Szerző: Jilly Cooper
Cím: Emily
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 248
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Emilynek, a bájos londoni társaságbeli lánynak tulajdonképpen esze ágában sem lett volna buliba menni. Elvégre megígérte a vőlegényének, az ígéretes karrier előtt álló, ifjú parlamenti képviselőnek, hogy egyszer s mindenkorra felhagy a vad partizással. Valahogy mégis ott találja magát mélyen dekoltált koktélruhában a barátnője bulijában, ahol első pillantásra beleszeret a legszívdöglesztőbb vendégbe, az ellenállhatatlanul vonzó skót festőművészbe, Roryba.
Mire Emily észbe kap, máris Rory ágyában, majd az anyakönyvvezető előtt találja magát, majd hamarosan megérkeznek a távoli skót szigetre, ahol a férfi felmenőinek kastélya áll. Emily mindent megtesz azért, hogy példás feleség legyen, de nincs könnyű dolga, mert az életükben sorra bukkannak fel Rory múltjának szereplői. Különc és örökifjú édesanyja, Coco. Első szerelme, a gyönyörű, vörös hajú Marina. Gyerekkori ellenlábasa, a karizmatikus, lobbanékony orvos, Finn.
Emily igyekszik beilleszkedni új környezetébe, szeme sem rebben, ha skót kockás ruhába kell bújnia, jólnevelten viselkednie egy kísértetjárta kastélyban rendezett estélyen, vagy átlátszó hálóingben rózsát szednie egy ismeretlen kertjében. Rory azonban egyre szeszélyesebben viselkedik, az érzelmi hullámvasútra került Emily pedig egy nap alkalmatlan pillanatban érkezik haza, és olyasminek lesz szemtanúja, amit nem az ő szemének szántak.
Meg lehet vajon menteni egy házasságot, amely feltartóztathatatlanul rohan a szakadék felé? Mennyit bír ki egy szerelem? És létezik-e második esély? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Jilly Cooper hamisítatlanul romantikus regénye.
„A szülőség teljesen új dimenzióba emeli az ember életét.”
A molyon szereplő címkék bevittek az erdőbe rendesen. Romantikus, chick lit, jöhet minden mennyiségben. 🙂 Gyorsabban vetettem rá magam a könyvre, mint a villám. Majd jött a nagy meglepődés. Nagyon köszönöm a Jaffa kiadónak a recenziós példány, és hogy megismertették velem Jilly Cooper nevét.
Gondolataim:
Hol is kezdjem? Ez volt az első könyvem Jilly Cooper-től. Amikor elkezdtem olvasni, akkor egy szirupos, romantikus limonádét vártam, erre is rendezkedtem be az olvasófotelemben a kávémmal, és az elmaradhatatlan takarómmal. Majd jött a hidegzuhany, hogy én most mit is olvasok? Rossz könyv adatlapját néztem volna a molyon? De nem, nem néztem félre semmi.
A főszereplőnk Emily, aki jegyben jár a parlamenti képviselő párjával. Amikor a vőlegénye távol tőle a karrierjét építi, Emily egy közel sem hétköznapi buliban találja magát, ahol megbabonázza Rory, a titokzatos, ámbár mogorva skót festőművész. Az események rohamléptekkel zajlanak, ugyanis az együtt töltött éjszaka után már indulnak is az anyakönyvvezető elé, majd Rory otthonába, egy kis skót szigetre. A mézesheteknek is ugyan ilyen gyorsan vége szakad, lehull a rózsaszín fátyol Emily szeme elől, és egy titkokkal, és drámákkal teli család kellős közepén találja magát.
Előre is elnézést kérek a következő mondatért, de a könyv elején már elfüstölt az agyam ettől a történettől. Megfordult a fejemben, hogy én nem olvasom végig, és lesütött szemmel meghunyászkodok a kiadó előtt. Majd rájöttem, hogy túl komolyan veszem ezt a történetet. Nem tudom, hogy hívhatom-e szatírának, de nekem ez volt az első gondolatom, amikor végül sikerült ráhangolódnom. Egy olyan család, és egy olyan kapcsolat mindennapjaiba tekinthetünk be, ami sajnos nem is olyan földtől elrugaszkodott. A szomorú valóságot (tisztelet a kivételnek) mutatja be a szerző a saját egyedi, az angol humort idéző stílusában.
Adott egy felnőtt nő, aki egyik napról a másikra kidob az ablakon mindent. Munkát, kapcsolatot, barátokat egy „szerelem első látásra” illúzióért. Eltűri a megaláztatásokat, a sértegetéseket, eldobja az önbecsülését, elveszti az önbizalmát, mondhatni a teljes személyiségét. Mindezt egy arrogáns, egoista pasi miatt, aki a lábtörlőjének használja. A nő pedig eltűri. Első olvasatra idegesítő, és taszító, ugye? Nekem is az volt, nőként rettenetesen idegesített, hiányoltam Emilyből a tartást. Roryról alkotott véleményemet pedig le sem írom. Tőle gyorsabban menekültem volna, mint mókus az erdőtűztől.
Majd valahol, nagyjából a történet felénél elengedtem a dühömet, és elkezdtem élvezni azt, amit olvasok. Akkor már azon gondolkodtam, hogy egy könyvre való, idegesítő karaktert hogy tudott összehozni a szerző? Hangosan nevettem, szórakoztatott az a töménytelen mennyiségű szerencsétlenkedés, ami a szereplőnk mindennapjait kísérte. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a könyv történetét, akkor azt mondanám, hogy a 90-es években oly népszerű brazil szappanoperák és a Mónika-show szerelemgyereke. Mert tényleg az volt.
Amikor rájöttem erre a felismerésre, onnan már élveztem az olvasást. Gyorsan lehetett vele haladni, mert kíváncsi voltam, hogy az éppen előttem zajló abszurd eseményeket mivel tudja még überelni a szerző? Tudja-e egyáltalán? És tudta.
Szóval aki egy végtelenül idegesítő szereplőgárdának a mindennapjaira kíváncsi, annak ajánlom ezt a könyvet. Viszont a chick-lit címkének ne dőljetek be. 🙂
Értékelésem: 5/4
Idézetek a könyvből:
„A legtöbben amúgy sem egy igazi embert szeretnek. Csak a fejükben az illetőről élő idealizált képet.”
„Ha a kétségbeesés szélén állsz, feladod az erkölcsi elveidet.”
„A belső erőforrásokkal rendelkező ember nem unatkozik.”
A könyvet itt tudjátok megrendelni: