Szerző: Lynn Painter
Cím: Szerelmi fogadás
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 352
Fülszöveg:
Lynn Painter új romkomjában egy fiatal nő és egy férfi fogadást köt: ki találja meg előbb az igazit? Közben nem veszik észre, hogy inkább egymásra kellett volna tenniük.
Hallie Piper új életet kezd. Miután négykézláb lopakodott ki egy hotelszobából (mondhatjuk, élete mélypontján), úgy dönt, itt az ideje, hogy felnőtt nőhöz méltóan viselkedjen. Új lakásba költözik, megváltoztatja a frizuráját és lecseréli a ruhatárát, de amikor bejelentkezik a társkereső alkalmazásba, amelytől az új szerelmet reméli, szinte rögtön azzal a fickóval hozza össze a sors, akivel… nos, nem kéne.
Miután kölcsönösen megegyeznek, hogy egymás iránt nem érdeklődnek, rájönnek, hogy remekül tudják egymást segíteni, miközben ki-ki az igazit keresi. SMS-ben értesítik egymást a randijaikról, és gyakran ugyanabba az étterembe szervezik a találkozókat.
Aztán egy esküvőre készülve megbeszélik, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak, vége a fogadásnak. Miközben egy párnak adják ki magukat, a határok elmosódnak, és mindketten próbálják megérteni, miért nem lenne jó partner a másik.
„Az elutasítás szar érzés, még akkor is, ha olyasvalakitől jön, aki talán nem is annyira fontos.”
Nagyon szeretem Lynn Painter könyveit, szórakoztatnak, kikapcsolnak. Sokszor pontosan erre van szükségem egy hosszú munkanap után. Amikor csak élvezem, hogy halad a történet, fogynak az oldalak, és közben hangosan felnevetek egy-egy szituáción, vagy gondolatmeneten. A Szerelmi fogadás megjelenését már nagyon vártam, még úgy is, hogy mint kiderült, az első részt, a Mr. Téves Számot az előző rendelésnél valahogy nem sikerült megvásárolnom. Pedig a kosaramban volt, ebben biztos vagyok. 🙂 Nagyon köszönöm a Kossuth Kiadónak, hogy ismét egy szuper könyvvel lepett meg.
Gondolataim:
Rá lehet sütni erre a könyvre, hogy klisés, és kiszámítható. Tény, mind a két jelző illik rá. Viszont mivel tudtam, hogy milyen könyvet veszek a kezembe, ezért egyrészt nem lepett meg, másrészt pontosan emiatt vártam annyira, hogy elkezdjem olvasni. Túl a könyvhéten, a hajtáson, a könyvek megjelenésének menedzselésén, pontosan egy olyan romantikus kötetre vártam, ami kikapcsol, és csak sodródom az eseményekkel.
Már a cím sem árul zsákbamacskát. A főszereplőink útja jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után egy hotelszobába vezet. Másnap Hallie, szégyentől kísérve igyekszik észrevétlenül elhagyni a szobát, majd úgy dönt, hogy ideje felnőttként viselkednie. Elköltözik, megváltoztatja a külsejét, és új munkahelyen kezd dolgozni. A nagy szerelmet egy társkereső alkalmazástól reméli, azonban a sors ismét Jack karjaiba vezeti. A kapcsolatuk azonban a barát zónában ereszt gyökeret, ezért is gondolják jó ötletnek a fogadásukat. Mindketten randiznak, és amelyikük hamarabb talál rá az igazira, az nyeri a fogadást. Egy esküvő miatt kilépnek a barát zónából, és eljátszva egy kamukapcsolatot, részt vesznek az eseményen. De egy hétvége leforgása alatt rájönnek, hogy amit egymás iránt éreznek, az már túlmutat a barátságon.
Azon csodálkozom, hogy nem szállítottak le a vonatról, miközben olvastam a könyvet, mert többször előfordult, hogy hangosan felnevettem. Szórakoztató olvasmány volt, nagyon gyorsan haladtam vele. Ennél a könyvnél is azt vettem észre, hogy leültem egyik este, hogy csak beleolvasok az elejébe, majd elröppent 100 oldal. Másnap pedig alíg vártam, hogy elinduljak dolgozni, mert a vonaton van egy egész órám olvasni. 🙂
Gördülékeny volt a történet, a szerző írásmódja könnyed, a könyv hangulata pedig magával ragadott. Meglepetéseket nem okozott a vége, viszont az nagyon érdekelt, hogy Lynn Painter hogy fogja felépíteni a történetet, és hogy fűzi össze a szereplőink sorsát.
A karaktereket nagyon szerettem. Jack a jóképű pasi, és Hallie az okos nő. Mindketten a szerelmet keresik, mindketten csalódtak már a másik nemben, mindketten hordozzák magukban a múltjuk szilánkjait. Ketten együtt nagyon jó párost alkottak barátként, és párként is.
A Szerelmi fogadás igazi nyári olvasmány volt. A romantikus vonal megfűszerezve egy kis erotikával, jó sok humorral, számomra üdítő kikapcsolódást nyújtott. Lynn Painter-t pedig a kedvenc szerzőim között tartom számon. 🙂 Szívből ajánlom mindenkinek a könyveit.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„Olyan imádni való, amikor eléred, hogy egyszerre akarjalak megölelni, és nyakon vágni.”
„Hol vagyunk, a viktoriánus Angliában? A férfiak vacsora után elvonulnak iszogatni, míg a hölgyek pihenni térnek, hogy ne terheljék túl érzékeny szervezetüket?”
„Rájöttem, hogy a magas fejhangtól gerjed a mikrofon, úgyhogy kiválasztottam egy Bee Gees-dalt, és nyomtam ezerrel.”
A könyvet itt tudod megrendelni: