A fiatal, jóképű és vicces Booker Gatto nemrég hagyta ott veszélyekkel teli munkáját, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet kezdhessen. Egyetlen dolog hiányzik számára a boldogsághoz: egy igazi társ. De a szerelem elkerüli, és a múlt árnyai még fogva tartják a szívét. De bármennyire is próbálja kizárni az életéből az érzelmeket, nem tudja nem észrevenni a gyönyörű és okos Tesst. 
Tess Selleck bujkál. Egy olyan kapcsolatból próbál kilépni, melyben mindennapos a megaláztatás és a szenvedés. Egy erőszakos és durva férfi elől menekül, aki egykor a férje volt. Tess átmenetileg nyugalomra talál Booker mellett, aki napról napra vonzóbb számára, de a bizalmatlansága a férfiakkal szemben óvatosságra inti. 
Kétséges, hogy a két megsebzett léleknek van-e közös jövője. Vajon a szerelem és a bizalom segíthet rajtuk, vagy éppen ezek az érzések válnak elviselhetetlenné?

Régen olvastam ettől jobb, és megrázóbb sorozatot. A szereplők nagyon a szívemhez nőttek, fájt a lelkem Bookerért, és Tessért (és persze a sorozat összes szereplőjéért).

Nagyon vártam már Booker könyvét, de nem tudtam vele olyan gyorsan haladni ahogy terveztem, mert engem személy szerint annyira megviselt, hogy gyakran le kellett tennem, hogy összeszedjem magam. Még mindig nehezen találom a szavakat.

Booker életének egyes mozzanatait már a trilógia első részéből ismerhetjük. Megtudjuk, hogy miért lett rendőr, miért üldözi megszállottan a drogkereskedőket. Ahogy haladunk a történetben a befejező kötet felé, úgy ismerjük meg egyre jobban a gondoskodó rendőrünket. Ami sokakat meglephet, hogy ennek ellenére ez a történet nem a drogterjesztés köré épül. Booker otthagyja a rendőrséget, és ügyvédként építgeti a karrierjét. Akik figyelmesen olvasták az első 2 részt, nekik ismerős lesz Tess, aki eddig a kórházban dolgozott, ebben a részben Booker titkárnőjeként tűnik fel.

Tess titkol valamit, a hajfesték, és a kontaktlencse mögé rejtőzik. Azonban Booker átlát a szitán, és Tess sem tudja már magában tartani mi, pontosabban ki elől menekül. Egy bántalmazó, megalázó kapcsolatból menekül, ahol mindennapos volt a családon belüli erőszak testileg és lelkileg egyaránt.

A könyv egyes részei a múltban játszódnak, így követjük nyomon Tess kálváriáját, és tudjuk meg, hogy miért kell bújkálnia Port Fare-ben. A démonaitól azonban nem tud elmenekülni. Minden hangos szóra, ajtócsapódásra összerezzen, az utcán, és idegen helyen idegesen pillant körbe. 

Nagyon korán megy férjhez, nem hallgat a figyelmeztetésekre. A bántalmazásokat, a megaláztatásokat olvasni nem volt könnyű. Összeszorul a gyomrod, szinte már émelyegsz, és ordítanál, hogy hagyd ott, menekülj! De nem tudsz, mert nem mersz, és nem tudsz, mert olyan mértékben bántalmaztak, ráadásul a saját férjed, hogy képtelen vagy lábra állni, és csak azt várod, hogy legyen vége, legalább annyira verne meg, hogy azt már ne éld túl. Még most is libabőrös vagyok, ahogy ezt az értékelést írom.

Tess lelkét mindenki igyekszik begyógyítani, természetesen Booker leginkább. Az ő gyerekkora sem volt irígylésre méltó. Azt a korábbi részekből már tudjuk, hogy az édesapját nagyon hamar elvesztette, az édesanyját és a testvérét pedig a szeme láttára ölték meg. De a miértekre csak most derült fény. A szűnni nem akaró lelkiismeret furdalással éli a mindennapjait már 16 éves kora óta.

Két, lelkileg összetört embert ismerünk meg ebben a részben. Nem tudunk nem velük érezni, azonosulni velük. Az olvasó még akkor is átérzi a fájdalmukat, ha nem kellett keresztülmennie sem a családtagok elvesztésén, sem a bántalmazáson.

Nagyon megszerettem az írónő stílusát. A könyvek nem voltak tele klisékkel, a kegyetlen valóságot ismertük meg. Illetve még valamit, ami a pluszt adta a történeteknek, az pedig a barátság ereje. Amikor a legjobb barátod olyan, mintha a testvéred lenne. Törődtök egymással, és bármikor, bármilyen körülmények között számíthattok egymásra.

Még egy észrevétel így a bejegyzés végére. Mégpedig a könyv vége. Amikor már végigkönnyezted, és végigizgultad a trilógiát, és várod, hogy megkönnyebbüljön a lelked, akkor az Epilógussal még egy utolsót belédrúg az írónő.

Mindeképp olvasd el ezt a könyvet, ha szereted a romantikus történeteket, és ha nem sajnálod a könnyeidet.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Már ​három éve, hogy a Dreser fivérek megpróbálták uralmuk alá hajtani Port Fare-t. Az ügy még mindig érzékenyen érinti a város lakóit. A híresztelések szerint a kegyetlen testvérpár apja, Harry Dreser is meghalt egy rosszul elsült kábítószerüzlet során. De persze a pletykák nem mindig igazak. A Dreser fivérek féltestvére, Delilah Lopez Dreser a városba érkezik, hogy bevégezze, amit a bátyjai elkezdtek. A lány gondosan eltervezi a bosszú lépéseit, és megpróbál közel férkőzni ahhoz a két nyomozóhoz, Seth Prescotthoz és Booker Gattóhoz, akik állítólag a fivéreivel végeztek. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Lilah behálózza Cole Coltert, a két rendőr barátját, aki orvosként dolgozik a helyi kórházban.
De ahogy telik az idő, Lilah nemcsak arra döbben rá, hogy apja hazudott neki, de kötődni kezd ehhez a társasághoz, és végzetesen beleszeret Cole-ba. Ám a helyzet kezd egyre tarthatatlanabbá válni. Lilah választás elé kerül. Ha véghez viszi a családi bosszút, olyan emberek életére kell törnie, akik – talán életében először – szeretettel veszik körül. Ha viszont szembeszáll apjával, nem csak saját életét sodorja veszélybe, hanem mindazokét is, akiket éppen meg akar menteni.

Mondtam már, hogy mennyire szeretem ezt a trilógiát? Képtelenség letenni a könyvet. Izgalmas, szívbemarkoló, feszültséggel teli, és humoros.

Az első rész Seth és Maggie történetét meséli el, viszont már ott is találkozunk Seth két legjobb barátjával, a szintén zsaru Bookerrel, valamint a dokival, Cole-lal. Nekem szent meggyőződésem volt, hogy ez a könyv Booker történetét meséli el, ezért is lepett meg, amikor Cole kapta a főszerepet.

Az első részben csak annyit tudunk meg róla, hogy a sürgősségin dolgozik, visszafogott, kétbalkéz és kétballáb doktor úr, ezért Booker állandó céltáblája. Ha nem magában tesz kárt, akkor valamelyik barátjában. Ezen egyébként különösen jót mulattam, mert egy az egyben ilyen vagyok én is. 🙂 (Most éppen egy seb díszíti a bal könyökömet, ami egy fotózás eredménye, egy vörös folt a jobb karomon–a megszáradt edényeket pakoltam el, és még mindig van egy rejtélyes vágás a jobb lábamon, ami fogalmam sincs hogy került oda 😀 ) Szóval én teljes mértékben együtt érzek Cole-lal.

A szürke hétköznapokat Lilah forgatja fel, aki közel sem olyan ártatlan lakberendező, mint amilyennek első látásra tűnik. Az első részből ismerősen csenghet a Dreser név. Igen, Lilah a híres Herry Dreser drogterjesztő pici lánya, aki a szabadságáért cserébe üzletet köt az apjával. Feladata, hogy közel kerüljön a fivérei gyilkosához, ezáltal ezüst tálcán nyújtva őket apucinak.

Csak azzal a ténnyel nem számolt, hogy nem Bookerhez és Sethhez fog közel kerülni, hanem Cole-hoz, akinek semmi köze a drogdílerekhez. Lilah-t Booker béreli fel (akinek kezdetben fogalma sincs a lány igazi kilétéről), hogy tegye rendbe Cole irodáját a kórházban. Cole és Lilah így kerülnek egyre közelebb egymáshoz.

A történet legnagyobb részben Lilah szemszögéből játszódik, viszont nagy ritkán belelátunk Cole fejébe is. Nagyon gyorsan rájövünk, hogy ők ketten egymás tökéletes ellentétei. Lilah a vad, bevállalós, flörtölős szereplő, Cole viszont a visszafogott, csendes, szétszórt. Mégis tökéletesen passzolnak egymáshoz.

Viszont nem titok, hogy Lilah kém, amiről rajta kívül senki nem tud. Egy dologgal azonban nem számolt, amikor egyezséget kötött az apjával. Mégpedig, hogy apukának nem állt érdekében igazat állítani a csapatról. Napról napra ismeri meg Lilah Cole-t és a barátait, és napról napra egyre világosabb lesz számára, hogy Maggie, Seth, Booker és Cole nem olyan elvetemült, mint ahogy azt ő hallotta. Nem számít rá, hogy megkedveli a bandát, arra meg végképp nem, hogy beleszeret az egyikükbe. 

De mint mindenki, aki hazudik, ő is lebukott, és innen indul az igazi kálváriája. Menjen, vagy maradjon? Az apját árulja el, vagy a szerelmét? 

Lilah lelkében dúló háború végigkíséri az egész könyvet, nem tudja az olvasó nem átérezni azt a kínt, amin keresztül kell menni minden nap. Igaz, hogy kémként jött a városba, de ahogy olvastam a történetét, képtelen voltam negatív szereplőként gondolni rá. Szinte már szurkoltam neki, és Cole-nak, hogy legyen happy end a történetük.

Nagyon szerettem Cole karakterét is, mert annyira más, mint akikkel eddig találkoztam. Félénk, nagyon könnyen zavarba jön. Családot szeretne, egy boldog, nyugodt otthont, és ezt nem is titkolja, vizszont nem is veri nagy dobra. Egyszerűen ez ő, ez árad belőle. Az élet minden területén kétbalkezes, állandón tele van sebtapaszokkal, viszont a kórházban nincs nála összeszedettebb, nyugodtabb, és profibb orvos. 

Ő az az ember, akire azt mondják, hogy ő jó ember. Nincs egy negatív gondolata, és árad belőle a kedvesség mindenki felé. Szinte már úgy érzi az ember, hogy szeretne elé állni, és megkérni, hogy legyen a legjobb barátja. 🙂

Nagyon szerettem a Shakespeare idézeteket, és a játékukat. Ez olyan kis apróság, mégis nagyon sokat adott kettejükhöz.

De még mindig nem tud hátradőlni az olvasó, mert folyamatosan benne van a feszültség, hogy „jaj Lilah le fog bukni, és összetöri Cole szívét”. Szinte már várja, hogy ne történjen meg, ezt a részt hagyjuk ki, és irány a boldog befejezés. De akkor lehet hogy ez a könyv nem lenne olyan jó, mint amilyen lett.

Bookernek ebben a könyvben is elég sok szerepe van, nyilvánvaló, hogy róla fog szólni a befejező része a sorozatnak. Engem már megöl a kíváncsiság, úgyhogy el is kezdem, amint kikerül ez a poszt a blogra. 🙂 Viszont mint ahogy lenni szokott, holnap ismét munka van, szóval ma sem szabad hajnalig a könyvet bújni. 🙂

Összegezve, ismét köszönetet kell mondanom a Maxim Kiadónak ezért a sorozatért. Nincs rá szó, hogy mennyire tökéletes lett, és a kiadónak hála, bárki megismerkedhet ezzel a történettel 🙂

(borítókép és fülszöveg: www.moly.hu)

Henry Page még sohasem volt szerelmes… Reménytelen romantikusnak képzeli magát, de az általa vágyott szerelem, amely olyan, mint a lassított felvétel, szapora szívverést okoz, és sem enni, sem aludni nem hagy, eddig nem bukkant fel az életében, legalábbis még nem. Henry inkább a tanulásra koncentrál, hogy bekerüljön egy közepesen jó egyetemre, és minden vágya, hogy végre ő legyen az iskolai újság szerkesztője. Aztán a végzős évében, a harmadik kedden Grace Town besétál egy délutáni órájára, és a fiú azonnal tudja, hogy minden meg fog változni.
Miután Grace-t és Henryt együtt felkérik az iskolai újság szerkesztésére, a fiú hamarosan azon kapja magát, hogy végzetesen beleszeretett a lányba. Nyilvánvaló, hogy Grace valamiképpen sérült, de úgy tűnik, Henry ettől csak szebbnek látja őt, és semmi mást nem akar, mint segíteni neki újra összerakni a széttörött darabokat. Ám aki azt gondolja, hogy ez egy átlagos szerelmi történet, az nagyon téved!

Ez a könyv nem szerepelt az októberi listámon, viszont az agyam egy hátsó zugában egy kis hangocska azt mondta, hogy olvassam el. Hallgattam rá.. Hát kár volt.

Most gyorsan megnéztem a molyon az értékeléseket, ott odáig meg vissza vannak a könyvmolyok ezért a történetét, szóval kezdem azt hinni, hogy tényleg velem van a baj. 🙂 Nekem ez valahogy nem jött át, nem estem hasra ettől a történettől, ezért szerintem ez nem is lesz olyan hosszú bejegyzés. 

A szokásostól eltérően itt a férfi főszereplő, név szerint Henry, szemszögéből követjük az eseményeket. Az iskola folyosóján találkozik egy rejtélyes lánnyal, aki biceg, ápolatlan, férfi ruhákban jár, mégis elbűvöli Henryt. A sors úgy hozza, hogy együtt szerkesztik az iskolaújságot, ezáltal egyre több időt töltenek együtt. Elkezdik egyre jobban megismerni egymást, és fény derül Grace titkára is. A szerelmével autóbalesetet szenvednek, a fiú meghal, Grace túléli, viszont a sérülései miatt kénytelen bottal járni. Viszont még mindig ott lebegnek a fejünk felett a kérdések, amire választ kapunk ugyan, szóval nincs hiányérzete az olvasónak, de nálam a rejtélyek megoldásával lett egyre unszimpatikusabb Grace karaktere. 

Henryt sajnáltam azért, ahogy Grace viselkedik vele. Az nyilvánvaló, hogy testileg sérült a lány, viszont lelkileg sincs rendben. Nekem már az érdekes volt, hogy senki nem kérte arra, hogy keressen fel egy szakembert, aki segít feldolgozni a történteket.

Ami miatt nem tettem mégis félre ezt a könyvet, az a humor volt. Henry nővére, a szülei, a barátai miatt lett ez a könyv egyáltalán olvasható (a számomra legalábbis). Nélkülük szerintem az első fejezet végéig sem jutottam volna el. Egy idő után én például szívesebben olvastam volna a „nagy családi titokról”, vagy Henry nővérének a tini koráról, mint az alap történetről.

Most mégis csalódást érzek, pedig ezt nem szoktam a Dream válogatás könyvektől. De az is lehet, hogy rossz időpontban találtam rá erre a történetre.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ez a könyv valahogy eddig elkerülte a figyelmemet, pedig ahogy nézem nagyon pozitív értékeléseket kapott. Ami mégis megfogott, és ami miatt felfigyeltem rá, az a borító volt. Egyszerűen tökéletes. Pedig tényleg semmi extra nincs benne, egy lány ül nekünk háttal egy mólón(?), előtte a vízfelszín. De valahogy annyi érzelem került bele ebbe a pillanatba, hogy képtelen voltam elengedni, és nem megvenni a könyvet. Amíg el nem kezdtem olvasni, addig fogalmam sem volt, hogy miről is fog szólni. Viszont elég hamar rájöttem, hogy ez a történet minden pénzt megér.

Egy könyv a gyászról, a bűntudatról, egy családi tragédiáról. Alexis meséli el a történetét hol úgy, hogy a jelenben járunk, hol pedig úgy, hogy a múltat idézi fel. Ez a váltott idősík segít abban, hogy megértsük a miérteket, közben megismerjük Lexiet, aki történetesen egy matekzseni, az MIT leendő hallgatója. A szülei elváltak, ami megviselte az egész családot, de az öccsével, és az édesanyjával közösen, egymást segítve igyekeztek túljutni a nehézségeken.

De a családi tragédiát mégsem egy válás testesíti meg, hanem Alexis öccsének az öngyilkossága. Hogy megpróbálja feldolgozni a tragédiát, Alexis pszichológusa a napló írást javasolja a lánynak. Ezek a naplóbejegyzések szintén feltűnnek a könyvben. A történet utolsó oldaláig szinte érezzük Alexis gyászát, bűntudatát, és nem engedi az olvasót sem a „mi lett volna, ha” érzés. Mi lett volna akkor, ha aznap este Alexis válaszol az öccse sms-ére, vagy felhívja? Megakadályozható lett volna a tragédia?

Ez a bűntudat vajon feldolgozható-e? Visszatérhet-e az élet a normális kerékvágásba úgy, hogy ott motoszkál a tudat alatt, hogy talán megakadályozható lett volna. Ezek az érzések gyötrik Alexist, miközben az anyja az italhoz menekül egy kis megnyugvásért.

Ez a könyv a maga fájdalmasan gyönyörű valójában segít átértékelni a családi köteléket, és rávilágít arra, hogy minden annyira múlandó.

Kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen átélnie azt, amit Alexis családjának át kellett élni, és egy gyereknek sem szabadnak odáig eljutni, hogy csak az öngyilkosságot lássa egyedüli kiútnak a problémái elől. A könyv végéig sikerült tartani magam, bár végig gombóc volt a torkomban, a végén viszont eleredtek a könnyeim. A könyv végén mindenki számára értelmet nyer, hogy mennyire fontos, hogy ne váljunk el haraggal a szeretteinktől, ne feküdjünk le úgy aludni, hogy ott van még bennünk a düh egy kis tüskéje, mert ahogy Alexis esetében is, a bűntudat nem tágít, és felemészti az embert.

Köszönöm a Maxim kiadónak, hogy elhozta az olvasónak ezt a gyönyörű történetet. Még mindig a hatása alatt vagyok, pedig már lassan egy hete, hogy befejeztem a könyvet. Most így hírtelen nem is tudok többet mondani róla, mert lassan újra elerednek a könnyeim.

Olvassátok el Cynthia Hand történetét, menjetek oda a szeretteitekhez, öleljétek meg őket, és mondjátok gyakrabban, hogy szeretitek őket! Legyetek egymás támaszai, hallgassátok meg a másikat, segítsétek legjobb tudásotok szerint!

(kép és fülszöveg: www. moly.hu)

Valami nincs rendben a Beechway kórház pszichiátria osztályán. Az egyik páciens megcsonkítja magát, a másik öngyilkos lesz – mindkettő váratlan áramkimaradáskor történik. A figyelőkamerák semmit sem rögzítenek. A betegek azt suttogják, visszatért Maude, a gonosz szellem. Kétségbeesett tettekbe terrorizálja őket, éjjelente átkokat lehel a fülükbe. A kórház dolgozói nem hisznek a természetfeletti erőkben. De a páciensek határozottan állítják, hogy áramkimaradáskor mindig valami furcsát észlelnek. Aztán megtalálják azt a különleges rajzot, amelyet az öngyilkos beteg hagyott hátra. Egy alakot ábrázol, aki feltűnően hasonlít a nemrégiben gyógyultnak nyilvánított és elbocsátott Isaac Handelhez. 
Ilyen egyszerű lenne megoldás? Dehogy! A pokoli cselszövés éppen csak elkezdődött.

Már két napja elolvastam a könyvet, és azóta gondolkodom, hogy mit is írhatnék róla. Az elmúlt két napban rájöttem, hogy bár vannak problémáim bizonyos részekkel, alapvetően tetszett a könyv. Eredeti volt a története, izgalmas volt, olvastatta magát, és az írónő tökéletesen fűzte össze a szálakat, és a könyv végére összeáll a teljes történet. Megmondom őszintén, nem olvastam el a fülszöveget, a könyv borítója volt, ami megfogott, annak ellenére, hogy a víz levert akárhányszor ránéztem. 🙂

Mikor elkezdtem olvasni, teljesen zavaros volt, olyan érzésem volt, mintha három különböző könyvet olvasnék egyszerre. Nem értettem, hogy miért van pont egy bábu a könyv borítóján, hogy miért ugrálunk a jelenben játszódó elmegyógyintézetből egy olyan gyilkossághoz, ami egy évvel ezelőtt történt, és mi köze mindehhez Pennynek, és a kutyájának?

A történet a pszichiátriai intézetben kezdődik, ahol AJ a vezető ápoló, és ahol rejtélyes öncsonkítások, halálesetek, és áramszünetek borzolják a kedélyeket. De ha mindez nem lenne elég, a betegek egy Lidércet emlegetnek, és őt okolják a halálesetekért. De ugye egy elmegyógyintézetben járunk, és a betegek látomásaira nem sokat adnak az ott dolgozók. AJ-t kivéve. Ő nemcsak hisz a betegeknek, de igyekszik utána is járni az eseményeknek. De ehhez segítségre van szüksége, és ezért keresi fel Jack Caffery rendőrnyomozót, aki a legkevésbé sem örül ennek a megkeresésnek. A nyomozó neve sokszor felmerül egy eltűnt lány kapcsán, akit szegről-végről ez a könyv is említ, bár részletekbe nem bocsájtkozik. Ezek a kilengések nekem kissé zavaróak voltak, mert nem ismerjük az előzményeket, ettől függetlenül én elolvasnám szegény lány történetét is.

Na de térjünk vissza a történet fő mozgatórugójához, a Lidérchez. Miután a nyomozó elvállaja, hogy AJ segítségére lesz a rejtély megoldásában, egyre mélyebre ásunk az intézet lakóinak, és egyes dolgozóinak életébe, és azzal kell szembesülnünk, hogy senki nem az, akinek látszik.

Kifejezetten szerettem az intézetben játszódó jeleneteket, csak azt sajnálom, hogy nem szántak rá több fejezetet. Ahogy haladunk előre a cselekményben, kibontakozik Penny szerepe is, így ezt a szálat is kipipálhatjuk.

Ami nekem még mindig nem tiszta, az az eltűnt lány. Ki ő? Mi köze ehhez a történethez? Miért kellett meghalnia? Baleset volt, vagy gyilkosság? Nem értettem, hogy miért nincsenek kidolgozva a rá vonatkozó események. Aztán addig – addig olvasgattam a véleményeket, amíg ki nem derült, hogy A Bábu című könyv egy sorozat 6. része (ha jól emlékszem a számozásra), és meg van ám írva szegény leányzó története, csak egy korábbi részben. Na most, egy nálamnál tanultabb olvasó világosítson már fel, hogy egy sorozatot mégis hogy lehet ilyen hiányosan megjelentetni? 😀 Jó, olvasható önmagában is ez a könyv, mert az írónő végigvitte az eseményeket, a fő szál le van zárva, de bennem például maradtak kérdések.

Már a könyv olvasása közben is éreztem, de a végére érve teljesen biztossá vált, hogy a könyv végén szereplő vélemények eléggé félrevezetőek. „Végig fogod rettegni” hááát ez azért egy elég erős túlzás. 🙂 Gyanítom, hogy az a könyvmoly, aki a kezébe veszi a könyvet, már olvasott horrort, krimit, pszichothrillert, és neki ez azért nem lesz egy takaró alatt vacogós történet. Viszont az érzékenyebb lelkű olvasók ne akkor kezdjenek hozzá, amikor egyedül vannak otthon, és kint éppen szélvihar van. 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)