Valami nincs rendben a Beechway kórház pszichiátria osztályán. Az egyik páciens megcsonkítja magát, a másik öngyilkos lesz – mindkettő váratlan áramkimaradáskor történik. A figyelőkamerák semmit sem rögzítenek. A betegek azt suttogják, visszatért Maude, a gonosz szellem. Kétségbeesett tettekbe terrorizálja őket, éjjelente átkokat lehel a fülükbe. A kórház dolgozói nem hisznek a természetfeletti erőkben. De a páciensek határozottan állítják, hogy áramkimaradáskor mindig valami furcsát észlelnek. Aztán megtalálják azt a különleges rajzot, amelyet az öngyilkos beteg hagyott hátra. Egy alakot ábrázol, aki feltűnően hasonlít a nemrégiben gyógyultnak nyilvánított és elbocsátott Isaac Handelhez.
Ilyen egyszerű lenne megoldás? Dehogy! A pokoli cselszövés éppen csak elkezdődött.
Már két napja elolvastam a könyvet, és azóta gondolkodom, hogy mit is írhatnék róla. Az elmúlt két napban rájöttem, hogy bár vannak problémáim bizonyos részekkel, alapvetően tetszett a könyv. Eredeti volt a története, izgalmas volt, olvastatta magát, és az írónő tökéletesen fűzte össze a szálakat, és a könyv végére összeáll a teljes történet. Megmondom őszintén, nem olvastam el a fülszöveget, a könyv borítója volt, ami megfogott, annak ellenére, hogy a víz levert akárhányszor ránéztem. 🙂
Mikor elkezdtem olvasni, teljesen zavaros volt, olyan érzésem volt, mintha három különböző könyvet olvasnék egyszerre. Nem értettem, hogy miért van pont egy bábu a könyv borítóján, hogy miért ugrálunk a jelenben játszódó elmegyógyintézetből egy olyan gyilkossághoz, ami egy évvel ezelőtt történt, és mi köze mindehhez Pennynek, és a kutyájának?
A történet a pszichiátriai intézetben kezdődik, ahol AJ a vezető ápoló, és ahol rejtélyes öncsonkítások, halálesetek, és áramszünetek borzolják a kedélyeket. De ha mindez nem lenne elég, a betegek egy Lidércet emlegetnek, és őt okolják a halálesetekért. De ugye egy elmegyógyintézetben járunk, és a betegek látomásaira nem sokat adnak az ott dolgozók. AJ-t kivéve. Ő nemcsak hisz a betegeknek, de igyekszik utána is járni az eseményeknek. De ehhez segítségre van szüksége, és ezért keresi fel Jack Caffery rendőrnyomozót, aki a legkevésbé sem örül ennek a megkeresésnek. A nyomozó neve sokszor felmerül egy eltűnt lány kapcsán, akit szegről-végről ez a könyv is említ, bár részletekbe nem bocsájtkozik. Ezek a kilengések nekem kissé zavaróak voltak, mert nem ismerjük az előzményeket, ettől függetlenül én elolvasnám szegény lány történetét is.
Na de térjünk vissza a történet fő mozgatórugójához, a Lidérchez. Miután a nyomozó elvállaja, hogy AJ segítségére lesz a rejtély megoldásában, egyre mélyebre ásunk az intézet lakóinak, és egyes dolgozóinak életébe, és azzal kell szembesülnünk, hogy senki nem az, akinek látszik.
Kifejezetten szerettem az intézetben játszódó jeleneteket, csak azt sajnálom, hogy nem szántak rá több fejezetet. Ahogy haladunk előre a cselekményben, kibontakozik Penny szerepe is, így ezt a szálat is kipipálhatjuk.
Ami nekem még mindig nem tiszta, az az eltűnt lány. Ki ő? Mi köze ehhez a történethez? Miért kellett meghalnia? Baleset volt, vagy gyilkosság? Nem értettem, hogy miért nincsenek kidolgozva a rá vonatkozó események. Aztán addig – addig olvasgattam a véleményeket, amíg ki nem derült, hogy A Bábu című könyv egy sorozat 6. része (ha jól emlékszem a számozásra), és meg van ám írva szegény leányzó története, csak egy korábbi részben. Na most, egy nálamnál tanultabb olvasó világosítson már fel, hogy egy sorozatot mégis hogy lehet ilyen hiányosan megjelentetni? 😀 Jó, olvasható önmagában is ez a könyv, mert az írónő végigvitte az eseményeket, a fő szál le van zárva, de bennem például maradtak kérdések.
Már a könyv olvasása közben is éreztem, de a végére érve teljesen biztossá vált, hogy a könyv végén szereplő vélemények eléggé félrevezetőek. „Végig fogod rettegni” hááát ez azért egy elég erős túlzás. 🙂 Gyanítom, hogy az a könyvmoly, aki a kezébe veszi a könyvet, már olvasott horrort, krimit, pszichothrillert, és neki ez azért nem lesz egy takaró alatt vacogós történet. Viszont az érzékenyebb lelkű olvasók ne akkor kezdjenek hozzá, amikor egyedül vannak otthon, és kint éppen szélvihar van. 🙂
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)