Hadd mondjam el…
Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.
Az írónőtől már olvastam korábban a Jégviráglányokat, és ha lejjebb görgettek a blogon, az értékelésemet is megtaláljátok. Nem titok, az a könyv nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Viszont úgy gondoltam, adok még egy esélyt az írónőnek, hátha egy másik könyvét jobban a magaménak érzem.
Mint a Jégviráglányokban, Anderson ebben a könyvben is komoly témát boncolgat.
A történet főszereplője Melinda, egy fiatal középiskolás lány. A nyári szünetben történt valami, ami teljesen megtörte, a barátai elfordultak tőle, a szülei leginkább az egymással való vitatkozással vannak elfoglalva. Egyedül marad a történtek súlyával, és az emlékeivel. Senkinek nem beszél arról, hogy min ment keresztül, mert senkivel nem is tud beszélni róla, senki nem beszél vele. Ezért Melinda is felhagy a beszéddel, csak akkor szólal meg, ha mindenképpen muszáj. Az iskolát pokolként éli meg, alkalmanként ellógja a tanítási napot, a jegyei folyamatosan romlanak. Csak a művészetek érdeklik. Az egyetlen lány, aki egyáltalán szól hozzá, Melinda depressziója miatt elfordul tőle.
Egy egész év kellett ahhoz, hogy Melinda megnyíljon, és tudjon beszélni a nyáron történtekről.
Valóban komoly témáról van szó, ezért is tűnt nekem a 200 oldalasa könyv a duplájának.
Nem mondom, hogy ez lett a kedvenc könyvem idén, de a Jégviráglányoknál jobban magaménak éreztem. A karácsonyi pulyka esete különösen tetszett, azon felnevettem, ami elég meglepő, figyelembe véve a könyv témáját.
Végig E/1-ben íródott, tehát kizárólag Melinda szemszögéből követjük az eseményeket. Mivel nem beszél sokat, ezért hosszabb párbeszédekre ne számítsunk. Nem tudjuk meg rögtön a könyv elején, hogy mi történt vele, Anderson fokozatosan építette fel a történetet, amelyet Melinda mesél el nekünk. Az igazság megdöbbentő, sokkoló, dühítő, és megrázó.
Tényleg csak akkor olvasd el a könyvet, ha közel állnak hozzád a hasonló témájú könyvek.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)