Amikor Joanie Brewer kinyitotta a lakásajtót, először csak az egyenruhákat látta. A nyomozótiszt néhány pillanatig csak bámult rá, majd lesütötte a szemét, és a nő ócska papucsba bújtatott apró lábát tanulmányozta: rózsaszín strucctollak és kopott műanyag sarok. Joanie csinos arca keménynek tűnt az előszoba lámpájának erős fényében. Kifakult haját feltornyozta a fején, így éles vonásaival majdhogynem vadállatiasnak látszott. A szokásos smink nélkül idősebbnek nézett ki a koránál; elnyűtt volt és megviselt. Csak kék szemében csillant igazi érzelem: reményvesztettséget sugárzott. Most már tudta, miért jöttek.
Na ez az igazi Martina Cole történet! Nagyon szeretem az írónő könyveit, mert izgalmasak, nem lehet őket letenni, de az utóbbi időben valahogy olyan művei kerültek a kezeim közé, amelyek ugyanazt a témát járják körbe, és egy-egy értékelést gyakorlatilag bármelyikhez átmásolhattam volna, csak a neveket kellett volna kicserélnem.
Ez a könyv viszont másabb, mint a többi, és a témáját tekintve sokkal megrázóbb az eddigieknél. Előre szeretném bocsájtani, hogy az érzékenyebb lelkűek még véletlenül se kezdjenek bele. Ezt még nekem is félre kellett tennem néha, mert nem tudtam egy lendülettel végigolvasni.
Ami az írónő összes könyvében visszatérő téma, az természetesen itt is a főszerepet játsza. Drogok, prostituáltak, kábítószer hálózat, ezek mind mind a vezető szálai, viszont ez a könyv kiegészül még egy témával, ami köré épül az egész történet, ez pedig nem más, mint a pedofília, és a gyermekprostitúció.
Martina Cole könyveiben szinte mindig előfordul, hogy az első fejezett előtt már tudjuk a történet végét. Ezzel a könyvvel sincs ez másként. Viszont a folytatásban bele-beleír olyan félmondatokat amelyek folyamatosan ott motoszkálnak az olvasó fejében, és nem hagyja nyugodni addig, amíg a végére nem jár.
Jelen könyvünk főszereplője egy anya, aki az utcán dolgozik prostituáltként, és egyedül neveli 3 gyermekét, a 11 és 14 éves lányát, valamint a 17 éves fiát. A mindennapjaik mozgatórugója Kira, a legkisebb lány, aki értelmileg visszamaradt a társaihoz képest. Mondhatnám, hogy rossz társaságba keveredik, de ez a bizonyos rossz társaság, a legjobb barátja, Bethany, akit alkoholista anyja elhanyagol, ezért leginkább az utcán tölti mindennapjait.
Egyik nap Kira nem megy haza, senki nem tud róla semmit, a rendőri segítséggel nem jutnak előrébb, ezért a bátyja Jon Jon a kezébe veszi a dolgokat, de azt nem gondolta, hogy ezzel darázsfészekbe nyúl. Minél inkább belemélyed a huga utáni kutatásba, annál borzalmasabb dolgok derülnek ki a saját ismerettségi körében.
Nem megyek bele mélyebben a történetbe, mert egyrészt nem szeretnék spoilerezni, másrészt még leírni is borzalmas Kira történetét.
A szereplőkkel nem tudtam azonosulni, elképzelni sem tudom milyen életük, gyerekkoruk lehetett, illetve lehet most annak, aki az utcán dolgozik, egy lepukkant bérházban lakik, ahol a plafonig ér a kosz, és felváltva iszik, drogozik, és dohányzik. Aki nem foglalkozik a gyerekével, csak megszüli, és majd valaki neveli, amíg az anyuka a kuncsaftokat szórakoztatja.
Egyedül Joanie, Kira anyja az, akinek fontosak a gyerekei, valamint tisztán tartja a környezetét és a lakását.
Viszont a többiek.. Olvasni is borzalmas volt. A legrosszabb, hogy biztos vagyok benne, hogy ez a helyszín, amit Martina Cole megírt a könyvében itt Budapesten is fellelhető.
Martina Cole a krimi kriálynője, az én szememben legalábbis biztos. A férjem anyukája is nagy rajongója az írónőnek, szinte az összes könyv megvan nála, és mindig örömmel nézem át, hátha találok olyat amit nem olvastam még. Viszont ez után a könyv után szükségem van egy kis szünetre tőle.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)