Szerző: Minna Lindgren
Cím: Nyomozás az Alkonypagonyban
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 352

Ki ​gondolná, hogy a helsinki Alkonypagyony Idősotthonban mindenféle bűncselekmények történnek: gyanús halálesetek, hamisítások, lopások, gyógyszerügyletek? Az otthon két 90 év fölötti lakója, Siiri és Irma biztosan nem.

A barátnők élete, ahogy a többi lakóé is, leginkább abból áll, hogy vörösborozással, villamosozással és az egyre gyakoribb temetésekkel próbálják agyonütni az időt. Az Alkonyligetben történt szokatlan dolgok felderítése azonban érdekesebbnek bizonyul számukra, mint a kártyaparti a Nagykövettel, Anna-Liisával és a Kalapos Hölggyel – nem is beszélve az örökös kézimunkázásról, tornázásról és tangóharmonika-estekről, amelyeken inkább csak a személyzet iránti szánalomból vesznek részt az otthon lakói.

Minna Lindgren kíméletlenül humoros trilógiájának első kötetében megismerhetjük a lélekben nagyon is fiatal, minden lében kanál Siirit és Irmát, akik korukat meghazudtoló energiával vetik bele magukat a gyanúsabbnál gyanúsabb ügyek felgöngyölítésébe. Irma néniék kedvenc időtöltése, a villamosozás révén szinte elénk tárul a finn főváros, miközben a csetlő-botló nagyikkal együtt sírunk és nevetünk – leginkább nevetünk! – elképesztő kalandjaikon.

A Nyomozás az Alkonypagonyban szívmelengető történet öregkorról, barátságról és magáról az életről, egy teljesen átlagos idősotthonban, ahol a halálnál is rosszabb, ha a demenciaosztályra kerül az ember gyógyszeres kezelésre, és a legélesebb eszű öregnek sem sikerül teljesen kibogoznia az összekuszálódott szálakat.

 

„Az öregséggel együtt jár a magány, azzal nem lehet mit kezdeni. Azok az öregek is magányosnak érezték magukat, akiknek bőven akadt elfoglaltságuk, és mindennap találkoztak valakivel. Senkinek nem szabad a telefon mellett ücsörögnie, és azon keseregnie, hogy soha nem szól.”

Ahogy az előző posztomban már olvashattátok, ezzel a könyvvel nyitom meg a „Járjuk be könyvekkel Európát” állandó sorozatomat a blogon. 🙂 (Részletek itt: Járjuk be a könyvekkel Európát – Szavak erdeje (blog.hu) ) Remélem sokan csatlakoztok hozzám ezen az utazáson. 🙂 Az első állomásom Finnország, és mi lehetne tökéletesebb könyv ehhez, mint a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Nyomozás az Alkonypagonyban című kötet. 🙂 Nagyon köszönöm a Kiadónak a recenziós példányt.

A történet röviden:

Az Alkonypagony idősek otthonában játszódik a történetünk. A főszereplőink az otthon lakói, de leginkább Siiri, Irma és Anna-Liisa. Mindhárman 90 fölöttiek, és a korukhoz képest kitűnő egészségnek örvendenek. Néha elfelejtenek ezt-azt, kicsit lassabban közlekednek, de a figyelmüket nem kerüli el az otthon falai között egymást érő, aggasztó események. Rejtélyes haláleset, a semmiből előbukkanó receptek, gyógyszerek, és az igénybe nem vett szolgáltatásokért felszámolt tetemes mennyiségű pénz.

A három idős nő elhatározza, hogy felgöngyölíti ezeket a rejtélyeket. Az sem tántorítja el őket, hogy sorra akadályokba ütköznek, és az otthon dolgozói sem nézik jó szemmel, hogy a három barátnő ilyen aktívan tölti a napjait.

Gondoltaim:

Ez a könyv egyszerre volt szórakoztató, nagyon humoros, és mindemellett végtelenül szomorú. Nagyon jókat mosolyogtam az időseken. Nekem nagyon szimpatikusak voltak. Sokszor eszembe jutott, hogy 90 felett én is szeretnék ilyen egészségi állapotnak örvendeni. 🙂

A három barátnő teljesen különböző személyiség volt. Irma a bohókás, belül örök fiatal, Siiri a visszahúzódó, kissé félénk, és Anna-Liisa, akitől még én is vigyázzba álltam, ha ráparancsolt valakire. 😀 Jól szórakoztam a viccelődéseiken, azon, ahogyan saját magukon nevetnek.

Viszont ne gondolja senki, hogy ez csak egy könnyed, humoros kis olvasmány, mert nem az. Én sokszor már szinte remegtem a dühtől, hogy egyes emberek (és nem szívesen használom most ezt a szót, hogy emberek, mert az ilyen nem ember), mit meg nem engednek maguknak védtelen idősekkel szemben. Bár a történet Finnországban játszódik, de sajnos akár nálunk, Magyarországon is íródhatott volna. 

Ami nekem olvasás közben nagyon szúrta a szememet, az a tegeződés. Amikor egy 90 feletti idős ember bemegy pl. egy bankba, nehogy már letegezze az ügyintéző. Én úgy gondolom, hogy a tisztelet mindenkit megillet, pláne egy szépkorú embert. Az a minimum, hogy nem tegezzük. Szerintem. Mint negatívum, ezt az egyet tudom megemlíteni erről a történetről.

A nagyik egyébként nagyon szerethető karakterek voltak. Kicsit feledékenyek, kicsit lassúak, kicsit hiszékenyek, de bíztak az ösztöneikben. (Lássuk be, aki túlélt egy háborút, azt olyan könnyen nem győzheti le egy Virpi féle dolgozó – akit egyébként szívből gyűlöltem). De igyekeztek mindent kihozni az adott napból, ami az erejükből telt. Olvastak, kártyáztak, patakokban folyt a bor, és villamosoztak. Csak úgy szórakozásból, mert megtehetik. Általuk az olvasó is bejárhatta Helsinkit, megismerhette az épületeket, a villamosvonalakat. Sokszor én is rákerestem a neten egy-egy épületre, hogy könnyebben oda tudjam képzelni magam. 

A történet narrátora Siiri. Az ő szemein keresztül látjuk az Alkonypagony lakóit, követjük az eseményeket. Az elbeszélés néha kicsit zavaros, kicsit csapongó, de ettől hiteles. Én szívesen leültem volna vele beszélgetni egy kicsit. 

Én mindenkinek ajánlom ezt a történetet, mert nemcsak szórakoztató, de tanulságos is. Már nagyon várom a folytatást.

Borító:

Kedves, aranyos ez a borító. 🙂 A nagyik „nyomoznak”, viszont emögött a gyermeki borító mögött komoly témák sorakoznak.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)