Eti Elboim – Sara Leibovits: A lány, aki túlélte Auschwitzot

Szerző: Eti Elboim – Sara Leibovits
Cím: A lány, aki túlélte Auschwitzot
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 272

 

Fülszöveg:

1944, LengyelországA vonat lassít, csikorogva fékez és megáll. Mintha egy örökkévalóság telne el a vagonban, de végül a nehéz ajtók kinyílnak, feltárva a benti káoszt.
Sara Leibovits, a tizenhat éves zsidó lány ezen a vonaton utazott a családjával. Utolsó pillanataikat töltötték együtt az auschwitzi rámpán, mielőtt megpecsételődött szörnyű sorsuk.
Ez az erőteljes igaz történet Sara Leibovits felfoghatatlan fájdalmát és nehézségeit mutatja be auschwitzi rabsága alatt. Az átélt rémségek dacára mindvégig próbálta megőrizni családja értékeit: a bátorságot, a hitet, mások segítését.
Ebben a lebilincselő memoárban Sara történetét kíséri lányáé, Eti Elboimé. Hetven évvel a holokauszt borzalmai után Eli a második generáció örökölt traumáját írja le, és ezzel egészíti ki holokauszttúlélő édesanyja tanúságtételét.

 

„Nehéz elhinni, hogy önhibáján kívül, minden ésszerű ok nélkül küldik halálba az embert.”

 

Időről időre előveszek egy holokauszt témájú könyvet. Borzasztóan megterhelő minden egyes történet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy ezzel is hozzájárulok ahhoz, hogy a haláltáborokban életüket vesztő emberek emléke fennmaradjon, és így van a leginkább lehetőségem megemlékezni. Még akkor is, ha nincs személyes érintettségem. Nagyon köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt.

Gondolataim:

Több könyvet olvastam már a témában, de ez a kötet másabb volt, ugyanis ez volt az a könyv, amiben kiemelkedő figyelmet szenteltek magának a zsidó vallásnak, a szokásoknak, a hagyományoknak. A szerző ezzel a kötettel állít emléket a családjának, a szeretteinek, akik meghaltak Auschwitzban. Az elbeszélő Sara Leibovits, aki kilenc hónapot töltött embertelen körülmények között, és ahogy ő fogalmazott, „túlélte, hogy elmondhassa” miket kellett megélniük, és túlélniük.

Fájdalmas volt olvasni ezt a kötetet. Az elején egy hosszabb blokk szól arról, amikor elhurcolták a zsidókat, hogy milyen körülmények között utaztak, hogy miket kellett átélniük, amikor megérkeztek a táborba. Sara a családját elvesztette, már megérkezésükkor elszakították az apát a család nő tagjaitól, és mindenkinek kopaszra borotválták a fejét. Ezeket az eseményeket mind ismerhetjük korábbi olvasmányainkból, az viszont ebből a kötetből kiderül, hogy mit érzett egy hajvágáskor egy zsidó férfi, nő, és még a gyermek is, akiknek jelentősége van a hosszabb hajnak, a szakállnak, a pajesznak.

A történetben voltak számomra meglepő események. Olyanok, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Nyilván tiszteletben tartom mindenki vallását, de értetlenül álltam bizonyos döntések előtt. Olvasmányaim során azt már tudom, hogy akit munkára kényszerítettek, embertelen körülmények között éltek étlen-szomjan (már ha ezt életnek lehet nevezni.), inkább azt mondanám, hogy vegetáltak. És emiatt volt számomra meglepő, hogy visszautasítanak egy ételt, mert nem kóser? Vagy böjtölnek? Auschwitzban?? Nem értem, nem tudom felfogni. Nyilván a böjt, a hagyományok, az étel tisztelete, megszentelése, stb.. hozzá tartozik a vallásokhoz, a hithez, és tiszteletre méltó, ha valaki ezt tartja szem előtt a mindennapjaiban. Egy olyan időszakban, amikor például gondol egyet, és leugrik a boltba kenyérét. Nem egy haláltáborban, ahol sorra ölik a nőket, gyerekeket, időseket. Ezen azóta sem tudtam túllépni.

Sara emlékeiből megtudjuk, hogy milyen körülmények között kellett élniük, megemlíti Mengelét, a kísérleteit, és a „táborkórházat”, illetve a saját leleményességüket is, azt az élni akarást, aminek köszönhetően szabadok lettek. Megrendítő részek voltak ezek az emlékek, de amelyek minden alkalommal könnyeket csaltak a szemembe, azok voltak, amikor az édesapja is feltűnt az elbeszélésben. Azok a részek, amelyek megemlékeznek arról, hogy egy szülő a saját életét is kockáztatva mi mindent megtesz a gyerekéért.

A kötet két idősíkon játszódik. Az egyik Sara gyerekkorában, a háború idején, a másik pedig 70 évvel később, amikor a lánya mesél arról, ő hogyan élte meg akár kicsi gyerekként, akár idősebbként azt a tényt, hogy az édesanyja holokauszt túlélő. Hogy szembesült vele, mindezt hogy dolgozta fel az érintett kortársaival, és tőle tudjuk azt is, hogy mit éreztek, amikor az édesanyjával először tértek vissza Auschwitzba.

Érdekes, és egyben nagyon megrázó olvasmány volt. A kötet végén találunk egy névsort, Sara családjáról, akik Auschwitzban lelték halálukat. Úgy gondolom, hogy ezzel a kötettel gyönyörű emléket állítottak az elhunytaknak, a nevük fennmaradt az utókor számára. Már nemcsak számok voltak.

A műfaj kedvelőinek ajánlom ezt a kötetet, mert ez valóban másabb, mint azok a holokauszt történetek, amelyeket eddig olvastam.

 

Értékelésem: 5/4,5

Idézetek a könyvből:

„Az élet jó és szép, és a jónak győznie kell.”

 

„Auschwitzban a sírás volt az egyetlen módja, hogy megemlékezzünk korábbi életünk eseményeiről.”

 

„Minden embernek van neve. Minden szám mögött van egy név.”

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

https://alomgyar.hu/konyv/a-lany-aki-tulelte-auschwitzot