Szerző: Stian Skald
Cím: A nemszületett
Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2023
Oldalak száma: 180
Fülszöveg:
Maugis a világokat összekötő átjárón keresztül visszatér otthonába, ám nyughatatlan lelke továbbra sem lel békére. Az átélt kalandok nyomot hagytak benne és olyan tudás birtokába jutott, melyet nem oszthat meg senkivel, mégis súlyos árat kell fizetnie érte.
A fortélyos varázslótanonc hamarosan újra útra kel, hogy sötét titkokról rántsa le a leplet, és a rá leselkedő veszedelmek miatt arra kényszerül, hogy szövetséget kössön legádázabb ellenségével. Idővel azonban szembe kell néznie tettei következményeivel.
„Ha változtatni akarok a körülöttem lévő dolgokon, akkor előbb a belső világomban kell változást elérnem.”
Na ez a rész meglepett, nem is kicsit. Én azt hittem egy csatajelenet kellős közepébe csöppenek, felkészültem az öt sereg csatáját idéző kaszabolásra, de legnagyobb döbbenetemre ez elmaradt. Bevallom emiatt csalódott voltam (mondjuk egy ilyen kijelentésnél erősen megkérdőjelezhető épelméjűségem 😀 ), viszont a szerzőnek mégis sikerült kiengesztelnie. Hálásan köszönöm az Avalantia harmadik részét is.
Gondolataim:
Egy negatívumot tudok elmondani, az pedig a borítóra vonatkozik. Nagyon nem az én világom, ráadásul az a kard (?) minden alkalommal átver, amint ránézek a könyvre, mert első gondolatom az, hogy valami ráborult a borítóra. Na de a számomra nem egészen bizalomgerjesztő borító egy olyan történetet rejtett, amit ismét nem tudtam letenni. Teljesen rabul ejtett, és annyira eltérő volt az előzőekhez képest. Ismét egy kalandos utazáson vettem részt az ifjú varázslótanonc oldalán, akinek társául szegődött egy démon. Egy test, de két lélek, két teljesen eltérő temperamentummal. Ők ketten lesznek ennek a résznek a főszereplői.
Maugis legújabb küldetésére indul, aminek célja, hogy rábukkanjon az eltűnt famulusra, Noctiferre. Az útja most sem akadályoktól mentes, de mégis talán az egyik legnagyobb kihívást a benne lakozó démon (és ezt most szó szerint értsd 🙂 ) jelenti. Miközben a démon titkát igyekszik megfejteni, a különleges lények keresztezik útját. Nemcsak az erdőpillék, és a Laftan-erdő tündérei bukkannak fel, hanem Arsel, az árva fiú is mellé szegődik. Majd szövetségre lép egy remetével annak érdekében, hogy egy új varázsbot birtokosa legyen, és a varázserejét újra használni tudja.
Nagyon más volt ez a kötet az előzőekhez képest. Eddig egy csapatot láttunk, akik között lassan kiépül a bizalom (vagy nem 🙂 ), akik segítik egymást, és közösek a kalandjaik. Ennél a kötetnél viszont csak Maugis kapjuk meg nagy dózisban a csapatból. Nem mondom, hogy nem hiányoztak a többiek, ugyanakkor kíváncsi is voltam, hogy az ifjú varázsló hogyan küzd meg a benne lakozó démonnal. Izgalomban ezúttal sem volt hiány, a szerzőben nem csalódtam, a története ismét kiszakított a való világból. Visszatértünk Avalantiába, ahol egy izgalmasnak ígérkező felütéssel belevetettük magunkat egy nyomozásba. Biztos vagyok benne, hogy a Stian Skald tartogat még meglepetések az olvasóknak, ugyanis a végkifejlet engem teljesen ledöbbentett. Ismét egy olyan lezárást kaptunk, ami folytatásért kiált. És persze ne feledkezzünk meg az előző részekből megismert szereplőkről sem, akikre úgy érzem, várnak még kalandok.
A szerző eddig nagyon elkényeztetett, ha szabad így fogalmaznom, mert rendelkezésemre állt mind a három rész. Ahogy befejeztem az egyiket, már vettem is kézbe a másik kötetet. Most viszont elfogytak a könyvek, és mondhatni nem tudok mit kezdeni magammal. 🙂 Kedves Viktor, kérlek mondd, hogy már készül a folytatás! 🙂
Én szívből ajánlom mindenkinek Stian Skald kisregény sorozatát, ami egy izgalmakkal, és varázslényekkel teli fantasy világba invitálja az olvasót. Nemcsak a világépítése páratlan, de a kötetek elején lévő összefoglaló is. Ilyennel én még nem találkoztam olvasmányaim során. 🙂 Szerettem a karakterek kidolgozását, az egymásra épülő eseménysorozatot, a két világ közötti egyensúlyt, és a szerző írásmódját. Ez a sorozat egy 5 csillagos fantasy. (Nem a romantikus fajtából. 🙂 )
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„-Hát akkor mit kívánjak neked, te két világnak vándora?
– (…) Semmit… csupán szerencsét az életben és dicsőséget a halálban.”
„Mint távoli hideg fuvallat, olyan volt a démon suttogása.”
„Itt mindenki csak vár és bizakodik, ahelyett, hogy cselekedne!”
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Stian_Skald_A_nemszuletett&type=22&id=338952