkánynak öltözve, talárban szombat hajnalban a Harry Potterből felolvasni gyerekeknek.

Szeretem, ha az aktuális olvasmányomban olyan zenék, filmek, vagy könyvek vannak megemlítve, amelyek nem annyira ismertek. Ilyenkor mindig rákeresek, utána olvasok, vagy belehallgatok az említett előadóba. Szeretem ezeket az új élményeket. Meglepő volt, hogy a Harry Potter, a Star Wars, a Star Trek nálam nem verte ki a biztosítékot, de szerintem ez annak tudható be, hogy annyira jól volt tálalva, hogy nem lehetett nem szeretni 🙂 Sőt, Yodát még meg is mosolyogtam, mert a férjemnek hála, nálunk is egy indokolatlanul nagy Yoda poszter díszeleg a nappaliban. De tényleg, mindenhonnan azt látom. 😀

Összegezve, nagyon jó volt az alaptörténet, a könyvben nem voltak felesleges időhúzások, könnyen olvasható, és a maga egyszerűségében tökéletes hétvégi olvasmány.

Mindenképp azoknak ajánlom, akik szeretik az ifjúsági könyveket, a könnyed, romantikus történeteket, és nem várnak mélyenszántó gondolatokat. 🙂

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)

Mikor ​elrabolják, Brian Hayes pontosan abba az életbe csöppen, amit mindig is szeretett volna elkerülni. Bár apja az alvilág koronázatlan királya, Bry eddig azon volt, hogy ő más emberré váljon, és megfeleljen halott édesanyja egykori elvárásainak. 
Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, és a leggondosabb számításba is hiba csúszhat. Briannek fel kell idéznie a gyermekkorában tanultakat, ha túl akarja élni a borzalmakat. Arra azonban nem lehet felkészülni, hogy épp akkor éri utol a szerelem, mikor a puszta léte is veszélybe kerül. Pláne arra nem, hogy a fogvatartója lesz a szíve választottja. 
Elrablója, Jake Harris egy jelentéktelen alak, aki az öccse életéért cserébe elvállal egy munkát, de arról fogalma sincs, mibe keveredik. Mikor szembesül a zord valósággal, és rájön, hogy nemcsak a testvére, hanem a saját biztonsága is veszélybe kerül, olyan döntést hoz, amivel mindkettejük életét kockára teszi. Csakhogy nincs választása…

Ez azonban nem csak egy egyszerű krimi. Sokkal inkább az emberi természet sokszínűségéről szól, és arról, hogy a múltbeli események mennyire meghatározzák mostani döntéseinket. 
Brian és Jake szerelme, sorsuk nem várt fordulatai, az őket körülvevő világ történései rengeteg izgalommal és érzelemmel töltik meg az oldalakat. 
Becca Prior már megszokott, szókimondó stílusában, rengeteg erotikával, humorral és akcióval fűszerezett története egy olyan világot mutat be, ahol a rosszfiúk is lehetnek szerethetők. 
Azoknak ajánljuk, akik nyitottak a meleg-erotikára, és szeretik az feszültséggel teli, gyorsan pergő jeleneteket.

Elég vegyes érzéseim vannak a könyv elolvasását követően. Nagy reményeim voltak amikor a kezembe vettem, és elkezdtem olvasni, de nem azt kaptam, amire számítottam. A címet sem igazán értem. Pontosabban értem, de ha csak a címet nézem, akkor csalódás volt számomra a könyv, ezért már az elején próbáltam “elfelejteni” a címet, mert ha nem ezt tettem volna, akkor kb a 80.oldalnál teszem félre a könyvet, pedig ez nagyon nagyon ritkán fordul elő velem. (Eddig összesen 2 könyvet tettem félre, mert szenvedés volt, azóta sem olvastam tovább.)

Ami viszont kifejezetten tetszett, ahogy az írónő a romantikus szálat beleszövi az alvilági életbe. A történet eleje még érdekes is volt. Az alvilág urának a fiát, Briant elrabolják, ahol óráról órára kerül közelebb az elrablójához. Ez annyira izgalmas lehetett volna, ha nem lett volna lezavarva 40 oldalon az egész. Szívesen olvastam volna még a fogságban töltött időszakról, és egy kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni Jake és Brian egymásra találását, de ehelyett kaptunk egy “elraboltál, meghallottam a hangodat, és fülig beléd szerettem” történetet. Még a könyv elején lefőzött tea ki sem hűlt, de a Stockholm szindrómát már ki is veséztük, pedig még vagy 500 oldal hátra van.

Itt már fontos szerepet kap Brian két barátja Nathan és Javad is. Mikor Brian az elrablója segítségével kiszabadul (igen, jól olvastad), akkor el kell rejtenie Jake-t, mert az apja a fejét akarja annak, aki fogva tartotta a fiát. Az örző szerep Javad és Nathan feladata lesz. Bár a fiúk “ölik” egymást, újabb szerelmi szál kezd kibontakozni. Így utólag visszagondolva, ez volt a könyv leghumorosabb része. A párbeszédek, miközben Brian cicájára vigyáznak, nagyon szórakoztató 🙂 Itt már hangosan röhögtem.

Nagyjából ettől a ponttól éreztem azt, hogy ez a könyv engem annyira nem köt le. Az elrablások egy idő után kezdett kicsit kiábrándítóak lenni. Előbb elrabolják Jake öccsét, és a kiszabadítása miatt kellett elrabolni Briant, majd később Jaket is elhurcolják. De Brian sem tud teljesen fellélegezni, mert újfent elrabolják, bár csak a látszat kedvéért. Miután kiszabadul (itt azért elárulom, hogy nem volt nehéz dolga), értesül arról, hogy fogva tartják Nathant és Javadot is. Nagyon kiábrándító volt. Mintha semmilyen eredeti ötlete nem lett volna az írónőnek, ezért mindig bedobta volna az “elrabolunk valakit” kártyát, csak egy idő után már nem volt kit elrabolni.

Gyakorlatilag a könyv egész cselekménye egy 20 éves titok köré épül, ami személy szerint nekem tetszett, csak a kivitelezéssel voltak problémáim. De az alap történet megállja a helyét.

Ami kifejezetten zavart, azok az állandó becézgetések,és a nevek rövidítése. Amikor az alvilág urát, akinek évtizedek óta vér tapad a kezéhez, Morgan helyett Morgnak szólítják, akkor azért felszaladt a szemöldököm.

Az erotikus részek kidolgozottak voltak, az írónő nem sok mindent bízott a fantáziánkra. Ja, itt azért megjegyzem az olyanoknak, mint én, akik nem nagyon olvassák el a könyvek fülszövegét, hogy a főszereplők pasik. Szóval meleg pornóra számítsatok 🙂 Ebben a témában nálam az abszolút etalon J.R.Ward – Végre szeretők című könyve az etalon, nálam ezt a szintet kell elérni, hogy azt mondjam, hogy ez igen, ez tetszett, igényes volt a kidolgozása.

Ezt a bejegyzést már két napja írom (megjegyzem a könyvet is olvastam vagy 2 hétig…), mert nem szeretném megbántani sem az írónőt, sem a rajongókat, de nekem nagyon vontatott volt a könyv, pedig volt benne potenciál. Ahogy nézem ez szintén egy olyan könyv, amiért rajtam kívül mindenki rajong. De mielőtt a fejemre lenne kiabálva, hogy rossz szemmel nézem a melegekről szóló könyveket, szívből ajánlom az előző bejegyzést. 🙂 

Azért a végére még egy kis pozitívum: a borító nagyon ütős lett 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)