Szerző: Kerry Fisher
Cím: Randevú Rómában
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 286
Fülszöveg:
„Rómában senkinek sem szabad szomorúnak lennie. Csak ez az egy életünk van, tudod. Ne pazarold el!”
Beth lányát felvették az egyetemre, és épp beköltözik a kollégiumba. Beth szíve szinte meghasad a megüresedett családi fészek miatt, de arra gondol, hogy férje, Joel és ő mostantól új fejezetet kezdhetnek. Csakhogy ezt Joel nem így gondolja. Szerinte a házasságuk megfeneklett, és szünetet kellene tartaniuk. Véleménye szerint Beth már nem ugyanaz a nő, akibe beleszeretett…
Beth csak menekülni akar a helyzetéből, amikor megpillant egy hirdetést egy magazinban. Három hónapra kiadó egy római apartman. A tulajdonos, Ronnie „furcsa” feltételekkel adja ki, de ő tudja, hogy neki most pontosan erre van szüksége. Újra fel kell fedeznie önmagát, az örömöt és az élet teljességét – és mi lehetne ehhez jobb helyszín, mint Róma, a világ leggyönyörűbb városa?
Így most itt van a Villa Albában, és újra felfedezi az élet apró örömeit. Megtalálja a szépséget egy ólomüveg ablak minden sarkában, a friss bazsalikom illatában, egy rejtett udvaron látható festményben. És amit sosem gondolt volna, újra randizni kezd.
A jóképű és kalandvágyó zenész, Rico semmilyen szempontból nem illik hozzá, de végül talán éppen ő lesz az, aki visszahozza Betht az életbe.
Vajon Beth hajlandó megragadni az új életét és az izgalmas lehetőségeket, amelyeket Róma tárt fel előtte? Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy mindent elveszít?
Kerry Fisher USA Today bestsellerszerző története Olaszország fővárosának napsütötte utcáira sodorja az olvasókat. Szívmelengető regény, amely a szerelemről és a második esélyről szól.
„Nem tehetsz arról, mit érzel. Csak arról tehetsz, hogy hogyan kezeled azokat az érzéseket.”
Nagyon szeretem Kerry Fisher könyveit, és emlékeim szerint azok közül amiket eddig olvastam, nem volt romantikus alapokra épülő történet. Egyrészt emiatt is nagyon kíváncsi voltam erre a történetre, másrészt Olaszországban játszódik, ami különösen közel áll a szívemhez, így nem is volt kérdés, hogy elolvassam-e. Nagyon köszönöm az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt.
Gondolataim:
Aki ismeri Kerry Fisher munkásságát, az tudja, hogy a történetei alapjául egy erős lélektani vonal is szolgál. Nem volt ez másként ennél a kötetnél sem. Nem egy 20-as éveiben járó fiatal egyetemistát fogunk látni, ahogy felfedezi Rómát, és szerelembe esik. A főszereplőnk egy ötvenes, évtizedek óta házasságban élő nő, Beth, aki lelkileg mélyponton van, ugyanis egyetemre megy az egyetlen lánya. Amikor a férjével hazatérnek, újabb sokk éri, amikor a férje közli, hogy nem biztos abban, hogy folytatni szeretné a házasságot, ezért Párizsba költözik 8 hónapra egy munka miatt. Ez idő alatt, amit külön töltenek, majd dönt a hogyan továbbról. Beth mély depresszióba esik, a mindennapokban semmilyen pozitívat nem talál, ezért megragadja a lehetőséget, amit egy magazinban talál. Tíz hét Rómában annak érdekében, hogy újra visszataláljon önmagához, és megmentse a házasságát.
Ahogy vártam, ez a kötet egy érzelmi hullámvasút volt. Egyrészt örömmel olvastam azokat a részeket, amelyek Rómát hivatottak bemutatni turistáknak, de nem turista szemmel. Magunk mögött hagyhattuk az útikönyvek, és a tipikus turistalátványosságok beszűkült világát, és Rómának egy eddig ismeretlen, mégis csodálatos arcát ismerhettük meg. A szinte már tündérmesébe illő tájleírásokat, és gasztronómiai sokszínűséget beárnyékolta a Joel iránt érzett haragom. Ő a tipikus egoista, szinte már nárcisztikusnak mondható személyek megtestesítője volt. Csak magával foglalkozik, csak a saját munkája, a saját szórakozása, a saját jóléte érdekli. Majd ő eldönti, hogy válás lesz-e a házasságból. Még most is megy fel a vérnyomásom tőle, hogy csak írom ezeket a sorokat.
Egy házasság két emberről szól. Ketten nevelik a gyereket, ketten hoznak döntéseket, és ketten kellene ahhoz is, hogy tönkremenjen a kapcsolat. És ugyan úgy ketten kellenek ahhoz, hogy rendbe hozzák azt, ami elromlott. Ehhez képest Joel közölte, hogy ő megunta a kapcsolatot, ráunt a feleségére, és család ide vagy oda, ő bizony elmegy egy másik országba dolgozni, miközben átgondolja, hogy akar-e továbbra is férj maradni. Addig pedig Beth üljön nyugodtan, és várja a döntését. Na én ezen a ponton nyújtottam volna át emberünknek a bőröndöt, és rúgtam volna ki páros lábbal az ajtón.
Egy ilyen kapcsolatból kell Bethnek feltornáznia magát egy olyan emberré, akinek van önbizalma, meglátja a szépet a mindennapokban, és saját magában is, és újra mer élni, újra ki meri mondani, ha neki tetszik egy festmény, vagy egy építészeti irányzat. Ha évtizedekig így él az ember, ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen ez egy gyógyulási folyamat. Ehhez pedig tökéletes választás Róma, Olaszország gyöngyszeme, az elrejtett látnivalóival.
A történet elején feltűnhet az olvasónak, hogy mennyire nincs önbizalma Bethnek. Amin mondjuk nem is csodálkozom. Minden alkalmat megragad, hogy az életkorát hozza fel indokként, hogy miért nem csinál számára örömet okozó dolgokat. Mert egy 50-es nő, nem ülhet be egy italra egy bárba, vagy nem utazhat el csak úgy, sőt még az sem mindegy, hogy hogyan öltözködik. Ahogy haladunk előre a történetben, és osztja meg az olvasóval Beth a gondolatait, tapasztalatait, úgy kezdtem én is azt érezni, hogy hiába mondogatja újra és újra az életkorát, egy idő után már mást jelent neki.
Érdekes és tanulságos utazás volt. Rövid kötetről van szó, de én nem javaslom, hogy egy délután alatt bedarálja bárki is. Adjatok időt a történetnek, a mondanivalónak, hogy megszólítson benneteket az, amire az adott életszakaszotokban szükségetek lehet. Én viszem magammal a saját tanulnivalómat, miközben gondolatban újra és újra végigjárom Róma kis utcáit, miközben érzem a friss bazsalikom illatát, és hallom az olaszokra jellemző temperamentumos beszélgetéseket.
Ha már az olaszok temperamentuma került szóba, meg kell említenem a két kerítőt is. Ronnie a nyugodtabb, közel a 80-hoz. Az ő karaktere szerethető volt. Kedves, nem erőszakos, ellentétben a 80+os szomszédjával, Marinával. Na vele biztosan lett volna néhány vitám, mielőtt fegyverszünetet kötünk. Nekem ő már sok volt. Nem a nyers stílusával volt problémám, hanem a ‘mindentIS jobban tudok‘ hozzáállásával. Ronnieval ketten ők voltak a tűz és a víz. De tapasztalataim szerint tényleg ilyenek az olaszok. 🙂
Bár van romantikus szála is a történetnek, mégis egy mély lélektani, önismereti utazásnak mondanám, amire szerintem mindenkinek szüksége lenne függetlenül attól, hogy az élete mely szakaszában jár, házas-e, vagy esetleg egyedülálló.
„Egyszer az életben légy lázadó!”
Nagyon szerettem, Kerry Fisher most sem okozott csalódást.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„Bárcsak úgy tudnám élni az életem, hogy azt csinálok, amit akarok, és nem érdekel, milyen benyomást tesz ez másokra vagy mások hogy értelmezik a viselkedésemet!”
„Gyakran meg sem kérdőjelezzük a szerelmet. Nem kérdezzük meg magunktól, vajon illik-e még a céljainkhoz. Nem tudom miért van ez. Talán félünk attól, hogy nem fog tetszeni a válasz. Néha túl hálásak vagyunk azért, hogy valaki minket választott.”
„Hát nem a spontaneitás az izgalmas és érdekes ember szent grálja?”
A könyvet itt tudjátok beszerezni: