Szerző: Becka Mack
Cím: Unravel Me – Engem láss
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2025
Oldalak száma: 608
Fülszöveg:
Ha a randizásról van szó, Adam Lockwood akkor sem ismerné fel a szerencséjét, ha az képen törölné. Egy rosszul sikerült kapcsolat és sok-sok szerencsétlen randi után a gondolat, hogy újra megnyíljon valaki előtt, megrémíti. Azonban amikor a kutyája véletlenül belerohan a gyönyörű Rosie Wellsbe, akinek fogalma sincs arról, hogy kicsoda ő, Adam esélyt lát arra, hogy végre önmaga lehessen.
Rosie nagyon elfoglalt, egyedülálló anya, negyedéves orvostanhallgató, és akkor sem ismerne fel egy hokijátékost, ha belebotlana. Nincs ideje randizni, és mindennél jobban óvja a kis családját. De amikor a véletlen Adam útjába sodorja, Rosie tudja, hogy megéri kockára tenni a szívét.
Hogy mi a gond? Adam már hozzászokott ahhoz, hogy maszkot visel, elvégre kapus. És amíg olyan titkot rejteget, ami azzal fenyeget, hogy leleplezi őt, és tönkreteszi az új családját, mindketten azt kockáztatják, hogy többet veszítenek, mint valaha.
Vajon Adam képes lesz maga mögött hagyni a múltat, hogy megteremtse azt a jövőt, amire mindig is vágyott?
„Mert mindannyian megérdemeljük, hogy feltétel nélkül szeressenek minket.”
Adam történetét vártam a legjobban. A csillagok állása kedvezett, mert pont az őszi szünet előtt jelent meg. Szóval hajnalig olvashattam, nem kellett másnap korán kelnem. 🙂 Bár ha őszinte akarok lenni, az sem érdekelt volna, ha nem alszok, és úgy megyek be dolgozni, ha mindez Adam Lockwood miatt van. 😀 Nagyon köszönöm a Kossuth kiadónak a recenziós példányt.
Gondolataim:
Tudtam, hogy imádni fogom ezt a könyvet, de ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ez az a könyv, ami miatt örülök, hogy tudok olvasni, ami életem könyve lett, és ezek után bármennyire is fogok szeretni egy-egy olvasmányt, szerintem ennek a kötetnek a mondanivalóját nem nagyon fogja felülmúlni. Annyira megérintett, hogy gyakorlatilag a 600 oldalt végigsírtam. (Szerintem súlyosan kiszáradtam, annyit könnyeztem, mire a kötet végére értem)
A szereplőink a régiek, de most Adam, a csapat kapusa van a főszerepben. Csalódott a szerelemben, csalódott az emberekben, és egyetlen vágya, hogy megtalálja azt a személyt, aki csak magáért szereti, nem a jégkorong miatt, nem a pénze miatt, nem a hírnév miatt, hanem a személyisége, a lelke miatt. Egyik borzalmas randi követi a másikat, de a változást egy erdei séta hozza meg a számára. Ugyanis nem éppen kistestű négylábú kedvence szó szerint letarol egy fiatal, rózsaszín hajú lányt, aki egy félénk kutyát sétáltat. Rosie azonban nem ismeri fel, hiszen nem jártas a jégkorong világában, és egyedülálló anyaként nincs is ideje nyomon követni a sport világában zajló eseményeket. Adam pedig végre esélyt lát arra, hogy valaki saját magáért kedvelje őt.
Többet nem is szeretnék elmondani erről a történetről, pedig higgyétek el, órákig tudnék még róla mesélni, de ha elmondok minden fontosabb fordulópontot, akkor megfosztanám az olvasót attól, hogy saját maga hallja meg a könyv mondanivalóját. Ahogy már a szerzőtől megszokhattuk, nemcsak „tucat” romantikust adott az olvasónak. A csodaszép borító mögött pokoli nehéz, és kemény témákat dolgoz fel. Rosie egyedülálló anya, aki azon kívül, hogy mindent megadjon egyetlen kisfiának, egy dolgot szeretne: valakinek ő legyen az első. Valaki őt válassza, szeresse, és elfogadja a gyermekével együtt. Nagyon szerettem a köré írt történetet, rengeteget sírtam, és bár nem vagyok egyedülálló anya, viszont anya vagyok, és együtt tudtam vele érezni. Sok mindent magára vállalt azért, hogy elérje a céljait.
Továbbra is imádtam az egész bandát. Őrültek, kellemetlen helyzetbe hoznak, minden alkalommal hangosan röhögtem rajtuk, viszont irigykedve néztem, ahogy családként alkotnak egy egységet, és ahogy kiállnak a másikért, bármi történjen. Támaszai, barátai, legnagyobb kritikusai egymásnak. Élen járnak a hülyeségben, és az egymás iránti szeretetben is. Tényleg, minden embernek szüksége van egy ilyen családra maga körül. Mert ők már tényleg egy család.
Adam és Rosie párosa imádnivaló. Nehéz utat jártak be mindketten, viselik a saját sebeiket, mindezek mellett emberek maradtak.
Szeretem az író stílusát, a gondolatmenetét, történeteinek a ritmusát. Hogy túl van írva? Szerintem nem, de mások szerint lehet. Látszólag sok „felesleg” van a történetben, de én úgy gondolom, hogy akkor neki kell futni ismét az olvasásnak, mert minden ilyen „felesleg” ad egy pluszt a történetnek, van mondanivalója, van tanulsága, ott van egy mögöttes gondolat, ami esetenként elkerülheti az olvasó figyelmét. Meg kell élni, át kell élni, meg kell érteni. Én nagyon benne voltam a történetben, megéltem minden pillanatát.
Igazából csak rébuszokban tudok beszélni róla. Nagyon mély érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt végtelen gyűlöletet Brandon iránt, akin szívesen, és örömmel kipróbáltam volna az összes középkori kínzási módszert. Másrészt csodálattal adóztam Rosie iránt, aki egyedül néz szembe minden nehézséggel. Egy szépen kibontakozó szerelmi szál öleli körbe a történetet. Mert ez valóban egy történet volt. Nem siettünk, megéltünk mélységeket, magasságokat, sírtunk, nevettünk. Nem egyik napról a másikra alakult ki sem a bizalom, sem a szerelem. Mint ahogy a való életben sem szeretsz bele a másikba 2 mondat után. 🙂
Ezt a részt nagyon sokszor fogom még újraolvasni, mert nagyon sokat adott, nagyon mélyre beágyazta magát a lelkembe. 5 csillagot kap, mert ez a maximum amit be tudok jelölni. De az értéke felbecsülhetetlen lett a számomra.
Értékelésem: 5/5
Mondanom sem kell, hogy kedvenc lett.
Idézetek a könyvből:
„Hát nem erről szól az élet? Megoldani a nehézségeket? Így fejlődünk.”
„A család bizalomra épül. Súlyos igazságokra, ijesztő sebezhetőségre. Nem rejtheted el, hogy ki vagy.”
„Nem lehetünk jók mindenkinek, de lehetünk tökéletesek a megfelelő ember számára.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
https://www.kossuth.hu/Unravel-Me-Engem-lass-eldekoralt-kiadas
