Dani Atkins: A legfényesebb csillag az égen

covers_676684.jpgSzerző: Dani Atkins
Cím: A legfényesebb csillag az égen
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 432
 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Magával ​ragadó történet.” – Heidi Swain, bestsellerszerző

Ahol egy történet véget ér, ott egy másik elkezdődik
Lisa csillagászként fürkészte az eget, és amikor fürkésző pillantása Alexre esett, meglátta, hogy a zord külső mögött egy szeretetre méltó férfi rejtőzik.
Alex, Lisa és a fiuk, Connor boldog kis univerzumot hoztak létre hármasban. De Lisa tragikus hirtelenséggel elhunyt egy vonatbalesetben, és a világuk atomjaira hullott. A férfit maga alá temeti a gyász, és súlyos teherként nehezedik a vállára, hogy egyedül kell felnevelnie hatéves fiát. Hogy boldogulnak kettesben Connorral anélkül, hogy Lisa fényt hozna az életükbe?
Ekkor megjelenik négy idegen. Két férfi és két nő, akik ugyan sosem találkoztak Lisával, de akiknek Lisa halála mégis gyökeresen megváltoztatta az életét. Alex megismeri a történetüket, és rádöbben, hogy talán az élet mégsem olyan könyörtelen és értelmetlen, amilyennek gondolta. És talán a jövő mégiscsak meg van írva a csillagokban…
A díjnyertes romantikus regényeiről híres Dani Atkins egy szívfacsaró szerelmi történettel érkezik a magyar olvasókhoz. Regényének középpontjában egy megözvegyült férfi áll, akinek meg kell küzdenie a kérdéssel: vajon mindent másképp csinált volna, ha tudja, hogy a felesége nemsokára már nem lesz mellette?

 

„Én is szeretlek apu. -… – A csillagokat is lehoznám neked.” 

Sok évvel ezelőtt olvastam egy könyvet Dani Atkinstől, de az olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig emlékszem rá. Ezért különösen örülök, hogy az Álomgyár Kiadó lehetőséget biztosított arra, hogy az egyik legújabb kötetét is elolvassam a szerzőnek. Ezt ezúton is köszönöm.

A történet röviden:

Alex, Lisa, és a kisfiúk, Connor gondtalanul élnek addig a szörnyű napig, amíg Lisa egy végzetes vonatbalesetben életét veszti. Alex teljesen magába roskad, nem tudja, hogyan fogja egyedül felnevelni Connort. A kisfiú zárkózott lesz, falat emel maga köré, amin még az apja sem tud áthatolni.

Azonban négy, teljesen más életkorú, életstílusú, és személyiségű idegen toppan be az életükbe, akik bár teljesen különbözőek, egy valami, pontosabban egy valaki mégis összeköti őket. Általuk Alex megszállottan próbál visszatalálni a feleségéhez, azonban be kell látnia, hogy ha normális életet akar biztosítani a kisfiának, akkor el kell engednie a feleségét. Ez azonban koránt sem olyan egyszerű egy összetört szívű apának.

Gondolataim:

Ez a kötet engem romokba döntött. Anyaként és feleségként is. Az utolsó 40 oldalt 2 napig olvastam, mert néhány mondat után zokogtam, képtelen voltak folytatni a történetet. Nagyon megrázó, mégis gyönyörű. Benne van minden fájdalom, kétségbeesés, szeretet, és minden remény, amit egy feleségét elvesztő férj, és az édesanyját elvesztő gyermek átél.

A történetet két nézőpontból ismerjük meg. Alex szemszögéből, és Molly szemszögéből, aki pedagógusként dolgozik, ért a kisgyermekek nyelvén. Egyikük mérhetetlen fájdalma, a másiknak az életet jelenti. Eddig soha nem találkoztak egymással, mégis összeköti őket valaki. Mégpedig Lisa. Lisa, aki a halálával megmenti nemcsak Molly, hanem még 3 másik ember életét, visszaadja a reményt egy hosszú, boldog életre.

Dani Atkins úgy veti papírra az érzelmeket, ahogy azt kevesen tudják. A történetei az olvasó lelkéig, szívéig hatolnak, összetöri, majd szépen lassan újraépíti. Emiatt olvasmányosak, és nagyon szerethetőek a könyvei. Ebben a kötetben is ott volt az a plusz, ami fellobbantotta a remény szikráját, hogy bár mély a fájdalom, de egyszer egy napon majd képes lesz mindenki feldolgozni, és tovább élni az életet a szeretett személy emlékeivel, az együtt átélt boldog pillanatokkal.

Biztos vagyok benne, hogy sokáig velem marad ez a történet, és hetekkel, hónapokkal, sőt évekkel később is emlékezni fogok rá. Azokra a gondolatokra, amelyek megfogalmazódtak bennem, és azokra az érzésekre, amelyeket olvasás közben átéltem. Gyönyörűen megírt történet.

Borító:

Gyönyörű. Többek között ezért is figyeltem fel a könyvre. A színek, az éles kontraszt vonzza a tekintetet. Most, ahogy a könyv végére értem, amikor ránézek, görcsben van a gyomrom, érzem a fájdalmat is. Nagyon illik a történethez.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Csendes Nóra: Zápor utca

 

covers_414405.jpg

Szerző: Csendes Nóra
Cím: Zápor utca
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016.
Műfaj: romantikus, ifjúsági
Oldalak száma: 382

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kockáztatnál ​a szerelemért?
Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.
Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.
Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.
Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?

Kövesd a szíved!

 

„Különben nem érdekel mit csinálsz az életeddel. Csak arra az egyre kérlek, hogy vigyázz a virágaimra.”

Ez a könyv már nagyon régen felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy elolvashattam. Amikor a facebook-on kitettem a képet, hogy éppen ezt a kötetet olvasom, érkezett egy komment, ami így szólt: Ez a könyv tökéletes. Ennek a mondatnak minden szavával egyet értek.

A történet röviden:

A cselekmény két szálon fut. Valamikor az ötvenes években, és napjainkban. Két teljesen különböző élet, mégis van, ami közös bennük. Az eseményeket párhuzamosan követjük nyomon, így betekintésünk van abba, hogy néhány évtized alatt mennyit változott a világ.

Nyomon követünk egy tiltott szerelmet abban az időben, amikor még a szülők szava szent volt, amikor egy hajadon lány nem sétálgathatott kedvére egy agglegénnyel, mert szájára veszi a falu, és szégyent hoz a családra. Amikor rettegésben élsz, mert az éjszaka közepén bármikor rád törhetik az ajtót, és elhurcolhatnak, vagy éppen minden értékedet elvehetik.

De megismerjük azokat a fiatalokat is, akiknek az érzései egy vidám családi nyaraláson lobbannak lángra, amikor a továbbtanulás, és a karrierépítés teszi ki a gondolataikat, és az esőben lopott csókok, egy kézfogás, vagy egy ölelés nem számít bűnnek. 

Gondolataim:

Ennek a könyvnek lelke van, és a történetnek megvan a varázsa. A jelennek is, és a múltnak is. Tiltott szerelmek, összetört szívek, lopott pillantások, átsírt éjszakák ugyanúgy jellemzik a múltat is, és a jelent is. 

Mind a  két szálon futó cselekményt szívesen olvastam. Nagyon sokszor összeszorult a torkom, és éreztem, hogy a könnyeim utat akarnak törni a külvilág felé. Egészen az utolsó oldal utolsó mondatáig nem engedtem útjukra. De amikor becsuktam a könyvet, akkor már nem tudtam megakadályozni, útjukra bocsájtottam őket.

Bogival annyiban tudtam azonosulni, hogy ő is 18 évesen költözött fel Pestre, hogy tovább tanuljon, és én is. Csak amíg ő egy nagyobb városból, addig én egy picike kis faluból indultam útnak a főváros felé. Pontosan tudom milyen érzés, amikor csak a villamoson annyi ember van, mint nálunk az egész faluban. 😀 Egyedül a panel rengetegben, ahol nem ismersz senkit. Ez nagyon ijesztő.

Viszont őt nem minden szituációban tudtam kedvelni. A legváratlanabb pillanatokban dobott be olyan témákat, hogy pislogni is elfelejtettem. A kapcsolata Gergővel hol idilli, hol viharos, de nekem hiányzott a kompromisszum, és az őszinte kommunikáció. De ezt leszámítva nagyon szerettem olvasni a történetet.

Ahogy olvastam a könyvet, úgy lett egyre világosabb, hogy a múltbéli események kinek a szemszögéből íródnak. Így már más szemmel néztem bizonyos szituációkat, és a magamban megfogalmazódott kérdésekre is választ kaptam.

Minden emberben megvan a vágy, még ha mélyen magába temetve is, hogy előrébb jusson, hogy kitörjön, és valami igazán nagyot tudjon elérni az életben. Ennek van ára, és vannak következményei is. Saját magunknak kell eldönteni, hogy hogyan alakítjuk a sorsunkat, ehhez viszont nem árt kompromisszumot kötni. Mert nemcsak könnyekből áll az élet. Én ezeket a gondolatokat, és érzéseket viszem magammal ebből a történetből.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen könyvhöz meg kell érni, fel kell nőni. Ezért, Kedves Olvasó, mindenképp szánj rá időt, olvasás közben állj meg, gondolkodj el!

Borító:

Egyszerű, letisztult, és gyönyörű. Emiatt is figyeltem fel erre a könyvre sok évvel ezelőtt.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Rácz-Stefán Tibor: Nincs hozzád hasonló

covers_708562.jpgSzerző: Rácz-Stefán Tibor
Cím: Nincs hozzád hasonló
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus, erotikus, LMBTQ
Oldalak száma: 296
 

Mit áldoznál fel a szerelemért?

Egész életemben csak egy dologra vágytam: egy kedves, vicces és helyes srácra, aki meglátja az embert a plusz kilók mögött, és úgy szeret, ahogy vagyok.

Most belépett az életembe ez a srác: Kristófnak hívják. Ő az, akiről mindig is álmodoztam. Órákon át tudok vele beszélgetni, úgy csókol meg, hogy attól megőrülök, és mindig képes mosolyt csalni az arcomra. Mellette keltem életre igazán.

A könyvekben, amiket fordítok, itt jönne el a happy end. Hát, az én életemben a szerelem egy lehetetlen döntéshelyzettel párosul, amiben az egészségem a tét…

Szívszorítóan őszinte történet arról, hogy mi történik, ha a szív harcba száll az ésszel.

Mélyedj el benne!

 

„Az élet a harcról szól, az álmokról, amiket valóra akarunk váltani, a boldogságról, amit elérhetünk, ha teszünk érte.”

 

Nagyon szeretem Rácz-Stefán Tibor könyveit, ezért külön örülök, és nagyon szépen köszönöm, hogy a Könyvmolyképző Kiadó lehetőséget biztosított arra, hogy ezt a kötetet is elolvassam.

A történet röviden:

Csongor túlsúlyos, meleg srác, aki fordítóként dolgozik. Szeret enni, szereti az ételek ízét, azonban az ételek utáni szenvedélye már az egészségét veszélyezteti. Mindennél jobban vágyik a szerelemre, arra, hogy valaki elfogadja őt olyannak amilyen, ne akarja megváltoztatni, és hogy érezze, hogy ő is fontos valakinek. Amikor rátalál a szerelem, a fellegek felett jár, azonban egy valamire nem számít. Hogy választania kell. Vagy az egészsége, vagy a szerelem.

Gondolataim:

Mindamellett, hogy nagyon magával ragadott a történet, és nagyon olvastatta magát, nem lehet csak úgy „ledarálni” egy délután alatt. Időnként nekem is meg kellett állnom, mert olyan mély, és komoly témákat sorakoztatott fel Tibor, hogy le kellett ülnöm gondolkodni.

A családon belüli erőszak, az elhízás, a szülővé válás nehézségei, ezek mind-mind olyan problémák, amelyek bármelyikünkkel előfordulhatnak. Szülőként Rebekával tudok azonosulni, csodálatos dolog az anyaság, de valóban piszok nehéz. Csongort becsülöm, mert bár voltak hullámvölgyek, de akkor is ott volt Rebeka mellett, segítségére volt. (Én sajnos nem vagyok ilyen szerencsés helyzetben, az én „barátaim” egy része egy éve felém sem nézett…)

Nagy volt a kísértés, hogy a könyv végére lapozzak, és megtudjam, hogy döntött Csongor. Az eszére, vagy a szívére hallgat. De nem tettem, olvastam tovább a történetét, és csak remélni mertem, hogy helyesen cselekszik majd.

Úgy érzem, nem csak egy „sima” LMBTQ történetet kap az olvasó ezzel a kötettel, hanem segítséget is a változtatáshoz. Legyen szó bántalmazásról, túlsúlyról, egészségügyi problémákról. Ezek mind komoly témák, amelyekkel igenis kell foglalkozni, kell róla beszélni! Nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert sokkal rosszabb  következményei is lehetnek. De ami a legfontosabb, amit Tibor is kihangsúlyoz a könyvben, hogy soha ne félj segítséget kérni!

Szívem szerint azt mondanám, hogy kivétel nélkül Mindenkinek ajánlom ezt a történetet. Viszont tudom, hogy a benne foglaltak, gondolok itt az LMBTQ szálra, és az erotikus jelenetekre, nem mindenkinek tartozik a kedvenc műfajai közé. Ezért azt mondom, hogy aki elfogadja a fentieket, azoknak szívből ajánlom!

Borító:

Először az origami tűnt fel a borítón. Nem értettem, hogy a tetovált srác, és az origami hogy kerül egy borítóra. De végül értelmet nyert. 🙂 Viszont a borító tetején lévő srác, és az alatta lévő madár nekem nagyon nincs egy szinten. Úgy értem, hogy nagyon éles a kontraszt, az én fotós szememet nagyon bántja. Mintha borulna a kép. Ezt leszámítva értem miért kerültek rá ők ketten a borítóra. Csak én máshogy rendeztem volna el.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!

covers_371867.jpg

Szerző: Róbert Katalin
Cím: Kezdjetek el élni!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2015
Műfaj: romantikus, lélektani
Oldalak száma: 296

 

Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.

Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült.

Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése.

Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét?

És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért?

Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?

Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.

Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?

 

 

 „Ne csinálj olyat amit utálsz. Ahhoz rövid az élet.”

 

Nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a könyvet. Nagyon szeretem Róbert Katalin írásait, így nem volt kérdés, hogy ezt a kötetet válasszam.

Szeretem az olyan történeteket, amelyek valamilyen érzelmet váltanak ki belőlem. Ha összeszorul a szívem, ha elgondolkodom, ha nevetek, ha „szerelembe esem”, vagy ha dühös vagyok. Mert ez azt jelenti, hogy az a könyv nagyon jól van megírva, ad valami pluszt, és nem enged. Ez a történet is ilyen volt. Mérhetetlen dühöt éreztem szinte végig, amíg olvastam.

A történet röviden:

Marci elindítja a lavinát azzal, hogy egyik napról a másikra eltűnik, és csak egy üzenetet hagy maga után. Ne keresse senki, mert a tervét csak egyedül tudja véghezvinni. A felesége, az anyja, a barátai aggódnak, a sötétben tapogatóznak, hogy hová tűnhetett, merre mehetett. A legrosszabbtól tartanak. A bizonytalanság felőrli a szeretteit, de dönteniük kell. Folytatják az életüket úgy, ahogy eddig, vagy változtatnak, és azt az életet élik, amit szeretnének.

Gondolataim:

Szavak nincsenek rá, hogy mennyire dühös vagyok Marcira. Ilyen egoista, munkamániás emberrel én még nem találkoztam az olvasmányaimban. Minden mondata, minden tette arról árulkodik, hogy saját magán, és a karrierjén kívül semmi és senki más nem érdekli. Minden rossz, amit nem ő javasol, és nem tudja elfogadni más döntését, véleményét. Mindenkit irányítani akar maga körül.

A könyv felépítése az eddigi olvasmányaimhoz képest szokatlan. A jelenben és a múltban is játszódik, megismerjük az eseményeket, és a főszereplőinket, megtudjuk mi vezetett el a jelenlegi eseményekhez, a szereplőink döntéseihez. Azonban amivel én még eddig nem találkoztam, hogy a múltban játszódó történetek nem egy adott időben folynak, hanem folyamatosan megyünk egyre vissza, és vissza az időben. Személy szerint nekem ez kifejezetten tetszett. 🙂

Zsófit és Marcit nem tudtam megkedvelni. A stílusuk nagyon messze áll tőlem. Zsófit sem tudtam sajnálni, mert ami vele történt, arra szoktam mondani, hogy azt eszi, amit főzött. Viszont Vencel és Barbi szimpatikus karakterek voltak. Nekik nagyon szorítottam, hogy elérjék azt, amit szeretnének.

Nagyon szeretem Róbert Katalin stílusát, ahogy összefűzi az eseményeket, és egy kerek egész történet áll össze belőle. A szereplőink hétköznapiak, hétköznapi munkával, élettel, és problémákkal. A könyv szövegezése egyszerű, nincs túlbonyolítva, ezért olvastatja magát. Alíg lehet letenni. Az különösen tetszett, hogy minden fejezet más szereplő nevében írja le a történteket, így mindenkinek a szemszögét megismerjük.

Természetes, hogy mindenki szeretné elérni a céljait, küzd az álmaiért, de nem mindegy, hogy milyen áron.

Borító:

A borító miatt figyeltem fel erre a könyvre. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. Mire a történet végére értem, értelmet nyert. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

Lisa Kleypas: Nem múló varázs

covers_398264.jpg

Szerző: Lisa Kleypas
Cím: Nem múló varázs
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 362

A férfinak adta az ártatlanságát…

Lady Aline Marsden neveltetése egyetlen célra irányult: hogy előnyös házasságot kössön saját társadalmi osztályának egy tagjával. Ehelyett önként odaadta az ártatlanságát az apja birtokán szolgáló John McKennának. A szenvedély hevében elkövetett vétkük megbocsáthatatlan volt… Johnt elküldték a birtokról, Aline-nak pedig a londoni társaságból száműzve, vidéken kellett élnie.

…és a férfi a szerelmét vette el.

McKenna időközben meggazdagodott és visszatért… szemtelenül jóképű és igézőbb, mint valaha. Könyörtelen tervvel érkezett: bosszút akar állni a nőn, aki összezúzta a szerelemről szőtt álmait. De a varázslat kettejük közt fényesebb lánggal ég, mint a kezdet kezdetén. McKennának döntenie kell, véghezvigye-e a bosszúját, vagy kockára tegyen mindent első és egyetlen szerelméért.

 

 

„Életem utolsó óráiban téged akarlak látni… a karodban feküdni, amikor utolsót lélegzem.”

Mióta elolvastam az Írónőnek a Friday Harbor sorozatát, azóta azon gondolkodtam, hogy melyik legyen a következő, amit elkezdek. A Nem múló varázs borítója megfogott, arra gondoltam, hogy hasonló tündérmese lesz, mint az előző könyvek, amiket olvastam tőle. Nos, tévedtem, stílusában teljesen más volt számomra, ami annyira meglepett, hogy félre is kellett tennem egy kis időre.

A történet röviden:

Az 1800-as években járunk, ahol egy vagyonos családba született nő feladata, hogy előnyös házasságot kössön. Nem alacsonyodhat le rangon aluli partnerhez. Lady Aline, a Marsden család legidősebb lányát azonban nem érdeklik holmi követelmények. Amikor közelebbi kapcsolatba kerül a birtokon szolgáló McKennával, azzal hosszú évekre megpecsételi a saját, és a fiú sorsát is, akit emiatt el is küldenek, minél messzebb a lánytól.

12 évvel később, amikor egy összejövetel alkalmával immáron vagyonos emberként McKenna visszatér, hajtja a bosszú. Meg akar fizetni azért a sok szenvedésért, amit Aline okozott neki. De arra nem készült fel, hogy milyen borzalmas titkok állnak a korábbi döntés hátterében.

Gondolataim:

Ahogy korábban említettem, annyira az előző, általam elolvasott sorozathoz akartam hasonlítani ezt a kötetet, hogy megfordult a fejemben, hogy félreteszem, és végig sem olvasom, mert az elején nem adta azt az élményt, amit vártam. Így jár az, aki nem olvas fülszöveget. 🙂 Hagytam egy kis időt magamnak, majd újra elővettem. Elkezdtem más szemmel nézni a történetet, és ahogy belelendültem, alíg bírtam letenni.

Számomra nagyon olvasmányos volt, pörögtek az események, és nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ha McKenna megtudja mi történt sok-sok évvel ezelőtt, arra hogy fog reagálni, illetve Aline-nek lesz-e bátorsága eléállni, és őszintén elmesélni mindent.

A történet során a Marsden családról nem tudunk meg olyan sok mindent, éppen csak a legfontosabb információk birtokába jutunk. Azt azonban tudjuk, hogy sem Aline-nek, sem a húgának nincs könnyű dolga. Nemcsak a saját démonaikkal kell megküzdeniük, hanem a feléjük irányuló elvárásokkal, pletykákkal is. Ezért is örültem, amikor nemcsak Aline, hanem a húga sorsát is nyomon követhettük.

McKenna viselkedése nem volt szimpatikus. Anélkül ítélkezett, hogy tudta volna a miérteket. Felnőtt ember, de a kicsinyes, gyerekes bosszú hajtotta. A könyv végére sem lett kedvencem sajnos. Aline sem lett a kedvenc női karakterem. 30 éves, felnőtt nő, de a titkolózása nem volt rokonszenves a számomra. Csak őszintének kellett volna lennie, és akkor több évnyi szenvedéstől kímélte volna meg saját magát, és McKennát is.

Ezek miatt nem tudok 5 csillagot adni a történetnek. De ettől függetlenül folytatni fogom a sorozatot, és terveim szerint elolvasom az Írónő összes, magyarul megjelent könyvét.

Borító:

Nekem nagyon tetszett, emiatt esett a választásom erre a sorozatra. Ha viszont azt nézzük, hogy az 1800-as években járunk, akkor ez a nagyon rózsaszín borító szerintem nem illik ehhez a korszakhoz. Szerintem….

 

A romantikus lelkű olvasóknak ajánlom ezt a történetet, akiket nem zavarnak a pikáns jelenetek.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Penelope Ward: Gentleman Nine – Kilences Gavallér

 

covers_703688.jpg

Szerző: Penelope Ward
Cím: Kilences Gavallér
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus-erotikus / rubin pöttyös
Oldalak száma: 296.

 

Egyikünk ​hazudott. Fiatalkorunkban hárman voltunk barátok. Egy kocka, egy szoknyavadász és egy szépség.

A szívem mélyén mindig is őt akartam. De eltitkoltam, mert Roryval alkut kötöttünk, hogy a közös barátunk, Amber tiltott gyümölcs.

Elmentem egyetemre, és az övé lett a lány. Amber sosem szerzett tudomást az érzéseimről. Évekig voltak együtt – míg Rory végül összetörte a szívét.

Mindezek során a távolság dacára felszínesen tartottuk a kapcsolatot. Mikor egy három hónapos munkaszerződés Bostonba szólított, Amber a rendelkezésemre bocsátotta a vendégszobáját.

A szakításából lábadozó lány lemondott a férfiakról. Egy este elképesztő dolog fogadott a számítógépe képernyőjén. A randizástól és a további csalódásoktól tartva kötöttség nélküli szexet keresett. Érzelmek vihara söpört át rajtam: féltés, féltékenység és kíváncsiság. Amber a Kilences Gavallért választotta, és üzenetet küldött neki. Kitárulkozott előtte, többek között azt is bevallotta neki, micsoda testi vonzalmat kelt benne a barátja: én. De engem meg ő tart tiltott gyümölcsnek – ráadásul selyemfiúnak is. (Ami a körülmények fényében vicces.)

Végül egy hotelben beszélt meg találkozót a Kilences Gavallérral, ahol egy visszautasíthatatlan ajánlat várta.

 

 

„Mindenkinek csak napjai vannak. Az élet már csak ilyen…napok sorozata. Csak a ma biztos. Ki tudja, mit hoz a holnap? Az ember ne a feltételezett jövő, hanem a pillanatnyi érzései alapján hozzon döntéseket.”

Ezt a könyvet már akkor el akartam olvasni, amikor megjelent, de úgy látszik, egy kihívás kellett ahhoz, hogy ténylegesen rászánjam magam. Emlékeim szerint eddig csak 1 könyvet olvastam az Írónőtől, mégpedig a Jake megadja magát című kötetet. Azzal a könyvvel fel is került a radaromra a szerző. 🙂

A történet röviden:

Három gyerekkori barát történetét ismerjük meg a kötetben. Amber, Rory és Channing már ősidők óta ismerik egymást. A fiúk alkut kötnek, hogy egyikük sem környékezi meg Ambert, azonban amíg Channing egyetemen tanul, addig Rory összejön a lánnyal. ) 9 boldogan eltöltött év, majd egy keserédes szakítás az ő történetük. 

Amber teljesen összetörik, azonban Channing váratlan munkahelyi áthelyezésének köszönhetően ismét egymás felé sodorja az élet őket. Olyannyira, hogy Amber kiadó szobáját Channing veszi ki. Ahogy az lenni szokott, elkezdenek közel kerülni egymáshoz, azonban közéjük áll Amber összetört szíve, a régi barátságuk, és természetesen Rory.

De vajon kit választ a lány? Kockára tesz egy régi barátságot egy bizonytalan kapcsolatért, vagy visszafogadja Roryt annak ellenére, hogy darabokra törte a szívét?

Gondolataim:

Úgy hatott rám ez a történet, mint egy kellemes szellő egy forró nyári napon. Nagyon szeretem a kiadó rubin pöttyös könyveit. Kellően romantikus, kellően pikáns! Ami hirtelen meglepett az a sok káromkodás, de ezt csak annak tudom be, hogy egy éve nem nagyon járok emberek közé, és már elszoktam a kifejezések eme fajtájától. 😀

A szereplőket sikerült megkedvelnem, mindegyikük hozzátett a történethez. Még Rory is, annak ellenére, hogy kellett egy kis idő, amíg kiderült, hogy mi is áll a szakítás mögött. Mondjuk én a helyében leültem volna Amber-rel megbeszélni a dolgokat ahelyett, hogy a semmiből bedobom a törölközőt.

Channing, te konyhatündér! 😀 Egy pasi aki főz, humoros, szenvedélyes, és igaz barát. Ha beengedi az érzelmeket a szívébe, akkor képes az elköteleződésre. Odaadó, heves, az Amberrel való kapcsolata is szikrázik, mint egy csillagszóró. 🙂

A könyv nagyon olvastatta magát, könnyen lehetett haladni a történettel. A két pasi közti „harcon” én nagyon jókat mosolyogtam, mert olyanok voltak, mint a kakasok a baromfiudvarban. 🙂 Csak az ő esetükben nem az győz, aki két vállra fekteti a másikat, hanem akiért erősebben dobban meg Amber szíve.

Néha visszatekintünk a múltba, megismerünk fontos részleteket, amelyek kihatnak a szereplőink jelenlegi életére is.

Nagyon tetszett Amber elkötelezettsége a munkája és a gondozottjai iránt. Ritka az ilyen hozzáállás. De ő szívvel-lélekkel gondoskodott az emberekről.

A lezárás is tökéletes volt, nem maradt elvarratlan szál. Mindenre választ kaptunk, egy szívet tépő, teljes végkifejletetben.

Ami miatt nem tudok 5 csillagot adni a történetnek az maga a Kilences Gavallér. Egy selyemfiú és Amber? Abszolút ki van zárva. Ő nem az a típus. Nyilván az a szál is kellett ahhoz, hogy elinduljanak a bonyodalmak, de nekem akkor sem illik bele Amber életvitelébe.

Borító:

Ennél a borítónál szerintem nagyon jól sikerült a karakter választás. Számomra annyira Channing. 🙂

 

Azoknak ajánlom ezt a történetet akik nem rettennek meg az erotikus jelenetekről, és az arcpirító, helyenként vulgáris kifejezésektől, ugyanis ilyen van szép számmal a könyvben. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Erica Anthony: Válassz engem

 

covers_701806.jpg

Szerző: Erica Anthony
Cím: Válassz engem
Kiadó: NewLine
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 504

Választani. ​Szükséges?!
Két különböző férfi. Két különböző élet.

„Az életem forgatókönyvét írhatom én, vagy már minden egyes sora régen, élesen, visszavonhatatlanul bevésődött a lapok közé? Választhatom azt az életet, amit élni szeretnék, vagy a kitaposott ösvényen kell továbblépkednem?”

Erin Walsh hiába teszi fel a kérdést magának, tudja, a válasz csak a szívében keresendő. Ott, ahol annyi bánatot, elhallgatott titkot, oly sok szenvedélyt cipel magával.
Erin alig meri elhinni, hogy rátalált a szerelem Jake személyében, most mégis törékeny porcelánként óvja a szenvedélyüket, mert tudja, elég egy óvatlan pillanat, és minden apró darabokra hullhat a kezében.
Jake Valentini, a lázadó, jóképű szívtipró rátalál a szerelemre Erin mellett, de a sors élesen az életébe mar, amikor felbukkan Matt, és alaposan felbolygatja a szenvedély parazsát köztük.
Matt Foster, a karizmatikus és hihetetlenül megfontolt ügyvéd régóta érzelmeket táplál Erin iránt. Vajon figyelembe veszi, hogy a lány, aki a múltja egyik fontos szereplője volt egykoron, most Jake oldalán keresi a boldogságot, vagy minden szabályt felrúgva férkőzik egyre közelebb a lányhoz?
Két férfi, és egy előre eltervezett életút a család részéről.
Erin képes lesz megbirkózni az érzelmek viharával, miközben az élet malma szüntelenül őröl és zakatol a háttérben? A múlt veszélyes titkai tovább bonyolódnak, és fenyegetően tornyosulnak a szerelmesek fölé.
Erinnek választania kell Jake és a szenvedélyes, de titkokkal teli szerelem, vagy Matt és a biztosan elrendezett jövő közt.

 

Az első részre nézve SPOILERT tartalmazhat!!


„A szívnek ami összetört, előbb be kell gyógyulnia, mielőtt újra dobogni tudna.”

Drága Erica, nagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam ezt a könyvedet is. 🙂 Már alíg várom a következőt, ugyanis az első részt és ezt is imádtam. Faltam a sorokat, alíg bírtam letenni.

Egy izgalmas, romantikus, szenvedélyes kötetet vártam, és pontosan ezt is kaptam.

A történet röviden:

Erinnek nem sok választása van a családi céggel kapcsolatban. Vagy átveszi az irányítást, vagy a nagybátyjára száll az egész vagyon, aki az emberséget még hírből sem ismeri. Ezért döntésre jut, azonban a cég által szervezett jótékonysági eseményen olyan nem várt események történnek, ami gyökeresen megváltoztatja nemcsak Erin, de Jake életét is.

Erin apja a pénz és a hatalom bűvkörében él, és bár 8 éve nem látta a lányát, úgy gondolja, joga van beleszólni az életébe, és irányítani az érzéseit. Néhány elejtett megjegyzés, egy névtelen boríték, és nagyon sok összetört szív. Ezek jellemzik a Walsh családot. A történtek után Erin ismét menekül. A kérdés már csak az, hogy a szívét be tudja-e csapni, és meg tudja-e találni a boldogságot egy másik férfi oldalán?

Gondolataim:

Még mindig az olvasottak hatása alatt vagyok. Nemcsak egy romantikus regényt kaptam, aminek a hátterében a hatalom mozgatta szálak vannak, hanem egy rejtélyekkel teli szerelmi háromszöget is. Erin, Jake és Matt. A jóképű, temperamentumos, forrófejű olasz a jelenből, vagy a mindig tökéletes megjelenésű, veszíteni nem tudó sztárügyvéd a múltból? Erin nehéz döntés előtt áll, és én csak remélni mertem az olvasás során, hogy a szívére fog hallgatni. 

A karakterek megformálása nagyon jól sikerült. Olvasás során magamon tapasztaltam, hogy az általuk keltett érzelmek hogyan változnak bennem. Dühös voltam, néha szinte már remegtem, majd ahogy haladtam a történettel, úgy világosodott meg előttem a karakterek mélyen magukba temetett jelleme. Mint amikor egy hosszú, sötét folyosón egymás után gyúlnak ki a fények. Mire ennek a folyosónak a végére értem, megbékéltem. Megértettem a miérteket, és éreztem a szereplőink lelkében dúló harcokat is.

A könyv végére pedig már elmorzsoltam néhány könnycseppet is.

Az események a meglepetés erejével is hatottak rám, ugyanis szentül hittem, hogy tudom, kinek a keze lehet azok mögött a bizonyos üzenetek mögött.  De amikor kiderült, szinte sokkolt.

Nagyon tetszett, hogy nem évek teltek el a 2 könyv eseményei között, hanem onnan folytatódott a 2. rész, ahol az első véget ért. A váltott szemszög pedig…még mindig imádom. 🙂

Kedves Erica, nagyon köszönöm, hogy elküldted nekem a könyveidet, nagyon szerettem olvasni, teljesen kikapcsolt. Egy nagyon jól megírt történetet kaptam. Na és a tűzoltó pasik…teljesen levettek a lábamról. 🙂 Már nagyon várom a következő kötetet. 🙂

Borító:

A borító az élénk színeivel nagyon figyelem felkeltő. Hűen tükrözi a könyv mondanivalóját. A nagyváros, vagy a nyugalom szigete? Nekem nagyon tetszik, nagyon illik a történethez.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Erica Anthony: Találj rám

covers_673874.jpg

Szerző: Erica Anthony
Cím: Találj rám
Kiadó: NewLine
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 562

Beleszeretni ​valakibe egyszerű, ám elengedni őt a legnehezebb dolog a világon.
Erin a New York-i, befolyásos Walsh dinasztia legifjabb tagja. Az örökösen lázadó lány múltját sötét és fenyegető titkok uralják, melyek elől egyetlen kiutat lát: menekülni a fullasztó családi kötöttségek elől.
Egy fotózáson összefut az észvesztően jóképű Jake Valentinivel, aki sármjával és vadító tengerkék szemeivel rést talál a lány védőpáncélján. Erin érzi, hogy kockázatos felfednie magát a férfi előtt, akinek bűvköréből nehezen szabadul, de a sors akkor nem ad zöld utat a szenvedélynek: messze sodorja őket egymástól.
Vajon képes lesz elfelejteni őt egy másik férfi oldalán, vagy a tűz, amit a férfi közelében érzett, örökre megperzselte a szívét és nem ereszti a karmai közül?
Jake, az örök lázadó, szexi tűzoltó képes-e elfelejteni azt a lányt, aki egy pillanat alatt megbabonázta őt? Túllép az érzésein, ahogy mindig is tette, vagy megszállottan keresi azt a zöldszemű lányt, aki megigézte azon a bizonyos fotózáson?

Titkok, örök barátság, szenvedély, és egy igaz szerelem kialakulásának kezdete…


„…ha követem a szívem, és nem adom fel az álmaimat, akkor megtalál a boldogság.” 

Nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elolvashattam a könyvét. Már korábban felkeltette az érdeklődésemet a történet, mert valahonnan éreztem egy isteni sugallatot, és elolvastam a fülszöveget. Amikor megláttam, hogy egy fotózáson indul a főszereplőink története, akkor fotós lelkem repesett az örömtől, és tudtam, hogy ez is az én könyvem lesz. És milyen jól gondoltam. Nagyon magával ragadott, alig bírtam letenni.

A történet röviden:

Erin tehetős családból származik, azonban a gazdagok élete sem mindig tejszínhab cukormázzal. Minden ellen lázad, nem találja a helyét a saját világában. Egy elit partin történt incidenst követően elmenekül a családja, és az eddigi élete elől. 

Alkalmi munkákból tartja el magát, a családjával nem tartja a kapcsolatot, és egyetlen támasza a barátai, akikre mindig számíthat. Egy ilyen munka során, amikor a legjobb barátjának segít egy fotózáson, betoppan a stúdióba, és ezzel együtt az életébe a jóképű tűzoltó, Jake. A két fiatal sorsa megpecsételődni látszik, azonban az élet úgy hozza, hogy távol kerülnek egymástól. 

Erinre új munka, új kapcsolat, és egy költözés vár, ami fenekestől felforgatja eddig is kusza, és rejtélyekkel teli életét. Rá kell döbbennie, hogy bármennyire is szretné, a múltja elől nem tud elmenekülni.

Gondolataim:

Erica első könyve nálam abszolút szerető otthonra talált. Mindent megkaptam tőle, amit szeretek egy erotikával fűszerezett romantikus történetben. Izgalmas volt, letehetetlen, végig fenntartotta az érdeklődésemet. 

Jókat mulattam a tűzoltók humorán, Trish hóbortjain, vagy éppen Lenny odaszúrt mondatain. Viszont Erinre irigykedtem is, na nem a pénze miatt, hanem a barátai miatt. Mindent, de tényleg mindent megengedhetne magának, ami az anyagiakat illeti, ő mégsem él vele, a barátait viszont kincsként őrzi. És ők is Erint. Ott vannak mellette, mint egy bástya, és védik mindentől. Sok embernek ez sajnos nem adatik meg.

Erin apja, Brandon és Fiona nem lettek a kedvenc karaktereim. Ha őszinte akarok lenni, akkor már a nevük olvasásakor felment bennem a pumpa. 😀

Az események alakulása, az írásmód, és ahogy Erica mozgatta a szálakat, egyszerűen zseniális. A könyv végére sem jöttem rá, hogy egyes szereplőknek pontosan mi is a szándékuk a háttérben.  

Nagyon tetszett a váltott szemszög, így Erin és Jake szemszögéből is nyomon követhettük az eseményeket, egyszerre kaptuk meg mindkét fél érzéseit, gondolatai, együtt sírhattunk, és együtt nevethettünk. Kettejük intenzív kapcsolata nagyon magával ragadja az olvasót.

Egy nagyon jól megírt romantikával fűszerezett, titkokkal teli történetet kaptam. Nem csalódtam, a műfaj kedvelőinek szívből ajánlom. 🙂 

Azon szerencsések közé tartozhatok, akiknél ott lapul a 2. rész, így azonnal folytathatom is a sorozatot. 🙂

Borító:

Nagyon illik a történethez. A tengerpart gyönyörű (jaj de szívesen élnék ott 🙂 ), a kép szenvedélyes. Tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Amanda Prowse: Egyszemélyes karácsony

 

covers_570200.jpgSzerző: Amanda Prowse
Cím: Egyszemélyes karácsony
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2019
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 304

Gyerekként Meg mindig a tökéletes karácsonyról álmodott…
Idén végre valóra válthatja az álmát a kisfia és maga számára. Lesz pulyka hagyományos ünnepi vacsora, egy ragyogó karácsonyfa és tűz a kandallóban. Kit érdekel, hogy nem áll mellette egy odaadó férj? Lucasszal kettesben is jól meglesznek.
Egy véletlen találkozás New Yorkban azonban minden tervét felborítja. Vajon megkapja Meg karácsonyra mindazt, amire mindig is vágyott? Vagy mégis egyedül kell töltenie az ünnepeket?

 

Ezt a könyvet még Karácsony körül kezdtem el olvasni, mert ugye mégis csak ünnepi hangulat, romantikus, és amúgy is, kell a lelkemnek egy karácsonyi történet. No hát hiba volt. Nagyon nem nekem íródott ez a könyv, mondhatni, januárban máris megtaláltam a könyves csalódások első szereplőjét.

A történet röviden:

Megan egyedülálló anya, egy cukrászdában dolgozik Angliában. Egész gyerekkorában a tökéletes karácsonyról álmodott, amikor egyik nevelőszülőtől került a másikhoz. December elején egy különleges feladatot bíznak rá. New Yorkba kell utaznia, ugyanis az ottani üzlet nyitásával elakadtak, és neki kell kézbe venni a dolgokat. Elvállalja a feladatot, de csak néhány napot marad, hogy az ünnepekre visszatérjen a kisfiához. Azonban egy jóképű amerikai, aki az összes tervét felrúgja, nem szerepelt a számításaiban. 

Gondolataim:

Én még ilyen naív, hisztis, felnőtt nővel, aki ráadásul szülő is, még nem találkoztam. Most lehet, hogy szívtelennek tűnök, de annyira nem tudtam sajnálni. Nem tudom minek kellene ahhoz történni, hogy ne töltsem a kicsi gyerekemmel az ünnepeket. Valószínűleg éppen kómában feküdnék valami eldugott kórházban a világ végén, mert más esetet elképzelni sem tudok. De hogy egy idegen pasi, akit 1 egész napja ismerek, nem ok erre, na az biztos.

Próbáltam minden apró mozzanatot, icipici részletet megragadni, hogy szeretni tudjam ezt a könyvet. Már szinte a pékségben árult süteményekbe kapaszkodtam, de egyszerűen nem ment, ami miatt most én érzem rosszul magam, hogy egy Karácsonyi történet hogy nem tudott közel kerülni hozzám.

Az sem segített a helyzeten, hogy a könyv szövegezése nálam nem ütötte meg a mércét. Az eredeti szöveget nem láttam (mondjuk nem is mondanám magam a külföldi szövegek szakértőjének), a fordítót sem szeretném negatívan illetni, mert óriási munka egy regényt lefordítani, de néha olyan érzésem volt, mintha egy kamaszlány naplóját olvastam volna, nem pedig egy felnőtt szavait, gondolatait.

Maga a történetvezetés nem adott újat. Szerelem első látásra-dráma-majd mindenki boldog. De a kivitelezés nem tetszett.

Egyedül Lucas nőtt a szívemhez, aki annyi mindennek tudott örülni, és aki még gyermeki ártatlansággal szemléli a világot.

Borító:

Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a könyvet választottam karácsonyi olvasnivalónak, mert egyszerűen imádom. Nagyon hangulatos. Talán az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani a könyvről.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Csernovszki-Nagy Alexandra: Az írisz titka

covers_705069.jpgSzerző: Csernovszki-Nagy Alexandra
Cím: Az írisz titka
Kiadó: NewLine
Kiadás éve: 2021
Műfaj: történelmi romantikus-krimi
Oldalak száma: 650

„Tudtam, ha visszaölelem, elveszek a karjaiban, s arra kérem, maradjon velem örökké, bármi is legyen az ára…”

1869–1870.
Lina egyre kétségbeesettebben vágyik a szabadsága után. Élete minden perce gyötrelem a férje mellett. Mi történik a házasságuk utolsó egy éve alatt? Lina foggal-körömmel harcol Gyula ellen, vagy behódol neki? Kettejük macska-egér harcának milyen véget szán a sors?
1873–1874.
Lina továbbra is Antónia ügyében nyomoz, melynek szálai szövevényesebbek, mint bárki hitte volna. Valaki bravúrosan mozgatja a szálakat a háttérből. Ki irányítja a történéseket és miért? Lina rálel az igazságra? Történetük Mártonnal boldog véget ér?
Az utolsó részből minden kiderül!
Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének végső felvonása.

 

„…a szív mennyi fájdalmat képes elviselni? S az enyém miért őt szereti még mindig, a történtek ellenére is?”

Nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elolvashattam Lina történetét. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy megjelent a kötet, mert már nagyon vártam, de amikor kibontottam a csomagot, összeszorult a szívem, mert tudtam, hogy ezzel a résszel véget ér Gyarmaty Karolina története. 

A történet röviden:

Ahogy az előző részek esetében már megszokhattuk, két idősíkon futnak az események, mégsem esnek egymástól olyan távol. Az 1860-as évek végén, Lina házasságának utolsó évében járunk. A férje továbbra is válogatott kínzási módszerekkel keseríti meg az életét, és teszi tönkre Linát testileg, és lelkileg. Még a beosztottjaik sem sietnek a segítségére, sőt. De vajon ezt a börtönt, amibe a férje kényszerítette, meddig fogja bírni egyedül? 

A történet, napjainkban játszódó részeiben Lina tovább nyomoz Antónia eltűnésének ügyében, azonban minél mélyebbre ás, annál több név, és annál több holttest kerül elő. Rejtélyes levelek, rég elfeledett sorsok, meglepő fordulatok emberi kapcsolatokban. Vajon mindenkiben megbízhat Lina, akit magához közel érez?

Gondolataim:

Az első sorától az utolsóig imádtam. Izgalmas, fordulatos, végig fenntartotta az érdeklődésemet. Számomra Csernovszki-Nagy Alexandra a magyar Agatha Christie, ha krimiről van szó. Linával nyomoztam, nekem is megvoltak a gyanúsítottaim, de még véletlenül sem találtam ki, hogy ki mozgatja a szálakat. A végére már mindenkit gyanús volt, legyen gazdag vagy szegény családból származó. 🙂

Az Írónőnek köszönhetem, hogy a történelmi regények elnyerték a tetszésemet. Amíg be nem mutatta nekem Linát, és az ő történetét, nem igazán vettem a kezembe olyan könyvet ami a múlt században játszódott. Ma már tudatosan keresem a hasonló könyveket.

Vannak olyan szerelmek, olyan szereplők, amelyek és akik mélyen megérintenek. Ilyen volt Lina és Márton szenvedélyekkel teli, ámbár tiltott szerelme. Az a gyötrődés, az a kín, amit egymás közelében éreztek csak azért, mert az adott időben nem a szívükre hallgattak, hanem az eszükre, az szinte kiabál a lapokról. Nem tud elsiklani felette az olvasó, mert ő is érzi azt a fájdalmat, azt a szomorúságot, amit a főszereplőinknek át kellett élni. Sok kérdésre választ kapunk, és úgy tisztul ki előttünk a kép, ahogy egy művész viszi fel a festéket a vászonra. Minden egyes apró momentum fontos, hogy összeálljon a történet a könyv végén.

A történet során majdnem mindegyik főszereplőt megkedveltem. Azt, hogy kik azok, akik nem lettek a szívem csücskei, nem árulom el, mert az már spoiler lenne a történetre nézve. 🙂 

Nagyon szeretem Szandi írásmódját, ahogy a régies kifejezéseket használja. Sok esetben a lábjegyzet segít az olvasónak a szavak jelentésében, bár volt jó néhány olyan kifejezés, amit gyerekkoromban vidéken is használt az idősebb generáció. Jól esett egy kicsit nosztalgiázni, és visszarepülni azokba az időkbe.

Lina továbbra is az egyik kedvenc szereplőm volt a történet során. Megjárta a poklot, de nem tudta senki megtörni. Kiszabadult, és erősebb, mint valaha.
Számomra tökéletes az egész sorozat. Nemcsak Gyarmaty Karolina története, hanem Mimi nénié is, aki szintén egy erős, független, és határozott személyiség. Aki mer nem-et mondani akkor is, amikor mindenki fejet hajt. Lina is pontosan ilyen karakter. Volt kitől örökölnie. 🙂 Bátran mondhatom, hogy Lina példakép.

Nem tudom elégszer megköszönni az Írónőnek, hogy megmutatta nekem, hogy a történelmi regények, és maga a történelem, az nem az ördögtől való. Ha Alexandrával nem találkozom a kellő időben, akkor én még mindig messze elkerülném a történelmi ihletésű köteteket.

Szóval Szandi, nagyon köszönöm Neked! Köszönöm az élményt, köszönöm Lina történetét, köszönöm, hogy tanulhattam tőled, és köszönöm a kedvességed! Már nagyon várom a következő regényedet! 🙂

Borító:

Imádom! Gyönyörű, hangulatos, és annyira illik a történethez, a könyv egész hangulatához! Örülök, hogy a könyvespolcom éke lehet!

 

Mindenkinek ajánlom a sorozatot, aki szereti a 19. században játszódó krimivel, és romantikával fűszerezett történeteket.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)