Szerző: Bauer Barbara
Cím: A jövevény
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 128
Fülszöveg:
Anyaság. A legtöbb kislány, amikor önfeledten babázik, a lelke mélyén már anyává lesz. Eljátszik mindent, amit látott addigi élete során, és azt is, amit nem. Horgolt vagy műanyag, bájos vagy furcsa külsejű babával bánik úgy, mintha az édesanyja lenne: beszél hozzá, ringatja, altatja, eteti, nevelgeti, éppen úgy, ahogy vele bánnak. Vagy ahogyan szeretné, hogy bánjanak vele. Vagy épp úgy, ahogyan soha nem láthatta, amire nem emlékezhet, ami nem az ő tapasztalata. De akkor kié?”Te döntöd el, hogy a múltadból mit teszel le és mit viszel tovább, tehát te döntöd el, hogy a múltad vagy te magad irányítod az életedet. Ez a szabad akarat lényege. De ehhez ismerned kell, hogy honnan jöttél. Tudnod kell mindent, ami ez idáig meghatározta, hogy éppen hol tartasz az életben.”
Bauer Barbara négyrészes kisregénysorozatának harmadik kötetében apró történeteken, mindenkori anyák egymásba fonódó, generációról generációra átnyúló rövid epizódjain keresztül építi fel az anya figuráját.
Az anyaságra készülve szakkönyveket olvastam, anyukákkal beszélgettem, akikről úgy gondoltam, hasonló értékrend mentén haladnak. A férjemmel elméleteket gyártottunk arról, hogy milyen szülők leszünk, miközben izgatottan vártuk, hogy végre megismerjük ŐT. Aztán a születésével nem csak őt ismertem meg. Folyamatosan tükröt tart elém, amiben látom felvonulni a múltamban felsorakozó anyák minden örömét és bánatát, félelmét, traumáját, és tudom, hogy én magam is óhatatlanul kódolom őbelé a sajátjaimat is.
„Történjék bármi, feküdj le akár bánattal a szívedben, tudd, hogy az új nap új reményt ígér.”
A Találkozások legújabb részére rá kellett hangolódnom. Fel kellett készülnöm arra, hogy nem lesz könnyű olvasmány, és nem fogom egy este alatt elolvasni, hiába csak 128 oldal. Nagyon köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy elküldte nekem az írónő legújabb könyvét.
Gondolataim:
Ahogy fentebb is említettem, erre a könyvre rá kell hangolódni, fel kell rá készülni. Mint ahogyan az anyaságra is, ami A jövevény témája. Azonban nemcsak az anyaságról szól, hanem a szabad akaratról, egyéni döntésekről is. Generációkon keresztül követhetjük nyomon az édesanyák és a lányaik kapcsolatát.
Amikor egy kis ember megérkezik a családba, az Anya igyekszik mindenben a legjobbat adni neki, a legtöbbet magából, és olyan szeretettel szeretni, ami szavakkal le nem írható. Napi szinten döntések sokaságát kell meghoznia, amelyek esetenként vitathatóak. Van, hogy ezt érzi a gyerek, van, hogy nem.
Spirituális „eszközökhöz nyúlva” követhetjük az anyává érés folyamatát, a várakozást, a reménykedést, a múlt és a gyász feldolgozását.
Ha a fiamra nézek, elönt a hála, hogy én lehetek az anyukája, és az a feltétel nélküli szeretet amit érzek minden pillanatban, azt szavakba önteni nem tudom. A legtöbb anyához hasonlóan én is a legjobbat szeretném neki mindenből. De ahogyan Bauer Barbara is megfogalmazta, hiába szeretnék minden pillanatban ott lenni vele, mellette, fogni a kezét, elgördíteni minden akadályt, amivel az élete során találkozhat, ezt nem tehetem. Támogathatom, de nem hozhatok döntéseket helyette. Nem védhetem meg minden bánattól, de mindig megvigasztalom. Nem akadályozhatom meg ha csalódik, vagy padlóra kerül, de ott leszek, hogy segítsek talpra állni. A világ legszebb, egyben legnehezebb feladata is az anyaság. Minden lélegzetvétel érte van.
Mi, anyák, dönthetünk úgy, hogy bizonyos szokásokat magunkkal viszünk az előttünk lévő generációktól. De dönthetünk úgy is, hogy teljesen máshogy csinálunk mindent. Az, hogy jó döntést hoztunk, nem most fog kiderülni, nem 5 év múlva, vagy 10 év múlva, hanem amikor eltelik 25-30 év. Amikor gyermekünk megélte a sikert, a kudarcot, a szerelmi bánatot, és még sorolhatnám.
A történet olvasása során rengeteg, már-már elfeledett emlék tört felszínre a gyerekkoromból. Családi ebédek, dolgos hétköznapok, és hétvégék. Gyerekként mi is besegítettünk a házimunkába, vagy a kerti munkába, de volt gyerekkorunk is. Volt szerető családunk, szüleink, nagyszüleink. Gyerekként ez természetesnek hatott, hogy ott van körülöttünk mindkét szülő. A történetben azonban nemcsak a szülők, hanem a nagyszülők, és a dédszülők életébe is bepillantást nyerhetünk. Abba, hogy szakít szét családokat egy háború, hogy lesz egyik pillanatban egy teljes családból egyedülálló anya több gyermekével, mert a családfő nem tért haza a frontról.
Nagyon szeretem, ahogy Bauer Barbara ír. Mert szavakba tudja önteni azokat az érzéseket, amelyek megfoghatatlanok, és leírhatatlanok. Lírai stílusban, gyönyörűen használja az anyanyelvünket, mindig öröm számomra, ha kézbe vehetem valamelyik történetét. Átszellemülök tőle, elgondolkodtat, és végtelen nyugalmat érzek minden alkalommal. Bár A jövevény az írónő lányának íródott, én mégis azt gondolom, hogy örökül kapta az összes anya.
Csodálatos történet!
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„Csak az tudja értékelni, ha jut neki, akinek gyakran nem adatik.”
„Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. És tudtam, hogy a seb soha nem fog begyógyulni. Akkor sem, ha az eszem azt mondja, jól döntöttem. Csakhogy az ész nem fáj, a szív annál inkább.”
„Nehéz igazán jól szeretni, és nehéz igazán engedni, hogy szeressenek.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni: