Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Hogy én milyen régóta el akarom olvasni ezt a könyvet. És milyen bolond vagyok, hogy eddig halogattam! Még év elején tettem egy olyan fogadalmat, hogy idén elolvasom az összes Colleen Hoover könyvet, mert a Szívcsapás sorozat nagyon a szívemhez nőtt. A statisztikám elég pocsék, ugyanis csak a Vallomást olvastam idén, na meg most a Velünk véget ér könyvét.
Annyira, de annyira szeretem az írónő stílusát! Neház spoiler nélkül beszélni erről a könyvről, ezért ezt a bejegyzést rövidre is fogom.
A történet Bostonban játszódik, és a főszereplője Lily, aki éppen egy tetőn gondolja át a nap eseményeit, amikor a semmiből felbukkan Ryle, a szexi idegsebész, aki nem kerülgeti a forró kását, a ‘kendőzetlen igazságnak’ köszönhetően egész hamar Lily tudtára adja, hogy nem akar kapcsolatot, neki a munka az első, de Lilyvel egy egyéjszakás kalandot bármikor bevállal. Na én már itt pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy mi lesz ebből. Már a könyv eleje ezzel a párbeszéddel annyira más, mint az eddig megszokottak.
Lilyről megtudjuk, hogy nem híve az egyéjszakás kalandoknak, imádja a növényeket, a virágokat, utálja az apját, akinek a temetésén egy pozitív tulajdonságot sem tudott mondani, vannak álmai, amiket szeretne megvalósítani.
Már az elején felmerül a kérdés, hogy miért utálja Lily ennyire az apját? Nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, Lily látszatra egy tökéletes családban nőtt fel, azonban az ajtók mögött folyamatosan szem és fültanúja volt, hogy az apja bántalmazza az anyját.
Mint minden tizenéves, Lily is szeretné valakivel megosztani az érzéseit, kibeszélni magából ami bántja, vagy dühíti, azonban nem ejthetett foltot az apja, és a család hírnevét. Naplót írni már cuki, ezért Ellen DeGenersnek címezve levelekben ismerjük meg a mindennapjait.
Ezekeben a levelekben bukkan fel Atlas, egy 18 éves hajléktalan srác, akin Lily igyekszik segíteni, ahogy tud.Ez a barátság idővel szerelemmé alakul.
Mint említettem, a felnőtt Lily Bostonban él, és igaz ugyan, hogy elvégzett egy egyetemet, de nem az az életcélja, hogy egy irodában üljön egész nap. Az egész örökségét befekteti egy saját üzletbe. Tetszett, hogy mindent egy lapra tesz fel. Vagy összejön, vagy nem. B terv nincs, tehát sikerülnie kell. Nem keresett kifogásokat, nem sorakoztatta egymás után az ellenérveket, hanem egyszerűen belevágott. (Megjegyzem ezt a hozzáállást lehet követni, a ‘na majd egyszer’-ből, a kifogás keresésből, a halogatásből soha nem lesz semmi . Tapasztalat! Én is mindent egy lapra tettem fel, mert egyszer élünk).
Sokszor olvastam, hogy százas zsepi alap ennél a könyvnél, de ahogy alakult Lily és Ryle kapcsolata a a történet elején, és ahogy egyre jobban megismerjük pl. Allysat, nem értettem, hogy miért ez a nagy zsepi mánia, vagy lehet, hogy én lettem egy érzéketlen cementeszsák? De ahogy haladunk a történettel, és egyre jobban bontakozik ki a szerelmi szál, úgy érzed egyre jobban a gombócot a torkodban.
Ez a könyv nem egy szokványos szerelmi történet. Egy elég kemény témát boncolgat, mégpedig a családon belüli erőszakot. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert soha nem volt még csak hasonló sem a mi családunkban. A testi bántalmazást, és az érzelmi terrort még csak hírből sem ismertük. Most felnőttként, a jelenlegi életemről is elmondhatom, hogy a családom szuper, a férjem egyszerűen fantasztikus, soha még csak meg sem fordulna a fejében, hogy testileg, vagy lelkileg bántalmazzon.
Mint már említettem, Lily egy olyan családban nőtt fel, ahol az apja bántalmazta az anyját, és mindezt Lily testközelből átélte. Felmerül a kérdés, hogy mindezt az anyja miért hagyta? Miért fajulhat el idáig egy házasság, hogy fordulhat ki ennyire magából egy családnak az élete? Mi mit tennénk az ő helyében? Ezt csak az tudja megválaszolni, aki szintén átélt már hasonlót.
Mindezek ellenére Lily önálló felnőtt nő lett, aki szeretni való, tökéletes barátnő, tökéletes üzletasszony.
Van a könyvben egy rész, ami nagyon megfogott. Nem, nem az ússz és evezz. Na jó, az is, de nem ezt akartam első sorban kiemelni. 🙂
„… Ezt teheti tizenöt perc perc egy emberrel. Tönkreteheti. Vagy megválthatja.”
Erről az idézetről egy dalszöveg részlet jutott eszembe, ami szerintem tökéletesen illik a könyv mondanivalójához:
„…Tizenöt perc nagyon hosszú idő,
Szerelmek múlnak el, változhat a jövő.”
Ha van kedvetek, időtök, hallgassátok meg. (Ossian: 15 perc).
A könyv elején Ryle azt mondta, hogy rossz ember nincs, csak egyszerű ember, aki néha rossz dolgokat tesz. (Na de nagyon nem mindegy milyen mértékű az a rossz dolog).
Olvassátok el a könyv végén A szerző utószavát is! Tudom, hogy azt sokan ki szokták hagyni, de most ne tegyétek!
Még mindig a könyv hatása alatt vagyok, nem igazán sikerült egy igazán kerek bejegyzést összehoznom, de azért remélem sikerült átadnom a lényeget, hogy milyen fantasztikus, mágrázó, és szívet tépő is ez a könyv.
Olvassátok el!
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)