Szerző: Görcsi Péter
Cím: Várni a 29-esre
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 472
Fülszöveg:
„Szabadságot akartam, és nem tudtam, hogy a szabadság boldogsággal vagy boldogtalansággal jár-e. Az ember mindig a szabadságot választja, nem?”
Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Főszereplője megszenvedi az elveszett illúziókat, és végigjárja az érzelmek iskoláját. Sehol sincs igazán otthon, de sehol nem teljesen idegen, legyen épp közösségjobbító vidéki egyetemista, London könyvtáraiban és éjszakáiban elmerülő színházkutató vagy a jóléti társadalomra közép-európai tekintettel rácsodálkozó oslói raktáros.
A Várni a 29-esre lendületes és töprengő, erotikus és intellektuális, költői és dokumentarista, sziporkázóan humoros és metszően fájdalmas, spontán és szisztematikus könyv, amelyről egyszerre juthat eszünkbe Knausgard, Nádas és az amerikai minimalizmus. Sodró erejű szöveg sodródásról és önalakításról, arról, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek-e, és vajon mennyi elég a boldogsághoz. A 2010-es években eszmélkedő kritikus értelmiségi nemzedék közérzetrajza, ám elsősorban mégis egy kiváló fiatal férfi felszabadult és felszabadító regénye, amelynek minden mondatát áthatja az autonóm létezés vágya.
Görföl Balázs
„Minden mérföldkő ilyen, mindannyian magunkban hordozzuk a titkos tudást, amivel megugorhatjuk, ami irányítja a sorsunkat, meghatározza, formálja későbbi életünket. Az életre pedig nem mondhatjuk, hogy jó vagy rossz, csupán azt: megtörtént.”
A Jelenkor Kiadó egyik friss megjelenése akadt a kezembe. Mondjuk nem véletlenül, ugyanis ez a kötet lett a választott olvasmányunk a céges könyvklubunkban. 🙂
Gondolataim:
A cím figyelemfelkeltő, a borító beszédes, szóval minden adott volt ahhoz, hogy felkapjam a fejemet erre a könyvre. Két dolog tántorított csak el attól, hogy azonnal elkezdjem olvasni. Az egyik, hogy amikor belelapoztam, akkor szembesültem vele, hogy számomra nagyon kicsi a betűméret. Ekkor már elkezdtem azon gondolkodni, hogy az ekkora betűkkel szedett, közel 500 oldalt vajon mennyire fogok tudni élvezni?
Az első 80 oldal valóban nehezen csúszott. Döcögött, szenvedtem, egyszerre 20 oldalnál többet nem tudtam olvasni, összefolytak a betűk. Ez a két nap kellett ahhoz, hogy a szemem hozzászokjon a könyvhöz. Utána viszont már alíg tudtam letenni.
A kötet különlegessége, hogy a narrátorunk neve nem derül ki a történet során. Végigkísérjük a mindennapjait, botlásait, az útja során elé gördülő nehézségeket, mégsem tudjuk megszólítani.
A könyvben megismerjük a külföldre költözés minden előnyét, és hátrányát is. Nem szépít a főszereplőnk, az átélt megpróbáltatásokat is megosztja az olvasóval, nemcsak a rózsaszín mázzal találkozunk, amikor minden szép és jó. Mindezek mellett humoros volt, a 30-40-es korosztály számára nem idegen filmbéli hasonlatokkal, szarkasztikus megjegyzésekkel tűzdelve.
Az írói stílus nagyon tetszett, szókimondó, helyenként arcpirító, lendületes és őszinte. A narrátor viszont vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Egyrészt együtt tudtam érezni, néhány ponton tudtam is azonosulni vele. Másrészt viszont nagyon tudott idegesíteni is. Néha úgy éreztem, hogy ebből az élethelyzetéből nem akar kitörni, kényelmesen dagonyázik a szerelmi bánatban, és nem tesz azért, hogy jobb legyen a holnap a mánál. Mindezek mellett élvezi, hogy ezért a norvég állam még fizet is neki betegszabadság címszó alatt.
A pszichológusnak írt levelek megbontották a történetvezetés egységét, viszont ez inkább előnyére, mint hátrányára vált a történetnek.
A főszereplő útja során megismerhetünk egy, a sajátunktól eltérő kultúrát, munkamorált, bepillanthatunk a helyi szokásokba. Ami különösen tetszett, hogy mindezt bár sokszor tényszerűen tárta az olvasó elé a szerző, mégsem tűnt száraznak, és nem volt útikönyv hatása. Izgalmas volt belelátni egy másik kultúrába egy olyan magyar szemével, aki egy vidéki településről elindul a magyar nagyvárosba, majd ezt követően több európai országban is megfordul.
Végig egy kettősséget éreztem ebben a történetben. Leginkább a főszereplőben. Ha nagyon csúnyán akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ezer közül is rámutatnék, hogy ő bizony hazai. Miért? Azért mert maga volt a két véglet, ami nagyon sok honfitársra jellemző. (tisztelet a kivételnek). Ki akar törni vidékről, és amikor ez sikerül, hónapokig csak iszik, és bulizik. Lenni akar valaki, de az egyetemre nem jár be, az előbbi okok miatt. Majd amikor nagy nehezen ráveszi magát, hogy kimásszon a maga köré hordott mocsokból, és elkezd a jövőjére is gondolni, akkor pedig magába zuhan, hogy ez nagyon nehéz. Nem tetszik a munka, amit végez, mert amúgy diplomája van, de nem töri magát azért, hogy a tudásának megfelelő munkát találjon, mert ahhoz jól kell beszélni a nyelvet. Egy igazi hullámvasút volt a narrátorunk élete. Volt nagyon mélyen, de megvolt benne a potenciál, hogy megrázza magát, és talpra álljon.
Érdekes olvasmány volt, ajánlom szeretettel, különösen a külföldön élő magyaroknak, kíváncsi lennék az ő véleményükre, illetve bátran a kezükbe vehetik azok is, akik életük egy következő fejezetét szeretnék az országhatáron kívül kezdeni.
Értékelésem: 5/4
Idézetek a könyvből:
„Az igazi remekműveket mindig a titokzatosság, a megfejthetetlenség lengi körül.”
„Nagyapám gyakran hangoztatta azt a közhelyet, hogy minden problémával akkor foglalkozzunk, amikor annak ideje van, sose aggódjunk előre. (…)”
„Kelet-európaiként az ember megijed a jó dolgoktól, vagy legalábbis egy darabig gondolkodik, mielőtt elhinné, amit mások mondanak.”
A könyvet itt tudod beszerezni: