Szerző: Tormási Vyktória
Cím: Rólunk szólt
Kiadó: NewLine Kiadó
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 296.
„Soha nem gondoltam magamra világmegváltó hősként vagy híres filmcsillagként. Úgy gondoltam elhamvadok az emlékkel melyet a jelentéktelen tegnap hagy maga után. Én a jelenben akartam lenni valaki. Nem számít, ha később senki nem emlékszik rám. Most lássanak. Most kapjam a tapsot. S ha majd a síromnál senki nem emlékszik a nevemre, csak egy tábla karcolja az akkori jelenbe nevem apró foszlányait, én akkor is tudni fogom, hogy éltem. Sőt mi több, az álmomnak éltem. Nem azért kell harcolni, hogy emlékezzenek ránk, azért kell harcolni, hogy lássanak. ”
Anna élete előre meg van tervezve, be van táblázva minden pillanata. Határozott elképzelései vannak a jövőjét tekintve, melytől semmi nem tántoríthatja el. De egy valamire nem számított. Hogy találkozik valakivel, aki felkavarja az álló vizet. Bizonytalan lesz minden, a jövője és az élete. Anna vergődik az elhatározás és az érzelmek között. Mi a fontosabb az ész vagy az érzelmek? Feladhatjuk az álmainkat és vágyainkat azért hogy újakat alkossunk valakivel? Meddig érdemes ellenállni a kísértésnek?
Tormási Vyktória legújabb könyvében ismét az érzelmeinkre szeretne hatni, olyan gondolatokkal mely mindannyiunk fejében ott motoszkál, mégsem merjük kimondani.
„Mindenki azt mondja, a remény a legnagyobb gyilkos. Szerintem nem így van. A remény tart életben. Az igazi, sunyi gyilkos az idő.”
Két oka van annak, hogy felfigyeltem erre a kötetre. Egyrészt nagyon kevés csillagozása van a molyon, és ezen szeretnék változtatni azzal, hogy a figyelmetekbe ajánlom ezt a kötetet. A másik pedig a borító, ami első látásra a kedvencem lett. Nagyon köszönöm az Írónőnek, hogy elküldte nekem a könyvét.
A történet röviden:
Annának egy célja van. Londonba menni, és híres táncossá válni. Nem enged közel magához szinte senkit, minden percét előre eltervezi, nem bízik senkiben, és elhatárolódik minden érzelmi kötődéstől. Egészen addig a pillanatig, amíg szó szerint bele nem botlik Ádámba, aki felkavarja az állóvizet. Anna mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa magától, és kizárólag a jövőjére tudjon összpontosítani. Azonban egy váratlan esemény fenekestől fordítja fel mindenki életét.
Gondolataim:
Engem lelkileg összetört ez a kötet. Sokszor meg kellett állnom elgondolkodni az olvasottakon. A főszereplőink belső vívódását szinte a magaménak éreztem. Vyki mély gondolatokat fogalmaz meg a jövőképről, az érzelmekről, a megsebzettségről.
A történet nagyon élethű, a boldog pillanataival, – amikor minden rózsaszín -, és a mindent maga alá temető fájdalommal. A főszereplőinkkel együtt sírtam, együtt nevettem, viszont az utolsó kb 50 oldalt szinte alíg láttam a könnyeimtől. Nem egyszerűen elérzékenyültem, hanem konkrétan zokogtam.
Nagyon jól ki van dolgozva a könyvben az a kettősség, amivel szerintem minden ember szembesül az élete során. A szívünkre, vagy az eszünkre hallgassunk? Emellett fontos szerepet kap a történetben a barátság. De az a fajta barátság, amikor a másik nem azt mondja amit hallani akarsz, hanem valóban melletted áll, és a támaszod, amikor minden elveszni látszik.
A szereplők számomra nagyon szerethetőek voltak, minden rossz és jó tulajdonságukkal együtt is. Senki sem tökéletes, és ebben a történetben ez pontosan ki is rajzolódik, amiatt nagyon életszerű.
Egy szívet tépő, gyönyörű történetet kaptam az igaz szerelemről, az emberi lélek legmélyéig hatoló fájdalomról, reményről, újrakezdésről, és a barátságról. Nagyon köszönöm Neked Vyki, hogy megosztottad velem ezt a csodálatos könyvet. Mindenkinek szívből tudom ajánlani, biztos vagyok benne, hogy minden olvasó fog benne olyan gondolatot találni, amit tovább tud vinni, és saját magát ismeri fel benne.
Borító:
Gyönyörű. Az egyszerűségében rejlik a varázsa. Engem már az első pillanatban megszólított, ahogy ránéztem.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)