Nagyok voltak az elvárásaim. Akarva akaratlan, az előző könyv (A Madám) volt a mérce. Összességében nem vagyok csalódott, leszámítva a könyv végét. Ha véletlenül a nyomdában maradt volna az utolsó 15 oldal, nem sértődtem volna meg. Az olyan lávsztorisra sikeredett, szerintem nagyon nem illett a történethez.

A sztori a szokásos Cole történet. Nélkülöző család sok gyerekkel, alkoholista apával, a családban az ügyeletes fekete báránnyal, megfűszerezve egy csapat korrupt rendőrrel, prostituáltakkal, droggal, éjszakai élettel, bűnözéssel, és az alvilággal.

Az 50-es években járunk, akkor születik meg utolsó gyermekként, és egyetlen lányként Maura Ryan. A bátyjait már akkor szinte név szerint ismeri a rendőrség, és természetesen nem ápolnak barátni viszont. 🙂 Maura ezért sem köti a családja orrára, hogy történetesen egy rendőrbe szeretett bele. Hiába tudta sokáig titokban tartani a kapcsolatot, várható volt, hogy az élet közbe szól. Maura, hiába csak tizen éves, sok mindenen ment keresztül, ami lelkileg megtörte annyira, hogy a bátyja elé álljon, és munkát kérjen tőle. Kezdetben kisebb ügyeket intézett, míg végül Michael, a legidősebb fiú jobbkeze lett. De nem mindegyik fivér nézte ezt jó szemmel, ami szintén bonyodalmakat szült.

Ahogy teltek az évek, az alvilág szépen lassan megismerte Maura Ryan nevét.

A könyv eredeti megjelenése a moly szerint 1992. Ezért nem is vártam egy „csicsa” borítót, viszont ha már a könyv címe a Veszélyes hölgy, ebből következik, hogy Maura a főszereplő, – aki történetesen szőke – , akkor ne legyen már egy full fekete hajú nő a borítón! Ez bennem akkora csalódást keltett, olyan érzésem volt, mintha a lényeg semmibe lenne véve. 

Valahogy a szereplőkkel sem voltam kibékülve, Maura anyja kifejezetten irritált már a végén. Egyedül Michael volt az a szereplő, aki ért valamit. 🙂

Mondom én, hogy jobb lett volna nem közvetlenül A Madám után belekezdeni a könyvbe. 😀

Na de térjünk vissza az eredeti vágányra. 🙂 Maga a történet izgalmas volt, olvasmányos, és mint az írónő összes könyve, ez is letehetetlen. Nem bántam meg, hogy időt szántam rá, továbbra is azt mondom, hogy a témának Martina Cole a királynője.
Nagyon jól felépített a könyv, ahogy telik az idő, úgy követhetjük mi is nyomon a szereplők jellemfejlődését, életét, és hogy vesznek egyes akadályokat. Szinte az egész életüket figyelemmel kísérjük, mégsem tűnik erőltetettnek.

Nagyon szeretem Martina Cole könyveit, már itt várakozik a következő a polcomon. 🙂 

Amit szeretnék kiemelni, hogy – mint az összes többi könyvben – , itt is gyakori vendég a káromkodás és a szitkozódás, szóval csak olyan könyvmolyoknak ajánlom, akik ezen át tudnak lendülni.

 

(kép és fülszöveg forrása: www.moly.hu)

„Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”

 

Nem is tudom hol kezdjem, annyi mondanivalóm van, de igyekszem nem túl hosszúra nyújtani a bejegyzést. 🙂

Kicsivel több, mint egy hete érkezett postán a könyv, személyesen az Írónőtől, aminek úgy örültem, mint egy gyerek a karácsonyfa alatt az ajándéknak. 😀 Két nap alatt munkába menet-jövet el is olvastam.

A történet az 1800-as évek második felében játszódik. Egy izgalmas, letehetetlen krimit tarthat a kezében az olvasó. A letehetetlen jelzőt tényleg úgy értem, hogy nálam már az első fejezet után megérkezett a könyvmolyokra jellemző „még egy fejezet” tipikus jelensége. Egy jó tanács: az utcán csak óvatosan az olvasással és a közlekedéssel egyszerre, mert még véletlenül nekimentek egy parkoló autónak, mint ahogy én is. 🙂

Na de térjünk vissza a történetre. A könyv stílusát, írásmódját egyszerűen imádtam. Egyáltalán nem volt erőltetett, szóval ezennel a 19. századi krimi rajongója lettem. 🙂 A krimit eddig is szívesen olvastam, de ilyen messze még nem mentem vissza az időben. 

A főszereplőnk Lina, az ő szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. Két idősíkon játszódik a történet, egyik a múltban, Lina házasságban töltött éveiben, a másik pedig a jelenben.  Mindig is jómódban élt, a bálok állandó vendége volt, mígnem szerelembe nem esett. Úgy érezte, hogy Végváry Gyulában megtalálta a másik felét, és érte a családjának is hátat fordított. Miután elmúltak a mézeshetek, akkor mutatta ki igazán Gyula a foga fehérjét. Akkor kezdődtek a megaláztatások, és a bántalmazások. Ezek a múltbéli események vezettek Lina jelenlegi viselkedéséhez, temperamentumához. Imádtam a karakterét. Nem tudták megtörni, nem hajtott fejet, hanem felállt és küzdött.

A napjainkban játszódó eseményekből megtudjuk, hogy Lina a barátnője, Krisztina családjánál lakik, ahol időről időre rejtélyes halálesetek történnek. Ez önmagában is rémisztő, azonban egy titokzatos zaklató Lina környezetére, és magára Linára is veszélyt jelent. Az előkerülő holttestek, a szidalmazó üzenetek sem törik meg Linát, aki addig nem nyugszik, amíg meg nem tudja, hogy ki tört az életére, és ki a halálesetekkel összefüggésbe hozható események fő mozgatórugója.

Segítsége is akad, azonban az a kérdés, hogy megbízhat-e azokban az emberekben akik körül veszik. Aki a segítségére siet, az vajon tényleg barát-e vagy ellenség?

Annyi kérdés maradt bennem, miután a könyv végére értem, de az Írónő megnyugtatott, hogy nem maradnak megválaszolatlanul a kérdéseim.

Miközben olvastam, időnként eszembe jutott a kedvenc sorozatom, a Váratlan utazás. Igazából nem tudnám megmondani, hogy miért, mert sem a történet, sem a korszak nem egyezik, de valahogy összekapcsoltam a kettőt. Ne kérdezzétek hogyan. 😀

A történet szereplői nagyon korhűen voltak ábrázolva. A nőknek semmibe nincs beleszólása, az ő helyük a konyhában van, ne tanuljanak, mert az nem a ő dolguk. A férfiak nem tartoztak magyarázattal a tetteik, vagy döntéseik miatt.

Nagyon izgultam az események miatt, egészen a végéig fogalmam sem volt, hogy ki mozgatja a szálakat. Az utolsó előtti fejezetben is volt legalább 2 gyanusítottam, és nagyon erőt kellett vennem magamon, hogy ne lapozzak a könyv végére, és ne nézzem meg ki áll az események mögött. 🙂 De erős voltam, és nem tettem. Jól meg is lepett az Írónő. 🙂

Külön szeretném kiemelni a talpraesett, erős főszereplőt, aki abszolút kedvenc lett, a szerelmi szálat, ami nem lett beledobva a ‘klisés romantikus’ dobozba, valamint a történelmi eseményeket, ahol időt, és energiát nem sajnált az Írónő, amikor a kutatómunkáról volt szó. Soha nem mondtam volna meg, hogy első könyves szerző jegyzi a művet. Nagyon erős, nagyon izgalmas, és olvasmányos történet, mindenkinek ajánlom aki szereti a 19.században játszódó történeteket, és a romantikus szálat, egy izgalmas krimivel vegyítve. 🙂

Végül pár szó a borítóról. Annyira egyedi, és figyelemfelkeltő, hogy nem lehet csak úgy elmenni előtte. Magával ragadja a tekintetet és vonzza az olvasót. Engem legalábbis mindenképp. 🙂

Csak ajánlani tudom a könyvet, ne ijedjetek meg a magyar szerzőtől. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni, ha elolvassátok a történetet. 🙂

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

 

Szeress ​akkor is, ha fáj!
Egy különös szerelmi háromszög különösen szép története.

Alex úgy szeret valakit, mint az életét, számára nélküle nincsenek holnapok. De vajon bevallhatja ezt az érzést? Vagy minden tönkremegy? Mi ez az erős kapcsolat köztük? Szeretet, vagy valami más, valami több?

Patrik keresi az útját az életben. Anyja halála és apja hideg távolságtartása mélyen megsebezte. Fél a szeretettől, és fél a szerelemtől, számára minden hatalmi játszma. De mi lesz vele, ha elveszíti azt, aki a legfontosabb? Ki a legfontosabb?

Lilla bármit megtenne Patrik vonzalmáért. Harcol a fiúért, és úgy érzi, őt illeti. Ám Lilla Alex húga, aki mélyen szereti a bátyját is, és nem akarja elveszíteni.

Lélegzetállítóan szép, szívbe markoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.

Engedd be a szerelmet, és légy az, aki vagy!

 

Idén áprilisban szembesültem azzal a ténnyel, hogy magyar szerzőtől könyvet ebben az évben talán nem is olvastam még (ezt a hiányosságomat azóta egyébként pótoltam 🙂 ).
Ezért még akkor összeállítottam egy listát, hogy milyen könyveket szeretnék elolvasni nyár végéig, amelyek hazai írók művei.

Ebből a listából az első választottam Róbert Katalin könyve volt. Nagyjából sejtettem, hogy miről szól a könyv, de pontosat nem tudtam róla, értékeléseket sem olvastam, így szinte teljesen meglepetés volt. Június utolsó napján fejeztem be a könyvet, és végre eljutottam az értékelésig is. 🙂

Ez egy LMBT könyv, amivel személy szerint nekem semmi problémám, viszont eddig nem nagyon olvastam hasonló témájú könyveket. Néha-néha egyet elolvastam, de nem túl sokat. Ezen viszont mindenképp változtatni szeretnék, mert ennek a történetnek nagyon tetszett az alapsztorija. Annak ellenére is, hogy Lillát szívből utáltam. De komolyan, úgy Istenesen!

A történetet 3 szemszögből látjuk. Az elkényeztetett apucikicsihercegnője Lilla, a bátyja Alex, és Alex legjobb barátja, Patrik szemszögéből. A sztori nagyon olvastatta magát, az elbeszélésmódja illett a szereplők életkorához, nem volt tele mélyenszántó gondolatokkal, mégsem éreztem úgy, hogy nekem túl „egyszerű” lenne. 

A kedvenc karakterem, aki nagyon a szívemhez nőtt, nagyon szurkoltam neki, és időnként nagyon sajnáltam is, az Alex. Ő Lilla bátyja, a középső gyerek, ezért nem nevezhető éppen elkényeztetett fiúnak. A szülei szinte az összes figyelmüket megosztották a legidősebb, és a legfiatalabb gyerek között, így Alexnak nem sok minden jutott belőlük.

Az ő húga Lilla, akit annyira nem tudtam megkedvelni (na jó, kifejezetten ellenszenves, miss hisztérika volt, jajj de nagyon utáltam!!!). Megszokta, hogy amit kiejt a száján, azt megkapja, még ha igazából nincs is rá szüksége. 

Ott van még Patrik, aki szerintem nagyon labilis személyiség, még ő sem tudja igazán, hogy mit szeretne. Egy autóbalesetben elveszíti az édesanyját, amiatt az apja az addig megszokottól is jobban utálja. Emiatt Patrik sem nagyon kötődik az emberekhez, kivéve Alexet. Akit viszont minden adandó alkalommal megbánt.

Alex és Patrik szinte együtt nőttek fel, és ebből a szoros barátságból Alex részéről szerelem lett. Ami az ő számára, Patrik számára, és Lilla számára is nyilvánvaló volt. Patrik sem volt közömbös Alex iránt, viszont ő a lányokkal is szoros barátságot ápolt (már ha lehet ilyen szépen fogalmaznom. 🙂 ) Részben azért, mert érdeklődött irántuk, részben azért, hogy Alexet megbántsa. 

És itt jön a képbe Lilla, aki tudja, hogy Alex szerelmes Patrikba, és Patrik sem közömbös Alex iránt, ebből adódik, hogy Lilla számára mindjárt érdekes személlyé is válik. Eldönti, hogy neki kell Patrik, és csak a saját érdekeit szem előtt tartva eldönti, hogy megszerzi a fiút bármi áron.

Ezen a pontom már kedvem lett volna ordítani vele, hogy kivételesen ne csak magára gondoljon. A szülei mást sem csinálnak, csak a családi összetartozásról mesélnek naphosszat, mégis vígan nézik, hogy teszi tönkre a pici lányuk Alex életét csak azért, mert neki – csúnyán megfogalmazva – az kell, ami a másé. 

Ha már a szülőknél tartunk… Mélységesen elítélem őket!! Mindkettőt! Alex homoszexualitását betegségnek tekintik, amiből majd kigyógyul, és hiába érzik, tudják, hogy a fiúk a saját neméhez vonzódik, abszolút tagadásban élnek. Mert ami nincs kimondva, az nem is létezik. Ami ki van mondva, azon meg majd úgy alakítunk, hogy a társadalomnak jó legyen. Mi van?? Hogy tud egy szülő így viszonyulni a saját gyerekéhez?

Nekem nagyon szimpatikus volt Alex hozzáállása saját magához, és a nemi identitásához. Ahogy végiggondolja az életét, meghozza a döntéseket, akár milyen nehezek is, és bár nagyon sokáig másik életet próbál élni, végül belátja, hogy úgy soha nem lenne igazán boldog. Természetesen itt is meg kell jelennie ‘Miss minden lében kanálnak’.

Patrikot próbáltam megérteni, próbáltam megszeretni, próbáltam kimenteni a viselkedése miatt, magyarázkodni a tettei miatt, de ezt a csatát egy idő után elvesztettem. Elhiszem, hogy lelkileg összetört, de ahogy ő bánik a legjobb barátjával, úgy senki nem bánik még az ellenségével sem. Ennyit bántani, megalázni, kínozni egy olyan embert aki a legközelebb áll hozzánk, aki szavak nélkül is ért, és aki ott van akkor is, amikor mindenki elhagyott, a legundorítóbb dolog, amit tehetett. Szóval feladtam, nem tudtam Patrikot abszolút pozitív személyiségként említeni.

A történet végére nem is tudom mit vártam. Egy nagy csattanót, egy sírós lezárást, drámai összeborulást? Igazából fogalmam sincs. De hogy a hisztérikának a „nagy jelenét” nem hiányoltam volna, ha esetleg elfelejtődik, az biztos. Nyilván neki még akkor is a középpontban kellett lenni.

Nem ez az első olyan történet az olvasmányélményeimet figyelembe véve, ahol egy szerelmi háromszög van, de hogy ez váltotta ki belőlem a legtöbb érzelmet, az biztos. Róbert Katalin egyszerűen zseniálisan rakta össze a történetet, a szereplőket, az eseményeket. Pontosan bemutatta, hogy reagálnak az emberek arra, ha kiderül az egyik ismerősükről, hogy a saját neméhez vonzódik, hogy mennyire nem tudják kezelni ezt a helyzetet. Aminek egyébként az okát nem értem. Nekem is vannak ismerőseim, akik homoszexuálisok, de attól még ugyan úgy esznek, ugyan úgy olvasnak, ugyan úgy néznek filmet, mint én, vagy bárki más, aki heteroszexuális. Kérdem én, mennyivel fáj kevésbé egy homoszexuális srácnak például egy szakítás csak azért, mert nem nővel, hanem egy másik pasival szakított? Összetört a szíve? Megbántották? Fáj a szakítás? Ez – függetlenül attól, hogy ki töri össze az ember szívét, – soha nem egy kellemes dolog.

Ha érdeklődsz a szerelmi háromszög,és az LMBT könyvek iránt, akkor mindenképp olvasd el Róbert Katalin könyvét! Én most utána is nézek milyen könyvei vannak még az Írónőnek,mert bevallom őszintén, nem ismerem a munkásságát, ez volt az első könyvem tőle.

A bejegyzést Patrik szavaival zárom:

 

„Az nem zavar, ha valaki más, mint a többiek – de az igen, ha szégyenkezik miatta.”

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

 

Ebbe a bejegyzésbe már vagy háromszor belekezdtem, de valahogy soha nem találom a megfelelő szavakat. Az Egyasszony volt az első könyvem az írónőtől, és amint begyógyulnak a lelkemen tátongó sebek, biztos, hogy fogok még olvasni tőle. Csak most kell néhány hét, vagy néhány hónap, amíg fel tudom dolgozni az olvasottakat.

Most mondhatják az emberek, hogy ‘De hát ez csak egy könyv‘, de ezzel én abszolút nem értek egyet. Ez egy szívszorító, szívet-lelket széttépő történet egy beteg gyermekről, egy szerető és odaadó anyáról, egy testileg és lelkileg bántalmazott feleségről, akinek volt bátorsága felállni, és szembe szállni a férjével, és erején felül nevelte, vigyázta, és mindennél jobban szerette a lányát. 

A történet az 1980-as években kezdődik. Betekintést nyerünk a szerző gyerekkorába, első férjével való megismerkedésébe, a válságba jutott házasságába, a gyermekei születésébe, és későbbi elvesztésébe. Megismerjük Zsuzsikát, megismerjük az orvosokat, a gyerekeket, akik körülveszik a kislányt, és megismerjük az írónő elvesztett kisfiát. Nagyon megszerettem az írónő stílusát, Zsuzsika is, és a gyerekek is nagyon a szívemhez nőttek.

Péterfy-Novák Éva ezzel a könyvével apró darabokra törte a szívemet, mégis örülök, hogy elolvastam a történetét. Az írásmódjával, a nyers, helyenként szarkasztikus humorával nagyon sok anyának adhat támogatást. Megmutatja a szülőknek, hogy a beteg gyermekükkel nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni. A szerző képes volt kilépni a tönkrement házasságából, mert a saját érdekeit, és a gyermeke érdekeit tartotta fontosnak, amihez lássuk be, ember feletti bátorság kell. Számomra példaképpé vált az írónő, és fejet hajtok előtte. A bátorsága, az odaadása, a kitartása és a mérhetetlen szeretete előtt.

A könyvet egyik reggel kezdtem el olvasni munkába menet. Ültem a villamoson, remegett a kezem, és folytak a könnyeim. Beértem a munkahelyemre, a liftben gyorsan megpróbáltam rendbe szedni magam, és belevetettem magam a napi feladataimba. Hazafelé menet már szinte rettegtem, hogy ha előveszem a könyvet, akkor mi fog rám várni? Ugyen nem lesz rosszabbul Zsuzsika? Ugye minden rendben lesz az orvosnál? Féltem elővenni a könyvet, mert pontosan tudtam hogy mi lesz a vége.
(Tudom milyen érzés beöltözve ülni az intenzív osztályon, fogni egy szeretted kezét, és bízni abban, hogy nem fog megszűnni a gépek egyenletes csipogása.) 

Ha csak ezt az egy pillanatot nézem, van valami, ami bennem nincs meg, Péterfy-Novák Évában viszont igen. Ő képes volt meglátni mindenben a szépet, és abban a pillanatban nem hibáztatott senkit. Én viszont haragudtam az egész világra. Ezért követendő példa az írónő hozzáállása az élethez, a halálhoz, és a jövőhöz.

Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a történetet, akár szülő, akár nem, viszont készüljetek fel, hogy apró darabokra fog törni a lelketek.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

A hírhedt Briony Cavanagh fénykorában feltűnő szépség, aki egyúttal gazdag is. Hatvanéves korában viszont egy sor közismert bordélyt üzemeltet az East Enden. Politikusok és nemesemberek patronálják – sőt egyesek szerint még a királyi család bizonyos tagjai is. Csak Briony a tudója annak, hogy mi is folyik a vastag bársonyfüggönyök, a csukott ajtók mögött, de Briony sohasem nyitja ki a száját – hacsak nem származik valami haszna belőle. Csak Briony tudja, hogy milyen fájdalmas és kemény utat kellett megtennie, míg idáig jutott. Egy nyomorgó szülői házban kezdődött a gyerekkora, amely azután megdöbbentő árulással ért véget, melyet ő tervezett el és vitt végbe, mivel elszánta rá magát, hogy a kezébe veszi a saját sorsa irányítását. De a virágzó üzlet kapcsán az élet árnyoldalaival is megismertette a londoni alvilág. Az anyagi sikerrel kockázat és veszély is jár. De a madámnak megvan a saját titkos búvóhelye, egy hely a szívében, amelyet mindig beárnyékolnak a veszteségek…

 

Egy újabb letehetetlen Martina Cole könyv. 🙂 Már napokkal ezelőtt elolvastam, azóta gondolkodom azon, hogyan is fogalmazzam meg az érzéseimet ezzel a történettel kapcsolatban.

A szerző tabu témát állít a középpontba, ez pedig a pedofília, és a prostitúció. Talán emiatt is vált számomra az egyik legerősebb, és legmegrázóbb Cole könyvvé.

Aki ismeri az írónő könyveit, az tudja, hogy soha nem köntörfalazik. Egyenesen, és nyíltan, írja le az eseményeket. Többek között emiatt is olyan olvasmányosak a történetei. Mindezek mellett ez a könyv helyenként gyomorforgató, és már az elején olyan dühöt váltott ki belőlem, hogy le kellett tennem, le kellett higgadnom, és másnap tudtam csak folytatni.

Adott egy nélkülöző család 3 egészséges, és egy beteg lánygyermekkel. Hogy egy kis plusz pénz kerüljön a családi kasszába, a családfő eladja a legidősebb lányát, Eileen-t, a főnökének, Henry Dumasnak. Aki pedofil. Egy undorító alak! Nem szeretném részletezni, hogy mi is történt a házában, legyen elég annyi, hogy szépen csordogált a pénz a családi kasszába, így az apának még több pénze maradt, amit alkoholra költhetett.

Azonban ahogy Eileen idősödik, Dumas érdeklődése úgy csökken iránta. Viszont a kishúga, Briony – látva, mennyire összetört lelkileg a nővére (megjegyzem nem csodálkozom rajta) – önként vállalja, hogy Henry Dumas házában elfoglalja a nővére helyét. Ekkor mindössze 9 (!!) éves. 12 évesen gyereket szül… Gondolom az apa kiléte egyértelmű. Kimondhatatlan dühöt, és undort éreztem Dumas iránt, hogy egy kislányt így tönkre tudott tenni.

Viszont Brionyt erősebb fából faragták, mint a nővérét.
Belátta, hogy 12 évesen fiatal ahhoz, hogy gyereket neveljen, ezért a fiát oda kellett adnia a gyerek apjának, és az ő feleségének, hogy felneveljék. Talán ez a döntése jobban összetörte lelkileg, mint ami addig történt vele.

Természetesen itt nem ért véget a család története, sőt. Végigkövetjük korszakokra lebontva a főszereplők életét, a testvérek sorsát, döntéseit, és döntéseinek következményeit. Mint Cole könyveiben általában, itt is egy összetartó családról van szó, akik nem félnek bemocskolni a kezüket akár mások vérével is annak érdekében, hogy az emberek tudtára adják, hogy velük, és a családjukkal nem érdemes ujjat húzni.
Itt különösen kiemelném Brionyt, aki annak ellenére is ami vele történt, hű maradt a családjához, azonnal a segítségükre siet, bármi is történik. Tommyval együtt, természetesen, aki még akkor is vele van, amikor Briony nem tud róla.

A könyv nagyobb blokkokra van osztva, mégpedig a szereplők életkorát figyelembe véve. A gyerekkorral kezd, majd a fiatal felnőttkor követi, ezután a negyvenes-ötvenes életkor, végül az időskor. Nem csapong az időben, nagyon jól felépített, nagyon jól nyomon követhető a történet.

Nekem két dolog nem tetszett, mégpedig Benedict és Henry Dumas szála. Kidolgozatlan volt, és nekem összecsapottnak tűnt. Én hagytam volna egy kicsit (nagyon) szenvedni Dumast, megérdemelte volna. 

Ami biztos, hogy leginkább az első blokk miatt ezt a könyvet semmiképp nem ajánlom érzékeny lelkű, és gyomrú embereknek. Viszont kihagyni is kár lenne, mert tényleg letehetetlen könyv. Mint ahogy említettem korábban, Cole tabu témáról ír, amiről senki nem beszél, holott sajnos napjainkban is előfordul. Elég csak felmenni az internetre, végigpörgetni a social média felületeket, akarva akaratlan, de sajnos találkozunk ezzel a témával.

Nagyon szeretem Martina Cole könyveit, egy regénye még itt várakozik a polcomon olvasásra, utána hozom a következő adagot a férjem anyukájától. 🙂 

Viszont így a végén megemlítenék még egy negatívumot, az pedig a borító. Nekem egyáltalán nem tetszik, nagyon nem illik a könyvhöz. Értem, hogy mit akar kifejezni, de szerintem egy kis kreativitással, és idő ráfordítással lehetett volna sokkal jobb is. 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

Az álnéven író szerző első könyve olyan magával ragadó, mint a szerelem, amiről szól. Szereplői valóságosak, mind erényeikben, mind hibáikban, s jó pár baklövésükben saját tévedéseinkre ismerhetünk rá. Olykor pikáns, humorral tűzdelt, közben mindvégig emberközeli és mosolyt fakasztó történetet tarthat kezében az olvasó, mely klasszikus témát, a tiltott szerelmet helyezi a középpontba, egy modern, megosztó szituáción keresztül. Merünk-e bekukkantani a titkokból szőtt függöny mögé?

 

Először is szeretném megköszönni az Írónőnek, hogy elküldte a könyvét, és elolvashattam. Életem első recenziós könyve, és bevallom, nagyon izgultam mikor a kezembe vettem, és leültem olvasni. 🙂

Régebben említettem, hogy én nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyek valamilyen érzelmet váltanak ki belőlem olvasás közben. Ebbe beletartozik az gyomrot görcsbe rántó és ‘gyomorban pillangórepkedős’ romantika, a hangosan röhögés, vagy hangosan sírás, a borzongás, vagy a düh. Ha egy könyv kiváltja valamelyiket, akkor arra biztos hogy évek múlva is emlékezni fogok.

Ez a rövidke könyv olyan dühöt váltott ki belőlem, hogy a történet befejeztével azt sem tudtam kinek meséljem el hírtelen, hogy mit is érzek. 🙂 Az biztos, hogy nagyon dühös voltam a szereplőkre, a miattuk kialakult helyzetre, a viselkedésükre, a döntésekre, amiket meghoztak.

A lejátszódó események abszolút hétköznapi dolgokat mutatnak be, a szereplők akár ma is ott ülhettek az olvasó mellett a metrón, és belegondolva az a legszomorúbb, hogy amiről olvastunk, az bárkivel előfordulhat.

A főszereplőnk Edina, aki egy szerencsétlen baleset következtében találkozik John-nal. John fiatal, jóképű, nem kell a szomszédba menni egy szelet kenyérért, viszont ami miatt tiltott gyümölcs, az a felesége, és a fia. Ez az első pár oldal, ilyenkor még azt gondolja az olvasó, hogy egy cuki kis romantikus történetet fog olvasni. Hát ezúton jelzem, hogy ha a rózsaszín buborékot várja, akkor csalódni fog, mert innentől kezd bicskanyitogató lenni a történet. 🙂 És éppen emiatt képtelenség letenni, nagyon olvastatja magát, szinte már késztetést éreztem, hogy a könyv végére lapozzak, hogy mi lesz a szereplőink sorsa. (Megjegyzés: nem lapoztam a végére 🙂 )

Nem fogok titkot elárulni azzal, ha azt mondom, hogy Edina, és John egymásba szeretnek, és innen indul a véget nem érő hazudozás, bújkálás, éveken át tartó tiltott kapcsolat. Én személy szerint a megcsalást abszolút ellenzem, emiatt nem is tudtam megkedvelni sem Johnt, aki szerintem egy undorító pasi, sem Edinát, akire még csak jelzőt sem tudok aggatni. Ketten együtt kézen fogva tettek tönkre egy családot. Igaz, hogy nem egy minta házasság volt a John-é, de ha igazi férfi lett volna, akkor az első Edinával kapcsolatos gondolat megszületése után leül a feleségével őszintén beszélni, és békében elválnak.Ezért nem is sajnáltam egy pillanatig sem a könyv végén.

A történet legtökösebb szereplője Szilvi, aki Edina legjobb barátnője. Ő nem fél kimondani amire gondol, egyenes, őszinte, akitől nem ártott volna tanulni egy kicsit a főszereplőinknek. Ami engem zavart az ő személyiségében, hogy elképesztően rondán beszél. Viszont néha ez a stílus mosolyogtatott meg. Mindig a barátnője mellett állt, figyelmeztette a rossz döntéseire, és mindig ott volt amikor ki kellett húzni a pácból Edinát.

Andreát sem sikerült megkedvelni,az ő életstílusával sem tudtam azonosulni. A munka soha semmilyen körülmények között nem lehet fontosabb, mint a gyerek, és a család. Csak magát okolhatja, hogy oda jutott a házassága, ahova.

A könyv borítója engem megvett kilóra. A maga egyszerűségében tökéletes. Nem lett túlbonyolítva, különleges a színe is, és a stílusa is.

Ami nekem a könyvből hiányzott, azok a fejezetek. Tény, hogy amikor más időszakban, más helyszínen járunk, akkor nagyobb sorközzel követik egymást a bekezdések, de előfordult olyan, hogy hírtelen nem tudtam, hogy kinek a szemszögéből követjük éppen az eseményeket.

Amikor becsuktam a könyvet, egy kis hiányérzet maradt bennem. Szerintem a történet olyan 80-100 oldalt még „elbírt” volna. Szívesen olvastam volna még a főszereplőkben az évek során lejátszódó érzelmekről, vagy éppen az életük további alakulásáról. Mi lett pl Andreával, hogy dolgozta fel a történteket, Szilvinek és Petinek teljesült-e végül a legnagyobb álma? Erre volt utalás, de az is csak feltételezésként volt említve.

Első könyvhöz képest szerintem nagyon olvasmányos történet volt, tényleg nem tudtam letenni, kiváltotta belőlem azokat az érzelmeket amelyek miatt garantáltam eszembe fog jutni a későbbiek folyamán is ez a történet. 🙂 Most, ahogy írom ezt a bejegyzést, magam is elgondolkodom azon, hogy oké, nem szerettem a szereplőket, dühös voltam szinte mindenkire, a történet alapjául szolgáló megcsalást ellenzem, akkor mégis mi fogott meg ebben a történetben? Hát pontosan ez. Hogy abszolút hétköznapi. Egyszerűek a szereplők, hétköznapi munkájuk van, hétköznapi problémájuk van (lásd Edina WC-s kalandját 🙂 ), és akár még igaz történet is lehet. Soha nem tudhatja az ember, hogy melyik szereplőnek a bőrébe „sodorja” az élet. Én is pálcát törtem Edina felett, de ha az ő helyzetében lettem volna, vajon a helyes döntést hozom? Na de mi is a helyes döntés? Ami nekem helyesnek tűnik, az lehet a másik embernek helytelen, és abszolút ellenzi.

Gratulálok az írónőnek az első könyvéhez, és még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam! 🙂

(kép forrása: www.moly.hu)