Az összetört szívű, ám kalandvágyó, huszonhat éves Daisy egy napon maga mögött hagyja Amerikát, és egy Forma-1-es csapathoz szegődik, hogy hoszteszként velük tartson kontinensről kontinensre. A száguldó cirkusz nyüzsgésében, az utazások, a lenyűgöző helyszínek, az izgalmas versenyek és fergeteges bulik világában a szerelemre is rátalál. A reggelijüket felszolgáló lány ugyanis az istálló mindkét rivális versenyzőjének szívét rabul ejti. Nemcsak álmai férfija, a sármos, szőke – ám foglalt – Will kerül hozzá egyre közelebb, de Luis, a macsós brazil sztárpilóta sem közömbös iránta. Bár érzései mást és mást sugallnak, Daisy kénytelen két jóképű pasival is flörtölni…
Ez a könyv teljesen padlóra küldött. Komolyan, mindenre számítottam, csak egy ilyen történetre nem. Olvastam értékeléseket, és való igaz, voltak a könyvben bugyuta részek (később kifejtem mire gondolok) de én ennek ellenére imádtam, a felétől végig bőgtem a könyvet.
Fogalmam sincs hogy bukkantam rá erre a kincsre, de amikor megtudtam, hogy egy Forma 1-es szezon köré épül, eldobtam mindent, és elkezdtem olvasni. Nálam a száguldó cirkusz szent, akkor nincs semmilyen program, vagy ha véletlenül mégis, akkor csak a futam előtt vagy után, ilyenkor nem jönnek vendégek (ha esetleg mégis, akkor ők szépen leülnek, és megvárják a végét 🙂 ) Szóval komolyan veszem 🙂
A könyv fülszövegét el sem olvastam, jóformán csak azt tudtam róla, hogy az első nagydíjtól az év utolsó nagydíjáig tart a történet 🙂
Elkezdtem egyik este, éjfél után nagy duzzogva elmentem aludni, viszont másnap befejeztem. Utána csak ültem, és törölgettem a könnyeimet.
Nem fogok sok mindent elmesélni a történetből, mert kb a 3. mondat után már minden spoiler lenne.
A történet egyik főszereplője Daisy, aki az egyik csapat étkeztetéséért felelős. Már a könyv elején sejtjük, hogy vannak titkai, amiket nagyon nem szeretne megosztani másokkal, viszont szépen lassan megismerkedünk nem csak vele, hanem a családjával, és az eddigi életével is. A csapat két versenyzője Will, és Luis, akik éppen egymás ellentétei, már ha a temperamentumukat nézzük. Will már mondhatni rutinos versenyzőnek számít, viszont Luis a csapat újonca.
Két pasi, egy csaj, szóval adott egy szerelmi háromszög, innen viszont már bonyolódik a történet. Innentől viszont nem nagyon fogom elmesélni mi is történik velük, mert azzal olyan információkat árulnék el, aminek nagyon nem örülne az, aki el szeretné olvasni a könyvet.
Korábban említettem, hogy a könyvben voltak finoman szólva is megkérdőjelezhető részek 🙂 Az egyik, ami nagyon szemet szúrt, hogy a hoszteszeken keresztül, a szerelőkön át, a pilótákig (na jó, Willt kivéve) minden edzés után, az időmérő és a futam előtti este elmentek inni. És itt ne úgy értsük, hogy beültek egy pohár koktélra valahova, hanem teljesen eláznak. Másnap a pályán és a garzsázsban ennek ellenére természetesen mindenki maximális teljesítményt nyújt. Ahha, persze 😀 Mert ez így megy 😀
Közel 20 éve (kisebb megszakításokkal) nézem a Forma 1-et, és az ilyen részeknél nagy szemekkel rácsodálkoztam arra amit olvasok, hogy ‘mi van’?
Az tetszett, hogy nincs tele szakmai kifejezésekkel a könyv, így aki nem jártas a királykategória világában, ő is teljesen nyomon tudja követni a történetet. Ha mégis előfordulnak „szakszavak”, mert azért vannak helyzetek, amikor nem lehet kikerülni, akkor egyből el is van magyarázva, hogy pl. mi az a boxutca, mi az FIA, mi az időmérő. Nekem ezt olvasni nem enyhén volt mulatságos, de mint említettem, ez közel 20 éve a hétvégéim része a Forma 1 🙂
A könyvben 3 féle embertípus tűnik fel. Van aki szegénységben él, mint pl Daisy nagymamája, akit egyből a szívembe zártam 🙂 Egy romos kis házikóban él Olaszországban, de bármit odaadna az unokájáért. Vannak a luxusban élő gazdagok, akit elvakított a pénz, és azt hiszi, hogy ezzel ő a világ ura, mindenki előtte hever, és minden szavával, minden pillantásával megalázza a többi embert. Mint pl Simon (a csapatfőnök) felesége. Valamint van a gazdagoknak az az ága, akinek van ugyan pénze, viszont nem lebeg tőle a föld felett, és önzetlenül segíti a népes családját, mint pl. Luis.
Daisyvel kapcsolatban vegyes érzéseim támadtak.Tetszett, hogy ellent mond az apjának, és a saját lábán szeretne megállni, mindenféle segítség nélkül. Viszont volt, hogy úgy viselkedett, mint egy hisztis tini, nem mint egy 26 éves felnőtt nő.
Luis családját imádtam. Kedvesek, barátságosak, sok testvér, nagynénik, nagybácsik. 🙂 Szöges ellentétben Will családjával.
Luis nálam mindent vitt. Jóképű, amivel tisztában is van, nagy kanállal habzsolja az életet, humoros, és forrófejű. Az egyik kedvenc karakterem a könyvben.
Még oldalakon keresztül tudnék áradozni erről a könyvről, de félek, hogy olyat írnék, ami elrontja az olvasási élményt, ezért abba is hagyom. 🙂 Az biztos, hogy ez újraolvasós lesz, hiányzott már egy ilyen történet nagyon 🙂
Zárásképpen félig meddig Daisyt idézve, egyszer élünk, ragadjatok meg minden lehetőséget, ki tudja, hova sodor az élet 🙂
(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)