Szerző: Julia May Jonas
Cím: Vladimir
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 276

A ​népszerű angolirodalom-professzor szintén egyetemi oktató férjét egykori tanítványai zaklatással vádolják. A helyzetet bonyolítja, hogy a tanárnő maga is rögeszmésen vonzódni kezd fiatal, jóképű, tehetséges és nős kollégájához, Vladimirhoz.
A házaspár tagjai a hosszú évek alatt elnézték egymás kalandjait, de a felmerült vádak mindkettejük számára kínos helyzetet teremtenek.
Merész, szókimondó és szokatlanul magabiztos első regényében Julia May Jonas olyan aknamezőre viszi olvasóit, ahol az érzelemkitörések az erkölcs határaiba ütköznek. A szarkasztikus hangvételű Vladimir pontosan ábrázolja a mai világ személyes és politikai csataterét, és feltárja a hatalom és a vágy közötti szürke zóna árnyalatait.
„Aztán csak ültem, és néztem őt, ezt a nagydarab embert, a zsákmányomat, a kincsemet, az én Vladimiromat. Megszereztem. Úgy döntöttem, hogy nem döntök el semmit. A pillanat hevében fogok cselekedni. Nem akartam túl hamar kiszabadítani. Ez csak a biztonságát szolgálja, mondtam magamnak, bár tagadhatatlan gyönyörűséggel töltött el a látvány. Abban bíztam, hogy ha felébred, energiáink interakciója majd megmutatja a helyes utat.”
Julia May Jonas drámaíró, a Columbia Egyetem tanára. A Vladimir az első regénye.

„… nem akartam abba a világba tartozni, ahol az emberek nem olvasnak, és nem tartják magukat semmire.”

Erre a könyvre a kiadó hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is nagyon köszönök. Ránéztem a borítóra, elolvastam a fülszöveget, és fogalmam sem volt, hogy mi a közös pont a kettő között. Jó, nyilván tudtam, hogy Vladimir, de hiányzott egy apró részlet ami összekapcsolta a kettőt. Mire a kötet végére értem, addigra kitisztult a kép. Köszönöm a Park Könyvkiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

A történet főszereplője az ötvenes évei végén járó egyetemi professzor, akinek a férjét a korábbi tanítványai zaklatással vádolják. A munkájából felfüggesztik, viszont továbbra is bejár az egyetemre, ahol a felesége angol irodalmat tanít. A helyzetüket tovább bonyolítja, hogy az új óraadó tanár, Vladimir, megnyerő külsejével felhívja magára a tanárnő figyelmét, akinek nem helyénvaló gondolatok elevenednek meg lelki szemei előtt. Miután elolvasta Vladimir könyvét, találkozót beszélnek meg, hogy részletesen is ki tudja fejteni a véleményét, azonban a találkozó nem pontosan úgy alakul, ahogy azt a tanárnő elképzelte.

Gondolataim:

Bár a romantikus címkével is el van látva a kötet, de én inkább egy nagyon erős lélektani könyvnek mondanám. Szókimondó, helyenként vulgáris kifejezések tarkítják, ami sokak számára arcpirító lehet, mégis komoly beszélgetések, érvelések, különböző világirodalmi művek által kiváltott eszmecserék jellemzik.

Mivel a főszereplőnk irodalmi professzor, ezért elengedhetetlen, hogy a könyvben helyet kapjanak olyan nevek, mint Emily Bronte, Virginia Woolf, vagy éppen D. H. Lawrence. Ha mondhatok ilyet, ezt én el is vártam ettől a kötettől.

Ha felületesen olvassuk a könyvet, akkor azt gondolhatjuk, hogy a fő mozgatóeleme a történetnek a megcsalás. Talán még el is ítéljük a tanárnőt, amiért nem vált el azonnal, és nem küldte el a hűtlen férjét. Lehet, hogy dühösek is leszünk, amiért homokba dugja a fejét. De ha mélyebbre ásunk, akkor meghallhatjuk a segélykiáltást is. A menekülést, amikor a főszereplőnk egy új regény megírásában keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből. Talán így bizonyítja be saját magának, hogy egyedül is képes helyt állni.
Vagy amikor görcsösen kapaszkodik Vladimirbe. A fiatal, izmos, kellemes megjelenésű családapába, akinek szintén nem tökéletes a házassága, viszont gyönyörű a felesége. Én úgy érzem, hogy nem is maga Vladimir személye az, akire vágyik, hanem egy fiatalabb férfi szájából elhangzó önbizalom löketre, egy megerősítésre, hogy felette még nem járt el az idő. Többször nevezi saját magát öregnek, amivel felém azt sugallja, hogy úgy érzi, beskatulyázták a tanárnő-feleség-anya hármasába. De hol van a nő? 

A könyv narrátora végig a tanárnő, akin néha megbotránkozunk, akiben néha csalódunk, de akire mégis felnézünk. Elismert szaktekintély, viszont én nem érzem azt, hogy a saját családjában megkapta volna a figyelmet. Számomra felületes volt a gyerekéhez fűződő viszonya, és a házassága is. A nagy szerelem, amire várt az beteljesületlen maradt, és azt gondolom, az volt a fordulópont az életében, amikor összeomlott az önbizalma, és minden vélt, vagy valós pozitív visszajelzésbe kapaszkodott.

A másik jelentős esemény a történetben ugye a férj kalandjai. Ebben a kérdésben nincs jó, vagy rossz válasz, mert ahány ember, annyi féle vélemény. Egyrészt elítélhetjük, mert visszaélt a pozíciójával, hiszen hol máshol találhatna egy 60-as férfi fiatal, 20-30 éves lányokat magának, mint az egyetemen. Ő állítja, hogy kölcsönös beleegyezésen alapultak a kapcsolatai. Akkor gondolhatjuk, hogy mégis miért ez a nagy felhajtás, hiszen felnőtt emberek. Ebben az esetben viszont nem robbant volna ki a botrány. Tehát itt szintén más állhat a háttérben, mint amit a külvilág felé mutatott a szereplőnk.

Egy jól felépített, elgondolkodtató olvasmányt kaptam, azonban mégsem tudok rá 5 csillagot adni, mert a végét hiányosnak éreztem. Nem adott annyit, mint az egész történet. Nekem hiányzott az a plusz, ami lezárta volna az eseményeket. Nyilván kaptunk egy befejezést, amin lehet vitatkozni, hogy méltó-e ehhez a könyvhöz, vagy nem, de bennem maradt egy adag hiányérzet.

Borító:

Nem életem borítói azok, amelyeken izmos, félpucér pasik feszítenek, de ez a borító valamiért mégis vonzza a tekintetet. Talán a színe miatt. A zöld szín nyugtató hatású, lehet emiatt olyan kellemes ránézni a borítóra.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: Halásznegyed
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 224

A ​visszaadott lány folytatása

„Van bennem valami, ami arra késztet másokat, hogy elhagyjanak.”
Az éjszaka legsötétebb órájában Adriana, karjában egy kisbabával, a nővére ajtaján dörömböl.
Ki elől menekül? Tényleg veszélyben van? Kérdéseket és kételyeket, felfordulást és nyugtalanságot hoz magával, hamar észreveszi a nővére házassága mélyén rejlő repedéseket.
Évekkel később az elbeszélő egy francia kisvárosban él, ahonnan váratlanul egy telefonhívás szólítja el.
Végtelennek tűnő éjszakai utazása során emlékezetének zugaiból előhívja saját és húga ifjúságát, szerelmeiket és veszteségeiket, titkaikat és megbánásaikat.
Pescara tengerparti halásznegyedében, ebben a sziklaszilárd törvényekre épülő, mégis befogadó mikrokozmoszban, hol vendégszerető, hol ellenséges emberek között deríti ki, mi történt a húgával, képes-e megbékélni a múltjával.
Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány után egy feszült, bensőséges, sűrű szövésű regénnyel tér vissza, amelynek középpontjában a nővérek közötti ambivalens, de szilárd kapcsolat áll.

„Az emlékezés egyfajta szemrehányás. A megbocsájtás az, amit hiába keresek.” 

Nagyon kíváncsi voltam már A visszaadott lány folytatására, köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak, hogy elolvashattam a Halásznegyed című könyvet is.

A történet röviden:

Az első könyvhöz hasonlóan, ez a történet is egy visszaemlékezés, utazás a múltban. A főszereplőnk egy francia kisvárosban él, de egy telefonhívás mindent megváltoztat. Azonnal vonatra ül, és az egy napos utazása során feleleveníti a múlt egy részletét:

Adriana, karján egy kisfiúval dörömböl a nővére ajtaján, aki a férjével lakik egy kis lakásban. Retteg, menekül, de az okokról nem beszél. A Halásznegyedben élt, ahol mindenki egy közösség, egy nagy család tagja. Senki nem árulja el a másikat. A történet során megtudjuk, hogy felnőttként hogy boldogulnak a lányok, milyen terveik, céljaik vannak, és mit értek el eddig.

Gondolataim:

Érdekes volt olvasni, hogy az egy családból származó testvérek (akik, mint tudjuk más neveltetést kaptak) mennyire eltérő életvitelt folytatnak. Viszik magukkal a családi mintát, és közel a 30-hoz sem tudják, és talán nem is akarják levetkőzni a gyermekkori szokásokat. Mindkét lánynak küzdenie kell az élet egyes területein, hogy sikereket könyvelhessenek el.

Nem tudom eldönteni, hogy az első rész tetszett-e a jobban, vagy ez a mostani. A főszereplőink ugyan azok, de más-más élethelyzetet mutat be a történet. Nem volt egyszerű olvasni, mert bár elég rövid könyvről szól, de a témája olyan erős, hogy emiatt nem lehet csak úgy ledarálni egy nap alatt. Legalábbis én rászántam az időt, hogy minden mondatot gondosan elolvassak, átgondoljak, elemezzek.

A könyv egy telefonhívással kezdődik, de a történet végéig nem derül ki, hogy miről is szólt az a bizonyos hívás, csak annyit tudunk, hogy valami történt. Ez a feszültség, ami oldalról oldalra elkísér minket a történet során, szinte már a bőrünk alá férkőzik. Közben pedig megismerjük a lányok életét, szerelmeit, döntéseik következményeit. Izgalmas volt végigkövetni a főszereplőink életét. De számomra mégis az volt a legmeghatározóbb élmény, a legpozitívabb dolog, hogy bár nem egészen együtt nevelkedtek a lányok, mégis egy olyan erős kötelék fűzte őket egymáshoz, amelyik gyakorlatilag elszakíthatatlan. Hiába más az útjuk, más életvitelt folytatnak, mégis mindig visszatalálnak egymáshoz. Vitatkoznak, dühösek egymásra, szavakkal bántják egymást, de mégis ők szinte egyek, egy test, egy lélek.

Amit nagyon sajnálok, hogy olyan gyorsan véget ért a történet. Szívesen olvasnék egy részt, ami Adriana szemszögéből írja le az eseményeket. Mert ki más tudna választ adni a felmerült kérdésekre, ha nem az érintett?

A halásznegyedben játszódó jelenetek voltak számomra a legmegrázóbbak. Abban a közösségben valóban mindenki egy család. Ha bajban vagy, mögötted állnak, azonban ha hibázol, akkor magadra maradsz. Ha oda valaki bekerül, akkor az az ott élők támogatását élvezi. Viszont ha hátat fordít a közösségnek, akkor hátat fordít az egész addigi életének, mert ha bármi történik, akkor senki nem lát semmit, és senki nem hall semmit.

Ismét egy nagyon erős lélektani történetet kaptam, amit szívvel ajánlok mindenkinek. 

Borító:

A borítót nem értettem, amikor megjelent a kötet. Valóban végig kellett olvasni a könyvet, hogy értelmet nyerjen.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)