Címke: recenzió

by - Itt lehet hozzászólni!

Hugyec Anikó – Túl hosszú út

 

covers_732100.jpg

Szerző: Hugyec Anikó
Cím: Túl hosszú út
Kiadó: NewLine
Kiadás éve: 2022
Műfaj: regény – romantikus
Oldalak száma: 382

Talán ​épp ideje, hogy egy újabb lépést tegyek a boldogság irányába.”

Juli új esélyt kap az élettől, hogy múltbéli veszteségének súlya alól felszabaduljon. Reménykeltő és egyben ijesztő a gondolat, hogy egy másik férfi oldalán megtalálhatja még a boldogságot. A múlt démonjaival azonban továbbra sem tud megküzdeni. Nehéz feladat elfogadni a megváltoztathatatlant és beengedni a boldogságot úgy, hogy már megtapasztalta, milyen törékeny is az élet. Nem könnyű döntés a barátságot szerelemre, a barátot társra cserélni, hiszen a szíve épsége a tét…
Vajon győzhet a jövő a visszatartó erő felett? Létezik kiút a múlt fogságából?
Arnold egy félresikerült kapcsolat után egyedül, mégis példaértékűen neveli a fiát, mígnem életébe váratlanul bekopogtat a szerelem. Úgy érzi, kész meghódítani a nőt, aki megsebzett szívén egy életre szóló heget visel, és képes elfogadni, hogy egy másik férfi emlékével kell osztoznia.
De vajon elég erős és kitartó a szerelme, hogy ledöntse a lelkiismeret sziklaszilárd falait?
Mennyire lesz hosszú és rögös az út a boldogság felé?

A Túl hosszú út lapjain két sérült ember lassú, óvatos egymásra találása elevenedik meg. Vajon le tudják győzni az élet rájuk leselkedő veszélyeit? Mennyi fájdalmat képes elviselni az emberi lélek? Mennyi el nem sírt könny lakozik egy összetört szívben?
Ezekre a kérdésekre ad választ a regény, mely méltó folytatása és lezárása elődjének, a nagysikerű Túl kevés időnek.

 

„…csupán egy icipici, aprócska sarokra vágytam a szívében. Talán idővel csinál nekem benne helyet.”

El sem tudom mondani, milyen megtisztelő számomra, hogy megjelenés előtt olvashattam ezt a kötetet. Aki nyomon követi az oldalamat és a bejegyzéseket, az tudja, hogy az első részt mennyire imádtam, mennyi érzelmet megéltem az olvasása közben. Nem volt ez most sem másként. Ha nem kellett volna letennem, hogy a szívem apróra tört darabjait összeszedjem a földről, akkor egy nap alatt elolvastam volna. De hiába szedtem össze magam újra és újra, amikor az utolsó mondathoz értem, és becsuktam az olvasót, zokogott a szívem a gyerekszobában. 

A történet röviden:

Juli története folytatódik. Márk elvesztése továbbra is fájdalmas a számára, azonban Arnold személyében újra bekopogtat a szerelem az ajtaján. Azonban mégsem felhőtlen a boldogsága, mert ismét megtapasztalja a gyász gyötrő érzését. Mindezek mellett kétségei vannak, hogy „joga van-e” újra megnyitni a szívét a boldogság előtt? 

Gondolataim:

Anikó viszonylag kevés szereplőt szólaltat meg a regényeiben, ezért nagyon családias az egész történet. Lélekben ott tudunk lenni Juliékkal, tudunk azonosulni minden rezdülésükkel, érezzük a boldogságukat, és a szívüket mardosó szomorúságot is.

Az olvasás során ugyan az a gondolat újra és újra társamul szegődött. Egy darabokban lévő szív mennyi szenvedést tud még elviselni? Egy lélek mennyi bánatot tud még magába zárni anélkül, hogy feladná? Juli a legerősebb női karakter, akit az eddigi olvasmányaim során megismerhettem. Sorra veszíti el a szeretteit, megtörve bár, de mégis feláll. Erőt merít a csodálatos gyermekeiből, és a barátaiból. Ők, mint egy erőd falai, szilárdan állnak Juli mellett, és támogatják minden élethelyzetben.  

Egy szívet tépő történet igaz barátságról, szeretetről, szerelemről, és reményről, mert hiába túl hosszú az út, a remény soha nem múlhat el, hogy egyszer egymásra találhat két sérült, összetört szív.

Az egész történet nagyon olvasmányos volt, és ahogy az első résznél, itt is egy érzelemvasúton ültem olvasás közben. Egyik oldalon még Rián röhögtem, a másik oldalon pedig már a könnyeimet morzsoltam el remegő kezeimmel. Örömmel olvastam a hétköznapi dolgokat is, például amikor egy szülő táborba küldi a gyerekét. Ez is bizonyítja, hogy a szereplők is mennyire hétköznapiak, Juliék akár a szomszédaink is lehetnének. 🙂 

Amit külön ki szeretnék emelni, azok a kamaszoknak a személyisége. Tisztelettudóak, vannak céljaik, és mindent megtesznek azért, hogy elérjék azokat. (Annak pedig különösen örülök, hogy nem használnak tini szlenget.)

Talán nem meglepő, hogy a szereplőket egytől egyig nagyon szerettem.

Juli kitartása példaértékű mindenki számára.
Ria őröltsége, és önzetlensége újra eszembe juttatta, hogy egy ilyen barátra mindenkinek szüksége van.
Arnold gyengédsége, és tiszta szíve.. Mit is mondhatnék, teljesen elvarázsolt.

Anikó, nagyon köszönöm Neked, hogy a részese lehettem Juli életének. Sokat tanultam a könyv olvasása közben. Ezeket az ismereteket viszem magammal. 
Ahogy írom ezeket a sorokat, azon gondolkodom, hogy 1-1 motívum mennyire hatással tud lenni az emberre. Biztos vagyok benne, hogy amint kinyílik a kis kertemben az első tulipán, arról Márk fog eszembe jutni. Ha elmegyünk a Balatonra, az első hattyúról pedig Arnold. 🙂  

Borító:

Gyönyörű. Ashley keze munkáját dicséri ez a fantasztikus borító is. Én imádom, nemcsak a történethez illik, hanem az első kötethez is.

 

A bejegyzéseket általában azzal zárom, hogy a könyv elolvasását kinek ajánlom. Nos, én ezt a történetet (és természetesen a Túl kevés időt is) Mindenkinek tiszta szívből tudom ajánlani!
Férfiaknak, hogy lássák, egy szerető szívű nő nem vágyik drágaköves ékszerekre, lelke legmélyéről is tud örülni egy csokihattyúnak is.
Azoknak az olvasóknak, akiknek a szíve gyászol, mert Juliból erőt tudnak meríteni.
Barátnőknek, hogy tudjanak annyira őrültek lenni, és annyira élvezni az életüket, mint Ria.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Guillaume Musso: Holnap

 

covers_451299.jpg

Szerző: Guillaume Musso
Cím: Holnap
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 404

 

Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot. Elhatározzák, hogy találkoznak egy manhattani olasz étteremben Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában lépnek be az étterem ajtaján. Ugyanahhoz az asztalhoz ültetik le őket – és mégsem fognak soha találkozni.
Hazugságok hálója? Az egyik fél képzelgése? A másik manipulációja? Egy érthetetlen helyzet áldozataiként Matthew és Emma hamar rádöbbennek arra, hogy nem csupán egy meghiúsult találkozóról van szó…

 

„Azokat az őrültségeket sajnálja legjobban az ember, amelyeket nem követett el, amikor alkalma lett volna elkövetni.” 

Már egy ideje kíváncsi vagyok arra, hogy Musso tényleg ilyen jól ír, vagy csak egy kicsit „túl van hype-olva”. 🙂 Most, hogy elolvastam tőle a Holnapot, ami az első könyvem a szerzőtől, kijelenthetem, hogy Musso egy zseni. Nagyon köszönöm a Park Kiadónak, hogy megismerhettem az írót, és ezáltal fel is kerülhetett a kedvenc szerzőim listájára.

A történet röviden:

Matt felesége meghal egy közlekedési balesetben, és a férje egyedül marad a kislányukkal. Nem hagyják nyugodni a történtek, de szépen lassan elkezdi feldolgozni a felesége elvesztését. Egy napon egy garázsvásáron vásárol egy laptopot, ami gyökerestől felforgatja az életét. A laptop ugyanis egy fiatal nőé volt, akivel elkezdenek e-mailen beszélgetni. 

Emma fiatal, egyedülálló nő, aki a szerelmet keresi. Amikor e-mailt kap Matt-től, akkor elkezd reménykedni abban, hogy végre ő is megtalálta a boldogságot. Az email váltások során úgy érzi, hogy a sorozatos sikertelenségnek – már ami a szerelmet illeti – vége, ezért elfogadja Matt vacsorameghívását. Mindketten elmennek a megbeszélt időben, a megbeszélt helyre, azonban mégsem találkoznak. A sikertelen találkozó után felgyorsulnak az események, és egy túlbuzgó számítógépzseni még tovább kavarja azokat a bizonyos lapokat. 

Gondolataim:

Az összes elméletemet, amit a történet végére „tartogattam” azt az író el is lőtte az első 100 oldal alatt. Én meg fogtam a fejemet, hogy mégis mi fog ebből kisülni? Nem nagyon olvasok olyan történeteket, ahol a 2 főszereplő nem ugyan abban az évben él, és csak egy laptop segítségével tudnak kommunikálni. Emiatt az elején kicsit idegennek éreztem magam a történetben, de végül sikerült hozzászoknom, utána pedig alíg bírtam letenni a könyvet. Esténként addig olvastam, amíg már nem láttam a betűket.

Izgalmas, fordulatos, és lebilincselő történetről van szó, ami az utolsó mondatáig fenntartja az olvasó érdeklődését. A főszereplőket az elején nem kedveltem. Matthew-t kissé erőszakosnak találtam, Emma pedig a néha elejtett arrogáns mondataival szintén nem lopta be magát könnyen a szívembe. Majd elkezdett nyomozni Matt elhunyt felesége után, de akkor én már csak pislogni tudtam. Leesett állal faltam a sorokat. 

Musso mindig meg tudott lepni, mert olyan csavaros történetet rakott össze, aminél egy idő után nekem már elméletem sem volt, hogy vajon mi fog történni a következő oldalon. Csak olvastam, és olvastam, majd a könyv végén úgy ledöbbentem, hogy még most sem tértem magamhoz.

Tökéletes kikapcsolódás volt, sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Amikor nem olvastam, akkor is folyamatosan az események körül kattogott az agyam, és alíg vártam, hogy ismét elmerüljek a sorok között. A történet végére már Emmát is sikerült megkedvelnem.

Rendkívül akciódús volt a történet, biztos, hogy fogok még olvasni Mussotól, mert ezzel a könyvével engem megvett kilóra. 🙂 

Borító:

Nagyon találó lett a borító. Beszédes, de csak akkor „hallja meg” az olvasó, hogy mit mond, amikor elkezdi olvasni a könyvet, és egyre inkább belemerül.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai

 

covers_729077.jpg

Szerző: Bauer Barbara
Cím: A szív szabadságharcosai
Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2022
Műfaj: regény – történelmi romantikus
Oldalak száma: 382

Lili ​és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

„Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!”
Bauer Barbara

 

 „Most még kusza amit magad előtt látsz, de idővel rátalálsz az irányra, amit neked jelöltek ki. Csak légy türelmes és figyelj.”

Ez volt az első könyvem Bauer Barbarától. Még hónapokkal ezelőtt figyeltem fel a nevére, amikor V. Tóth Katalin egyik videójában elismerő szavakkal méltatta az Írónőt. Úgy gondoltam az első könyvem tőle legyen egy friss megjelenés, és a Jaffa Kiadó lehetőséget biztosított arra, hogy elolvassam, és ezáltal a kedvenc szerzőim között tudhassam az Írónőt. Nagyon köszönöm ezúton is.

A történet röviden:

Az események az 1848-as szabadságharc idején játszódnak. A főszereplőink a Szomolay család tagjai. A család legkisebb lányát, az örökké lázadó Lilit Pozsonyba küldik, hátha ott sikerül megkomolyodnia. A nővére esküvőjére azonban visszatér a családi birtokra. A nővére férje, Bálint aktívan részt vesz az 1848-as szabadságharc eseményeimben. Lilit teljesen megbabonázza a sógora, minden alkalmat megragad, hogy az országot érintő politikai vitát folytathasson vele. A mélyről jövő, váratlan érzelmek azonban olyan elsöprő erővel törnek rá, amire nem készült fel. 

Gondoltaim:

Ha így tanítanák a történelmet, ahogy azt Bauer Barbara megírta, biztos vagyok benne, hogy kivétel nélkül mindenki örömmel menne be történelem órára. Gyönyörűen, választékos szóhasználattal, érzelem gazdag kifejezésekkel tárja az olvasó elé az 1848-as eseményeket, a forradalom és szabadságharc fontos lépéseit, mindemellett egy csodálatos szerelmi történet is kibontakozik a lapokon. Gyönyörűen használja a magyar nyelvet az Írónő.

Lili nem mindennapi lány, öntörvényű, lázadó. Szabadságra vágyik, hasznosnak szeretné érezni magát. A lelke mélyén úgy érzi, hogy többre hivatott, mint hogy otthon üljön, kötögessen, és gyereket neveljen. Szeretne tenni a hazáért, és saját magáért. Emiatt szembe megy a kor elvárásaival, nem foglalkoztatják a kérők. Mivel a családtagjainak szöges ellentéte, kínozza belülről a kétség, hogy vajon biztos, hogy ehhez a családhoz tartozik-e? Kíváncsisága sokszor erősebb, mint a józan ész, és nyomozásaival felkavarja az állóvizet.

Nagyon tetszett, ahogy sorról sorra megelevenedik a történelem, tényszerű, mégis kifinomult leírásokkal, párbeszédekkel követjük nyomon az eseményeket, és a szereplőink életét. A bizonytalanság, a feszültség, a gyász szinte már tapintható.

De mindezek mellett egy beteljesületlen szerelem okozta fájdalom is feltűnik a sorok között. Lili ugyanis egy olyan férfinek adja a szívét, akivel tudvalevő, hogy soha nem lehetnek egymáséi. A férfi nős, családos, és történetesen a sógora, Bálint.

Bauer Barbara legújabb könyve hűen tükrözi a kor elvárásait a nőkkel szemben, szórakoztatóan írja le a cívódásokat, szenvedéllyel a szabadságharcot. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nekem nemcsak a könyv lett kedvencem, de a szerző is közel került a szívemhez. Bauer Barbarának egy újabb rajongója lett. Az összes könyvét szeretném a polcomon tudni.

Borító:

Amikor először ránéztem a borítóra, akkor kicsit megijedtem. Gimi óta görcsbe ugrik a gyomrom a történelemtől, de alíg olvastam el néhány oldalt, már csodáltam a borítót, faltam a sorokat. A színvilága, a hangulata magával ragadó. Minél többször nézek rá, annál szebbnek, és kifejezőbbnek látom. Szívből gratulálok a grafikusnak, tökéletes munkát végzett.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

covers_651495.jpg

Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: A visszaadott lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éves: 2021
Műfaj: regény – lélektani
Oldalak száma: 224

Ha ​az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.
Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi – még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent – a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány” számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.

 

” Olyan fiatal voltam, és olyan erősen sodort az ár, hogy a folyót, amelybe belelöktek, nem is láttam.”

Erre a könyvre még KönyVelem Csaba ajánlója miatt figyeltem fel. Mivel pozitívan értékelte a kötetet, én pedig adok a szavára, ezért nem volt kérdés, hogy egyszer sort fogok keríteni rá. Most éreztem magam felkészültnek ehhez a történethez. Nagyon köszönöm a Park könyvkiadónak, hogy elolvashattam a könyvet.

A történet röviden:

Az események az 1970-es években játszódnak. A főszereplőnk – akinek a nevét nem tudjuk meg a történet során – 13 évesen megtudja, hogy akit a szüleinek hitt, azok valójában csak nevelőszülők voltak. Egy bőrönddel a kezében becsönget egy lakásba, ahol az igazi anyja, apja, és testvérei fogadják. Nemcsak az emberek, és a környezet idegen, amihez hozzá kell szoknia, hanem az eddigi fényűzőnek mondható életét felváltja a falusi élet zűrzavara. Hozzá kell szokni a nélkülözéshez, a házimunkához, a választékos beszédet pedig felváltja a tájszólás, az őszinte beszélgetéseket pedig a testi fenyítés. Ahogy telnek a napok, egyre inkább foglalkoztatja a lányt, hogy miért küldték el az igazi szülei még csecsemő korában, és most miért mondtak le róla a nevelőszülei. 

Gondolataim:

Ez egy rövidke könyv, viszont annál mélyebb nyomot hagyott bennem. Két nap alatt elolvastam, de ez alatt a két nap alatt nagyon sok érzés kavargott bennem, és még annál is több kérdés. Ezeknek a kérdéseknek egy részére a könyv végére választ kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a lányokat nagyon megkedveltem, és kíváncsi vagyok hogyan alakult az életük.

Nagyon tetszett a szerző írásmódja. Lényegre törően fogalmaz, nem bonyolítja túl a dolgokat. A tényeket tárja az olvasó elé, de ezt olyan csodálatos módon teszi, hogy az ember a lelke mélyén is érzi. Megható, megrázó, elgondolkodtató a történet. Amikor egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik az ember élete, az még egy felnőttnek is megterhelő lelkileg, nemhogy egy 13 éves lánynak. De azt gondolom, hogy a főszereplőnk felnőtteket megszégyenítő módon viselte az ismeretlent. Igyekezett beilleszkedni, megszokni az új helyzetet, és a húgához kötődni. Vele sikerült a legközelebbi kapcsolatot kialakítani. Megtapasztalta a gyász érzését, a nélkülözést, de nem tört meg, igyekezett arra a dologra koncentrálni, ami megnyugvást hozott a lelkének: a tanulásra. Mivel ez a kötet egy visszaemlékezés, ezért egy-egy rövid bepillantást nyerhetünk a felnőttkori életébe is, és kiderül, hogy a legjobb döntést hozta akkor, amikor a tanulást nem hanyagolta.

Ami még különlegessé teszi ezt a kötetet, hogy – mint ahogy korábban említettem – a visszaadott lány nevét nem tudjuk meg. Ez az első ilyen könyvélményem, hogy nem tudom a nevén szólítani a főszereplőt. Ő a visszaadott lány.

A könyv hangulatát leginkább egy melankólikus zongorajátékhoz tudnám hasonlítani. El tudtam mélyülni benne, a szívembe zártam a visszaadott lányt, a történet pedig megérintette a lelkemet. Nagyon szerettem, és örülök, hogy egy számomra új szerzőt ismerhettem meg. 

Csak ajánlani tudom ezt a kötetet.

Borító:

Első ránézésre a borító nem fogott meg. Ránéztem, és nem értettem. Majd ahogy haladtam előre a történetben, úgy értelmet nyert. Most, hogy elolvastam a kötetet, már másképp tekintek rá.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Harlan Coben: Az erdő

covers_628673.jpg

Szerző: Harlan Coben
Cím: Az erdő
Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2020
Műfaj: regény – krimi/thriller
Oldalak száma: 390
 

Húsz ​éve történt. Egy nyári táborozás során négy tinédzser éjszaka kiszökik az erdőbe. Kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő azonban hosszas keresés után sem kerül elő. Két évre rá egy sorozatgyilkost elítélnek, ám a bűnöző tagadja, hogy köze lenne a négy fiatal halálához.
Az eltűntek egyike volt Paul Copeland megyei ügyész nővére is. Paul egyedül neveli hatéves kislányát, karrierje is szépen ível felfelé, így egyre kevesebbet foglalkozik a húsz évvel korábbi traumával. Amikor azonban egy gyilkossági ügy szálai hozzá vezetnek, és egy holttestet kell azonosítania, Paul egy árulkodó jel alapján felismerni véli a négy áldozat egyikét – a fiút, aki annak idején nővérével együtt örökre eltűnt az erdőben…
Lehet, hogy Paul nővére mégis életben van? A férfi szép lassan ráeszmél, hogy a múlt sötét és veszedelmes családi titkokat rejteget, amelyek egy csapásra szilánkokra törhetik az életét. Paulnak hamarosan döntenie kell: nem bolygatja tovább a húsz évvel korábbi eseményeket, vagy inkább megpróbálja kideríteni az igazságot.

„Vannak ilyen ritka pillanatok az életben – amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.” 

Harlan Coben egy zseni. Sokáig gondolkodtam, hogy mivel kezdjem az ajánlót, de mindig csak ez az egyszerű mondat ugrott be. De ez a 4 szó, el is mond mindent. Nagyon köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a kötetet.

A történet röviden:

A főszereplőnk Paul Copeland, megyei ügyész. 20 évvel ezelőtt a nővérével egy nyári táborban töltenek néhány hetet. A felhőtlen szórakozás azonban tragédiával végződik. Négy fiatal eltűnik az erdőben – köztük Copeland nővére is – . Két társukat rövid időn belül holtan találják, de ketten soha nem kerülnek elő. Az eltűntek utáni nyomozás nem vezetett eredményre.

Eltelik 20 év, és egy rejtélyes gyilkosság felgöngyölítésének a szálai az ügyészhez vezetnek, aki felismerni véli az áldozatban a táborban eltűnt fiút. De ha ő életben volt, akkor vajon a nővére is él, akinek a holtteste soha nem került elő? Copelandet nem hagyja nyugodni az ügy, ezért válaszokat keres. Kezdetben attól, akit a gyilkosságokkal gyanúsítottak. Minél jobban beleássa magát az ügybe, annál borzalmasabb dolgokkal kell szembesülnie.

Gondolataim:

Ez a könyv, te jó ég! Imádtam! Izgalmas volt, feszültséggel teli. Nagyon olvastatta magát, minden fejezet után csak még egyet el akartam olvasni. Minden szabad pillanatomban a kezemben volt a könyv, mert tudni akartam, hogy mi történik a következő oldalon. 

Ahogy belelendültem az olvasásban, az utolsó lapig, az utolsó mondatig folyamatosan éreztem a feszültséget a gyomromban, sőt a bőröm alatt is. Mint egy izzó parázs, ami a benzint várja, hogy robbanjon, és mindent letaroljon. A történet végére ez a parázs fel is izzott, lángolt, és valóban nagyot szólt.

Már a prológus is nagyon erős volt, már akkor tudtam, hogy ez az én könyvem lesz. És milyen igazam lett. Majd megölt a kíváncsiság, mire a könyv végére értem, hogy vajon mi lehet a rejtély megoldása? Elméleteket gyártottam, „nyomoztam”, és nyilván vakvágányra futottam. 🙂 Coben közelébe sem érek. 😀 Egy ilyen történetet megalkotni, ahol a 20 éves szálak összefutnak, és kiderül az igazság, na ahhoz nem kevés tehetség kell.

Nagyon szerettem a párbeszédeket. Rövidek, velősek, helyenként humorosak. Viszont amikor valaki szájából elhangzott az „ezt te nem értheted” mondat, na ott én is robbantam volna. Ráadásul egy feszültséggel teli párbeszéd közepén egy ilyen „ártatlan” mondatot bedob a szerző, na ott majd’ szétfeszített az ideg. Szívem szerint előre lapoztam volna, hogy minél hamarabb választ kapjak a kérdéseimre, de nem tettem, mert minden mondatnak jelentősége van, és félő, hogy lemaradtam volna valami fontosról.

Órákig tudnék még mesélni erről a könyvről, de csak annyit mondok így a bejegyzés végére, hogy olvassátok el, imádni fogjátok. Nekem az idei évem egyik kedvenc olvasmánya lett. 

Alíg várom, hogy a sorozatot is lássam, mert ezek után kizárt, hogy kihagyjam.

Borító:

Nekem az új kiadás van meg. Pontosan a borító miatt figyeltem fel ere a könyvre, majd egy számomra kedves blogger ajánlóját is elolvastam. Figyelemfelkeltő, vonzza a tekintetet. Az ember nem tudna csak úgy elmenni mellette a könyvesboltban, hogy le ne vegye a polcról, és bele ne lapozzon. Illik a történethez.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Nicolas Barreau: A nő mosolya

 

covers_478597.jpgSzerző: Nicolas Barreau
Cím: A nő mosolya
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017.
Műfaj: regény – romantikus
Oldalak száma: 286.

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

 

„Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.”

A Park Kiadónak köszönhetően lehetőségem van számomra új szerzőktől olvasni. Az egyik író, akinek a könyveivel gyakran találkozom Nicolas Barreau. Nagyon köszönöm, hogy elolvashatta A nő mosolya című könyvet.

A történet röviden:

Aurélie a saját kis éttermét vezeti, és ahogy ő fogalmazott, a főzés az ő „asztala” nem az olvasás. A sors azonban úgy hozza, hogy egy novemberi napon, amikor a lelke és a szíve darabokban van, betéved (pontosabban bemenekül) egy könyvesboltba, ahol mondhatni megszólítja A nő mosolya című könyv. Első ránézésre egy romantikus regénynek tűnik, azonban amikor felfedezi, hogy a saját éttermében játszódik a történet, nem tud ellenállni a kíváncsiságának, és elolvassa a könyvet. Ezzel megnyugszik a lelke, viszont fenekestől felfordul az élete. Egy dologban biztos, hogy neki találkoznia kell a könyv szerzőjével. Ami közel sem tűnik olyan egyszerű dolognak, ezért a szerkesztőn keresztül próbál kapcsolatot teremteni az íróval. Az események viszont nem teljesen úgy alakulnak, ahogy Aurélie reméli.

Gondolataim:

A könyv elején kicsit nehezen rázódtam bele az olvasásba, a francia nevek, kifejezések kicsit megakasztottak, de amint ezen túllendültem, akkor már el tudtam mélyedni a történetben. Kellemes kikapcsolódás volt, hangulatos olvasnivaló egy hosszú nap után. 

Soha nem voltam még Franciaországban, ezért nem tudom jellemezni a francia emberek temperamentumát, stílusát, viszont engem nagyon emlékeztetett az olaszokra. Őket pedig imádom. 🙂 A történetnek köszönhetően viszont oda tudtam képzelni magam Párizsba, egy hangulatos kis kávézó teraszára, egy finom kávéval, és egy frissen sült croissant-al. 

Ahogy olvastam a könyvet, mintha egy filmet néztem volna. Az események folyamatosan fenntartották az érdeklődésemet, nem volt olyan oldal, vagy fejezet, ahol unatkoztam volna, mert mindig történt valami, ami vagy kíváncsivá tett, vagy ledöbbentett. Bennem volt a „na ebből mi fog kisülni” érzés. Én pedig szeretem ezeket az érzéseket olvasás közben átélni. 🙂

A főszereplőink erős jellemek, egyiket sem kell félteni, hogy át tudják-e lépni az akadályokat. Aurélie pedig nem ismer lehetetlent. Amit a fejébe vesz, azért tűzön-vízen át küzd. 

Ami pedig feltette a koronát a történetre, azok a könyv végén található receptek. Egyszerűen imádom az olyan könyveket, ahol nemcsak megemlítenek egy-egy ételt, hanem a receptnek köszönhetően lehetővé is teszi, hogy az olvasó elkészítse. Én is így fogok tenni, mielőtt újraolvasom a könyvet. Érezni az ízeket, amelyek megelevenednek a lapokon. Van ennél jobb?

Aki egy kellemes kikapcsolódásra vágyik, annak szívből ajánlom ezt a kötetet. Igazi üde olvasmány. Egyébként van film is belőle, én már alíg várom, hogy megnézzem. 🙂

Borító:

A borító volt az egyik, ami miatt el szerettem volna olvasni ezt a kötetet. Megvan a hangulata, szinte már ígéretet tesz néhány békés órára, amit elmélyülten tud olvasással tölteni, aki a kezébe veszi a könyvet. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Dani Atkins: Amikor kiolvad a szív

 

covers_708673.jpgSzerző: Dani Atkins
Cím: Amikor kiolvad a szív
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Műfaj: regény – romantikus
Oldalak száma: 439
 

Sophie Winters szinte burokban él, a külvilágtól önszántából elvonulva. Fordítóként dolgozik otthon a kis lakásában, egyedülálló, harmincegy éves. Nem ilyen életről ábrándozott, ez igaz, de rég nem hisz már a boldogságban. Egészen pontosan tizenöt éves kora óta, amikor tragédia sújtotta a családját. Azóta fél elköteleződni, és irtózik a kockázatvállalástól, úgyhogy inkább mindenkitől három lépés távolságot tart. Tudja, hogy ez nincs rendjén, de attól még, hogy tudja, nem áll készen megoldást keresni.

Egy este a lakása alatti emeleten nagy tűz üt ki. Sophie az épületben reked, de szerencsére a véletlenül arra járó Ben megmenti. Vajon mi lesz a következménye ennek az egész életére kiható eseménynek?

A nemzetközi bestsellerszerző, Dani Atkins egy újabb nagyszerű regényben kutatja az emberi lelket próbára tevő traumákat, és megvilágítja, hogy ha hosszú idő után valaki újra kinyitja a szíve ajtaját, megéri rajta beengedni a világot

 

„Egy idegentől egy kedves gesztus néha szinte megszorongatja az ember szívét.” 

Dani Atkins neve egyet lennel egy 5 csillagos olvasási élménnyel, szívszorító történettel, és nagyon sok elhullajtott könnycseppel. Nagyon szépen köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a kötetet is.

A történet röviden:

Sophie 31 éves, a macskájával él. Fél az elköteleződéstől, mert nem szeretne ismét csalódni. Egyik este az alsó szomszéd lakásában tűz üt ki, és Sophie-nak az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie a lakásból, hála az éppen arra járó Bennek. A lánynak mindene odalett, a lakása lakhatatlan, mindene elégett, a macskája eltűnt. A helyzete kilátástalan, nincs hol laknia. A segítség viszont olyan helyről érkezik, ahonnan a legkevésbé sem várná. Már csak az a kérdés, hogy fejest ugrik-e az ismeretlenbe, és képesnek érzi-e magát arra, hogy közel engedjen magához valaki, sőt, a bizalmában fogadja?  

Gondolataim:

A könyv egy tűzesettel kezdődik. Na nekem már itt összeugrott a gyomrom. Átéltem újra, amikor a füst elöltötte a házat, és csak perceim voltak, hogy a néhány hónapos kisfiamat felöltöztessem, és kivigyem a házból, amíg megérkeznek a tűzoltók. Sophie-val ellentétben nekünk szerencsénk volt, mert egy alapos szellőztetéssel megúsztuk, és visszamehettünk a házba. Viszont teljes mértékben együtt tudok vele érezni, borzalmas érzés, amikor szó szerint menekülni kell az otthonodból, ami a biztonságot jelentené az ember számára.

A könyv olvasása során végig görcsben volt a gyomrom, éreztem, hogy valami történni fog. Hogy mi, azt nem tudtam, csak azt, hogy ez a könyv engem nagyon össze fog törni. Amikor a végén fény derül egy nagy titokra, akkor mondhatni fellélegeztem, megnyugodott a lelkem, bár fájt a szívem a főszereplőinkért. Majd jött Atkins, és azon a bizonyos tőrön még forgatott vagy kettőt. Az utolsó néhány oldalt kétszer olvastam el, mert biztos voltam benne, hogy valamit rosszul értelmeztem. De nem. Kitört belőlem a zokogás. Annyira éreztem már a kötet legelején, hogy darabokra hullik a lelkem, de erre a befejezésre nem számítottam.

A történet szereplőit nagyon megkedveltem, mindegyik külön egyéniség. Egyes jeleneteken jókat tudtam mosolyogni. Amit Ben tett, és képviselt, az nagyon az megdobogtatta a szívemet. Önzetlen, szerethető, , romantikus. Szóval tökéletes. 🙂

Nagyon tetszettek a történetben a Sophie mellette álló „hangok”. A támaszai voltak, hol segítették, hol pedig kapott egy alapos fejmosást. Ahogy haladtunk előre a történetben, úgy követhettük figyelemmel a lány jellemfejlődését. Pontosan úgy nyitott a külvilág felé, mint ahogy egy virág kinyílik egy késő tavaszi eső után. Képes volt teljes valójában pompázni. De ehhez kellett egy olyan kéz, amelyik visszavezeti arra az útra, amit járnia kell.

Szerintem senkit nem fogok meglepni, ha azt mondom, hogy a kedvencem az egész történetben Ben volt. Minden titkával együtt az idei évem egyik legszerethetőbb karaktere. Ő is hordja a saját keresztjét, de képes arra, hogy elérje az olvasónál, hogy bízzon magában, ne féljen az ismeretlentől, és éljen meg minden pillanatot. Az egyik legnagyobb tanító, szinte már példakép lett számomra.

Hosszú oldalakon keresztül tudnék még írni a könyvről, de már csak annyit mondanék, hogy olvassátok el! Majd bízzatok magatokban, ugorjatok fejest az ismeretlenbe, és pipáljátok ki a bakancslistán szereplő terveket. 

Borító:

A megjelenő Dani Atkins könyvek borítói ugyanabban a stílusban készülnek, és nekem pont ez az ami tetszik. A színek, a kontrasztok nagyon erősek, és pont ez az, ami hűen tükrözi a történetet is. Mert mindegyik ugyan ilyen intenzív.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Stella Albright – Miután elmentél (Búcsúszimfónia-duett 1.)

 

covers_712259.jpg

Szerző: Stella Albright
Cím: Miután elmentél (Búszúszimfónia-duett 1.)
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022.
Műfaj: regény – romantikus
Oldalak száma: 336.

 

Egy ​szerelem megváltoztathatja az életed
Harmony képtelen elengedni a múltat. Kislányként mindene megvolt: jó fej, menő szülők, akik rajongásig szerették. Azt hitte, ő a legszerencsésebb gyerek a világon, mígnem egy hideg, téli reggelen mindent örökre elveszített.
Édesanyja meghalt, és imádott rockzenész édesapja is magára hagyta. Tíz éve csak sodródik. Fél újból szeretni, ezért senkit sem enged közel magához. Egyedül a zenében talál vigaszt, és úgy tűnik, különleges tehetsége szélesre tárhatja előtte a világ kapuit. Azonban a találkozás a távolságtartó, vonzó brit sportolóval, Hayden Pryce-szal megváltoztat benne mindent. Örökre.
Vajon a szerelem begyógyíthatja két megtört lélek sebeit? Képesek lesznek megtanítani egymást újra szeretni? És még nem is tudják, hogy egy különös ismerős visszatérte a múltból mindkettőjük világát fenekestől felforgatja majd.
Stella Albright Búcsúszimfónia-duettjének első része szívszorító, nagy hatású, felejthetetlen romantikus debütregény a lélek mélységeiről, a halhatatlan szeretet hatalmáról, a hit erejéről és a zene különleges hatásáról.

 

„Tudod, a testünk mulandó, de a zene halhatatlan.” 

Ez a kötet nem olyan régen jelent meg, de én már akkor felfigyeltem rá, amikor még csak előjegyezhető volt. A borító, a cím, mind mind megszólítottak. A fülszöveget el sem olvastam, mert legbelül éreztem, hogy ez az én könyvem lesz. És milyen igazam lett. Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam.

A történet röviden:

Harmony 10 évvel ezelőtt elvesztette az édesanyját egy autóbalesetben. Majd az apja is kilép az életéből.  A nagyszüleinél él, egyetlen társa a hegedűje, egyetlen vigasza a zene. De egy napon, amikor Hayden belép az osztályterem ajtaján, akkor Harmony élete gyökeresen megváltozik. Ismét képesnek érzi a szívét arra, hogy szeressen, a lelkét, hogy higgyen, és bízzon. De vajon leengedi-e a maga köré húzott falakat, és fejest ugrik a szerelembe? Hayden méltó lesz a lány szerelmére? 

Gondolataim:

Az első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem, hogy magyar szerző írta a könyvet. Ráadásul egy nagyon fiatal, és nagyon tehetséges szerző, akinek ez a kötet az első megjelent regénye. Amint a könyv utolsó mondatát is elolvastam, már tettem is fel a folytatást a kívánságlistámra. 

Ha röviden szeretném összefoglalni, hogy mi jut először eszembe, amikor a könyvre nézek, akkor azt mondanám, hogy valóban egy csoda. Kívül-belül gyönyörű. Egy szívfacsaró történet, ami minden sorával apró darabokra töri az olvasó lelkét. Gyönyörűen felépített történet, Stella csodálatosan bánik a szavakkal. A könyvben megfogalmazott gondolatok pedig nem egyszer könnyeket csaltak a szemembe.

A fejezetek nem egyszerűen számokkal vannak elkülönítve, hanem hangjegy illusztrációkkal, és hangnemekkel. Soha ilyennel még nem találkoztam eddig, viszont ez annyira egyedi, és olyan hűen tükrözi a történet menetét, hogy egyszerűen imádtam. Különleges, és csodaszép. Pont, mint a történet.

Viszont be kell vallanom, hogy bár a könyv elején odáig voltam Hayden-ért, amikor becsuktam a könyvet, már csalódott voltam, és haragudtam. Úgy gondolom, hogy mindenki a saját tetteiért felelős, nem a szülei (vagy jelen esetben csak az apja) hibájáért. Mindenkiben ott van a jó, csak hagyni kell szabadon szárnyalni.

Napokkal ezelőtt befejeztem a könyvet, de a történet még mindig nem ereszt. Ezt mindenkinek el kell olvasnia. Jelentős szerepet játszik benne a zene (mint ahogyan az én életemben is), ami tanít, gyógyít, kiutat mutat, fény a sötétségben. De vajon elég erős-e, hogy begyógyítsa a 10 éve ejtett sebeket, a csalódás kínzó érzését, és segít-e felülemelkedni a gyötrő fájdalmon? Stella gyönyörűen adja át a gondolatokat, olyan érzéseket, érzelmeket, közvetít a lapokon keresztül, amire csak nagyon kevesek képesek. 

Nagyon köszönöm Neked, Stella, hogy megírtad ezt a könyvet, mert ezáltal nekem sokkal, de sokkal többet adtál, mint egy gyönyörű történet.

Köszönöm!

Borító:

Csoda! Tökéletes! Ez a két szó mindent elmond!

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Kendall Ryan: Utálom, hogy szeretlek

covers_686537.jpgSzerző: Kendall Ryan
Cím: Utálom, hogy szeretlek (Kacér játszmák 2.)
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022
Műfaj: regény
Zsáner: romantikus, erotikus
Oldalak száma: 272
 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Wolfie ​Cox… nem egy egyszerű eset. Halálosan szexi, de egy karót nyelt alak, érzelmileg nem üti meg egy csincsilla szintjét. Nem is, az összehasonlítás a csincsillaközösségre lenne sértő. Természetesen meg akarom lovagolni, mint egy vad csikót, de azt hiszi, hogy utálom. Főleg azért, mert elhitettem vele. Ez könnyebb, mint bevallani az igazságot. És míg Wolfie a rideg csábító, én épp az ellenkezője vagyok. Jó kislány. Megbízható. Lelkiismeretes. És totálisan bepánikoltam egy munkakonferencia miatt.
Wolfie általában allergiás az önzetlenségre, szóval, amikor a fivérem ráparancsol, hogy önként segítsen ki engem, és kísérjen el az említett konferenciára, ahová mindenki más magával viszi a párját… semmi jóra nem számítok. Wolfie-nak azonban meglepő módon a szeme se rebben. Hát így kerülök összezárva egy hotelszobába a fivérem dögös (zsémbes) lakótársával. Ez számomra nem játék, el kell feledkeznem a hormonjaimról, és lenyűgözni a főnökömet, hogy én kapjam meg a kinevezést, amelyért olyan keményen dolgoztam, ne pedig a gerinctelen unokaöccse. De egy ágyban Wolfie-val gyorsan összezavarodnak a dolgok.

„Tudom, hogy butaság, de szerintem meg kell ragadni minden alkalmat az ünneplésre, amelyet csak nyújt az élet, nem igaz?” 

Mióta befejeztem az első részt, azóta vártam, hogy megjelenjen, és végre elolvassam a mindig morcos Wolfie történetét is. Az Álomgyár Kiadónak köszönhetően erre most lehetőségem volt, amit ezúton is köszönök.

A történet röviden:

Penelope egy céges hétvégi csapatépítővel egybekötött konferencián kénytelen részt venni, ahol kísérőt is szívesen látnak. Elvinni a bátyját, Connort, nem valami bölcs döntés, ezért esik a választás (Connor jóvoltából) Wolfie-ra. A hétvége hosszabb ideig tart, mint gondolnák, különösen akkor, amikor rájönnek, hogy nemcsak 1 szobán, hanem 1 ágyon is kénytelenek osztozkodni. 

Wolfie ösztönösen taszít el mindenkit magától, aki csak egy kicsit is közel kerül hozzá. Úgy érzi nem elég jó senkinek, kísérti a múltja. Penelope az egyetlen, aki nem fogadja el a nemleges választ, és szépen lassan egyre közelebb kerül a bátyja lakótársához.

Gondolataim:

Ahhoz képest, hogy milyen napjaink vannak mostanában, gyorsan elolvastam a történetet. Nagyon kíváncsi voltam már arra, hogy milyen módon fog leomlani a Wolfie körüli fal, és hogyan fog felolvadni a jéggé fagyott szíve. A végeredményt imádtam. 🙂 Bár bevallom őszintén, hogy néha nyakon csaptam volna főhősünket. Olyan makacs, mint egy öszvér. Viszont emelem kalapomat Penelope kitartása, és személyisége előtt. Őt nagyon megszerettem. De természetesen Wolfie-t is. 🙂

Nagyon tetszett a váltott szemszög. Mondjuk én az ilyesmit alapból is szeretem, mert így mind a két főszereplőt meg tudjuk ismerni közelebbről, és a gondolataikat is jobban át tudják adni. 

Wolfie nem kötelezi el magát, aminek oka van. Szépen lassan bontakozik ki, hogy milyen terhet cipel a vállán. Ez engem személy szerint meglepett, mert erre abszolút nem számítottam. De ahogy Penelope segített neki feldolgozni ezt a traumát, az nagyon becsülendő. Ugyan úgy, ahogyan Wolfie is belátta, hogy nem szégyen segítséget kérni.

A történet vége nem okozott meglepetést, de így is örömmel olvastam a könyvet. Pontosan egy ilyen könnyed, romantikus, erotikus olvasmányra vágytam. Nem volt hosszú, könnyű volt vele haladni. Felépítésében olyan volt, mint az első rész. Volt benne kellő mennyiségű dráma, humoros monológok, szerelmi civódások, a lélek legmélyének megismerése. Viszont amikor az olvasó nem számít rá, akkor a szerző ledob egy olyan bombát, amin én csak pislogni tudtam, teljesen ledöbbentem. Emiatt is nagyon várom a folytatást. 🙂

Aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, annak tudom ajánlani ezt az erotikával fűszerezett, romantikus sorozatot.

Borító:

Nem rajongok a sárga színért, de ez a borító most kifejezetten tetszik. Különösen az, hogy stílusában olyan, mint az első rész.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

 

by - Itt lehet hozzászólni!

Ellyne: Lydia & Gabe – Ha meghallgatnál

 

covers_727751.jpg

Szerző: Ellyne
Cím: Lydia&Gabe – Ha meghallgatnál
Kiadó: PublishDrive
Kiadás éve: 2022
Műfaj: romantikus-erotikus
Oldalak száma: 234

Lydia Kenningtone két évvel ezelőtti nyara nem volt egyszerű, mivel szörnyű erőszak szemtanújává vált. A bírósági ügyek, a látottak okozta tehetetlenség viharában két évig terápiára kellett járnia, hogy fel tudja dolgozni azt, ami történt. Tinsley Rivera segítségével azonban sikerült visszarázódnia a mindennapokba. Eleinte kizárta életéből a lányt, hogy ne kelljen visszaemlékeznie a fájdalmára, de végül közel engedte magához olyannyira, hogy barátok lettek. Lydiát most már csak egyetlen egy személy zavarja igazán. Gabriel Rivera, aki egy késő esti beszélgetésnek köszönhetően – ami Lydia és Tinsley között zajlott –, mindenről tudomást szerzett. Gabe önjelölt védelmezővé válik, amit Lydia nem tud mire vélni, mivel ők ketten, ki nem állhatják egymást.
Elméletileg…

 

„Mert az ember tekintete olyat is képes megmutatni, amit a szavai, és a teste többi része nem.” 

Egy kisebb technikai probléma miatt csak most tudtam elolvasni ezt a könyvet, amire már nagyon kíváncsi voltam. Köszönöm Neked, Ellyne, hogy elküldted. Mint minden történeted, számomra ez is tökéletes volt. 🙂

A történet röviden:

A főszereplőink Lydia és Gabe, akiket már ismerhetünk a „Ha gondolnál rám” című könyvből. A kapcsolatuk viharos, szenvedélyes, vitával, és erotikával teli. A történet arról az útról szól, ahogy ismét egymásra találnak, és megtanulnak megbocsájtani, és előre nézni. 

Gondolataim:

Nagyon szerettem olvasni ezt a történetet is. Jókat szórakoztam rajta, különösen Gabe és a rendőrség „kapcsolatán”. Akaratlanul is megfordul az ember fejében, hogy ilyen a világon nincs, hogy valaki ennyi időt töltsön a rendőrségen úgy, hogy nem is bűnöző, viszont azon meg sem lepődtem, hogy ez mind Gabe-bel történt. 🙂 Azért lássuk be, Lydiát sem kellett félteni, ha „keresztbe kell tenni” Gabe-nek. 😀

Kellően szórakoztató volt, romantikával és erotikával fűszerezve. Kettejük kapcsolatáról nekem egy kép ugrik be, ami sokszor megjelent olvasás során a lelki szemeim előtt. Ahogy 2 ember duzzogva ül egymás mellett, de egymásnak majdnem háttal egy padon az esőben, és a férfi ennek ellenére esernyőt tart a nő fölé. Na pontosan ilyen Lydia és Gabe kapcsolata is. Utálják egymást, vitáznak, de mégis ott a szikra, ami lángra lobbanthatja a környezetüket, és mégsem tudnak élni egymás nélkül. Hiába kerülik egymást, mégis minden pillanatban a érzik a másik hiányát.

Oda szúrnak, ahol a  másiknak a legjobban fáj, rosszul érzik magukat, de mégsem változtatnak, nem kérnek bocsánatot. De ugye ez nem mehet a végtelenségig. Én már vártam a pillanatot, hogy ki fog hamarabb megtörni, és belátni, hogy ha már felnőttek, viselkedhetnének is úgy. 🙂 

Elismeréssel adóztam Lydia előtt. A családja finoman szólva is katasztrófa. Mégis ő volt a felnőttebb, az érettebb, és az okosabb, akitől az anyja is tanulhat. Képes a megbocsájtásra, és képes volt talpra állni egyedül. De ami a legfontosabb, képes volt megszelídíteni az oroszlánt. 

Gabe lázad, agresszív, állandóan feszült. Gyakorlatilag, mint egy időzített bomba. Lydia viszont képes az álarc mögé látni.

Összegezve: imádtam! 🙂

Borító:

Ezer közül is megismerem a borító alapján azokat a könyveket, amelyek Ellyne nevéhez köthetőek. Mindegyikben van valami egyedi, ami csak hozzá köthető. Nekem nagyon tetszenek. Ahogyan ez a borító is. 🙂

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)