Elena Ferrante: Az elveszett lány

covers_721534.jpgSzerző: Elena Ferrante
Cím: Az elveszett lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 196
 

Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött a volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

 

„A számvetések végén mindig és leginkább megnyugvásra van szükségünk, még ha hamis is.”

Ez az első könyvem Elena Ferrantetól. Nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára, kiváltképp az ő személyét körbeölelő rejtély miatt. Köszönöm szépen a kötetet a Park Könyvkiadónak.

A történet röviden:

A főszereplőnk Leda, akinek a lányai felnőttek, és Kanadába költöztek. Úgy érzi, hogy végre felszabadult a szülői lét súlya alól, ezért gondol egyet, a könyveivel és a jegyzeteivel felszerelkezve néhány hetes nyaralásra indul a Jón-tenger partjára. A strandon azonban egy több tagú, hangos nápolyi családdal találkozik, akinek az egyik tagja Nina, a fiatal anyuka a 3 éves kislányával. Leda felfigyel a lányra, és gondolatban visszarepül 20 évvel korábbra, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja a családját, és a karriert választja.

Gondolataim:

Nem volt egy könnyű olvasmány. Lassan is haladtam vele, pedig azt gondoltam, hogy a 196 oldal nem fog ki rajtam, és egy nap alatt elolvasom. Nagyban megnehezítette a haladást, hogy nagyon kevés párbeszédet tartalmazott a történet. Leginkább Leda belső gondolatait, vívódását követhettük nyomon.

Számomra olyan volt, mintha én lennék a pszichológus, a könyv narrátora pedig a páciens, aki megosztja velem a múltját, és a jelenét. Ebből kifolyólag két idősík váltakozik, ahol megismerjük Ledat, mint kisgyermekes szülőt, és megtudjuk milyen személyiség, mint elismert egyetemi professzor.

Nem tudtam azonosulni a főszereplővel, az általa bemutatott szülői minta nagyban eltér az én értékrendemtől. Egy szó nélkül elhagyja a gyerekeit, majd 3 évvel később, mintha mi sem történt volna, újra az életük része akar lenni. Végtelenül önző dolognak tartom ezt a megnyilvánulást. Természetes, hogy egy szülő szeretne néha kiszakadni a mindennapok zűrzavarából, de ne olyan áron, hogy sérüljön a gyerek.

A könyv címe beszédes, mégsem teljesen egyértelmű, hogy kire utalhat. Kiemelt szerepet kap a történetben Elena, a nápolyi kislány és az ő babája is, így akár rá is utalhat, de ugyan így azonosíthatjuk Ledaval is az elveszett lányt. 

A főszereplő kíméletlen őszinteséggel osztja meg az olvasóval a gondolatait. Nem hallgat el semmit, hogy jobb színben tűnjön fel. Elismeri, és vállalja a saját hibáit. Nem kertel, kimondja amit gondol. A többi karakter megrajzolása sem lett elnagyolva. 

Kíváncsi vagyok Ferrante további műveire is, viszont ezt a kötetet még emésztenem kell.

A filmet még nem láttam, de szeretnék időt szánni arra, hogy megnézzem. Kíváncsi vagyok a könyv elolvasása után milyen élményeket nyújthat a film.

Azoknak ajánlom ennek a történetnek az elolvasását, akik nem rettennek meg a szókimondó gondolatoktól, és a mély tartalmaktól. 

Borító:

Nem vagyok a filmes borítók híve, viszont inkább ez, mint az eredeti. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Silvia Avallone: Egy barátság története

covers_692913.jpgSzerző: Silvia Avallone
Cím: Egy barátság története
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalak száma: 536
 

„Sokkal, ​de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.
De aztán valami történik.
Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

 

„…az ember nem él, nem fejlődik anélkül, hogy ne tapasztalná meg egy elhibázott barátság élményét.”

Elérkeztünk a „Járjuk körbe Európa országait a könyvekkel” következő állomásához, ami nem más, mint Olaszország. A kedvenc helyeim egyike.

Ez az első könyvem az Írónőtől, és azt kell mondanom, hogy nagyon meglepett. Egy kedves, szívmelengető történetet vártam, hiszen a könyv címe is ezt sugározta felém. Viszont egy nagyon erős, nagyon elgondolkodtató olvasmányt kaptam sok-sok olyan tanulsággal, amelyet úgy érzem, így 35 éves fejjel is tudok hasznosítani. Köszönöm a Park Könyvkiadónak a könyvet.

A történet röviden:

Egy olasz településen járunk. A főszereplőnk Elisa az anyjával és a bátyjával élt 14 évig, majd kénytelen az apjához költözni. Ennek a döntésnek a legkevésbé sem örül. Egy nap feltűnik az életében Beatrice, aki a szöges ellentéte. A gazdagok látszólag gondtalan életét éli. Az ő sorsa szinte már előre el van rendezve. Címlapfotók, reklámok, minden ami ahhoz kell, hogy egy nap meghódítsa a világot. Azonban hiába egymás ellentétei, a magány összeköti őket. Amikor Beatrice előáll azzal a képtelen ötlettel, hogy lopjanak el egy farmert, akkor leteszik a barátságuk első alapkövét. Úgy tűnik, hogy a két lány elválaszthatatlan egymástól, azonban egy vita mégis elszakítja őket tizenhárom hosszú évre. Beatrice-t a világ minden pontján ismerik, Elisat meg éppen csak a munkahelyén. De vajon helyre hozható az, ami 13 évvel ezelőtt megingott?

Gondolataim:

Ez a történet meglepett. Nem volt egyszerű olvasni, de ennek semmi köze nem volt a könyv terjedelméhez, vagy a kevés párbeszédhez. Az egész történet hangulata lehangoló, depresszív, mégsem hagyja, hogy eltávolodjon tőle az olvasó. Beszippant, és nem ereszt.

A történet Elisa visszaemlékezésein alapszik. Már felnőtt, egyedülálló anya, aki elmeséli a világ egyik legismertebb emberéhez fűződő kapcsolatát. Ő az események narrátora, vele utazunk vissza az időben. Ezek miatt őt jobban megismerhetjük, mint Beatrice-t, többet kapunk a lelki világát körül lengő magányról, az elkeseredettségéből.

A regény három részre van osztva, 2000-2020 közötti időszakra. Mind a három rész hűen tükrözi az adott időszak sajátosságait. Akik abban a korban nőttek fel, ki ne emlékezne a jó öreg Nokia 3310-re, vagy amikor az emberek elkezdtek megismerkedni az internet fogalmával, és megjelent a betárcsázós internet. Egy blog létrehozása ma már szinte mindennapi dolog, mondhatni 2 kattintás. De abban az időben azt gondolta az ember, hogy csak a „nagyok” rendelkeznek ilyen felülettel. Amikor ezek az emlékek felvillantak előttem, kellemes nosztalgia fogott el. 

Barátság. Egy szó, ami mögött nagyon sok minden van. Elköteleződés, őszinteség, segítségnyújtás, önzetlenség, és még sorolhatnám. Én úgy gondolom, hogy amit Elisa barátságnak gondolt, az nem az volt. Ez pusztán egy kisajátított, beszabályozott kapcsolat volt, ahol az egyik fél elnyomta a másikat. Beatrice a nárcisztikus és egoista személyiségével messzire kerülendő lett volna. Ha ezt Elisa látja, vagy ha figyelmeztette volna valaki, akkor talán lett volna esélye építeni az önbizalmát, ezáltal egy teljesebb életet kaphatott volna. Őt sajnáltam, mert az egész életéből hiányzott az a plusz, amire szüksége volt. Egy kedves szó, egy kis törődés, hogy érezze, valóban szeretik. Ezt üldözte egész életében, és minden kedvességnek vélt gúnyos mosolyba belekapaszkodott remélve, hogy végre ő is érhet valamit. Soha nem szabadna ezt éreznie sem gyereknek, sem felnőttnek.

Beatrice… El nem tudom mondani mennyire ellenszenves. A kedvesség, a törődés legkisebb jele sem mutatkozott meg benne az egész történet során. Ő irányít, feltételeket szab, és bárkin átgázol azért, hogy elérje a céljait. Még hírből sem ismeri azt a szót, hogy barátság. Bár egész életében ilyen példa állt előtte, nem volt akitől emberséget tanult volna.  Az ég óvjon mindenkit egy ilyen embertől. 

Mint ahogy korábban említettem, Elisa meséli el az életüket onnantól kezdve, hogy 14 évesen találkoztak, a napjainkig. Húsz év története, ami regény formájában, Elisa tollából akar megszületni. Vártam a történet végén a nagy katarzist, hogy az elkeseredett kislány, végre felnő, és kiáll magáért. Ne értsetek félre, nem a bosszúra vágytam. Csak egy mondatra, amikor nem Beatrice áll Elisa fölött, amikor Elisaé az utolsó szó. Ez nekem nagyon hiányzott a történetből.

Viszont nagyon sokszor el is gondolkodtam olvasás során, hogy vajon Elisa helyében én hogy döntöttem volna bizonyos élethelyzetekben? Találtam vele közös kapcsolódási pontot? Néha igen. Egyet értek minden döntésével? A legkevésbé sem. Viszont hiszem, hogy nemcsak benne, hanem mindenkiben ott van az a bizonyos szikra, amit csak be kell lobbantani ahhoz, hogy megtanuljunk néha nem-et mondani, és a saját érdekeinket mások elé helyezni. 

Számomra a barátság lényege a másik elfogadása, az őszinteség, az egymás iránt érzett tisztelet. Amikor nemcsak panaszkodsz, hanem támaszt is nyújtasz. 

Ez valóban egy nehéz olvasmány volt a megfelelési kényszerről, az életút kereséséről, önmagunk megismeréséről, a felnőtté válásról, és természetesen egy nem minden napi barátságról.

Borító:

Én látom benne a két lányt. Elisát, aki görcsösen kapaszkodik Beatriceba. Nagyon beszédes lett.
 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

Nicky Pellegrino: Az élet receptje

covers_618150.jpgSzerző: Nicky Pellegrino
Cím: Az élet receptje
Kiadó: Lettero
Kiadás éve: 2020
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 384

 

Négy nő érkezik Szicília egyik kisvárosának főzőiskolájába. Moll az ínyenc blogger. Tricia a befutott ügyvédnő. Valerie a friss özvegy. Poppy az elvált ingatlanügynök.
Luca Amore, a főzőiskola vezetője igazán sármos férfi. Azt hiszi, ez a tanfolyam is olyan lesz, mint a többi. Már eltervezte a menetrendet: hagyományos recepteket tanít a nőknek, és bemutatja a környék legjobb csokoládéműhelyeit, borászatait, pékségeit.
Még egyikük sem sejti: mire az olasz kaland véget ér, nem csak a dél-olasz konyha titkaira derül fény, hanem mindnyájuk élete megváltozik.

 

Nagyon régen jártam Olaszországban (Szicíliáig nem jutottam még el sajnos), de az biztos, hogy hatalmas élmény volt, nagy hatással volt rám. Imádom az olasz embereket, az olasz ételeket, a szűk kis utcákat, az olaszok temperamentumát, egyszóval mindent, ami oda köthető. Ezért egy percig nem gondolkodtam, hogy elolvassam-e ezt a könyvet. Már az egy pluszt adott, hogy Szicíliában játszódik, de hogy még főznek is benne.. 🙂 Minden adott volt a tökéletes kikapcsolódáshoz.

A történet röviden:

Luca, miután feladta a londoni fotós karrierjét, hazaköltözött Szicíliába, és elindította a főzőiskoláját. A hozzá látogató, tanulni vágyó emberekkel nemcsak a helyi specialitásokat kóstoltatja meg, hanem a helyiek munkáját is megismerteti velük. Részt vesznek például borkóstoláson, csokoládé készítésen.

Luca főzőiskoláját 4 nő keresi fel a világ 4 különböző pontjáról. Más társadalmi helyzetűek, más életkorúak, ebből kifolyólag természetesen nem egyformán reagálnak a különböző élethelyzetekre. 

Poppy, Moll, Tricia és Valeri több-kevesebb sikerrel és lelkesedéssel veti bele magát az olasz ételek elkészítésébe. 9 napot töltenek együtt, és az eltérő személyiségüknek köszönhetően részük van heves vitákban, maguk mögött hagynak nagy titkokat, és egy eddigiektől eltérő, szebb, jobb jövőben is reménykednek.

Gondolataim:

A könyv felépítése különleges, több szemszögből ismerjük meg a történetet, viszont a megszokottól eltérően, a nagyobb fejezetek a szereplőink monológjával indul. Nem hozzánk, olvasónkhoz intézi a szavait az adott szereplő, hanem a főzőiskola egy másik tagjával folytat beszélgetést, viszont ezt leginkább egy olyan telefonbeszélgetéshez tudnám hasonlítani, ahol csak az egyik felet halljuk.

Imádtam azokat a részeket, amikor főzésre került a sor, vagy amikor kiültek egy kávézó teraszára meginni egy kávét, vagy egy Aperol Spritzet. Ezáltal újra átéltem azokat a csodálatos pillanatokat, amiben nekem is részem volt. Hitelesen volt leírva az olaszok személyisége, a piacok hangulata. Egyszóval nagyon szerettem olvasni, nosztalgikus hangulatba kerültem.

Azonban mégsem tudok 5 csillagot adni a történetnek, mert voltak problémáim bizonyos részekkel, illetve a szereplőinkkel is. Tricia a tipikus gazdag feleség, aki nem tudja értékelni sem az életét, sem a ezt a nyaralást, Valeri, aki a múltban él, nem a jelenben, és nem értettem Luca titkos múltját. Pontosabban értettem, csak annyira felesleges volt ebbe a történetbe. A végén pedig amin meglepődtem az Moll vallomása. Könnyeket csal az ember szemébe, de az alap történethez nem tesz hozzá. Az ételek iránti töretlen lelkesedése nagyon pozitív, de úgy éreztem, hogy nem tudja igazán élvezni, mert első dolga volt mindent dokumentálni. Értem én, hogy a blogján szeretne mindent hitelesen visszaadni, de kicsit túlzásnak éreztem.

Ami különösen tetszett, azok a könyv végén található receptek. Amint lesz időm, biztos, hogy ki fogom próbálni őket. 🙂

Ha lenne kiegészítő könyve Poppynak, és Mollnak, azt nagyon szívesen elolvasnám, kíváncsi vagyok mi lett a sorsuk. 

Borító:

A borító nagyon hangulatos, nagyon tetszenek a színei. Már csak emiatt is megakadt a szemem ezen a köteten. Viszont mivel egy főzőiskola és az ételek köré épül a történet, nem tudom hova tenni a borítón szereplő 1 db nőt. Tekintve, hogy négyen voltak Luca tanítványai. 🙂

Aki szereti a romantikus, egy délutáni olvasnivalókat, szereti a különleges ételeket, annak ajánlom ezt a könyvet. 🙂 Viszont éhesen tényleg ne kezdjetek bele. 🙂

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)