Szerző: Anne L. Green
Cím: Rejtély a toszkán napfényben
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2025
Oldalak száma: 352
Fülszöveg:
Egy elveszett ereklye, egy ősi családi titok és egy tiltott szerelem
Sophie Lane, New York elismert oknyomozó riportere, egy családi tragédiát követően döbbenetes igazságra bukkan: nagyapja nemcsak egy hírhedt maffiacsalád tagja volt, hanem Michelangelo legendás keresztjének őrzője is.
Apja akarata ellenére Toszkánába utazik, hogy kiderítse a múlt titkait. A reptéren találkozik a rejtélyes Marco Montesantival, akiről hamar kiderül, hogy a maffia embere. Mégis kénytelen szövetségre lépni vele, bár tudja jól, egyikük sem játszik nyílt lapokkal.
A nyomozás a reneszánsz Itáliába vezeti vissza a párost. Egy rejtélyes térkép pedig a művészet és hatalom labirintusába sodorja őket. Firenze ősi falai között, Róma árnyékos kupolái alatt sötét titkok tárulnak fel előttük. A vonzalom Sophie és Marco között egyre fokozódik, de akkor is képesek lesznek megbízni egymásban, ha az örökségük a tét? És vajon milyen árat kell fizetniük Toszkána legféltettebb kincséért?
Anne L. Green regénye lélegzetelállító olasz tájakra kalauzol, ahol saját bőrödön érezheted a perzselő napfényt és a sötét titkok dermesztő érintését.
„Nem kell, hogy okot adj a bizalmatlanságra. Az ember legtöbbször ösztönösen érzi, kiben bízhat, és kiben nem.”
Én már azon a ponton vagyok, hogy el sem olvasom miről fog szólni a legújabb Anne L. Green könyv, mert amint megjelenik már nyitom is ki, és olvasom. Nem mellesleg engem „kísért” Toszkána. Jó értelemben persze. 🙂 Sajnos még nem voltam ott, de a bakancslistám élén áll. A borító alapján egy könnyed romantikusra számítottam, és nyilván én voltam a legjobban meglepődve, amikor egy ármánykodással, és titkokkal teli nyomozásba csöppentem. Hálásan köszönöm az Álomgyár Kiadónak, és az írónőnek, hogy elolvashattam a Rejtély a toszkán napfényben című kötetet.
Gondolataim:
Honnan jött ez a történet, most komolyan? Egyrészt baromi izgalmas volt, az olasz hangulat egyből magával ragadott, másrészt olyan szereplőket állított csatasorba a szerző, akiket egyenként csapkodtam volna meg. De úgy istenesen.
Sophie az önfejű oknyomozó riporter, miután megtudta, hogy a nagyapja nemcsak a maffia tagja volt, de Michelangelo keresztjének az őrzője is, a család akaratának ellenére Olaszországba utazik, hogy választ kapjon a kérdéseire. A reptéren Marcoba botlik, akiről kiderül, hogy közel sem olyan ártatlan bárány, mint amilyennek látszik. Ő is a keresztre vadászik, és a mögötte álló maffia hálózat is. Két ellenséges család kénytelen együttműködni úgy, hogy a bizalom a legtávolabb áll tőlük. Kalandjuk során nemcsak egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de az életüket is kockáztatják.
Hú, hát Sophie-tól már a könyv elején tikkelt a szemem, na de a csupa bűbáj nagymama… Ő hamarabb idegállapotba rakott, mint a vágányzár a Nyugatiban. Zseniálisan alkotta meg ezt a két karaktert a szerző. Végtelenül gyűlöltem mindkettőt. Az egyik egy nagyképű, arrogáns, „ki ha én nem” beképzelt khm.. , a másik pedig egy nárcisztikus szörnyeteg. Őszintén remélem, hogy az írónő nem az ismeretségi köréből mintázta ezeket a szereplőket, mert komolyan, az ég óvjon mindenkit az ilyenektől.
Na de a történet. Nagyon gyorsan beszippantott, egyik rejtély követte a másikat. A szereplőkkel próbáltam keresni a nyomokat, a sorok közé látni, de gyorsan elvéreztem. Egy-két alkalommal volt csak olyan érzésem, hogy túl könnyen vették az akadályokat a szereplők, de ezen gyorsan túllendültem.
Könnyen olvasható, izgalmas történetet kaptam, megfelelő mennyiségű háttér információval, ami nagyban megkönnyítette, hogy befogadjam a történelmi ismereteket, mégsem volt olyan érzésem, hogy egy töri órán ülök. Érdekes volt, és informatív. Kellemesek voltak a tájleírások, az olasz borok, az olasz hangulat. Imádtam ezeket a részeket, és annyira sajnáltam, hogy gyorsan a végére értem a történetnek. Egy dolgot azonban nagyon furcsálltam, igazából nem tudtam hova tenni. A szereplőink között bár dolgozott a kémia, mégis kicsit gyorsnak éreztem, ahogy egymásnak estek, ráadásul mindenféle védekezés nélkül. Marco állítólag egy szívtipró, azt kap meg akit akar. Ezzel nincs is gond, na de legalább Sophie-nak lett volna annyi esze, hogy legalább szóba hozza a védekezést. De mondjátok meg, ha túlreagálom.
Ezzel a történettel ismét meg tudott lepni a szerző, és már alíg várom a következő kalandot. Aki egy mérsékelten romantikus, ámbár annál izgalmasabb nyomozásra vágyik, annak ajánlom ezt a kötetet.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„Semmi sem marad utánunk, csak hamu és füst. És azok nem beszélnek.”
„Olykor, ha egy titok kiderül, nehéz visszatenni a dobozba.”
„Itt az igazságosztó te vagy. A tetteiddel helyrebillentheted az egyensúlyt. És ez nem azt jelenti, hogy mindig erősnek kell lenni. Néha az is elég, ha kimondjuk, hogy fáj, hogy dühít az igazságtalanság.”
A könyvet itt tujátok beszerezni:
https://alomgyar.hu/konyv/rejtely-a-toszkan-napfenyben
