Az ​Útvesztő-sorozat második kötete.
Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk…
James Dashner, a világszerte óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat köteteinek száma utóbb négyre nőtt, ahogy a Sziklás-hegységben élő szerző gyermekeinek száma is. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon. 

Az Útvesztő sorozat második részéről lesz szó ebben a bejegyzésben. Amit legelőször megemlítenék, hogy határozottan hiányoltam a borítóról egy 16-os karikát, ugyanis a halálnemek, és egyes részek szerintem határozottan igényelték volna. Még nekem is le kellett tennem néha egy fél órára ezt a könyvet, hogy feldolgozzam az olvasottakat. Bele sem merek gondolni, hogy esetleg egy 13-14 éves gyerek kezébe kerülhet. Nem akarom szépíteni, nem annak a korosztálynak szóló történetről beszélünk.

Ez a kötet ott folytatódik, ahol az Útvesztő véget ér. A túlélőket elhelyezik egy kényelmesnek tűnő szobában, hogy kipihenjék magukat. Esznek, isznak, és végre kényelmes ágyban tudnak aludni. Azonban a kényelem nem tart sokáig, ugyanis a próbáknak és a teszteknek még közel sincs vége. Teresa eltűnik, helyette egy ismeretlen srác van a szobájában, a tisztársak tetoválással ébrednek, és ha ez nem lenne elég, mindenhol halott katonák vannak. 

Egyik reggel megjelenik egy idegen, aki közli a tényeket: át kell kelniük a Falkapunk, és két hetük van arra, hogy eljussanak a bizonságos menedékig, Perzseltföldön keresztül. Ha teljesítik a próbát, megkapják a Kitörés ellenszerét, ha nem, akkor meghalnak.

A fiúknak nem sok választásuk marad, elindulnak annak reményében, hogy ezt a próbát is teljesíteni tudják. Azzal viszont nem számolnak, hogy Perzseltföld neve nem véletlenül lett az ami. Ott ugyanis elviselhetetlen a hőség. Ha ez nem lenne elég, mindenhol hemzsegnek a buggyantak, és nem elég rajtuk keresztülvergődni, de még a Veszett által gondosan előkészített akadályok is életeket követelnek. 

A buggyantak között akadnak azért olyanok is, akiken még nem hatalmasodott el a fertőzés, így két segítőjük is akad, azonban ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Egy szerencsétlen támadásnak köszönhetően a csapat kétfelé szakad, és külön-külön kell helyt állniuk.

Innentől indul a soha véget nem érő menetelés.

Összességében tetszett a könyv, bár voltak olyan részek, ahol le kellett tennem a könyvet, mert már nem bírta a gyomrom. Részletesen vannak leírva az események, nem sok mindent bíz az író a fantáziánkra. Emiatt kisiskolás gyereknek nem adnám a kezébe ezt a könyvet.

A karakterek egy részének a viselkedését nem tudom hova tenni. Minho nem sokat változott, ő ugyan olyan forrófejű, mint korábban, Thomast viszont inkább hasonlított itt is egy hisztis kislányra, mint egy Útvesztőt megjárt, életeket megmentő szereplőre. Úgy éreztem, hogy helyenként nem tud saját véleményt formálni, nem tudja mit akar. Még a saját érzéseiben sem biztos. 
Teresát kezdem egyre jobban megutálni. Elvárja, hogy Thomas, és mindenki más megbízzon benne, de amikor keresztbe tesz a csapatnak, akkor vérig van sértődve, mert mégsem bíznak benne. Most komolyan, ezt nem értem hogy is gondolta.

Miután elolvastam a könyvet, elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a filmet. Kár volt. Borzalmas. Kb annyi köze volt a könyvhöz, hogy a főszereplők neve megegyezett. De a történet teljesen más volt.

A menetelős részt leszámítva én szerettem olvasni a könyvet, és már kezdem is a befejező részt. Mondjuk attól félek egy kicsit, mert a nagy többség szerint nem lett jó, de majd meglátjuk. 🙂

A könyv 4 csillagot kapott tőlem.

kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a könyv 2013-ban, de én idén áprilisban tudtam csak beszerezni a Kiadó online raktárvásárán szinte fillérekért. Már nagyon sokszor szembejött vele, és gondoltam adok neki egy esélyt. Nagyon gyorsan a végére értem, szinte faltam a sorokat. Kivételesen elolvastam a fülszöveget, mert meg akartam tudni mindent erről a történetről. 🙂

Ahogy a borítón is látszik, 18-as karikás a könyv, amit úgy gondolom, hogy érdemes figyelembe venni, szóval egy 13 éves gyereknek nem adnám a kezébe. A történet 2 meleg srácról szól, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem a nemi identitás áll a középpontban. 

Ha már a borítóval kezdtem, akkor véleményt is formálnék róla. Röviden: nem tetszik. Az ötelt jó lett volna, a kivitelezéssel voltak problémáim. Nem értettem, hogy miért van rajta két (első ránézésre) 17-18 év körüli srác, (akik ráadásul egyforma magasak), amikor a főszereplőink már túl vannak a második x-en. Én inkább a csillagos eget, a tengerpartot, tábortüzet, és két egymásba fonódó kezet tudnék elképzelni ennek a kötetnek.

A történet röviden:
Carter a mindig zajos, és nyüzsgő Los Angelesből egy kisvárosba költözik annak reményében, hogy ott észrevétlen tud maradni, és ezáltal kevesebb megaláztatást kell elviselnie. Carter ugyanis Tourette szindrómás. A sors úgy hozza, hogy a szomszédja Ethan, szintén egy betegségben szenved, ugyanis, egy baleset következtében agysérülést szenvedett. Éli a mindennapjait, dolgozik, de a családja mindenben segíti. A Ő nyelve a zene, és a színek, mégis a színskála 2 végében éli az életét, ami vagy fekete, vagy fehér. Carterrel mégis megtalálta a kettő közti árnyalatokat is.

Carter visszahúzódó személyiség, azonban Ethant nem tudja elutasítani. Érte kilép a komfortzónájából, és kibújik a csigaházából. Egymás teljes ellentétei. Míg Carter elvan a saját kis világában, addig Ethannek szüksége van a barátaira, Carter kétszer is átgondolja, hogy megszólaljon-e, Ethan szabadszájú, kimondja ami éppen az eszébe jut. Még akkor is, ha ez nem éppen szalonképes. 🙂

Ami nem tetszett ebben a könyvben, azok a helyesírási hibák, és a szereplők neveinek felcserélése. Ethan és Elliot  neve alkalmanként kicserélődött, ami helyenként elég bizarr képet festett.

Igaz, hogy nem ez volt az idei évem abszolút kedvenc olvasmánya, mégis azt mondom, hogy jó volt. Olvasmányos volt, komolyan amikor igazán belelendültem, akkor alig bírtam letenni. Örömmel olvastam, hogy Ethan szülei mennyire természetesen viszonyulnak Ethan és Carter kapcsolatához. Elliot tipikus kamasz, lázad, szinte mindenért puffog, neki soha semmi nem jó, mégis, amikor a testvérének szüksége van rá, teljes mellszélességgel ott áll mellette. Még ha állandóan vitatkoznak is. 🙂

A karakterek szerethetőek voltak, a főszereplőink nem sajnáltatták magukat sem a betegségük miatt, sem amiatt, hogy melegek.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a mély érzelmeket, az összetartozást, akik nem néznek ferde szemmel a melegekre, és akik elfogadják, hogy nem mindenki olyan tökéletes, mint ahogy megfestik egy vásznon. Viszont a borítón lévő 18-as karikát vegyétek figyelembe, mert nem véletlenül van ott. 🙂

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)