ANNYIRA ​ELLENTÉTESEK… 
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra. 
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. 
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.

„Félszeg románc, mely beszippant és többé nem enged el. Én horogra akadtam!” – Gena Showalter, New York Times bestsellerszerző

„Ennek a történetnek lelke van! Komolyan mondom, a történet az ember szívébe markol, de közben meg is simogatja, és azt suttogja, mindig van remény. …életem egyik legjobb YA könyve volt.” – deszy-konyvesblog.blogspot.hu

A www.moly.hu oldalon bukkantam rá egy kedves blogger lány felhívására, mely szerint a blogján fut egy nyereményjáték, ahol ez az egyik megnyerhető könyv. Nem is volt kérdés, jelentkeztem 🙂 A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kaptam egy levelet, hogy megnyertem a könyvet. Soha nem nyertem még semmit, ezért a nap hátralévő részében kb csak sikítoztam örömömben 😀

Személyesen át is vettem a könyvet,  és amint tudtam el is kezdtem olvasni. Aztán meg alíg bírtam letenni. 🙂

Egy megható romantikus történet két megtört fiatalról. Echo életében történt valami, amire nem emlékszik. A karja tele van hegekkel, az élete perceken múlt, de akárhogyan is szeretné, nem tudja felidézni annak a bizonyos estének a részleteit. Új terapeutát kapott, aki különös stílusával mindent megtesz azért, hogy kiderüljön mi is történt a lánnyal pontosan. Echo teljesen kizárja a külvilágot, egyetlen célja, hogy az Afganisztánban meghalt bátyja autóját életre tudja kelteni. Már nem a festés, hanem az autó lett a legfontosabb az életben. És persze mindenki előtt láthatatlan maradni. A szülei elváltak, az anyjával egy távolságtartási végzés miatt nem érintkezhet sem személyesen, sem telefonon. Az apjával megromlott a kapcsolata, mikor elvette Echo nevelőnőjét. Az sem segít a családi békén, hogy úton van a kistesó.

Noah a tipikus rosszfiú hírében áll, füvezik, lóg az iskolából, lázad, és híres az egyéjszakás kalandjairól. A szülei bent égtek a saját házukban, a két öccse nevelőszülőknél van. Egyetlen célja, hogy megszerezze az öccsei felügyeleti jogát, amit nem könnyít meg a korábbi verekedése az első nevelőapjával. Senki nem létezik számára, csak a két testvére, őket viszont csak felügyelet mellett láthatja.

Egy nap úgy hozza a sors (pontosabban a közös terapeutájuk) hogy Echonak korrepetálnia kell Noaht. Nem titok, hogy kicsit sem indul könnyen a kettejük kapcsolata, viszont kötnek egy egyességet. Noah segít kideríteni mi történt Echoval azon a bizonyos éjszakán, Echo pedig segít kideríteni Noah testvéreinek hollétét, a pontos címet, a nevelőszülők vezetéknevét, telefonszámát.

A két fiatal kapcsolatát kicsit sem könnyíti meg a környezete. Noah barátai, leginkább Beth, ott rúg bele Echoba, ahol tud, Echo korábbi barátai (Lila-t kivéve) pedig még inkább kirekesztik maguk közül a lányt. Meglepő módon az iskola leghírhedtebb diákja (Noah) az egyetlen, aki nem foglalkozik Echo sebeivel.

Nagyon tetszett, hogy két teljesen ellentétes karekter történetét meséli el a történet. Nincs olyan rész, amikor unatkozna az olvasó. Mindig felmerül egy újabb kérdés, és egyszerűen tovább kell olvasni. Nem egy szirupos romantikus történetről van szó, ettől függetlenül az egész könyvet átjárja az egymáshoz való kötődés. Ha megkérdezné valaki, hogy szerintem Noah, vagy Echo élete változott meg jobban a könyv végére, nem tudnám megmondani. Amit biztosan tudok, hogy példa értékű, ahogyan küzdenek a céljaikért.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Az amerikai Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvvel tűnt fel (2011). E regény világszerte óriási sikert aratott – nagyszerű film is készült belőle –, majd további két sikerregénnyel (Üresek városa, Lelkek könyvtára) trilógiává bővült. Riggs legújabb, gyönyörű, művészi grafikákkal illusztrált könyvében azokat a regéket írja meg, amelyek a trilógiában szereplő „különlegesek” eredetét és legősibb történeteit beszélik el. A „különlegesekről” szóló szokatlan mesék minden darabja egy-egy meglepetés: sosem az történtik, amire számítunk, a szereplők furák, a fordulatok kiszámíthatatlanok, az atmoszféra pedig különös. Minden történet egy másik világ, de megegyeznek abban, hogy különlegesek.

A blog eddigi életében lehet ez lesz a legrövidebb bejegyzés. Már napok óta gondolkodom, hogy mit írhatnék erről a könyvről, de semmi pozitív nem jut az eszembe. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit szerettem, olvastatta magát a történet. Mikor megláttam ezt a könyvet, bíztam benne, hogy ez is hasonlóan olvasmányos lesz. Tévedtem! Nagyot! Tényleg sokat gondolkodtam, hogy mit írhatnék, ami kicsit is pozitív, de csak addig jutottam, hogy legalább rövidek a történetek..

A könyvben természetesen különlegesekről van szó. Minden fejezet más-más történetet mesél el. Van köztük gyomorforgató (már rögtön az első), és van teljesen abszurd. Igen, tudom, hogy a könyv témája sem hétköznapi, de ezt még tudták fokozni…

Soha többet ne lássam még egyszer ezt a könyvet 😀 Pedig a trilógia olyan jó volt. Ezért a könyvért kár volt.

Lehet velem van a baj, mert ahogy olvasom a különböző értékeléseket, ott mindenki csupa pozitívat nyilatkozott, de én erre képtelen vagyok. Csak hogy jófejnek tűnjek, nem fogok hazudni 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

„Egy csöndes átváltozás gyönyörű, humoros és olykor könnyekig megható története.” (Wall Street Journal) 
August (Auggie) Pullman arcdeformációval született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Épp most kezdi az ötödik osztályt a Beecher Prep Iskolában, és ha valaha csöppentél már be újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csupán az arca nem hétköznapi. Vajon képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik? 
R. J. Palacio egy modern klasszikust írt. Humoros, felemelő és hihetetlenül megható regényt, amire a végszót követően még sokáig emlékezni fogunk – miután egy ültő helyünkben elolvastuk, és lelkesen továbbadtuk.

Tesómék pár hónapja megnézték a filmet moziban, és írt is egyből, hogy mindenképp el kel mennem nekem is, mert ezt nem lehet kihagyni. Megnéztem a film előzetesét, és már azon könnyeztem.
Aztán egy véletlen folytán május elején megláttam a könyvet a Libriben. Nem tudtam, hogy könyv alapján készült a film, ezért meg is lepődtem, de mivel nem volt nálam elég pénz, nem tudtam megvenni. De eldöntöttem, hogy ha kijutok a könyvhétre, a könyvem nélkül haza sem megyek.

Így hát megvettem a legelső standnál, ahol megláttam.

Elkezdtem olvasni, és 2 este alatt el is olvastam. Bevallom a vége elég sokáig tartott. Na nem azért, mert annyira rossz lett volna, hanem mert úgy folytak a könnyeim, hogy alíg láttam mit olvasok.

Ilyen csodálatos, szívbemarkoló történetet csak nagyon kevesen tudnak írni. Minden sorát imádtam.

A könyv főszereplője August (Auggie) Pullman, aki arcdeformációval született, akár hova megy, az emberek megbámulják, a gyerekek félnek tőle, vagy éppen kigúnyolják. Egy csupaszív kisfiú, aki okos,  szorgalmas, és rajong a Csillagok háborújáért. Rengeteg műtéten esett át, hogy tudjon enni, inni, beszélni. Iskolába nem járt, az édesanyja otthon tanította.

10 éves korában beíratták az iskola 5. osztályába. Már előre rettegett attól, hogy mi fog ott várni rá. Az igazgató 3 diáktársát megkéri, hogy vezessék körbe a suliban, és legyenek kedvesek hozzá. Mindezek ellenére Auggie nem volt könnyű helyzetben az év során. Diáktársai gúnyolták, kiközösítették, nem értek hozzá, mert fertőzőnek hitték, egyedül ült az osztályban, az ebédlőben. Aztán egyik osztálytársa megtörte a jeget, ebédnél mellé ült, és jó barátok lettek. De ennek ellenére is sokat kellett csalódni a többiekben. Talán legnagyobbat az egyik legjobb barátjában, Jack Willben. De az iskolai tanév elég hosszú, pláne ha minden percben bámulnak, és nem érzed hogy a diáktársaid közé tartozol. Még szerencse, hogy azért akad 1-2 kedves gyerek is abban az iskolában.

És azt hiszem itt fejezem be a történetet, mert már most könnyezek. Igen, a könyvet is le kellett tennem, mert nem láttam egy idő után, a filmről ne is beszéljünk. Azt konkrétan végigbőgtem.

Végig azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnak a gyerekek ilyen szívtelenek, gonoszak, utálatosak lenni egy másik gyerekkel csak azért, mert másképp néz ki, mint ők? Erre tanítják őket az iskolában? Vagy ezt tanulják a szülőktől? Auggie nem tehetett az ellen semmit, hogy ilyen lett az arca, de az, hogy még esélyt sem adtak neki egyesek, hogy megismerjék, hogy megtudják milyen vicces, okos, kedves.

Imádtam a könyv felépítését. Nem is emlékszem, hogy találkoztam-e már ilyen könyvvel. Minden fejezet más-más szereplő szemszögéből íródott. Megismerhettük az egyik fejezetben pl. Auggie-t, egy másikban Via, a nagytesó érzéseit, Jack Will-el kapcsolatos kérdésekre is választ kapunk. És ez csak egy része a szereplőknek.

Ha már múltkor a kötelező olvasmányokról írtam, akkor ezt abszolút kötelezővé tenném! Nem gimiben, hanem az általános iskolában. Ha lesz gyerekem, ezt a könyvet biztosan a kezébe adom.

Nem sok olyan film van, ami a könyv nyomába érhet, de itt nemcsak a könyv lett fantasztikus, hanem a belőle készült film is. Semmibe nem tudok belekötni. A szereposztás tökéletes volt, keresve sem lehetett volna jobb színészeket találni a főszerepek eljátszására.

Imádom! Imádom! Imádom! Olvassátok el, de ne csak ti, hanem a gyerekek is!

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. 
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. 
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. 
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. 
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni. 
Add át magad a reménynek!

Hogy én milyen régóta el akarom olvasni ezt a könyvet. És milyen bolond vagyok, hogy eddig halogattam! Még év elején tettem egy olyan fogadalmat, hogy idén elolvasom az összes Colleen Hoover könyvet, mert a Szívcsapás sorozat nagyon a szívemhez nőtt. A statisztikám elég pocsék, ugyanis csak a Vallomást olvastam idén, na meg most a Velünk véget ér könyvét.

Annyira, de annyira szeretem az írónő stílusát! Neház spoiler nélkül beszélni erről a könyvről, ezért ezt a bejegyzést rövidre is fogom.

A történet Bostonban játszódik, és a főszereplője Lily, aki éppen egy tetőn gondolja át a nap eseményeit, amikor a semmiből felbukkan Ryle, a szexi idegsebész, aki nem kerülgeti a forró kását, a ‘kendőzetlen igazságnak’ köszönhetően egész hamar Lily tudtára adja, hogy nem akar kapcsolatot, neki a munka az első, de Lilyvel egy egyéjszakás kalandot bármikor bevállal.  Na én már itt pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy mi lesz ebből. Már a könyv eleje ezzel a párbeszéddel annyira más, mint az eddig megszokottak.

Lilyről megtudjuk, hogy nem híve az egyéjszakás kalandoknak, imádja a növényeket, a virágokat, utálja az apját, akinek a temetésén egy pozitív tulajdonságot sem tudott mondani, vannak álmai, amiket szeretne megvalósítani.

Már az elején felmerül a kérdés, hogy miért utálja Lily ennyire az apját? Nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, Lily látszatra egy tökéletes családban nőtt fel, azonban az ajtók mögött folyamatosan szem és fültanúja volt, hogy az apja bántalmazza az anyját.
Mint minden tizenéves, Lily  is szeretné valakivel megosztani az érzéseit, kibeszélni magából ami bántja, vagy dühíti, azonban nem ejthetett foltot az apja, és a család hírnevét. Naplót írni már cuki, ezért Ellen DeGenersnek címezve levelekben ismerjük meg a mindennapjait.

Ezekeben a levelekben bukkan fel Atlas, egy 18 éves hajléktalan srác, akin Lily igyekszik segíteni, ahogy tud.Ez a barátság idővel szerelemmé alakul.

Mint említettem, a felnőtt Lily Bostonban él, és igaz ugyan, hogy elvégzett egy egyetemet, de nem az az életcélja, hogy egy irodában üljön egész nap. Az egész örökségét befekteti egy saját üzletbe. Tetszett, hogy mindent egy lapra tesz fel. Vagy összejön, vagy nem. B terv nincs, tehát sikerülnie kell. Nem keresett kifogásokat, nem sorakoztatta egymás után az ellenérveket, hanem egyszerűen belevágott. (Megjegyzem ezt a hozzáállást lehet követni, a ‘na majd egyszer’-ből, a kifogás keresésből, a halogatásből soha nem lesz semmi . Tapasztalat! Én is mindent egy lapra tettem fel, mert egyszer élünk).

Sokszor olvastam, hogy százas zsepi alap ennél a könyvnél, de ahogy alakult Lily és Ryle kapcsolata a a történet elején, és ahogy egyre jobban megismerjük pl. Allysat, nem értettem, hogy miért ez a nagy zsepi mánia, vagy lehet, hogy én lettem egy érzéketlen cementeszsák? De ahogy haladunk a történettel, és egyre jobban bontakozik ki a szerelmi szál, úgy érzed egyre jobban a gombócot a torkodban.

Ez a könyv nem egy szokványos szerelmi történet. Egy elég kemény témát boncolgat, mégpedig a családon belüli erőszakot. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert soha nem volt még csak hasonló sem a mi családunkban. A testi bántalmazást, és az érzelmi terrort még csak hírből sem ismertük. Most felnőttként, a jelenlegi életemről is elmondhatom, hogy a családom szuper, a férjem egyszerűen fantasztikus, soha még csak meg sem fordulna a fejében, hogy testileg, vagy lelkileg bántalmazzon.

Mint már említettem, Lily egy olyan családban nőtt fel, ahol az apja bántalmazta az anyját, és mindezt Lily testközelből átélte. Felmerül a kérdés, hogy mindezt az anyja miért hagyta? Miért fajulhat el idáig egy házasság, hogy fordulhat ki ennyire magából egy családnak az élete? Mi mit tennénk az ő helyében? Ezt csak az tudja megválaszolni, aki szintén átélt már hasonlót.

Mindezek ellenére Lily önálló felnőtt nő lett, aki szeretni való, tökéletes barátnő, tökéletes üzletasszony.

Van a könyvben egy rész, ami nagyon megfogott. Nem, nem az ússz és evezz. Na jó, az is, de nem ezt akartam első sorban kiemelni. 🙂
„… Ezt teheti tizenöt perc perc egy emberrel. Tönkreteheti. Vagy megválthatja.”

Erről az idézetről egy dalszöveg részlet jutott eszembe, ami szerintem tökéletesen illik a könyv mondanivalójához:
„…Tizenöt perc nagyon hosszú idő,
Szerelmek múlnak el, változhat a jövő.”

Ha van kedvetek, időtök, hallgassátok meg. (Ossian: 15 perc).

A könyv elején Ryle azt mondta, hogy rossz ember nincs, csak egyszerű ember, aki néha rossz dolgokat tesz.  (Na de nagyon nem mindegy milyen mértékű az a rossz dolog).

Olvassátok el a könyv végén A szerző utószavát is! Tudom, hogy azt sokan ki szokták hagyni, de most ne tegyétek!

Még mindig a könyv hatása alatt vagyok, nem igazán sikerült egy igazán kerek bejegyzést összehoznom, de azért remélem sikerült átadnom a lényeget, hogy milyen fantasztikus, mágrázó, és szívet tépő is ez a könyv.

Olvassátok el!

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Te ​talpra tudnál állni a legnagyobb szörnyűségek után? 

Faith Morgan mindent elveszített. 
Két hét pokol után a tanúvédelmi programba kerül. Nem térhet vissza az otthonába, többé nem láthatja a legjobb barátnőjét, elvették az álmait, hitét megváltozott a kinézete, és elvesztette még a nevét is. 
Faith többé nem létezik, Honey lépett a helyére. 
Vajon rábízhatja magát az ügynökre? Biztonságban lesz az új otthonában? Okos dolog-e közel engedni magához a kisváros egyik legnagyobb szívtipróját? 
Bray den Holmes mindent maga mögött hagyott. 
Kétszer segített nagybeteg öccsén, de végül mindkettejük talpa alól kicsúszott a talaj. Zach depresszióba süllyedt, Bray pedig bulit bulira halmozott, hogy azt érezze, él. Elmenekült a családja közeléből, és egyetlen ember van, akinek a kedvéért hajlandó hazatérni: az öccse. 
Ki az a titokzatos lány, aki nemcsak a kisfiút, hanem Brayt is vonzza, mint a mágnes? Miért olyan ellenséges? Miért olyan óvatos? Honnan származnak a sebhelyei? 
Faith szeretné meghúzni magát, Bray viszont szeretné megérteni őt. 
Egyikük sem tud szabadulni a másik hatása alól – és talán nem is akarnak. 
Csakhogy Faith vészterhes múltjával nem könnyű szembenézni. 
Vajon mit bír ki a szerelmük? És mit tehetnek, ha a kisvárosban felbukkan a legnagyobb ellenség? 

Egy erős lány és egy különleges fiú története. Merülj el benne!

Eddig is imádtam Benina könyveit, és most sem csalódtam. El sem olvastam a könyv fülszövegét, elég volt megnéznem az írót, és eldöntöttem, hogy ez nekem kell 🙂  Mivel a tartalma kimaradt, nem kicsit lepődtem meg, hogy nem fantasy könyv. De mint korábban említettem, nem csalódtam 🙂

A történet főszereplője Faith, akit a bátyjával Joshiaval együtt elrabolnak, és két héten keresztül kínoznak. Két hét után lelkileg, és testileg teljesen megtörve sikerül kiszabadulniuk.Részt vesznek a tanúvédelmi programban, ennek ellenére az életük folyamatos menekülés. Az egyik ilyen éjszakán Joshia megsérül. Amíg ő gyógyul, addig Faith (hogy az elrablóinak a tárgyalásáig biztonságban tudják) új személyazonosságot, és ezzel együtt új külsőt kap, elköltözik, minden lépését Crayne ügynök figyeli. Innen kezdődik Honey története.

Első ránézésre apa-lánya párosnak tűnnek. Crayne egy edzőtermet nyit, Honey amikor csak teheti vele van, és keményen edz. De több van emögött, mint amit egy küső szemlélő lát. Crayne nem kíméli Honey-t, minden erejével a túlélésért hajtja, akár a kötelező futást, akár a közelharcot nézzük.

Egyik nap Honey az edzőteremben (egyik, a számára elkülönített teremben) egy szűkszavú, visszahúzódó kisfiút talál, aki szeretne edzeni, de csak a lánnyal hajlandó. Bár Honey szerint akad nála alkalmasabb ember is a feladatra, nincs sok választása, el kell vállalnia Zach különóráit.

A sors furcsa fintora, hogy Zachnek van egy bátyja Bray, aki egy véletlen folytán majdnem elgázolja Honey-t. Gondolom senkit nem lep meg, hogy ezek után nem igazán ápolnak szoros barátságot. Mivel Honey az edzések miatt sok időt tölt Zach-kel, elkerülhetetlen, hogy a bátyjával is találkozzon.

Zach egy tüneményes kisfiú, akinek több mindenen kellett keresztülmennie nyolc éves koráig, mint sok felnőttnek egész életében. Az életben maradáshoz kétszer volt szüksége csontvelő-átültetésre, mindkét esetben Bray volt a donor. A második műtét után Zach magába fordul, nem beszél, csak ha nagyon muszáj, nem mosolyog, nem nevet, nem küzd. De ekkor jön Honey.

Faith (Honey) egy megtört tizenéves, a nap 24 órájában retteg, rémálmok gyötrik, ennek ellenére küzd a túlélésért. Keményen edz, nem hagyja, hogy legyőzzék. Nagyon szerethető karakter.

Bray és Crayne szócsatáit imádtam. A sok borzalom között jó volt néha felnevetni 1-1 beszólásukon 🙂

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire imádtam ezt a könyvet! Mindamellett borzalmas volt olvasni, amit egy (pontosabban több) beteg elme képes művelni egy fiatal lánnyal, és a bátyjával. Megrázó volt olvasni Faith visszaemlékezéseit. Beninán kívül soha egy magyar írótól sem olvastam olyan könyvet, ami tele van borzalommal, érzésekkel, könnyekkel, szenvedéssel, reménnyel, testvéri szeretettel, és szerelemmel. És mindez egy könyvben, kliséktől mentesen!

Köszönöm Benina, hogy nem tetted tönkre a történetet a mostani fiatalokra jellemző viselkedéssel! Nem lógtak egész nap a facebook-on, nem posztoltak mindent az instára, nem voltak emlegetve olyan filmek, zenék, sorozatok, amelyekkel naponta százszor találkozik az ember a neten. Az ilyenektől én már rosszul vagyok, komolyan! Ha olvas egy történetet a főszereplő, akkor ne az Üvegtrónt olvassa már, könyörgöm! Imádom az Üvegtrónt, de egy írónak legyen már egy icipici fantáziája, és találjon már ki valami eredetit a története főszereplőjének!!! – ez saját vélemény volt-). Szóval Benina, ezt nem tudom elégszer megköszönni!

Imádtam a könyv felépítését. Lépésről lépésre bontakozik ki a szerelmi szál , lépésről lépésre van elénk tárva Faith és Joshia múltja, és lépésről lépésre ismerjük meg a szereplők viselkedésének miértjeit.

A végén még szívesen olvastam volna Faith felépüléséről, Crayne-ről, Zach és Bray kapcsolatáról, de mivel ez egy sorozat első része volt, amit ráadásul Benina írt, ezért abban biztos vagyok, hogy Ő nem hagyja megválaszolatlanul ezeket a kérdéseket! Csak az a baj, hogy olyan türelmetlen tudok lenni, két könyv között. 😀 Az elsőt már elolvastam, a második meg még készülőben van.

Összegezve: letehetetlen könyv, megrázó történet nagyon sok érzelemmel. Nem véletlenül várom egész évben, hogy mikor jelenik meg egy újabb történet az írónőtől 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Van egy hely a mai Amerikában, ahol nincs áram, nincs vezetékes víz, és nem használnak modern eszközöket sem. Itt nincs helye álmoknak, önkifejezésnek vagy ambícióknak.

Itt él egy fiú, akinek a teste akár egy istené, a szíve pedig akár egy harcosé. Erős és hűséges; jól szolgálja, akit szolgálni kell. De az a bűne, hogy többet mer álmodni.

Itt él egy lány is, akinek olyan az arca, akár egy angyalé, a szíve pedig telis-tele van bátorsággal. Ő a tökéletes engedelmesség mintaképe. De az a bűne, hogy vágyakozni mer arra, amiről azt mondták neki, hogy sohasem lehet az övé.

A Calder útja a jó és a rossz, a félelem és a bátorság küzdelméről szól. Arról, hogy a szerelem fénye még a legsötétebb helyeket is beragyogja – a kezdetektől a világ végéig.

Folytatása következik Megtalálni Edent címmel.

Már egy pár napja végeztem a könyvvel, csak egyrészt időm sem nagyon volt leülni a géphez megírni az értékelést, másrészt kellett egy kis idő, amíg megemésztem a történetet. Nem fogok sokat írni, mert alíg találom a szavakat.

Azt viszont kijelenthetem, hogy ismét egy csoda született Mia Sheridan tollából. Egy nem mindennapi szerelmi történet, ami könnyeket csal a szemedbe, és a hatalmába kerít.
A történet tökéletesen felépített, a szereplők gyerekkorától indul, és ahogy ők idősödnek, úgy ismerjük meg az életüket, és bontakozik ki a könyv története.

A szokásos szerelmi történetektől eltérően ez a könyv nem egy nagyvárosban játszódik, hanem egy, a világtól elzárt közösségben, amit Hector vezet, aki magát Isten hírnökének tartja. A közösség tagjai ellenkezés nélkül követik, teljesen önellátóak, és nem használnak semmit, ami a kinti világban megtalálható. Áram az csak Hectort és a tanácstagokat illeti meg, mindenki más gyertyával világít. Vödörben hordják a vizet saját maguknak, az állatoknak, a növényeknek, patakban tisztálkodnak, kézzel készítik a ruháikat, a csapból folyó vízről még csak hírből sem hallottak.  Ha minden erejükkel a bűnök nélküli életet követik, akkor együtt, megtisztulva jutnak Elysiumba, amikor jön a nagy özönvíz.

Az egész közösségben nemcsak Hector dühített, hanem a közösségének összes tagja is. Miért nem adtak hangot aggályaiknak, amikor kezdett eldurvulni a helyzet?

Eden és Calder, barátságból kialakult szerelme viszont mindenért kárpótolt. Eden melegszívű, bátor lány, Calder találékony, és bármit megtenne a szerelméért. Xandert is meg kell említenem, mert az ő és Calder barátsága példaértékű lehet minden ember előtt. Bármit megtettek volna egymásért. Ilyen egy tökéletes barátság! Szerintem!

A történet magával ragadó, szívszaggató, és amikor végre azt hiszed, hogy na most már minden sinen van, akkor jön Mia Sheridan, és kicsit sem kímél! Nem szirupos történetről van szó, ennek ellenére  Eden és Calder szerelme áthatja az egész könyvet. Imádtam olvasni, de megszakadt a szívem értük. És akkor még a könyv végéről nem is beszéltem. De mivel az spoiler lenne, nem is fogok.

Örök hálám a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy megjelentette Calderék történetét! Remélem a folytatásra nem kell sokat várni 🙂

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Az összetört szívű, ám kalandvágyó, huszonhat éves Daisy egy napon maga mögött hagyja Amerikát, és egy Forma-1-es csapathoz szegődik, hogy hoszteszként velük tartson kontinensről kontinensre. A száguldó cirkusz nyüzsgésében, az utazások, a lenyűgöző helyszínek, az izgalmas versenyek és fergeteges bulik világában a szerelemre is rátalál. A reggelijüket felszolgáló lány ugyanis az istálló mindkét rivális versenyzőjének szívét rabul ejti. Nemcsak álmai férfija, a sármos, szőke – ám foglalt – Will kerül hozzá egyre közelebb, de Luis, a macsós brazil sztárpilóta sem közömbös iránta. Bár érzései mást és mást sugallnak, Daisy kénytelen két jóképű pasival is flörtölni…

Ez a könyv teljesen padlóra küldött. Komolyan, mindenre számítottam, csak egy ilyen történetre nem. Olvastam értékeléseket, és való igaz, voltak a könyvben bugyuta részek (később kifejtem mire gondolok) de én ennek ellenére imádtam, a felétől végig bőgtem a könyvet.

Fogalmam sincs hogy bukkantam rá erre a kincsre, de amikor megtudtam, hogy egy Forma 1-es szezon köré épül, eldobtam mindent, és elkezdtem olvasni. Nálam a száguldó cirkusz szent, akkor nincs semmilyen program, vagy ha véletlenül mégis, akkor csak a futam előtt vagy után, ilyenkor nem jönnek vendégek (ha esetleg mégis, akkor ők szépen leülnek, és megvárják a végét 🙂 ) Szóval komolyan veszem 🙂

A könyv fülszövegét el sem olvastam, jóformán csak azt tudtam róla, hogy az első nagydíjtól az év utolsó nagydíjáig tart a történet 🙂

Elkezdtem egyik este, éjfél után nagy duzzogva elmentem aludni, viszont másnap befejeztem. Utána csak ültem, és törölgettem a könnyeimet.

Nem fogok sok mindent elmesélni a történetből, mert kb a 3.  mondat után már minden spoiler lenne.

A történet egyik főszereplője Daisy, aki az egyik csapat étkeztetéséért felelős. Már a könyv elején sejtjük, hogy vannak titkai, amiket nagyon nem szeretne megosztani másokkal, viszont szépen lassan megismerkedünk nem csak vele, hanem a családjával, és az eddigi életével is. A csapat két versenyzője Will, és Luis, akik éppen egymás ellentétei, már ha a temperamentumukat nézzük. Will már mondhatni rutinos versenyzőnek számít, viszont Luis a csapat újonca.

Két pasi, egy csaj, szóval adott egy szerelmi háromszög, innen viszont már bonyolódik a történet.  Innentől viszont nem nagyon fogom elmesélni mi is történik velük, mert azzal olyan információkat árulnék el, aminek nagyon nem örülne az, aki el szeretné olvasni a könyvet.

Korábban említettem, hogy a könyvben voltak finoman szólva is megkérdőjelezhető részek 🙂 Az egyik, ami nagyon szemet szúrt, hogy a hoszteszeken keresztül, a szerelőkön át, a pilótákig (na jó, Willt kivéve) minden edzés után, az időmérő és a futam előtti este elmentek inni. És itt ne úgy értsük, hogy beültek egy pohár koktélra valahova, hanem teljesen eláznak. Másnap a pályán és a garzsázsban ennek ellenére természetesen mindenki maximális teljesítményt nyújt. Ahha, persze 😀 Mert ez így megy 😀
Közel 20 éve (kisebb megszakításokkal) nézem a Forma 1-et, és az ilyen részeknél nagy szemekkel rácsodálkoztam arra amit olvasok, hogy ‘mi van’?

Az tetszett, hogy nincs tele szakmai kifejezésekkel a könyv, így aki nem jártas a királykategória világában, ő is teljesen nyomon tudja követni a történetet. Ha mégis előfordulnak „szakszavak”, mert azért vannak helyzetek, amikor nem lehet kikerülni, akkor egyből el is van magyarázva, hogy pl. mi az a boxutca, mi az FIA, mi az időmérő. Nekem ezt olvasni nem enyhén volt mulatságos, de mint említettem, ez közel 20 éve a hétvégéim része a Forma 1 🙂

A könyvben 3 féle embertípus  tűnik fel. Van aki szegénységben él, mint pl Daisy nagymamája, akit egyből a szívembe zártam 🙂 Egy romos kis házikóban él Olaszországban, de bármit odaadna az unokájáért. Vannak a luxusban élő gazdagok, akit elvakított a pénz, és azt hiszi, hogy ezzel ő a világ ura, mindenki előtte hever, és minden szavával, minden pillantásával megalázza a többi embert. Mint pl Simon (a csapatfőnök) felesége. Valamint van a gazdagoknak az az ága, akinek van ugyan pénze, viszont nem lebeg tőle a föld felett, és önzetlenül segíti a népes családját, mint pl. Luis.

Daisyvel kapcsolatban vegyes érzéseim támadtak.Tetszett, hogy ellent mond az apjának, és a saját lábán szeretne megállni, mindenféle segítség nélkül. Viszont volt, hogy úgy viselkedett, mint egy hisztis tini, nem mint egy 26 éves felnőtt nő.

Luis családját imádtam. Kedvesek, barátságosak, sok testvér, nagynénik, nagybácsik. 🙂 Szöges ellentétben Will családjával.
Luis nálam mindent vitt. Jóképű, amivel tisztában is van, nagy kanállal habzsolja az életet, humoros, és forrófejű.  Az egyik kedvenc karakterem a könyvben.

Még oldalakon keresztül tudnék áradozni erről a könyvről, de félek, hogy olyat írnék, ami elrontja az olvasási élményt, ezért abba is hagyom. 🙂 Az biztos, hogy ez újraolvasós lesz, hiányzott már egy ilyen történet nagyon 🙂

Zárásképpen félig meddig Daisyt idézve, egyszer élünk, ragadjatok meg minden lehetőséget, ki tudja, hova sodor az élet 🙂

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.

Mint ahogy azt már korábban kifejtettem, tündérekről, és angyalokról szóló könyvek jöhetnek minden mennyiségben, szóval már nagyon vártam, hogy a Razielt végre elkezdjem. Amint a kezeim közé kaparintottam, 2 éjszaka alatt ki is végeztem 🙂 Imádtam az első mondattól az utolsóig annak ellenére is, hogy szöges ellentéte az eddigi angyalos történeteknek, amiket olvastam. A fülszöveget el sem olvastam előtte, csak rávetettem magam a könyve 😀

Raziel a Tudás angyala, akit egy vita miatt megfosztottak a szárnyaitól, és a Földre száműzik, hogy halandóként éljen egy elhunyt nő testében. Egy szikla alján tér magához, egy halandó lány, Kendra siet a segítségére, aki nemcsak megmenti az életét, hanem be is fogadja magához, segít neki munkát keresni. Kicsit döcögősen indul az emberi élete, de Kendra segítségével sikerül belerázódnia.

Aztán egyik nap a munkából hazaérkezik Kendra, de nincs egyedül. Danny, az unokabátyja csatlakozik hozzá. Legalábbis ő azt hiszi, hogy az unokabátyja látogatta meg. Raziel nagyon gyorsan rájön, hogy valami nem stimmel, és nem is tévedett. Danny teste ugyanis Beladert rejti, aki történetesen démon, és egy küldetése van. Igen ám, de nem egyedül. Raziellel együtt meg kell találniuk a Tudás könyvét.

Egy halandó női testbe száműzött angyal, és egy halandó férfi testbe költözött démon. Hát mit mondjak, ilyen páros eszembe sem jutott volna 🙂 Természetesen az egész történetet végigkíséri a kettejük cívódása, vitája, azonban fel-felvillan az a bizonyos szikra 🙂

A Tudás könyvének keresése természetesen nem megy olyan könnyen és gyorsan, mint ahogy azt tervezték. Volt itt minden, összetűzés a rendőrökkel, életmentés a hegyekben, menekülés Raziel (pontosabban a lánynak, akinek a testében él) múltja elől, kórházban, illetve börtönben ébredés. Unatkozni nem fogunk egy percig sem, az biztos. A humorról természetesen Raziel és Belader végig gondoskodik.

Természetesen nem maradunk rejtély nélkül. Ott van pl. Raziel emlékezetkiesése az elmúlt 200 évről, vagy ki és miért vitte el a Tudás könyvét, kinek a testét kapta meg Raziel, és még sorolhatnám.

Belader abszolút kedvenc lett, viszont Raziel tipikus női hisztije héha kicsit sok volt. Kendrát nagyon bírtam, tökös csaj, akivel nem bánt kegyesen az élet, de mindig talpra állt, soha nem adta fel. Uriel, hát ő Uriel 😀 Volt, hogy röhögtem rajta, volt, hogy agyon csaptam volna.

Viszont van egy kérdésem. Mégis mi a fene volt ennek a könyvnek a vége?? Mikor jön a folytatás? Lesz egyáltalán? Én nem is tudtam, hogy ez sorozat, viszont nagyon remélem (mit remélem, ajánlom 😀 ) hogy legyen folytatása 😀

(fülszöveg és borító: www.moly.hu)

„Michael ​egyszerűen nem értette. Jessie-nek megvolt az otthona, ahol szerető család várta. Megkapott mindent, amire csak vágyott: jó iskolákba járhatott volna, mesés élet állt előtte. Tizennégy éves korától mégis annak szentelte magát, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjen, a mocsokban dagonyázzon, s közben nem mellesleg összetörje az anyja szívét. Apjával ellentétben Josephine még mindig hitt a mesés fordulatban, hogy a lánya egyszercsak hátat fordít mindennek. Michael nem ringatta magát ilyen illúziókba. A lány lett az Akhilleusz-sarka, az egyetlen igazán gyenge pontja. Szabadosságáról az egész világ tudott, s csakis az ő pozíciója tartotta vissza az embereket attól, hogy nyíltan a szájukra vegyék. 
Bármit próbált, Jessie mindent meghiúsított. A lánya maradt, akit lehetőség szerint megvédett, ám a legsötétebb pillanatokban, amikor újabb ámokfutásról értesült – vagy a rendőrök felhívták azzal, hogy megint be kellett varrniuk –, titokban a halálát kívánta, miközben gyűlölte magát ezért.”

Michael Flynn, az Arcok nevű bűnszervezet mindenre elszánt vezére nem véletlenül került a csúcsra; már egészen fiatalon, a félelmetes Patrick Costello beosztottjaként is számtalanszor bizonyította rátermettségét és kegyetlenségét, lojalitása pedig el is nyerte méltó jutalmát, amikor magától értetődő módon ő lépett a cég élére hajdani főnöke után. Ahogy telnek az évek, Michael pozíciója egyre inkább megingathatatlannak látszik, és lassan már ő maga is elhiszi: érinthetetlen a legtöbb közönséges halandó számára. Mindent és mindenkit a markában tart, és bármikor megszerzi, amit akar. Egyetlen épeszű ember sem húzna ujjat Michael Flynnel. Egészen mostanáig…

Martina Cole-t világszerte a krimi koronázatlan királynőjének tartják. Műveiből összesen több mint tizenegy millió példány fogyott világszerte, népszerűsége több mint huszonöt év után is töretlen. Huszadik megjelent regénye, a Bosszú sem okoz csalódást – egyszerre sokkoló, fordulatos és a végletekig nyomasztó, egyszóval hamisítatlan Martina Cole-krimi.

Nem ez az első könyvem az írónőtől, és valószínűleg nem is az utolsó. Az ő történetei vagy nagyon jók, vagy borzalmasak.

Na talán ez az első olyan könyv, hogy jó volt, izgalmas volt, olvastatta magát, de mégsem sorolom a nagyon jó kategóriába. A könyv vége felé jártam már tegnap este, de már akkor azon gondolkodtam, hogy mit írhatnék erről a történetről, mert gyakorlatilag a könyveinek a többsége ugyan arról szól. Az alvilág urairól, akik törvénytelenül szerzik a milliókat, a családról, ahol tuti van egy fekete bárány, gátlástalan nőkről, a drogokról, korrupt rendőrökről, és a gyilkolásról, ha valaki éppen keresztbe tesz valamelyik Arcnak. Ezzel el is mondtam miről szól a könyv.  

Az első pár oldalt elolvasva, és az első pár fejezet után már gyanítani lehetett a végét. Nem is voltam messze az igazságtól, pont az történt, amire számítottam. Emiatt is tettem le úgy a könyvet miután elolvastam, hogy lehet pihentetem egy kicsit az írónő könyveit, mert már nem tud újat mutatni. Talán egy év múlva újra adok neki egy esélyt.

A történet főszereplője Michael, akit az anyja egyedül nevel, és akit még fiatalkorában karol fel az alvilág egyik legnagyobb, és leghírhedtebb gengsztere. A könyv több blokkra van osztva, így gyakorlatilag Michael egész életét nyomon tudjuk követni. Megnősül, a feleségét isteníti, ő a legfontosabb az életében, tehát itt adott egy harmónikusnak tűnő családi idill, viszont a munkában gátlástalan gengszterré válik. Ha kereszbe tesz neki valaki, annak garantáltan az volt az élete utolsó baklövése. Adott a felesége, akinek csak a férje számít, ezért támogatja bármiben, és jó feleséghez illően nem kérdez.

Természetesen ebből a történetből sem hiányozhat a család fekete báránya, aki történetesen Michael egy szem lánya. Az apja munkájának, és az anyja mentális betegségének következtében ő is hírhedté válik, de nem a jó magaviseletéről. Itt most lehet elmélkedni, hogy mi vezetett odáig, hogy az alvilág urának egy szem pici kislányának bájait élvezte aki csak akarta. Talán az anyja viselkedése, akinek csak saját magára, a ruhájára, a frizurájára, a sminkjére, és a férjére volt gondja, vagy az az este volt a mérföldkő, amikor mondhatni testközelből látta mire képes az apja? Vagy hogy utána úgy érezte, hogy egy merő hazugság az élete? Esetleg, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáit? Én úgy gondolom, hogy mindez egyszerre. Tizenévesen ennyi mindennel nem tudott megbírkózni egyedül, ezért inkább a bulizást, az éjszakai életet, és partnerei társaságát élvezte. Így nem kellett szembenéznie a való világgal. Azon már meg sem lepődtem, hogy 15 évesen terhes lett.

Mivel az első pár oldal után nem hagyott túl sok kétséget afelől az írónő, hogy mi lesz a családdal, így nem lepődtem meg azon sem, amikor valaki Michael gyenge pontját, a lányát használva mutatja meg a leghírhedtebb gengszternek, hogy milyen amikor a szerettei élete forog kockán.

Összegezve jó volt, olvastatta magát a könyv, de végig hiányérzetem volt. Hiányzott egy kis plusz.

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. 
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete. 

A szerelemért még a halált is kicselezte. 
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Én komolyan nem hiszem el, hogy az írónő (meg egyáltalán bárki!) hogy képes így befejezni egy könyvet, mint ahogy ezt befejezte??!!! Ez amúgy teljesen legális?? 😀 Én meg rághatom a kefét, amíg kijön a következő része!

Az első könyv „kivégzése” után olvastam más könyvmolyok értékelését is, és nem értettem miért ez az őrült rajongás Rhys iránt. Na most már tudom 😀 Péntek este fél 11-11 körül végeztem a könyvvel, és még szerencse, hogy akkor már minden zárva volt, mert szerintem elrohantam volna magamra tetováltatni a nevét, mondjuk egy szivecske koszorúba 😀 (nem, nem vagyok tini, és őrült sem -bár jelen esteben a férjem lehet másképp nyilatkozna – 😀 )

Tamlint viszont úúúúúúgy megutáltam!! De most komolyan! A könyv végén már szabályosan rosszul voltam tőle!

No de hogy konkrétumokat is mondjak.  🙂 Az értékelés lehet spoileres lesz, szóval csak saját felelősségre olvasd el 🙂

A Tüskék és rózsák udvarában Rhys megmentette Feyre életét, de ennek ára volt. Feyre élhet, ha minden hónapban egy hetet Rhysand társaságában tölt. Szentül meg voltam győződve benne, hogy a könyvben megy majd a huzavona, és Feyre labdaként pattog majd a két udvar között, és a két pasi vadállatként megy egymásnak minden hónapban.

Na ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A történet Amarantha halála után játszódik, amikor a testileg és lelkileg megtört tündérek próbálják feldolgozni a történteket, és újraépíteni a városukat.
Feyre rémálmokkal küzd, Tamlin pedig túlzásba viszi az aggódást miatta. Még a széltől is óvni próbálja, ezzel viszont még mélyebbre süllyeszti a depressziójában. Már itt, – a történet elején – nem igazán tetszett Tamlin viselkedése, de ott lett végleg elegem belőle, amikor bezárta Feyre-t a házba, mint egy foglyot. És úgy igazából itt jön be a képbe Rhys, és az Éjszaka udvara.

Az első részhez képest óriási a fordulat a szereplők viselkedésében. Olvasás közben csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi történik? Fantasztikusan mutatja be azt az utat, amin Feyre keresztül megy, és hogyan láball ki a legmélyebb depresszióból, és hogy lesz belőle igazi harcos. Az első részben feldobja a labdát az írónő, és a második részben kőkeményen le is csapja.

Nem, nem mondom el, hogy mire gondolok 🙂 Bocsi! 🙂 És magáról a történetről sem fogok többet mesélni, mert spoiler nélkül nem is igazán tudnék.

Ami biztos, hogy nekem nagyon tetszett magának a történetnek a felépítése, Feyre és Rhys érzéseinek bemutatása, és igen, valóban odáig voltam Rhys-ért, és csalódtam Tamlinban, de most, pár nappal a könyv elolvasása után olyan érzésem van, mintha nem is én döntöttem volna ezek mellett az érzések mellett, hanem az írónő döntötte volna el, hogy akkor most ki mellé „álljunk”, kit kell csodálnunk, és kiben kell csalódnunk. Mindemellett imádtam olvasni a két főúrra vonatkozó ellentéteket. Amíg Tamlin az udvarra sem engedi ki a szíve választottját, addig Rhys csatába viszi. Az egyik tanítja használni a képességeit, a másik elrejtené a világ elől. Zseniális! És ami a legjobb, hogy nincs túlerőltetve. Nincs az az érzése az embernek, hogy most olvastam egy negatívat az egyikről, akkor kell egy pozitív a másikról. Oldalról oldalra van felépítve, nem a könyv elején van az arcunkba tolva, hogy „nesze, ez lesz a könyvben”.

Ritka, amikor végére érek egy könyvnek, és a felsorakoztatott szereplőket egytől egyik megkedveltem. Már ma beköltöznék az Éjszaka udvarába, de komolyan 🙂 csak legyen ott a belső kör összes tagja. 🙂

Feyre nővéreiben kellemeset csalódtam, és nagyon kíváncsi vagyok mi lesz velük. Itt mondjuk külön kiemelném Nesta és Cassian cívódását 🙂 Aww, szurkolok nekik 🙂

Ahogy olvastam a történetet, oldalról oldalra lelkiismeret furdalásom volt, amiért mostanában elhanyagoltam a hasonló fantasy történeteket. Régebben szinte mást sem olvastam, csak tündérekről, bukott angyalokról, vámpírokról, démonokról, boszorkányokról szóló könyveket, viszont az utóbbi időben valamiért hanyagoltam őket. De hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Viszont piszkosul hiányoznak az ilyen történetek, mint amilyen a Köd és harag udvara volt. Amikor betoppan Rhysand, te meg azt is elfelejted, hogy hol vagy, ki vagy, csak a nyálad csorgatod, mert megjelenik a lelki szemeid előtt Ő 🙂

Hogy ajánlom-e a könyvet? Naná!! 🙂 Ha szereted a romantikát, vágysz egy kis izgalomra, és hiszel a tündérmesékben, akkor ez a Te történeted 🙂
Az biztos, hogy fájó szívvel fogom visszaadni a könyvet a tulajdonosának. Már most úgy érzem, hogy egy darabot téptek volna ki belőlem.

(fülszöveg és borítókép: www.moly.hu)