Szerző: Hugyec Anikó
Cím: Túl kevés idő
Kiadó: NewLine Kiadó
Kiadás éve: 2021
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 402

Vannak ​sorsdöntő pillanatok.
Találkozások, melyek életünk hátralévő részét alapjaiban változtatják meg.
Mindig is azt hittem, hogy ilyen szerelem csak a filmekben van.
Aztán egy napon jött ő és rám mosolygott a tengerkék szemeivel, miközben selymes szőke hajában a napfény táncolt.
Őrületesen szerettük egymást Márkkal. Mindketten azt hittük, hogy az égvilágon semmi sem választhat el bennünket egymástól.
Tévedtünk.
Az utolsó emlékem róla az, hogy egy veszekedés után kilépett azon az ajtón.
A szívem ott és akkor millió szilánkra tört.
Márk elment, nekem pedig nem maradt más utána, csak a fájdalomtól ordító üresség.

Juli egy kamaszodó ikerpár egyedülálló édesanyjaként tengeti mindennapjait. Élete minden pillanatát átitatja a férje hiánya. Mindezt megnehezíti a lányával való állandó viaskodás, amiben a fia a kettejük közötti tűzfal és védőbástya egyben. Némi vigaszt nyújt neki a két legjobb barátja, ám még ők sem képesek kitörölni a szívéből az elmúlt év fájdalmát.
Múlt és jelen között vékonyka a határvonal, ám Juli életében e kettő, akár a mennyország és a pokol.
A múlt maga a szerelem, a boldogság, a soha véget nem érő napsütés.
A jelen azonban sötét és hideg. Kínzóan magányos.
Vajon el lehet-e felejteni azt az embert, aki számodra a mindent jelentette? Le lehet-e zárni a múltat, amely oly’ gyönyörű volt? El lehet-e engedni a fájdalmat, amely belülről szétmarja a lelked?
Mi az az erő, ami mégis szétszakítja a szétszakíthatatlant?

 

„Némán megköszönöm Mariah-nak, hogy elénekli mindazokat az érzéseket, amiket én nem tudok szavakba önteni.” 

Először is nagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam a könyvet! 

Születnek olyan történetek, amelyek megszólítanak. Velem is ez történt. Amikor Anikó bemutatkozott a NewLine kiadó oldalán, és bemutatta a könyvét, akkor már éreztem, hogy ezt a kötetet nekem el kell olvasnom. Nem tudom megmondani ennek az okát, egy szimpla megérzés volt, ami beitta magát a bőröm alá, és nem engedett. Miután elkészült a borító, mintha egy reflektor világította volna meg.

A napokban váltottam néhány levelet az Írónővel, és egy végtelenül kedves embert ismertem meg. Emiatt is nagyon vártam, hogy belefogjak a történet olvasásába, ami már az első pár oldal után beszippantott. Tudtam, hogy nekem íródott.

A történet röviden:

A történetünk két idősíkon játszódik, a 2000-es évek elején, és 2019-ben. Egy elsöprő szerelem, és egy mindent magával rántó fájdalom.

2002: Főszereplőnk Juli, aki egy forró őszi napon a barátnőjével egy kis kikapcsolódásra vágyik a folyóparton. Derült égből villámcsapásként érkezik egy röplabda, vele együtt pedig Márk. Az első pillanattól kezdve izzik közöttük a levegő, szinte tapintható, hogy egymásnak vannak teremtve. Egy elsöprő szerelem a övék.

2019: Juli két kamasz édesanyja. Alex és Zoé ikrek. Juli egyedül neveli őket, el nem múló fájdalommal és haraggal a szívében. Az érzéseinek kiváltó oka a férje, aki nincs vele, hogy együtt küzdjenek a kamaszok hóbortjaival, hangulatingadozásaival, hogy egy hosszú nap után átölelje, és a fülébe súgja, hogy szereti. Egyedül küzd a mindennapi problémákkal, az édesanyja betegségével. A két legjobb barátja az egyedüli támasza.

Gondolataim:

Telítődtem az érzelmekkel. Nosztalgiáztam, szerettem, sírtam, haragudtam, reménykedtem, és emlékeztem. Jókat mosolyogtam azokon a bizonyos 90-es éveken. 🙂 A Bravo magazin, a Backstreet Boys poszterek a falon. Szinte magam előtt látom. 🙂

A szereplőket, Erika kivételével mindet megkedveltem. A végére még Barbit is, bár lássuk be, erre nem sok esélyt láttam a történet elején. Mondjuk még a közepén sem.

Juli nagyon a szívemhez nőtt azzal, hogy egyedül is igyekszik mindent megteremteni a gyerekeinek, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Nem lehet könnyű két kamaszt kordában tartani, de ő a lehetőségekhez mérten vette az akadályokat. 

Márk és Juli kapcsolata idilli. Mint minden kapcsolatban, viták náluk is előfordulnak, de amíg meg tudják beszélni, addig van lehetőség megoldani a problémákat. De ehhez az kell, hogy őszintén le tudj ülni a pároddal beszélgetni.

Végezetül pedig:

~ Kedves Márk, ezúton köszönöm neked, hogy nem a szokásos rózsa lett a te virágod. A tulipán az érzelmeket fejezi ki. Azt tudtad, hogy az ókori Perzsiában a tulipán szimbolizálta a tökéletes szerelmet? Minden bizonnyal, hisz erre a virágra esett a választásod. 

~ Kedves Juli, köszönöm neked, hogy megmutattad, hogy egyedül is mennyi mindenre képes egy nő, egy anya, hogy hiába van a szíve darabokra törve, a gyermekeiért akkor is dobog tovább, mert dobognia kell. Mert bármi történik is, a gyermeki léleknek szüksége van az anyai szeretetre és gondoskodásra. 

~ Kedves Ria, köszönöm neked, hogy megmutattad, hogy milyen egy igazi barát, és milyen egy életre szóló barátság. Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen emberre, mint amilyen Te vagy.

~ Végül, de nem utolsó sorban, Kedves Anikó, köszönöm Neked, hogy megírtad ezt a történetet. Sok boldog, és sok szívszaggató percet szereztél vele, de annyira a szívemhez nőtt a történeted, hogy újra – és újra el fogom olvasni, hogy soha ne felejtsem el, hogy valóban túl kevés az idő, és nem mindegy, hogy mivel búcsúzunk.

Borító:

Tökéletes! Gyönyörű, figyelemfelkeltő, és annyira illik a történethez. A tulipánt imádom, a színvilág, a betűtípus, egyszerűen tökéletes! Kevés ilyet látni mostanában. 

 

Mindenkinek szívből ajánlom ezt a kötete. Szívet tépő, mégis gyönyörű történet.

Márk gondolataival zárom soraimat:
„Márk mondogatta gyakran, hogy az ünneplés fontossága abban rejlik, hogy a nem mindennapi eseményeket különleges emlékké varázsolja, és ezek közül a legszebbeket magába rejti a szívünk.”

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)