Az ​Útvesztő-sorozat második kötete.
Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk…
James Dashner, a világszerte óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat köteteinek száma utóbb négyre nőtt, ahogy a Sziklás-hegységben élő szerző gyermekeinek száma is. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon. 

 

Az Útvesztő sorozat második részéről lesz szó ebben a bejegyzésben. Amit legelőször megemlítenék, hogy határozottan hiányoltam a borítóról egy 16-os karikát, ugyanis a halálnemek, és egyes részek szerintem határozottan igényelték volna. Még nekem is le kellett tennem néha egy fél órára ezt a könyvet, hogy feldolgozzam az olvasottakat. Bele sem merek gondolni, hogy esetleg egy 13-14 éves gyerek kezébe kerülhet. Nem akarom szépíteni, nem annak a korosztálynak szóló történetről beszélünk.

Ez a kötet ott folytatódik, ahol az Útvesztő véget ér. A túlélőket elhelyezik egy kényelmesnek tűnő szobában, hogy kipihenjék magukat. Esznek, isznak, és végre kényelmes ágyban tudnak aludni. Azonban a kényelem nem tart sokáig, ugyanis a próbáknak és a teszteknek még közel sincs vége. Teresa eltűnik, helyette egy ismeretlen srác van a szobájában, a tisztársak tetoválással ébrednek, és ha ez nem lenne elég, mindenhol halott katonák vannak. 

Egyik reggel megjelenik egy idegen, aki közli a tényeket: át kell kelniük a Falkapunk, és két hetük van arra, hogy eljussanak a bizonságos menedékig, Perzseltföldön keresztül. Ha teljesítik a próbát, megkapják a Kitörés ellenszerét, ha nem, akkor meghalnak.

A fiúknak nem sok választásuk marad, elindulnak annak reményében, hogy ezt a próbát is teljesíteni tudják. Azzal viszont nem számolnak, hogy Perzseltföld neve nem véletlenül lett az ami. Ott ugyanis elviselhetetlen a hőség. Ha ez nem lenne elég, mindenhol hemzsegnek a buggyantak, és nem elég rajtuk keresztülvergődni, de még a Veszett által gondosan előkészített akadályok is életeket követelnek. 

A buggyantak között akadnak azért olyanok is, akiken még nem hatalmasodott el a fertőzés, így két segítőjük is akad, azonban ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Egy szerencsétlen támadásnak köszönhetően a csapat kétfelé szakad, és külön-külön kell helyt állniuk.

Innentől indul a soha véget nem érő menetelés.

Összességében tetszett a könyv, bár voltak olyan részek, ahol le kellett tennem a könyvet, mert már nem bírta a gyomrom. Részletesen vannak leírva az események, nem sok mindent bíz az író a fantáziánkra. Emiatt kisiskolás gyereknek nem adnám a kezébe ezt a könyvet.

A karakterek egy részének a viselkedését nem tudom hova tenni. Minho nem sokat változott, ő ugyan olyan forrófejű, mint korábban, Thomast viszont inkább hasonlított itt is egy hisztis kislányra, mint egy Útvesztőt megjárt, életeket megmentő szereplőre. Úgy éreztem, hogy helyenként nem tud saját véleményt formálni, nem tudja mit akar. Még a saját érzéseiben sem biztos. 
Teresát kezdem egyre jobban megutálni. Elvárja, hogy Thomas, és mindenki más megbízzon benne, de amikor keresztbe tesz a csapatnak, akkor vérig van sértődve, mert mégsem bíznak benne. Most komolyan, ezt nem értem hogy is gondolta.

Miután elolvastam a könyvet, elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a filmet. Kár volt. Borzalmas. Kb annyi köze volt a könyvhöz, hogy a főszereplők neve megegyezett. De a történet teljesen más volt.

A menetelős részt leszámítva én szerettem olvasni a könyvet, és már kezdem is a befejező részt. Mondjuk attól félek egy kicsit, mert a nagy többség szerint nem lett jó, de majd meglátjuk. 🙂

A könyv 4 csillagot kapott tőlem.

 

kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

 

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a könyv 2013-ban, de én idén áprilisban tudtam csak beszerezni a Kiadó online raktárvásárán szinte fillérekért. Már nagyon sokszor szembejött vele, és gondoltam adok neki egy esélyt. Nagyon gyorsan a végére értem, szinte faltam a sorokat. Kivételesen elolvastam a fülszöveget, mert meg akartam tudni mindent erről a történetről. 🙂

Ahogy a borítón is látszik, 18-as karikás a könyv, amit úgy gondolom, hogy érdemes figyelembe venni, szóval egy 13 éves gyereknek nem adnám a kezébe. A történet 2 meleg srácról szól, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem a nemi identitás áll a középpontban. 

Ha már a borítóval kezdtem, akkor véleményt is formálnék róla. Röviden: nem tetszik. Az ötelt jó lett volna, a kivitelezéssel voltak problémáim. Nem értettem, hogy miért van rajta két (első ránézésre) 17-18 év körüli srác, (akik ráadásul egyforma magasak), amikor a főszereplőink már túl vannak a második x-en. Én inkább a csillagos eget, a tengerpartot, tábortüzet, és két egymásba fonódó kezet tudnék elképzelni ennek a kötetnek.

A történet röviden:
Carter a mindig zajos, és nyüzsgő Los Angelesből egy kisvárosba költözik annak reményében, hogy ott észrevétlen tud maradni, és ezáltal kevesebb megaláztatást kell elviselnie. Carter ugyanis Tourette szindrómás. A sors úgy hozza, hogy a szomszédja Ethan, szintén egy betegségben szenved, ugyanis, egy baleset következtében agysérülést szenvedett. Éli a mindennapjait, dolgozik, de a családja mindenben segíti. A Ő nyelve a zene, és a színek, mégis a színskála 2 végében éli az életét, ami vagy fekete, vagy fehér. Carterrel mégis megtalálta a kettő közti árnyalatokat is.

Carter visszahúzódó személyiség, azonban Ethant nem tudja elutasítani. Érte kilép a komfortzónájából, és kibújik a csigaházából. Egymás teljes ellentétei. Míg Carter elvan a saját kis világában, addig Ethannek szüksége van a barátaira, Carter kétszer is átgondolja, hogy megszólaljon-e, Ethan szabadszájú, kimondja ami éppen az eszébe jut. Még akkor is, ha ez nem éppen szalonképes. 🙂

Ami nem tetszett ebben a könyvben, azok a helyesírási hibák, és a szereplők neveinek felcserélése. Ethan és Elliot  neve alkalmanként kicserélődött, ami helyenként elég bizarr képet festett.

Igaz, hogy nem ez volt az idei évem abszolút kedvenc olvasmánya, mégis azt mondom, hogy jó volt. Olvasmányos volt, komolyan amikor igazán belelendültem, akkor alig bírtam letenni. Örömmel olvastam, hogy Ethan szülei mennyire természetesen viszonyulnak Ethan és Carter kapcsolatához. Elliot tipikus kamasz, lázad, szinte mindenért puffog, neki soha semmi nem jó, mégis, amikor a testvérének szüksége van rá, teljes mellszélességgel ott áll mellette. Még ha állandóan vitatkoznak is. 🙂

A karakterek szerethetőek voltak, a főszereplőink nem sajnáltatták magukat sem a betegségük miatt, sem amiatt, hogy melegek.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a mély érzelmeket, az összetartozást, akik nem néznek ferde szemmel a melegekre, és akik elfogadják, hogy nem mindenki olyan tökéletes, mint ahogy megfestik egy vásznon. Viszont a borítón lévő 18-as karikát vegyétek figyelembe, mert nem véletlenül van ott. 🙂

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

„Tekintetünk ​hosszan összekapcsolódott s tudtam, hogy ez egy olyan szerelem, amely az ember életében csak egyszer adatik meg.”

1868.

Lina még mindig a rémes házasságában sínylődik, napjait átitatja a rettegés, de a lelke nem tört meg. Mindenáron el akar menekülni a férje karmai közül, és biztonságban megszülni a gyermekét, távol tőle.

Sikerülhet neki?

1872–1873.

Két év telt el a Lévay családnál történt rémes események óta. Lina nyomozóként dolgozik, és próbálja a háta mögött hagyni a múltját. Egyik nap felkeresi őt egy kisasszony, aki szerint a nagynénjét, Antóniát, tizenöt évvel korábban valaki meggyilkolta, de senki sem hisz neki. Miért nem érdekel senkit, hogy mi történt a lánnyal?

Lina beleveti magát a nyomozásba, az ügy szálai bonyolódnak, hamarosan Márton is feltűnik a színen.

Meglelhetik a hőn áhított boldogságot egymás oldalán? Linának sikerülhet kiderítenie, hogy mi is történt azon az éjszakán, amikor Antónia eltűnt?

Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének második éve.

 

Először is nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvét. Már az első részt is nagyon szerettem, de ez a rész is abszolút a kedvencem lett, aminek több oka is van.

Az első, amit megemlítenék, az a borító. Imádom! Annyira hangulatos lett, pedig egyáltalán nincs túlcicomázva. A fotós szívemet is megdobogtatta, mert számomra igényesen kidolgozott, és nem mindennapi könyvborítóról van szó. Az egyik legszebb, amivel eddig találkoztam.

De nemcsak a borító az, ami magával ragadott, hanem maga a történet is. Sokszor szembesültem azzal a mondattal olvasás közben, hogy „a következő fejezet alig pár oldal, ezt még gyorsan elolvasom, és alvás, mert másnap munka. A soron következő fejezet sem hosszú, azt is elolvasom, és most már tényleg megyek aludni.” És így tovább, és így tovább, amíg nem lett este fél 12, és magam mögött nem tudtam 120 oldalt. 🙂 Egyszóval, letehetetlen kötetet tartottam a kezemben. 🙂

A főszereplőnk nem meglepő módon Lina, akinek az életébe az első kötetben már kaptunk egy kis betekintést, azonban ott nem ért véget a története. A 2. rész is két idősíkon játszódik, egyrészt a múltban, amikor Végváry Gyula feleségeként próbálta túlélni a mindennapokat, másrészt a jelenben, amikor nyomozónőként tevékenykedik.

Egy nap megjelenik nála egy fiatal lány, Kéthly Alíz, aki megkéri Linát, hogy segítsen neki megoldani egy 15 évvel korábbi ügyet, mert egyik családtagja sem hisz neki. Állítása szerint ugyanis sok évvel ezelőtt a nagynénjét, Antóniát meggyilkolták. A története egy gyermek kitalációjának tűnik, ezért Lina sem igazán veszi komolyan. De a szerencsétlen véletleneknek köszönhetően Linát baleset éri, és a Kéthly házban kénytelen lábadozni, ahol érdekes dolgokra bukkan. A kíváncsisága felülemelkedik a korábbi álláspontján, és nyomozásba kezd. Ezzel pedig rég eltemetett titkokra bukkan.

Viszont a nyomozása közel sem zökkenőmentes, ugyanis senki nem vesz komolyan egy női nyomozót. A személyét ért balesetek pedig arra engednek következtetni, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy kiderüljön az igazság.

Oldalszámra tudnám még mesélni a történetet, de félek, hogy nagy lelkesedésemben kifecsegnék olyan dolgokat, amelyek elrontanák az olvasásélményt, ezért inkább azt javaslom, hogy ne habozzatok, olvassátok el ezt a történetet. 🙂

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Gondosan kidolgozott történetről van szó, a szóhasználat, a szereplők viselkedése, mind mind korhűen volt lefestve. Nagyon tetszettek a lábjegyzetek, amelyek rámutattak a történelmi eseményekre, de a régies szóhasználatot is segítettek megérteni. Vidéki gyerek vagyok ,nálunk is gyakran használnak még a régmúltból megismert szavakat, és ezt külön öröm volt olvasni. Egy szó viszont különösen megmelengette a szívemet, ugyanis szerintem több mint 20 éve nem hallottam. Talán még gyerekkoromban a nagyszüleim emlegették a krisztusfát, és ahogy olvastam, elszorult a torkom, mert szép emlékeket idézett fel.  

Lina egy nagyon erős karakter, aki a jég hátán is megél. Eltűrte a férje megaláztatásait, bántalmazásait, megbirkózott a szerettei elvesztésével, és hiába éreztetik vele, hogy a nőknek semmi helye a „nyomozó szakmában”, ő mégis elkötelezett, senki, és semmi nincs ami megállítaná. A kíváncsisága a józan ész felett áll, és hiába igyekszik a kezében tartani a dolgokat, irányítani az érzelmeit, és férj nélkül is teljes életet élni, mégsem minden úgy történik ahogy ő azt eltervezte.

Egy gyönyörűen megírt történetről van szó, amiben fontos szerepe van az érzelmeknek is. Nem elcsépelt, nem klisés, és határozottan meghozta a kedvem a történelmi regényekhez, és a kosztümös filmekhez. 

A kötet végére egy rejtély megoldódni látszik, azonban nem várt eseményeknek köszönhetően még több dologra fény derülhet. Annyi, de annyi kérdésem lenne, de ezekre remélem a harmadik kötet választ fog adni. Nem tudom mikor vártam utoljára így egy könyv folytatását. 🙂

No ez a bejegyzés lehet hosszúra sikeredett, de most már vissza kell fognom magam, mert soha nem lenne vége. 🙂

Ajánlom ezt a könyvet a romantikus lelkű olvasóknak, a történelmi regények kedvelőinek, és mindenkinek, aki egy izgalmas, fordulatokkal teli klisé mentes olvasnivalóra vágyik, mert Csernovszki-Nagy Alexandra ismét egy csodát alkotott! 🙂

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végső csatára készülődik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyőzheti az idegeneket.
De ki lesz az?
Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek.
A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedő nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezőn? Elvégre, a Hadiskola csak játék.
Vagy mégsem?

 

A kihívásom 4. pontjához segítséget kértem a férjemtől. Megkértem, hogy ajánljon nekem egy könyvet a polcáról, ami biztos, hogy kívül esik az én komfortzónámon. Erre a sci-fire esett a választása.

Becsülettel végigolvastam, és magam is meglepődtem, hogy szinte rekord gyorsasággal. Egyik este az első 100 oldalt, másik este pedig a maradékot. Sajnálatos módon azonban a sci-fi biztos, hogy nem lesz az én műfajom.

Azon gondolkodtam ma, hogy milyen szóval is jellemezhetném ezt a történetet, de csak a bugyuta szó jutott eszembe róla. Úgy telt el az idő olvasás közben, hogy szinte semmiről nem szólt a történet.

A történet főszereplői gyerekek, akiket egy űrbázison képeznek ki katonák, és tanárok, a csótányok elleni harcra. Játéknak tűnik, különböző feladatokat kell megoldaniuk, majd egymással harcolniuk a súlytalanságban. A főszereplőnk Ender Wiggin a maga 6 évével kiemelkedő tehetségnek számít, hamar fel is figyelnek rá. A katonák mindenkit manipulálva irányítják a gyerekek döntéseit, a szemléletüket, megállás nélkül hajtják őket, és attól sem riadnak vissza, hogy gyilkosságig hajszolják a növendékeiket.

Erről nem formálok bővebb véleményt, mert lehet le is tiltanák a blogot. Egy szóval fejezném ki erről a véleményem, ez pedig az undorító. Az alap történet még jó is lett volna, ha a szerző nem gyilkos pszichopataként festi le a gyerekeket. 

Egy pozitívat tudnék elmondani erről a történetről, az pedig az összetartás. Amikor Endernek szüksége van barátokra, akkor a csapatára tud számítani, kiállnak érte, küzdenek mellette. Mindamellett, hogy 10 éves gyerekek parancsnoki rangban tündökölnek, az egy vicc. Ez még egy sci-fitől is abszurd 😀

Aminek szerintem semmi köze nem volt a történethez, és nem is értem miért került bele, az Valentine és Peter, a két testvérpár politikai megmozdulása. Egy pillanattal sem vitte előrébb az alaptörténetet, viszont maga a tény, hogy 10 és 12 éves gyerekek politikai vitát indítanak, hát ezen jót nevettem. Végül is, valamivel ki kellett tölteni az oldalakat, csak az összefüggés hiányzott az alap sztorival.

A végkifejletről inkább nem nyilatkozom, mert az a másik kabaré volt.

Összegezve: egyáltalán nem tetszett. Ez a stílus nem nőtt a szívemhez, nem is fogom erőltetni a továbbiakban.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Bekövetkezett ​a világvége. Az erdőket tűz pusztította el, a folyók és a tavak kiszáradtak, a tengerek szinte semmivé lettek.
Aztán jött a gyilkos kór: láz söpört végig a világon. Az emberek egymás ellen fordultak, tombolt az erőszak, melynek családok milliói estek áldozatul.
Majd megjelent a VESZETT, melynek tagjai válaszokat kerestek. És találtak egy fiút, aki tökéletesen megfelelt a céljaiknak. A fiú, Thomas, pedig épített egy Útvesztőt.
Thomas nem tudta, mennyi titok, mennyi hazugság veszi körül. Nem tudta, barátai és a VESZETT alkalmazottai közül kiben bízhat meg, és kik azok, akik alantas szándékkal megtévesztik, eszközként használják. Akik igaz barátai, azok a végsőkig hűségesek lesznek hozzá, még akkor is, amikor már emlékük sem marad róla. Amikor majd együtt kutatják az Útvesztő titkát a Tisztáson. Azét az Útvesztőét, melyet csakis Thomas rombolhat le.
James Dashner, a világszerte immár filmváltozatban is óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat utóbb a rajongók nagy örömére ötkötetesre bővült. Az Útvesztő és folytatásai, a Tűzpróba és a Halálkúra írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.

 

A bejegyzés cselekményleírást tartalmazhat!

Eddig ez a harmadik könyvem a sorozatból, és igaz, hogy nem volt rossz, de az Útvesztő és a Halálparancs után jobbra, ütősebbre számítottam. Ez a kötet az Útvesztő előzménysorozatához tartozik, és valóban ott ér véget, ahol az Útvesztő kezdődik. Addig viszont nagyon sok minden történik a szereplőinkkel. Ebben a kötetben kicsit jobban megismerjük a főszereplőket, megértjük a döntéseik okát, amin néha elgondolkodtunk a trilógia első részében.

Na de miről is szólt ez a könyv? Évekkel a Kitörés után vagyunk, Thomas a Veszett központjában éli mindennapjait. Tanórákra jár, vizsgálatokat végeznek rajta, azonban a társaitól teljesen elzárva tölti a napokat. A szomszéd szobában lévő Teresával csak egyszer találkozhatott.

Teltek a hónapok, és a hosszú várakozás után a Veszett úgy gondolta, hogy eljött az idő, hogy Thomas megismerje a központban lévő társait. Thomas és Teresa a „kiválasztottak”, nekik fontos szerepet szánt a Veszett, ami mérföldkő lesz a trilógiára nézve. Megtudjuk, hogy kinek köszönhető maga az Útvesztő, hogyan jött létre, milyen lények is a Siratók, és a Veszettnek milyen terveik vannak a gyerekekkel.

Mikor befejeztem a könyvet, sok érzelem kavargott bennem. Rettentő dühös voltam a Veszettre a módszereik miatt, illetve a manipulációk miatt. Csalódtam Teresában, mert úgy éreztem, hogy nem mindig viselkedett barátként, és meglepődtem Thomason, mert ebben a kötetben többet vártam tőle. Ha figyelembe veszem a trilógia első részében a viselkedését, és a stílusát, hááát,a Lázkódban inkább tűnt néha egy hisztis kislánynak.

Jobban megismerjük a Tisztársakat, és ott vagyunk, amikor elkezdődik a „kitelepítésük” az Útvesztőbe. 

Ami biztos, hogy ha előzmény kötetről van szó, akkor ez a könyv tökéletes ebben a kategóriában. Viszont hiába tetszett, nem vagyok maradéktalanul elégedett. Teresa nem lett a kedvenc szereplőm, és Thomasban is csalódtam egy kicsit.

De semmiképp nem fogom abbahagyni a sorozat olvasását, már nagyon várom a trilógia második részét. (igen, sikerült össze-vissza olvasnom 😀 )

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Fülszöveg:

Az ​izgalmas nyomozás elkalauzol bennünket Latin-Amerika nyomornegyedeibe, fényűző szórakozóhelyeire, árvaházaiba vagy éppen drogbáróinak otthonaiba.

Egyéni sorsokat követve tanúi lehetünk szerelmek, barátságok születésének, ellenségek küzdelmeinek, múltbéli titkok felszínre bukkanásának, miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, aki a háttérből a szálakat mozgatja: Olmechez, a titokzatos kartellfőnökhöz, akinek sokan még a létezését is vitatják.

Mexikóváros

Nóra, a magyar kislány, árvaházba kerül, ahol a kisstílű gyermekbűnöző, Andrés a védelmébe veszi. Felcseperedve Nora keményen tanul, míg a bátyjaként szeretett fiú könnyelműen él, viszonyt kezd egy drogbáró lányával, Milenával, aminek következtében mindannyiuk élete hajmeresztő fordulatot vesz.

Acapulco

Jake, a CIA fiatal hírszerzője Acapulco hírhedt szórakozónegyedében pitiánernek tűnő feladatot kap. Az este nem várt események hatására rémálommá válik. Jake kénytelen együttműködni egy frissen megismert nővel, ha meg akarják érni a reggelt.

Alapítvány

O’Connor, a CIA-től több mint egy évtizede tisztázatlan körülmények között távozó exkatona, létrehozza az Alapítványt. Ártalmatlan szervezet, vagy egy megcsömörlött elmebeteg bosszúhadjáratának eszköze?

A szereplők sorsa összefonódik, és szép lassan minden titokra fény derül.

 

Először is nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvét. Mindig nagyon megtisztelő, amikor a szerzők megkeresnek, hogy elküldenék nekem a könyvüket.

No de térjünk vissza a könyvre. 🙂 Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a kötetet, akkor azt mondanám, hogy fantasztikus. Minden sora leköti az olvasó figyelmét. Izgalmas, rejtélyes, de a szerelem sincs a háttérbe szorítva.

A kötet érthető, könnyen olvasható, nincs telepakolva idegen szavakkal, és amit mindenképp kiemelnék, az a szleng kifejezések mellőzése. Az Írónő választékosan használja a magyar nyelvet, és fűzi össze a mondatokat.

A történet évekkel korábban, egy Mexikóvárosi árvaházban kezdődik, ahol 2 fontos főszereplőt ismerünk meg. Norát, és Andrést, akik mindketten beszélik a magyar nyelvet, mégis Magyarországtól messze, a világ másik végén találkoznak. Nora új gyerek az árvaházban, ezért nem kap a társaitól kiemelkedő bánásmódot. Egy verekedést követően Andrés a lány mellé áll, és védelmet biztosít neki. A húgaként mutatja be a többieknek, és ezek után a lány már biztos védelmet élvez az intézetben.

A véletlennek köszönhetően Andrés megismeri Milenát, aki gazdag, és szinte elérhetetlen, a fiút mégis romantikus szálak kezdik fűzni a gazdag lányhoz, ez pedig oda vezet, hogy az élete a feje tetejére áll.

Az intézetben ugyanis megjelenik egy volt CIA ügynök, O’Connor, aki munkát ajánl a tizenéves Andrésnak, aki egy feltétellel vállalja el a munkát, mégpedig ha viheti Nórát, és az informatikai zseni Felipét. Miután erre O’Connor rábólint, a szereplőink élete olyan fordulatot vesz, amire egyikük sem számított.

A kötet nagy része ettől kezdve a jelenben játszódik, ahol O’Connor legfőbb célja, hogy minél többet tudjon meg Olmecről, aki annak az ismeretlen kartellnek a vezetője, ami a legfontosabb szerepet tölti be a nagyvárosok kokain ellátásában. 

Olmec innentől kezdve kiemelkedő szerepet játszik a történetben. Senki nem tudja, hogy kicsoda, senki nem tud róla semmit, a háttérből mozgatja a szálakat, amíg szépen lassan leszámolt a többi kartell vezetőivel. Nem csoda hát, hogy mindenkit lázban tart a kiléte, többek között a CIA-t is.

Jake, a CIA ügynök azt a feladatot kapja, hogy kerüljön közelebb Olmec keresztlányához, és tudjon meg minél többet róla. Arra azonban nem számít, hogy találkozik Norával. 

A főszereplőink sorsa itt megpecsételődött, de a céljuk közös: megtalálni Olmecet. 

Többet nem is mondok, mert az már spoileres lenne a történetre nézve. 🙂

Rejtély, izgalom, romantika, fordulatos eseménysorozatok, ezek csak néhány jelzők, amelyekkel jellemezni lehet a könyvet.

Az elején nem értettem, hogy a drogbiznisznek mi köze van egy árvaházhoz, és néhány árva sorsa hogy fog összekapcsolódni a CIA ügynökeivel, de ahogy olvastam a könyvet, minden értelmet nyert. Nagyon jól volt felépítve a történet, mindennek megvolt oka, és a történet végéig mindenre fény derül.

Nem véletlenül találkozott Jake és Nora, nem véletlenül vitte magával O’Connor Felipét is az árvaházból. Olmec személye pedig még engem is meglepett. Olyan csavarok voltak a történetben, hogy saját magamat vezettem tévútra, amikor ki akartam találni, hogy ki mozgathatja a szálakat.

A szereplőink nem „megszerkesztett” emberek voltak, mindenkiben volt jó és rossz tulajdonság is. Hoztak jó és rossz döntéseket, amelyek szerepet játszottak a sorsuk alakulásában.

Már eltelt néhány nap, hogy befejeztem a könyvet, de még mindig nagy hatással van rám. Biztos vagyok benne, hogy újra el fogom olvasni, és ki merem jelenteni, hogy ez a kötet volt olyan izgalmas, lendületes és fordulatos, mint Agatha Christi krimijei. 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy letehetetlen történetre vágyik.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

 

Ahogy már korábban említettem, ezt a kötetet egy könyvesbolt antikvár részén találta a férjem nagyon jutányos áron. El sem olvastam a fülszöveget, csak fogtam a könyvet, és indultam a kasszához. 🙂 Ez volt a második könyv amit az írónőtől olvastam. Nem lesz a kedvencem, az biztos, de ahogy az Öt kismalac olvasása közben már megszokhattam, ez is olvasmányos és fordulatos történet volt. 

Továbbra is azt állítom, hogy aki egy olyan történetet tud összehozni, ami oldalról oldalra, fejezetről fejezetre fenntartja az olvasó figyelmét, úgy fűzi össze a szálakat, hogy gyakorlatilag az olvasó orra előtt van a megoldás, mégsem találja ki, hogy ki az, aki egész idő alatt mozgatja a szálakat, az az író egy zseni. Agatha Christie pedig egy zseni. 

Ebben a történetben Poirot nem egyedül nyomoz, van egy „társa” Ariadne Oliver krimiíró, aki rájön, ki is az a bizonyos harmadik lány:

„Harmadik lányt keresünk kényelmes második emeleti lakásba, saját szoba, központi fűtés, Earl’s Court”

A történetünkben a harmadik lány Norma, aki egyik reggel megjelenik Poirotnál, mert úgy gondolja, hogy megölt valakit, de ebben egyáltalán nem biztos. Több információval nem szolgál, azonban a nyomozó szeretné kideríteni, hogy valóban történt-e gyilkosság, és ha igen, akkor Norma miért nem emlékszik rá. Ebben a nyomozásban ahogy már említettem Mrs. Oliver is segít neki, aki esetenként túl messzire megy ebben a nyomozásban. A történet során nagyon sok talány van, azonban gyilkosságra utaló jel annál kevesebb.

A nyomozó párosunk évekre visszamenőleg elkezdi felgöngyölíteni Norma életét, a családját, és meglepő dolgokra bukkannak.

Nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a kötetet, mert valóban izgalmas volt, olvasmányos, és rejtélyekkel teli. A nyelvezete egyszerű, könnyen lehet vele haladni, ami a párbeszédeknek is köszönhető. 

Norma személyével viszont egyáltalán nem voltam kibékülve, nem lett a kedvenc szereplőm, az biztos. Sokszor elgondolkodtam, hogy valóban vannak mentális problémái, vagy egyszerűen csak ilyen szerencsétlen.

Poirot viszont nagyot alakított. Nagyon szimpatikus volt, ahogy leült, és átgondolta a rendelkezésére álló információkat, majd rájött a megoldásra. Nem úgy volt „beállítva”, hogy már az első oldalaktól tudta, hogy mi is történt azzal a szegény lánnyal, hanem ő is elakadhat a nyomozás során, ő is lehet tanácstalan, és neki is kell pihenőt tartania, hogy végül választ kapjon a kérdésekre.

A történet végén igazán meglepődtem, soha nem találtam volna ki, hogy mi is történt valójában. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

A LEGJOBB DOLGOK AZ ÉLETBEN SOHA NINCSENEK INGYEN. Cain Moran jobban akarta Jenny Riley-t, mint bárkit vagy bármit addig az életben. Még Jenny Riley-t szeretni könnyű volt, az már komoly fejfájást okozott neki, hogyan mondja el a feleségének, hogy válni akar.

Jenny nem egyszerűen csak egy lány. Nem érdekli, hogy Cain kemény pasi hírében áll – együtt akar vele lenni, és kész. Cain azonban nem független férfi, és rá kell jönnie, hogy amikor a felesége, Caroline kimondta, hogy míg a halál el nem választ, azt komolyan is gondolta. Amikor

Caint életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, úgy tűnik, Caroline megkapta, amire vágyott. Cain és Jenny abban reménykednek, hogy ha a szerelmük túléli ezt a távolságot, akkor egy nap majd újra együtt lehetnek, és aranyéletük lesz.

Ám nagyobb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük, mint amire számítottak. A legnehezebb leckét kell meg­tanulniuk az életben: HA ARANYÉLETET AKARSZ, FIZESD MEG AZ ÁRÁT!

 

Ezt a könyvet a kihívásom 7. pontjához választottam, mely szerint egy olyan könyvet olvassunk, ami legalább 350 oldal. Nos, ez 447 oldal volt, szóval ez a pont is teljesítve. 🙂

Aki követi a blogot, az tudja, hogy imádom Martina Cole könyveit. Nagyon sokat olvastam már, de van még néhány, ami olvasásra vár. Mostanában sajnos biztos nem tudunk menni a férjem anyukájához, így nem szerzek be tőle újabb olvasnivalót, de úgy gondolom az ő egészsége fontosabb! A könyvek pedig megvárnak engem a polcán. 🙂

Nem is tudom hírtelen hogy mit is írhatnék erről a történetről. Faltam minden sorát, sőt olyan is előfordult, hogy eldőltem a kanapén, hogy elalvás előtt olvasok 1-2 fejezetet. Nos ebből majdnem 120 oldal lett, és fel sem tűnt, csak mikor már égett a szemem a lámpafénynél.

Ez a könyv valahogy más, mint az eddigiek. Természetesen ebben is a pénz az úr, és ahogy a cím is mutatja, az Aranyélet, amiért sok mindenre hajlandóak az emberek, és persze a főszereplőink, de mindemellett nagy szerepe van a családi összetartozásnak, a mentális betegségnek, és az érzelmeknek is. A Madám óta nem volt rám ekkora hatással egy Cole könyv sem.

Mint ahogy említettem, kiemelt szerepet kap a történetben a mentális betegségben szenvedők érzelmei, viselkedése, és őszintén szólva megrázó volt olvasni, hogy hogyan tudja az ilyen ember tönkretenni nemcsak a saját, hanem más emberek, más családok életét is úgy.

Ahogy a Cole könyvek többsége, ez is több részletre van osztva. Már a legelső oldalakon megismerjük gyakorlatilag a végét is a történetnek, de amilyen zseniálisan ír Cole, egyáltalán nem zavaró, hogy tudom mi lesz a könyv végén. Sőt, inkább hajt a kíváncsiság, hogy hogyan is jutnak el odáig a főszereplőink.

A kötet első részében bepillantunk a két főszereplőnk, Cain Moran és Jenny Riley életébe. Nyomon követjük az első találkozástól a szerelembe esésig a mindennapjaikat. Megismerjük Cain feleségét, és kisfiát, valamint Jenny alkoholista anyját.

Ahogy idősödnek, úgy lesz egyre bonyolultabb az ő kapcsolatuk, amit természetesen nem maradhat titokban Cain felesége előtt sem, akinek a szeme előtt csak a bosszú lebeg. Köztudott, hogy a férje nem egy egyszerű eset, ezért amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, Caroline, a felesége némi elégtételt érez, hiszen így nemcsak ő vesztette el a férjét, hanem Jenny is. 

Azonban Jenny csak Caint látja maga előtt, nincs más célja, csak hogy a szeretett férfival legyen. Ezért arra is hajlandó, hogy 25 évet az életéből arra szánjon, hogy megvárja, amíg kiszabadul a börtönből.

Ilyen mély érzelmek nem is tudom hírtelen, hogy szerepeltek-e bármelyik általam olvasott Cole könyvben. Cain és Jenny kapcsolatára valóban igaz a jóban-rosszban kifejezés. Hiába érzi Jenny, hogy az Aranyélet, amiben élnek egyszer véget ér, mégis kitart a férfi mellett. Azonban egy ilyen lezárásra, ami vár rájuk, még ők sem számítottak.

Magam is meglepődtem a könyv végén, mert amikor már a happy end-re készültem, akkor Cole olyan váratlan eseménysorozatot indított el, hogy komolyan megkönnyeztem az utolsó fejezeteket.

Elképesztő, ahogy egymásba fűzi a szálakat. Mindennek ami történik megvan az oka. Egyszerűen tökéletes amit csinál az írónő.

Aki már olvasott Cole könyvet, az tudja, hogy nyers és lényegretörő a főszereplők kommunikációja, szóval aki nem szereti a káromkodást, annak nem ajánlom ezt a könyvet. De aki ezen át tud lendülni, az biztos, hogy imádni fogja.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)