Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Ennél a könyvnél elolvastam az értékeléseket. És elhittem. Abban a hitben voltam, hogy ha mindenki imádja, akkor csak jó lehet. Hát rávetettem magam, mint kutya a csontra. Viszont az első fejezet után már tudtam, hogy kár volt. Nem szoktam félbehagyni könyvet, akármennyire borzalmasnak érzem is, ezért ezt is végigszenvedtem. Életem során (leszámítva az iskolás kötelezőket) 3 könyvet hagytam eddig félbe, de azokat tényleg időpocsékolásnak éreztem.
Ha tízes skálán pontoznom kellene ezt a könyvet, akkor talán 2 pontot kapna. Egyet a borítóért, mert az tényleg jól sikerült, és egyet az alap történetért, amit sajnos nem sikerült a legjobban megírnia a szerzőnek.
Az alaptörténete röviden annyi, hogy kószál valami szerte a világban, amire ha ránéznek az emberek, akkor eszüket vesztik, törnek-zúznak, a végén pedig végeznek a szeretteikkel, és saját magukkal. Az emberek rettegésben élnek, és próbálják menteni az életüket. Az ablakokat takarókkal takarják el, szemfedővel lépnek ki a házból ha már nagyon muszáj, de még ha az ajtót kell kinyitni, akkor is csukott szemmel teszik.
A főszereplő Malorie, aki a nővérét veszti el emiatt a titokzatos kór, vagy lény, vagy akármi miatt, jelentkezik egy hírdetésre, ami biztonságot ígér. Terhesen útnak is indul autóval (természetesen csukott szemmel vezet kilómétereket -muhaha-). A hírdetésre többen is jelentkeztek, ebből adódik, hogy többen lesznek összezsúfolva egy házban. Megtesznek minden óvintézkedést, amit szükségesnek éreznek, és amit tudnak. Ez a történet múltban játszódó része.
A könyv másik fele (általában fejezetenként vált a múlt és a jelen között) 4 évvel később, a jelenben játszódik. Melorie a 2 gyermekével útnak indul, hogy meneküljön a téboly elől. Ehhez 30 km-t kell leeveznie szemfedővel(!!!). 30 kilóméter… Csukott szemmel.. Na persze.
Olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy az alap történet melyik Stephen King könyvre emlékeztet? Na az egy jó könyv volt! Kb 10-12 évvel ezelőtt olvastam, és egyszerűen nem jut eszembe a címe. Dühítő!
Csak azért rágtam át magam ezen a történeten, mert kíváncsi voltam, hogy kiderül-e a végére, hogy mi vagy ki okozza ezt a tébolyt az emberek között.
(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)