– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón. 
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba. 
Én vagyok az a lány. 
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok. 
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.

Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül. 
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Ezzel a könyvvel már nagyon régóta szemezet, most végre eljött az ideje, hogy elolvassam, és rájöjjek már rögtön a legelején, hogy nem nekem íródott. Olyasmi történetre számítottam, mint pl a Sugar című könyv Deirdre Riordan Hall tollából, de még csak hasonló sem volt. Elolvastam az értékeléseket, mindenki dicsérte, na mondom ez egy tökéletes szombati olvasmány lesz. Tévedtem.

A következő történt:
– már szinte depressziós lettem
– folyamatosan éhes voltam
– ha ettem, attól csak lelkiismeret furdalásom lett
– ha nem ettem, akkor meg a fejem fájdult meg

Megfordult a fejemben, hogy hagyom a fenébe. Egy dolog miatt szenvedtem végig, mégpedig azért, mert kíváncsi voltam, hogy Lia elég erős-e ahhoz, hogy segítséget kérjen.

A történet azzal kezdődik, hogy Lia legjobb barátnőjét Cassiet egyedül, holtan találják egy motelban. Bár hónapok óta nem beszéltek, a halála előtti éjszakán Cassie 33 alkalommal próbálta felhívni Liát, aki nem vette fel a telefont, emiatt folyamatos lelkiismeret furdalása van, hogy ha fogadja a hívást, talán Cassie-t meg lehetett volna menteni. Liát ezután Cassie szelleme kísérti, szinte mindenhol őt látja. Hívja magához, és folyamatosan azt ismételgeti, hogy hamarosan úgyis találkoznak.

A két lány ugyanis beteg. Cassie bulímiás volt, és ez is okozta a halálát, Lia pedig anorexiában szenved. Emiatt már kétszer kezelték kórházban, célja, hogy 40 kilós legyen. Magát kövérnek látja, ezért éhezteti magát. Folyamatos hazugságokkal hitegeti az apját, az anyját, sőt még a mostoha testvérét és az apja feleségét is. Minden mérlegelés egy hazugság. Szívesen süt, főz, segít a karácsonyi vásáron sütit árulni, de hiába vágyik egy pár falat után, kíméletlenül megtagadja magától. Minden ételről fejből tudja, hogy hány kalóriát tartalmaz.

A helyzet odáig fajul, hogy elkezdi vagdosni a bőrét, a fájdalommal igyekszik elkerülni az étel utáni vágyakozását, egészen addig, amíg el nem fajul a helyzet.

Őszintén sajnáltam Liát. Én is tudom magamról, hogy a tökéletes alakért van még mit doglozni, de eszembe nem jutna éheztetni magam. Arról olvasni, hogy egy fiatal lány hogyan megy tönkre az önképzavara miatt, nagyon elszomorító. Néha rákiabáltam volna a szülőkre, hogy nyissák már ki a szemüket, a gyereküknek segítségre van szüksége. Nem szabadna, hogy ilyen mélyre süllyedjen valaki a betegsége miatt.

Összegezve, ne egy kellemes hétvégi olvasmányra számítsatok!

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Ennél a könyvnél elolvastam az értékeléseket. És elhittem. Abban a hitben voltam, hogy ha mindenki imádja, akkor csak jó lehet. Hát rávetettem magam, mint kutya a csontra. Viszont az első fejezet után már tudtam, hogy kár volt. Nem szoktam félbehagyni könyvet, akármennyire borzalmasnak érzem is, ezért ezt is végigszenvedtem. Életem során (leszámítva az iskolás kötelezőket) 3 könyvet hagytam eddig félbe, de azokat tényleg időpocsékolásnak éreztem.

Ha tízes skálán pontoznom kellene ezt a könyvet, akkor talán 2 pontot kapna. Egyet a borítóért, mert az tényleg jól sikerült, és egyet az alap történetért, amit sajnos nem sikerült a legjobban megírnia a szerzőnek.

Az alaptörténete röviden annyi, hogy kószál valami szerte a világban, amire ha ránéznek az emberek, akkor eszüket vesztik, törnek-zúznak, a végén pedig végeznek a szeretteikkel, és saját magukkal. Az emberek rettegésben élnek, és próbálják menteni az életüket. Az ablakokat takarókkal takarják el, szemfedővel lépnek ki a házból ha már nagyon muszáj, de még ha az ajtót kell kinyitni, akkor is csukott szemmel teszik.

A főszereplő Malorie, aki a nővérét veszti el emiatt a titokzatos kór, vagy lény, vagy akármi miatt, jelentkezik egy hírdetésre, ami biztonságot ígér. Terhesen útnak is indul autóval (természetesen csukott szemmel vezet kilómétereket -muhaha-). A hírdetésre többen is jelentkeztek, ebből adódik, hogy többen lesznek összezsúfolva egy házban. Megtesznek minden óvintézkedést, amit szükségesnek éreznek, és amit tudnak. Ez a történet múltban játszódó része.

A könyv másik fele (általában fejezetenként vált a múlt és a jelen között) 4 évvel később, a jelenben játszódik. Melorie a 2 gyermekével útnak indul, hogy meneküljön a téboly elől. Ehhez 30 km-t kell leeveznie szemfedővel(!!!). 30 kilóméter… Csukott szemmel.. Na persze.

Olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy az alap történet melyik Stephen King könyvre emlékeztet? Na az egy jó könyv volt! Kb 10-12 évvel ezelőtt olvastam, és egyszerűen nem jut eszembe a címe. Dühítő!

Csak azért rágtam át magam ezen a történeten, mert kíváncsi voltam, hogy kiderül-e a végére, hogy mi vagy ki okozza ezt a tébolyt az emberek között. 

De nem is ragozom tovább, mert azon kívül, hogy jó lett a borító, nem sok pozitívat tudok mondani erről a könyvről.

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

A munkájában sikeres Bridget igazán mozgalmas életet él: utazási beszámolók írójaként számtalan helyen megfordult, és bejárta a világot, azt a férfit azonban, akit teljes szívéből szerethetne, még nem találta meg. Úgy érzi, erre csak akkor van esélye, ha a szíve apró darabkáit, amelyeket élete során elosztogatott, vissza tudja szerezni egykori szerelmeitől. Kalandjait egy blogon dokumentálja, amelyből idővel könyvet szeretne írni, ám amikor szembesül a kiadók érdektelenségével, elvállal egy munkát, amely új útra tereli az egész vállalkozását.

Amikor Nicole Dupré váratlanul meghal, egy bestsellert és egy félkész folytatást hagy maga után – ennek a befejezésével bízzák meg Bridgetet. A lány hálás a lehetőségért, mert abban reménykedik, hogy így hasznos kapcsolatokra tehet szert a könyvkiadás világában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a nyarat Cornwallban kell töltenie, és Nicole gyászoló férjének, Charlie-nak az otthonában kell berendeznie az irodáját…

Ennél a könyvnél sem az értékeléseket nem néztem, sem a csillagozásokat, de még a fülszöveget sem olvastam el 🙂 Elég volt egy pillantás a borítóra, majd a címére, és már el is lett döntve, ezt a könyvet nekem találták ki 🙂

Egy gyönyörű romantikus történet, mégis annyira más, mint amiket eddig olvastam. Nem tudtam letenni, annyira magával ragadott.

Bridget az élete nagy részét utazással tölti, ami nem is meglepő, ugyani utazási beszámolókat ír. Nem mellesleg az anyja is egy hajón dolgozik. Bejárta a fél világot, sokszor esett szerelembe, ezért úgy döntött, hogy az eddigi szerelmeitől visszaszerzi a szíve egy darabkáját, hogy ha megismeri az igazit, akkor őt a teljes szívével tudja majd szeretni. Elhatározza, hogy személyesen fogja megkeresni a szíve darabkáinak bírtoklóit, és erről az utazásáról blogot, majd később könyvet ír.

Azonban kap egy visszautasíthatatlan lehetőséget, ami némiképp háttérbe szorítja ezeket a terveit. Nicole, aki szintén író, tragikus hírtelenséggel elhunyt, és felkérik Bridget-et, hogy legyen Nicole szellemírója, fejezze be a könyvét. Ehhez Cornwallba kell költöznie 8 hétre, hogy a könyvhöz anyagot tudjon gyűjteni, és át tudja nézni Nicole jegyzeteit a könyvének folytatásával kapcsolatban.

Ekkor ismeri meg Nicole férjét, Charliet, és a kislányát Aprilt. Charlie, a felesége halála óta csak lézeng a házukban, ellátja Aprilt, alkalmi munkákat vállal, hogy el tudja tartani magukat. De nem jár társaságba, és nem fogad el szinte semmilyen segítséget a kislánya nevelésével kapcsolatban.

Bridget-tel is távolságtartó, és a legkevésbé sem barátságos. A munka miatt Bridget kénytelen napi 8 órában Charlie házában tölteni a napot, és így egyre jobban megismeri nemcsak Charlie-t, April-t, de Nicolet is. Egy idő után már tudnak beszélgetni, és együtt nevetni, ami egyáltalán nem tetszik sem Nicole testvérének, sem az anyjának. Az ott tartózkodása alatt Bridget egyre közelebb kerül Aprilhez, Charlie-hoz, a szomszédokhoz, de még Charlie testvéréhez, és a szüleihez is.

Azt ne felejtsük el, hogy ugye Bridget írja Nicole könyvének folytatását, ezért komoly kutatómunkát kell végeznie azokon a helyszíneken, ahol a könyv játszódik. Többek között Thaiföldön is. Erre a kalandra elkíséri Charlie és April is.

Általában nem szeretem, ha a könyvekben túlzásba viszik a tájleírást, de ebben a történetben éppen megfelelő mennyiségben szerepelt, és imádtam. Kedvem támadt utazgatni 🙂

Hangulatosak voltak a pizza esték, a naplementék, a tengerparti séták! Paige Toon egyszerűen fantasztikusat alkotott! Az olvasó átérzi nemcsak Bridget bizonytalanságát, szerelmét, hanem Charlie gyászát és fájdalmát is. Összeszorul az ember torka, amikor Nicoleról mesél, és amikor napról napra látjuk, hogy próbál a gyászában egy özvegy apa teljes egész maradni, mert van egy kis élet, akiről gondoskodnia kell.

Gyönyörű történet!

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)

Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek… 
De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!

Annyira dicsérték ezt a könyvet, hogy már alíg vártam, hogy elkezdjem. Őszinte leszek, nem estem hasra tőle. Pedig szeretem a LOL könyveket. De ezzel valahogy nem alakítottunk ki szoros barátságot. A közepe nekem néha túl zsúfolt, helyenként unalmas volt, a végét meg hiányosnak éreztem. Mintha már az írónő is unta volna tovább írni, ezért gyorsan lezárja valamivel, és mehet a kiadónak.

Nem meglepő, hogy az egyik főszereplő egy problémás sztárcsemete, Hunter, aki természetesen ultradögös, szőke haj, kék szem, izmost karok, kockahas, és hasonló értékeknek a tulajdonosa. (Nem véletlenül használtam az ‘érték’ szót 😉 )

Hunter egy zenekarban énekel, próbálja az anyja figyelmét felhívni magára, de van egy pont, ahol besokall. Összetöri az autóját, és ezért az anyja „kényszerszabadságra” ítéli. Elküldi egy vidéki kisvárosba a nagynénjéhez, és elsődleges célja, hogy sztártalanítsa lázadó csemetéjét. Új ruha, új név, új személyiség. Így lesz Hunter-ből Dustin. De ehhez természetesen a legnagyobb diszkréció szükséges. Egy ekkora átalakítás nem megy egyik percről a másikra, egyedül pedig lehetetlen küldetés, ezért Vere és a családja segít ebben. Így születik újjá a dögös Hunter, a legkevésbé sem dögös Dustinná.

Ez az út viszont egyáltalán nem zökkenőmentes. Vannak viták, és természetesen a szorongás, hogy mi van akkor, ha valaki mégis felismeri, hogy kit rejt Dustin személye.

Egy idő után viszont minden megy a maga útján, Dustin suliba jár, ahol természetesen – mint minden fura diákot – szekálják is.

A történetből nem maradhat ki a romantikus szál sem. Vere fülig szerelmes a bátyja legjobb haverjába, Dustin pedig Vere iránt kezd el érdeklődni. Szóval adott egy szerelmi háromszög, amin szinte már meg sem lepődök a tini könyveknél 😀

Vere, és a legjobb barátnője személyiségét imádtam 🙂 Jenna cserfes, pörög, mint a búgócsiga, Vere pedig tőle ellentétesebb személyiség nem is lehetne. A bátyján kívül nem tud pasival beszélni, mert szinte pánikrohamot kap. Viszont pozitív személyiség, igyekszik mindennek a jó oldalát látni.

Tetszett Vere és a bátyja, Charlie kapcsolata, ahogy kiállnak egymás mellett, tudnak komolyak lenni, viszont oltják is egymást. De a könyv végére csalódtam Charlie-ban.

Lehet már mondtam korábban, hogy a LOL könyveknek nem pont én vagyok a célközönsége a magam 31 évével, viszont ettől függetlenül szeretek ifjusági könyveket olvasni. De ez nekem most túl tiniknek szóló volt 🙂 Viszont a középiskolás lányok tuti imádni fogják. Nyárra tökéletes olvasmány 🙂

Még én sem tudom melyik lesz a következő LOL könyvem, de kíváncsian várom én is melyik lesz a kiválasztott 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

ANNYIRA ​ELLENTÉTESEK… 
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra. 
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. 
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

„Félszeg románc, mely beszippant és többé nem enged el. Én horogra akadtam!” – Gena Showalter, New York Times bestsellerszerző

„Ennek a történetnek lelke van! Komolyan mondom, a történet az ember szívébe markol, de közben meg is simogatja, és azt suttogja, mindig van remény. …életem egyik legjobb YA könyve volt.” – deszy-konyvesblog.blogspot.hu

A www.moly.hu oldalon bukkantam rá egy kedves blogger lány felhívására, mely szerint a blogján fut egy nyereményjáték, ahol ez az egyik megnyerhető könyv. Nem is volt kérdés, jelentkeztem 🙂 A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kaptam egy levelet, hogy megnyertem a könyvet. Soha nem nyertem még semmit, ezért a nap hátralévő részében kb csak sikítoztam örömömben 😀

Személyesen át is vettem a könyvet,  és amint tudtam el is kezdtem olvasni. Aztán meg alíg bírtam letenni. 🙂

Egy megható romantikus történet két megtört fiatalról. Echo életében történt valami, amire nem emlékszik. A karja tele van hegekkel, az élete perceken múlt, de akárhogyan is szeretné, nem tudja felidézni annak a bizonyos estének a részleteit. Új terapeutát kapott, aki különös stílusával mindent megtesz azért, hogy kiderüljön mi is történt a lánnyal pontosan. Echo teljesen kizárja a külvilágot, egyetlen célja, hogy az Afganisztánban meghalt bátyja autóját életre tudja kelteni. Már nem a festés, hanem az autó lett a legfontosabb az életben. És persze mindenki előtt láthatatlan maradni. A szülei elváltak, az anyjával egy távolságtartási végzés miatt nem érintkezhet sem személyesen, sem telefonon. Az apjával megromlott a kapcsolata, mikor elvette Echo nevelőnőjét. Az sem segít a családi békén, hogy úton van a kistesó.

Noah a tipikus rosszfiú hírében áll, füvezik, lóg az iskolából, lázad, és híres az egyéjszakás kalandjairól. A szülei bent égtek a saját házukban, a két öccse nevelőszülőknél van. Egyetlen célja, hogy megszerezze az öccsei felügyeleti jogát, amit nem könnyít meg a korábbi verekedése az első nevelőapjával. Senki nem létezik számára, csak a két testvére, őket viszont csak felügyelet mellett láthatja.

Egy nap úgy hozza a sors (pontosabban a közös terapeutájuk) hogy Echonak korrepetálnia kell Noaht. Nem titok, hogy kicsit sem indul könnyen a kettejük kapcsolata, viszont kötnek egy egyességet. Noah segít kideríteni mi történt Echoval azon a bizonyos éjszakán, Echo pedig segít kideríteni Noah testvéreinek hollétét, a pontos címet, a nevelőszülők vezetéknevét, telefonszámát.

A két fiatal kapcsolatát kicsit sem könnyíti meg a környezete. Noah barátai, leginkább Beth, ott rúg bele Echoba, ahol tud, Echo korábbi barátai (Lila-t kivéve) pedig még inkább kirekesztik maguk közül a lányt. Meglepő módon az iskola leghírhedtebb diákja (Noah) az egyetlen, aki nem foglalkozik Echo sebeivel.

Nagyon tetszett, hogy két teljesen ellentétes karekter történetét meséli el a történet. Nincs olyan rész, amikor unatkozna az olvasó. Mindig felmerül egy újabb kérdés, és egyszerűen tovább kell olvasni. Nem egy szirupos romantikus történetről van szó, ettől függetlenül az egész könyvet átjárja az egymáshoz való kötődés. Ha megkérdezné valaki, hogy szerintem Noah, vagy Echo élete változott meg jobban a könyv végére, nem tudnám megmondani. Amit biztosan tudok, hogy példa értékű, ahogyan küzdenek a céljaikért.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Az amerikai Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvvel tűnt fel (2011). E regény világszerte óriási sikert aratott – nagyszerű film is készült belőle –, majd további két sikerregénnyel (Üresek városa, Lelkek könyvtára) trilógiává bővült. Riggs legújabb, gyönyörű, művészi grafikákkal illusztrált könyvében azokat a regéket írja meg, amelyek a trilógiában szereplő „különlegesek” eredetét és legősibb történeteit beszélik el. A „különlegesekről” szóló szokatlan mesék minden darabja egy-egy meglepetés: sosem az történtik, amire számítunk, a szereplők furák, a fordulatok kiszámíthatatlanok, az atmoszféra pedig különös. Minden történet egy másik világ, de megegyeznek abban, hogy különlegesek.

A blog eddigi életében lehet ez lesz a legrövidebb bejegyzés. Már napok óta gondolkodom, hogy mit írhatnék erről a könyvről, de semmi pozitív nem jut az eszembe. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit szerettem, olvastatta magát a történet. Mikor megláttam ezt a könyvet, bíztam benne, hogy ez is hasonlóan olvasmányos lesz. Tévedtem! Nagyot! Tényleg sokat gondolkodtam, hogy mit írhatnék, ami kicsit is pozitív, de csak addig jutottam, hogy legalább rövidek a történetek..

A könyvben természetesen különlegesekről van szó. Minden fejezet más-más történetet mesél el. Van köztük gyomorforgató (már rögtön az első), és van teljesen abszurd. Igen, tudom, hogy a könyv témája sem hétköznapi, de ezt még tudták fokozni…

Soha többet ne lássam még egyszer ezt a könyvet 😀 Pedig a trilógia olyan jó volt. Ezért a könyvért kár volt.

Lehet velem van a baj, mert ahogy olvasom a különböző értékeléseket, ott mindenki csupa pozitívat nyilatkozott, de én erre képtelen vagyok. Csak hogy jófejnek tűnjek, nem fogok hazudni 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

„Egy csöndes átváltozás gyönyörű, humoros és olykor könnyekig megható története.” (Wall Street Journal) 
August (Auggie) Pullman arcdeformációval született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Épp most kezdi az ötödik osztályt a Beecher Prep Iskolában, és ha valaha csöppentél már be újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csupán az arca nem hétköznapi. Vajon képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik? 
R. J. Palacio egy modern klasszikust írt. Humoros, felemelő és hihetetlenül megható regényt, amire a végszót követően még sokáig emlékezni fogunk – miután egy ültő helyünkben elolvastuk, és lelkesen továbbadtuk.

Tesómék pár hónapja megnézték a filmet moziban, és írt is egyből, hogy mindenképp el kel mennem nekem is, mert ezt nem lehet kihagyni. Megnéztem a film előzetesét, és már azon könnyeztem.
Aztán egy véletlen folytán május elején megláttam a könyvet a Libriben. Nem tudtam, hogy könyv alapján készült a film, ezért meg is lepődtem, de mivel nem volt nálam elég pénz, nem tudtam megvenni. De eldöntöttem, hogy ha kijutok a könyvhétre, a könyvem nélkül haza sem megyek.

Így hát megvettem a legelső standnál, ahol megláttam.

Elkezdtem olvasni, és 2 este alatt el is olvastam. Bevallom a vége elég sokáig tartott. Na nem azért, mert annyira rossz lett volna, hanem mert úgy folytak a könnyeim, hogy alíg láttam mit olvasok.

Ilyen csodálatos, szívbemarkoló történetet csak nagyon kevesen tudnak írni. Minden sorát imádtam.

A könyv főszereplője August (Auggie) Pullman, aki arcdeformációval született, akár hova megy, az emberek megbámulják, a gyerekek félnek tőle, vagy éppen kigúnyolják. Egy csupaszív kisfiú, aki okos,  szorgalmas, és rajong a Csillagok háborújáért. Rengeteg műtéten esett át, hogy tudjon enni, inni, beszélni. Iskolába nem járt, az édesanyja otthon tanította.

10 éves korában beíratták az iskola 5. osztályába. Már előre rettegett attól, hogy mi fog ott várni rá. Az igazgató 3 diáktársát megkéri, hogy vezessék körbe a suliban, és legyenek kedvesek hozzá. Mindezek ellenére Auggie nem volt könnyű helyzetben az év során. Diáktársai gúnyolták, kiközösítették, nem értek hozzá, mert fertőzőnek hitték, egyedül ült az osztályban, az ebédlőben. Aztán egyik osztálytársa megtörte a jeget, ebédnél mellé ült, és jó barátok lettek. De ennek ellenére is sokat kellett csalódni a többiekben. Talán legnagyobbat az egyik legjobb barátjában, Jack Willben. De az iskolai tanév elég hosszú, pláne ha minden percben bámulnak, és nem érzed hogy a diáktársaid közé tartozol. Még szerencse, hogy azért akad 1-2 kedves gyerek is abban az iskolában.

És azt hiszem itt fejezem be a történetet, mert már most könnyezek. Igen, a könyvet is le kellett tennem, mert nem láttam egy idő után, a filmről ne is beszéljünk. Azt konkrétan végigbőgtem.

Végig azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnak a gyerekek ilyen szívtelenek, gonoszak, utálatosak lenni egy másik gyerekkel csak azért, mert másképp néz ki, mint ők? Erre tanítják őket az iskolában? Vagy ezt tanulják a szülőktől? Auggie nem tehetett az ellen semmit, hogy ilyen lett az arca, de az, hogy még esélyt sem adtak neki egyesek, hogy megismerjék, hogy megtudják milyen vicces, okos, kedves.

Imádtam a könyv felépítését. Nem is emlékszem, hogy találkoztam-e már ilyen könyvvel. Minden fejezet más-más szereplő szemszögéből íródott. Megismerhettük az egyik fejezetben pl. Auggie-t, egy másikban Via, a nagytesó érzéseit, Jack Will-el kapcsolatos kérdésekre is választ kapunk. És ez csak egy része a szereplőknek.

Ha már múltkor a kötelező olvasmányokról írtam, akkor ezt abszolút kötelezővé tenném! Nem gimiben, hanem az általános iskolában. Ha lesz gyerekem, ezt a könyvet biztosan a kezébe adom.

Nem sok olyan film van, ami a könyv nyomába érhet, de itt nemcsak a könyv lett fantasztikus, hanem a belőle készült film is. Semmibe nem tudok belekötni. A szereposztás tökéletes volt, keresve sem lehetett volna jobb színészeket találni a főszerepek eljátszására.

Imádom! Imádom! Imádom! Olvassátok el, de ne csak ti, hanem a gyerekek is!

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)