A ​Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. Göncz Árpád

A mű első megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából alaposan felújított angol kiadás nyomán mi is gondos ellenőrzésnek vetettük alá a könyvet, ennek eredménye ez az indexszel és újrarajzolt térképekkel ellátott, pontosabb magyar szöveg. Reméljük, minden Tolkien-rajongó örömét leli benne.

 

Most kicsit bajban vagyok, mert akkor akartam értékelést írni a Gyűrűk Utáról, amikor nemcsak a könyveket olvastam el, hanem a filmeket is megnéztem. Viszont a film harmadik részéig még nem jutottam el, és a könyv után nem tudom mikor kerítek rá sort. Viszont halogatni sem akartam ezt a bejegyzést, szóval neki is esik. Szerintem nem lesz hosszú, mert sok jót nem fogok tudni mondani. 🙂

„A ​Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje.”

Ha megfordítod a könyvet, a hátsó borítón ez az első mondat. Való igaz, ez egy elképesztően hosszú tündérmese. Töménytelen mennyiségű szereplővel, annál is több helyszínnel, és véget nem érő leírásokkal. Ezek mondjuk engem nem is zavartak, pedig sokan ezért teszik vissza a könyvet a polcra, és nézik meg inkább a fimet.

A férjemnem sem tetszett, leginkább a leírások miatt, viszont ő becsülettel végig olvasta. Azért is ajánlgatta a könyvet, mert tudja, hogy a Hobbitot mennyire szeretem. Még egy Hobbit naplót is kaptam tőle. 🙂

A könyv történetét nem mesélem el, mert szerintem nincs olyan ember, aki ne hallott volna az Egy Gyűrűről. Inkább a saját véleményemet mesélném el.

Az első könyv volt a legjobb. Itt kerül a gyűrű Frodóhoz, és indulnak el Elrondhoz, ahol létrejön a Gyűrű szövetsége. Ebben a könyvben is sok volt a leírás, viszont itt még nem volt elnyújtva. Olvastatta magát a történet, könnyen lehetett vele haladni. A szereplők itt még szerethetőek voltak, jókat mosolyogtam rajtuk. Elrond házából egy érdekes csapat indul útnak. 4 hobbit, egy varázsló, egy tünde, egy törp, egy ember, és persze Vándor.

Talán az egyik legfontosabb dolog, amit az első rész végén elmondhattam magamról, hogy végre nem keverem Szauront és Szarumánt. 🙂

A második rész elején Frodó és Samu nem igazán kap szerepet, ők majd a könyv felénél tűnnek fel, és tudja meg az olvasó, hogy merre is barangolnak. Ez a legnagyobb eltérés a filmhez képest. Na ott már nem tudtam követni, hogy most ki merre is jár, ezért itt is a könyv tetszett jobban.

Aragorn-Legolas-Gimli hármasát imádtam. Komolyan, szinte már jobban, mint a Samu-Frodó kettősét. A második részben már kezdett kifejezetten idegesíteni Frodó. A gyűrű kezdte a hatalmába keríteni, és itt már nehezen volt elviselhető. A legjobban mégis Szméagol karaktere volt. Kicsit skizofrén, kicsit félelmetes, mégis sajnálatra méltó.

Egy dolog volt, ami igazán meglepett. Mégpedig Samu és Frodó viszonya. Pontosabban ahogy Samu viszonyul Frodóhoz. Nekem enyhén homoszexuális tartalomnak tűnt olvasás közben. Szerencse, hogy ez engem nem zavart. 🙂

A csatajelenetek nagyon izgalmasak voltak, itt még tudtam is követni hogy ki merre jár, ki kivel harcol, és utána merre indulnak.

Na és itt elérkeztünk az ide év legnagyobb szenvedéséhez, a harmadik részhez. Hát ha az enyém lett volna a könyv, szerintem én is belevágtam volna a végzet hegyének tüzébe. Ennyire unalmas (és idegesítő) történetet már rég olvastam. Már elértünk Mordorba, és szinte remegve várja az olvasó, ahogy összecsapnak a seregek a gyűrűért, és kíváncsian várja, hogy két hobbit meg tudja-e törni a nagy Szauron hatalmát. No kérem szépen az egész lezárul másfél (!!!!!) oldal alatt. Itt elhagyta néhány (na jó, elég sok) szitokszó a számat, és kb. 2 napig rá sem bírtam nézni a könyvre. De ha már végiolvastam 1600 oldalt, akkor a maradék százat is elolvasom, ezért nagy duzzogva visszatértem hozzá.

Ennyi hisztériát, nyüsszögést, és még több hisztériát a nők nem tudnak lenyomni egy leárazás alatt a plázában. A kedvenc karakterem még mindig Aragorn volt, mindenki másnak sikerült leírnia magát. Frodó már annyira idegesített, hogy azt sem bántam volna, ha Mordorban marad.

A könyv első 230 oldalán folyik a csata. Nem túlzok, olvassátok el ha nem hiszitek. 🙂 Semmi másról nem szól, csak arról, hogy itt is harcolnak az orkokkal, ott is harcolnak, majd félúton találkoznak, és ott is gyepálják az orkokat. Ráadásul mindenki kapott még vagy 2 nevet az eddigi mellé, szóval ember legyen a talpán, akinek sikerült ezt megjegyeznie.

Összegezve, az első két rész tetszett, nem zavartak a leírások, a szereplők is szerethetőek voltak. A harmadik részt viszont kár volt megírni. Ezért is halogatom annyira a film 3. részét.

(képek forrása: saját, fülszöveg: www.moly.hu)

 

Sok-sok évvel ezelőtt, mikor elkezdtem igazi könyvmollyá válni, akkor – néhány kivétellel – szinte csak Vörös pöttyös könyveket olvastam. Meg sem néztem ki az író, vagy milyen könyvről van szó, ha ott volt a vörös pötty a jobb alsó sarokban, akkor azt a könyvet biztos hogy nekem írták, és már olvastam is. Az utóbbi időben valamiért hanyagolva voltak a hasonló történetek, ezért amikor rátaláltam erre a könyvre, akkor szinte azonnal el is kezdtem olvasni. Nem volt tervben, ezért nem is fogjátok megtalálni a februári listámon. 🙂

Elég rövidke kis történetről van szó, a szövegezése is egyszerű, emiatt gyorsan is lehet vele haladni, viszont nekem mégis csalódást okozott. Ebben a rövid kis könyvecskében szinte az összes stílus megjelent, amivel például a polcomon találkozhatunk (már ami a könyveket illeti). Olyan érzésem volt, mintha maga az írónő sem tudta volna, hogy melyik irányzat legyen a könyv fő csapásiránya. Emiatt komolytalannak, és kidolgozatlannak éreztem, amit nagyon sajnálok, mert megörültem az értékeléseket olvasva, hogy ezt a könyvet is nekem írták. Sajnos nem így történt, viszont a Vörös pöttyösöktől attól még nem fogok megválni. 🙂

A történet főszereplője Louis, egy 14 éves kamaszfiú, aki vagyonos szülők gyereke. A társaival együtt egy 1 hetes gyakorlaton kell részt vennie, de ez annyira nem érdekli, hogy komolyabban foglalkozzon azzal hol is tölti azt az egy hetet. Ezért a nagymamája beajánlja egy fodrászatba, hogy ott tegye magát hasznossá. Ezt az apja egyáltalán nem nézi jó szemmel, aminek nem elég, hogy hangot ad, de egyéb módszerekkel is kifejezi nemtetszését. 

A kezdeti érdeklődés hiánya szinte egyik napról a másikra eltűnik, és Louis örömmel megy be a fodrászatba, kiveszi a részét a munkából, és kerül egyre közelebb az ott dolgozókhoz. Még a gyengéd érzelmek is utolérik. Ez utóbbi egyébként szerintem egy kész vicc volt a történetben.

Ahhoz, hogy minél több időt tudjon a fodrász szalonban tölteni, elkezd ellógni az iskolából, hazudik nemcsak a szüleinek, de a fodrászatban dolgozóknak is, lop, verekedésbe keveredik. Lássuk be, nem egy olyan viselkedés, ami példaértékű lenne, nem állít követendő példát. Az apja egy zsarnok, akitől az egész család retteg, az anyja nem látja a fától az erdőt. Egyedül a húga volt az, akibe szorult egy kis talpraesettség.

A történet elején az olvasó megtudja mi is zajlik egy fodrász szalonban, egymást követik a semmitmondó események, utána egy nagy váltás, és máris belecsöppenünk egy laza gyújtogatásba, családon belüli erőszakba, feltűnik egy kis romantika, ami – mint ahogy korábban már említettem – egy kész vicc volt. Garance, a tanulólány annyira nem illett bele ebbe a történetbe, nem is értem, hogy az ő karaktere hogy született meg egyáltalán.

Ami dicséretre méltó, hogy egy hét gyakorlat után Louis szinte azonnal döntött a jövőjét illetően, szembeszállt az apjával, aki az első pillanattól ellenezte ezeket a terveit, ki is tartott a tervei mellett, viszont az egész szituáció kivitelezése, és ahogy ezt kezelte… jó, tudom, hogy még csak 14 éves, de ebben a korban már nagyjából benő a feje lágya az embernek, nem?

A szereplőket nem igazán sikerült megkedvelnem, egyedül talán Louis húga, és még talán Fifi aki nem idegesített. 

Sajnos sok pozitívat nem tudtam elmondani erről a könyvről. Az írónő többi történetével már nem próbálkozom, ennyi elég volt. 🙂 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Gyerekkorom kedvenc sorozata! Sőt, a felnőttkoromé is! Amikor főzök, takarítok, vagy ülök a gép előtt és photoshoppal dolgozom, akkor is szívesen indítom el a sorozat egyes részeit. (Csak úgy tudok hatékonyan dolgozni, ha valamilyen film, vagy sorozat megy „háttérzajként” 🙂 )

Amikor láttam a könyveket, kérdés sem volt, hogy elolvassam-e. 🙂 Szóval minden félretoltam, és nekiálltam! Az első 5 könyv vol a bírtokomban, könyvenként 2 történettel. Hiába tudtam, hogy pontosan mi fog következni, hogy az események hogyan követik egymást, képtelen voltam letenni, annyira magával ragadott. Tény, hogy a könyvbéli szereplők nem voltak olyan kedvelhetők, mint a sorozatbéliek, de ezen gyorsan túl tettem magam, mert akarva-akaratlan, ahogy olvastam a történetet a színészek arcát láttam magam előtt.

Nem fogom egyesével kivesézni a történeteket, mert szerintem nincs olyan ember, aki ne tudná ki az a Sara Stanley, Hetty King, vagy éppen Peg Bowen.

A történet Avonlea-ben játszódik, és leginkább a King család mindennapjait mutatja be. Azt látjuk, hogy boldogulnak a farmerek, mivel töltik az idejüket a gyerekek, hogyan oldják meg ügyes bajos dolgaikat, és miként terjed a falusi pletyka, mert ugye mindenki ismer mindenkit, és ez valahogy hozzá tartozik a falu életéhez. 🙂

Nagyon a szívemhez nőtt ez a történet, mert a gyerekkoromat idézi. Én is egy picike faluban nevelkedtem, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol nem lepődik meg senki, ha átviszel egy tányér süteményt a szomszédnak, még akkor is ha senkinek nincs születésnapja, ahol nyugodt szívvel rábízod az állataidat és a házadat a kollégádra, vagy a szomszédodra amikor elutazol nyaralni, ahol nem zárod az ajtókat, amikor elugrasz a boltba, mert tudod, hogy senki nem fogja kipakolni a házat.

Mosolyogva olvastam a hétvégi hímzőegyletről, amikor összegyűlik a falu apraja nagyja. A mai napig emlékszem, hogy milyen jól éreztük magunkat a kapu előtti padon (vagy előtte a füvön) üldögélve, hallgattuk nagyszüleink gyerekkori történeteit, babaruhát varrtunk, vagy játszottunk estig. Egészen pontosan a tehén hajtásig, mert ha jönnek a tehenek, akkor mindenki tudta, hogy itt a vacsoraidő. 🙂 Emlékszem, hogy amikor pl kukorica törésre került a sor, akkor összegyűlt a család, a szomszédok, és minden nap mentünk kukoricát törni, amíg mindenkié haza nem került. A földön ülve ebédeltünk, otthonról hozott kenyeret, szalonnát (finnyásabbak szendvicset 😀 ) Igaz, mi nem kötöttünk fogadást, mint Felicity. 🙂

A tanulmányaim miatt el kellett jönnöm szeretett szülőfalumból, és a koszos, büdös fővárosban, ahol alig van 1-1 fa, vagy füves rész, napi szinten hiányzik, hogy érezzem a friss levegőt, hogy biciklivel tudjak elmenni vásárolni, vagy csak az ideges autósok helyett a madarakat vagy az állatokat halljam. 🙂 Remélem hamarosan ez változni fog. 🙂 De erről majd egy másik posztban mesélek 🙂

Mindenkinek teljes szívből ajánlom a King család történetét. Olvassátok, hogy tudjátok milyen egy igazi családi és szomszédi viszony, olvassátok a gyerekkel, hogy megtudja milyen egy összetartó csapat, és olvassátok, mert megmutatja, hogy vidéken, önellátóként is lehet boldogan élni.

Így visszaolvasva inkább volt ez nosztalgia, mint könyv értékelő poszt, de remélem elnézitek nekem. 🙂 És ha szeretnétek, hozok még hasonló történeteket ami megmutatja milyen boldog is az élet vidéken. 🙂

(kép forrása: www.moly.hu)

Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa.
Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre.
Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak.
Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben!
Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán.

1 karácsony
2 megtört szív
10 egyszerű lépés
24 óra

 

Ezt a történetet még ősszel ajánlotta Niki, a Könyvesem blog szerkesztője. Mivel karácsonyi történetről van szó, vártam a megfelelő pillanatot, hogy bele tudjak kezdeni. Ez a pillanat most el is érkezett, és annyira magával ragadott, hogy pillanatok alatt elfogytak az oldalak. Viszont ennek kizárólag a megfelelő időpont volt az oka. Ha nyáron, vagy akár ősszel fogom a kezembe, nem biztos, hogy ennyire magával ragadott volna.

Egy könnyed romantikus, téli történetről van szó egyszerűen nyomon követhető sztorival, és kiszámítható szereplőkkel. Nincs benne nagy csavar, nem is kell belelátni nagyon bonyolult dolgokat, emiatt gyorsan lehet vele haladni.

A történet egy repülőtéren kezdődik. Charlotte próbál hazajutni Angliába a szüleihez, azonban törlik a járatokat, és a reptéren ragad. Miután kidobta a pasija, ennél rosszabb karácsonyt el sem tud képzelni.

Anthony a barátnőjét várja, de mikor megjelenik a lány, akkor kiderül hogy nem ő az egyedüli lovag a barátnője életében. A találkozó egy heves reptéri szakításba torkollik.

A két főhősünket a saját szerelmi bánatuk hozza össze. Charlotte arra a bizonyos nagy eseményre vár, amit majd az unokáinak is mesélhet. Tévedésből a bírtokába kerül egy könyv, ami abban hivatott segíteni, hogy az ember hogyan tegye túl magát az exén. 10 lépés, és minden szép és jó lesz. Anthonyval pont emiatt a könyv miatt figyelnek fel egymásra. Tény, hogy ha hozzád vágnak egy könyvet, akkor nem nehéz nem felfigyelni az „elkövetőre”. 🙂

De karácsonykor egy reptéren mivel üsse el az időt az ember lánya, ezért Anthony segítségével bele is vág ebbe a 10 lépésbe, hátha beválik, és mindketten túljutnak az exeiken, valamint Charlotte is átéli azt a bizonyos nagy sztorit. Szóval nyakukba veszik a várost, és jobbnál jobb kalandokba keverednek. 

A történet váltott nézőpontban íródott, így külön-külön is megismerjük a főszereplőinket. Megismerjük Anthony családját, átérezzük a gyászát, megtudjuk miért is bolyong karácsony este New Yorkban egy idegennel ahelyett, hogy hazamenne a családjához. Charlotte mesél az exéről, aki egy ősbunkó, és az első mondatból leszűrhető, hogy milyen naív is volt a lány.

A könyv borítója elvarázsolt, talán az egyik legszebb borító, amit idén láttam. 

Néhány nappal karácsony előtt egy könnyed, kiszámítható romantikus limonádéra vágytam, és ezt 100%-ban megkaptam ettől a könyvtől. Viszont ezt nagyban elősegítette, hogy most fogtam a kezembe.

Mindenképp olvassátok el, akár a két ünnep közt is, higgyétek el, nagyon aranyos kis történet, ha a megfelelő időben fogjátok a kezetekbe. És ez a megfelelő idő. 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

A ​lány mindig eléri a célját…

A végzős Sabrina James már látja maga előtt az egész jövőjét: lediplomázik a Briaren, brillíroz a Harvard jogi karán, aztán szerez egy jól fizető állást valami menő cégnél. Szeretne kilépni nyomorúságos múltja árnyékából, ezért sem ideje, sem energiája nincs egy jóképű hokisra, aki hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra. John Tuckerrel csupán egyetlen tüzes – ám meglepően gyengédre sikerült – éjszakát tervez, de néha egy éjszaka is elég, hogy az ember élete fenekestül felforduljon.

De a játék egyre bonyolódik.

Tucker hisz a csapatjátékban, meggyőződése, hogy az legalább olyan fontos, mint az egyéni teljesítmény. A jégen nem keresi a reflektorfényt, de amikor huszonkét évesen apa lesz, nem hajlandó a háttérben maradni. Már csak azért sem, mert a leendő anya gyönyörű, okos és hihetetlenül izgalmas. A gond csak az, hogy Sabrina James nem adja könnyen a szívét, és a lobbanékony, barna szépség túl makacs, hogy segítséget fogadjon el. Ha Tucker meg akarja szerezni álmai nőjét, meg kell győznie, hogy bizonyos célokat csak együtt érhetnek el.

Vágytál már a folytatásra?

Íme eljött. Élvezd ki minden pillanatát!

 

 !!! A bejegyzés SPOILERT tartalmazhat !!!

 

Nagyon vártam már ezt a könyvet, viszont fájó szívvel kezdtem bele, mert ezzel véget ért a sorozat, és búcsút kellett inteni a srácoknak. Mindegyikük a szívemhez nőtt, és imádtam a történetüket. Velük sírtam, és velük nevettem.  

Elle Kennedy nagyot alkotott, és remélem hamarosan meglep minket egy újabb szuper történettel! 

Ez a történet szöges ellentéte volt az eddigieknek. A szereplők ugyan azok, a történet első fele párhuzamosan játszódik a harmadik könyvvel, tehát időben sincs nagy kiugrás, mégis mintha hírtelen mindenki 10 évet öregedett volna. Pontosabban leginkább Tucker-re gondolok. Mintha nem 22, hanem 32 éves lenne. Ezzel kicsit nehéz volt azonosulnom (pedig éppen ma töltöm a 32-t..), mert eddig a sport, az egyetem, a bulizás, a csajozás, és a töménytelen mennyiségű alkohol volt a fő mozgatórugó a srácok életében, viszont Tucker a harmadik részt zárta egy nagy bejelentéssel, mely szerint apa lesz. Itt majd’ lefordultam az ágyról, és amint tudtam neki is álltam ennek a résznek, hogy megtudjam mi is történt valójában. (A biológiai folyamattal tisztában vagyok, nem pont erre gondoltam. 😀  ) 

Az egyik kérdésem az volt, hogy mégis hogy kötött ki Tucker, a legjobb haverja (Dean) “ősi ellenségének” , nevezetesen Sabrinának az ágyában. Erre már nagyon gyorsan választ kapok, ez első néhány oldalon el is dől a fiatalok sorsa. 

Nem fog nagy meglepetés érni, amikor kiderül, hogy Sabrina babát vár. Tucker hozzáállása példaértékű, viszont Sabrina minden oldalon egyre mélyebbre süllyed a szememben. A könyv végén már kijelentettem, hogy ez a nő nem érdemel egy ilyen kincset, mint amilyen Tucker.  

Tény, hogy Sabrina végigjárta azt az utat, amiben nagyon-nagyon sokan belebuktak volna. Egyetemet végez terhesen, két állása van a suli mellett, a nagyanyja csak a vérét szívja, a nevelőapja meg élősködik rajtuk, és vedeli a sört egész nap, az anyja már rég elhagyta. Ezek miatt nagyon gyorsan fel kellett nőnie, szó szerint éjjel nappal azért hajt, hogy bekerüljön a Harward jogi karára. Értem én, hogy nem szokott hozzá, hogy valaki törődik vele, valaki szereti, de Tuckert már szívből sajnáltam, mert már minden létező formában bizonyította, hogy odáig van a gyermeke anyjáért, mégsem kap viszonzást. 

Tényleg megemelem a kalapom Sabrina előtt, mert egy újszülöttel a karján helytállni a jogi karon nem kis teljesítmény, viszont néha megráztam volna, hogy a szemeit melyik bolygón hagyta? Akkor kezdtem megenyhülni az irányába, amikor helyretette Tucker anyját, aki hozta a tipikus anyós sztereotípiát. Mondjuk amikor foggal-körömmel küzdött, hogy a fia hazaköltözzön, és az apja örökségéből beszálljon az ingatlan bizniszbe, akkor csak pislogni tudtam, hogy egy anya hogy nem látja, hogy a gyereke himlőt kap ha csak az ingatlanozásra gondol? Egy 22 éves felnőtt ember azért szerintem már nagyjából látja, hogy milyen irányba terelgesse az életét. Sajnáltam, hogy ezt Tucker nem hozta az anyja tudomására, viszont megértem azt is, hogy miért hallgatott. 

Az üzlete viszont annyira illik hozzá, már amikor egy fél mondat erejéig megjelenik a könyvben, én már tudtam, ez lesz Tucker útja. 🙂

A korábbi történetekhez hasonlóan ez a könyv is bővelkedik az erotikus jelenetekben, bár némileg szerintem visszafogottabb, mint Dean történetében, de azért itt is megszaladt az írónő tolla 😀 viszont, hogy miket tud ez a Tucker gyerek 😉 ki se nézné az ember a konyhatündérből. 🙂

Mint már említettem, igaz, hogy a szereplők ugyan azok, de ennek a történetnek mélyebb üzenete van, sokkal komolyabb témát dolgoz fel. Nekem nagyon tetszet, ahogy az első sokk után a gyerek témát kezelték. Tucker és a picúr közös jelenetein majd elolvadtam, viszont a szülőszobás részen hangosan nevettem. Tudom, hogy nem szép dolog már “kínján” nevetni, de ahogy fel lett vázolva mi is történik éppen, az fantasztikus. 😀

Ahogy írom ezt a bejegyzést, még engem is meglep, hogy mennyire tud kötődni az ember a könyvek karaktereihez? Velük tölti a szabadidejét, izgul azon, hogy a szereplők jó döntést hozzanak, dühöng amikor marhaságot csinálnak, szinte velük együtt lép át a bulik világából a felnőttek, és a komoly döntések világába. És amikor jön egy költözés, vagy egy tragédia, akkor velük együtt szakad meg a szíve, és érzi a hiányukat, pontosan, mintha a saját kis közösségében történnének az események. Tudja persze, hogy mindenki éli a saját életét a párjával, a napi találkozások heti kávézássá csökkennek, majd szétszóródnak a nagyvilágban, és egyre ritkábban jön újra össze a banda. Ez az élet rendje, de én személy szerint nem tudok nem azonosulni a szereplőkkel.  

Már most nagyon hiányoznak, még akkor is, hogy tudom, jön a Spin-off, és valószínűleg hallunk még róluk.  

Ha eddig nem tetted, mindenképp olvasd el a srácok történetét! Hidd el, egy pillanat alatt levesznek a lábadról, és szűnni nem akaró kényszert érzel, hogy beíratkozz egy egyetemre. 😉

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)