Becka Mack: Consider Me – Bízz bennem

Szerző: Becka Mack
Cím: Consider Me – Bízz bennem
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 640


Fülszöveg:

GÓLOK ​ÉS CSÓKOK

A jóképű Carter Beckett az NHL ünnepelt játékosa, egyben ügyeletes szívtiprója – bajnok a jégen és a hálószobában egyaránt. No meg a legdögösebb férfi, akit életemben láttam. Mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy ő nagyon is jól tudja ezt.
Ez az öntelt playboy ráadásul nem válogatja meg a szavait – még csak meg sem próbálja. Mindent ezüsttálcán kínált neki az élet, gyönyőrű nők végtelen sorát is beleértve, és úgy tűnik, engen szemelt ki következő prédájának.
Igen, persze, dögös a srác, de közben egy két lábon járó emlékeztető az óvatosságra. Eszem ágában sincs bedőlni a… khm… vonzerejének.
Aztán elkezdem leengedni a falat magam körül, ő pedig olyan rejett darabkáit tárja fel előttem, melyeket eddig nem állt szándékomban megismerni. Keményen próbálkozik, de még nem győzött meg teljesen.
Életében először Carter az, aki könyörög – hogy… bízzak benne.
Ebből a magával ragadó, rendkívül humoros történetből kiderül, lehet-e közös jövője egy milliomos jéghoki-csapatkapitánynak és egy középiskolai testnevelő tanárnak.

Becka Mack világszerte népszerű Playing For Keeps sorozatának első kötetét tartja kezében az olvasó, melyben Carter és Olivia történetét ismerjük meg.

 

„Nem változtathatom meg a múltamat, de ha adsz rá esélyt, a jövőmet igen.”

 

Egy vallomással tartozom már az ajánlóm legelején. Egy betűt nem olvastam el a fülszövegből, amikor szinte ugrándozva csápoltam, hogy ‘énénén szeretném elolvasni’. 🙂 Ránéztem a borítóra, és megvett kilóra. Amikor átvettem a recenziós példányomat, nem győztem csodálni nemcsak a borítót, hanem az élfestést is. Ki merem jelenteni, hogy az egyik leggyönyörűbb könyv a polcomon. Nagyon köszönöm a kiadónak a recenziós példányt.

Gondolataim:

Most bajban vagyok, mert nehéz értelmesen megfogalmaznom, hogy én mennyire imádtam ezt a történetet. Kicsit féltem az elején, mert egy ekkora terjedelmű könyvet nagyon régen olvastam utoljára, és nem tudtam, hogy hogyan fogok tudni vele haladni, tudom-e minden nap a vonaton cipelni, vagy csak este tudom olvasni? Mondjuk ezen az aggodalmamon ma már csak mosolygok, mert ahogy elkezdtem olvasni, annyira beszippantott, hogy megszűnt a külvilág. Aki követ a közösségi média felületein, annak feltűnhetett, hogy néhány napig csendben voltam, nem posztoltam semmit. Ajánlót sem. Na az a nagy csend ennek a könyvnek köszönhető. 😀 Elkezdtem olvasni, és kizártam a külvilágot, elnapoltam minden kötelezettségemet.

A főszereplőnk Carter Beckett, világhírű jégkorong játékos. Nemcsak híres, hanem hírhedt is, leginkább a nőügyei miatt. Nem kapcsolatot keres, beéri az egyéjszakás kalandokkal, és ezt nyíltan vállalja is. Azonban egy 155 centis középiskolai testnevelő tanár mondhatni két vállra fekteti az NHL közel 2 méteres sztárját. Olivia az első, aki elküldi bizonyos helyekre az ügyeletes szépfiút. Carter szívét ezzel azonnal elrabolja, de mivel Olivia is tisztában van az eddigi életstílusával, így természetesen nem szeretne egy újabb strigula lenni Carter listáján. Ő viszont életében először kér nőt arra, hogy adjon neki egy esélyt, bízzon benne, és hagyja, hogy megmutassa, több van benne, mint amit a bulvár kitereget.

Ez nagyjából az első 60-80 oldal, a könyv pedig 635 oldal. 😀 Okkal vetődik fel a kérdés, hogy akkor miről fog szólni a könyv, ha mindent tálcán kapunk az első 100 oldalig? Ez a kötet nemcsak egy humoros, romantikus, erotikus történet, hanem egy nagyon erős jellemfejlődés és gyász feldolgozás is.

Nem szépítem, szerintem a romantikusokra jellemző összes klisé felsorakozott a könyvben. Persze, én is meg tudtam mondani már a 17.oldalon, hogy mi lesz a végkifejlet. De azt már nem tudtam, (nyilván, honnan is tudtam volna), hogy a szereplőink honnan indulnak, és hová érkeznek meg. Le tudják-e dönteni a saját falaikat? Képesek-e változtatni a gondolkodásukon, viselkedésükön? Olivia képes lesz-e hinni és bízni, Carter pedig ki tudja-e érdemelni a lány bizalmát? És ha ki tudja, akkor meg tudja-e tartani?

Nyilván nagyon jól szórakoztam, hangosan nevettem, nem egyszer felolvastam részeket a könyvből, de mindezek mellett Becka Mack bőven ellátott gondolkodni valóval is. Leginkább az érdekelt, hogy Carter mennyire tudja maga felé a bizalmat felépíteni? Tud-e változtatni az életstílusán, és engedi-e, hogy Olivia bepillantson a gondosan felépített falak mögé? Viszont ahogy haladunk előre a történetben úgy hullik le az álarc, amit a külvilágnak mutat, és egyre inkább megismerjük a valódi énjét, amit eddig igyekezett minél jobban eltitkolni az emberek előtt.

Nagyon szerettem a történetet, a karaktereket, a jellemábrázolást. Sodró lendületű, könnyen olvasható kötetet kaptam, aminek nagyon örültem. Nem riasztott el az oldalszám, erről a szereplők gondoskodtak. A jégkorongozó pasik nyilván dögösek, és humorosak voltak a női szíveket összetörő fajtából.

Minden bizonnyal, aki kézbe veszi a könyvet az tisztában van vele, hogy erotikus jeleneteket is tartalmaz. Ezzel nem is volt gondom, viszont a szövegezéssel már akadt egy kicsi. Az alap történethez helyenként erőszakosnak találtam, a megfogalmazáson pedig sokszor felugrott a szemöldököm a fejem tetejére. 🙂 Ezen kívül imádtam a történet minden pillanatát. Sokszor elérzékenyültem, még többször nevettem, voltam dühös, de sokszor meg is álltam gondolkodni. Nem tudtam letenni. Beszippantott és nem eresztett. A baráti és családi kapcsolatok felépítését és bemutatását különösen szerettem.

Akik kikapcsolódnának egy humoros romantikus-erotikus történettel és egy csapat nagyszájú, ámbár szívtipró jégkorongossal, annak szívből ajánlom ezt a történetet.

Értékelésem: 5/5

Idézetek a könyvből:

„Azt mondják, mindenki életében eljön az a nap, amikor találkozik a lelki társával. Azzal az emberrel, aki szeret, és gondodat viseli hátralévő életedben, magához ölel, és sosem enged el.”

 

„Nem változtathatsz a múltadon, de ha más jövőt szeretnél, csak annyit kell tenned, hogy azt választod.”

 

„És nem fogok zuhanásba kezdeni, ha senki sem vár odalent, hogy elkapjon.”

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Consider Me – Bízz bennem (éldekorált kiadás) (kossuth.hu)