Szerző: Kate Forster
Cím: Szerelem a Sellőlakban
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2026
Oldalak száma: 350
Ismertető:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá…
Tressa Buckland élvezi csendes életét Port Lowdyban, ahol a színes sorházakból kilátás nyílik a tengerre. A helyi újságnál betöltött állása lehetőséget nyújt számára, hogy szabadidejében megvalósítsa kreatív ötleteit, valamint rengeteg időt tölthet cirmos cicájával. Amikor azonban a cég tulajdonosát egy családi vészhelyzet elszólítja a városból, hat hónapra Tressa feladata lesz a lap vezetése. Az első teendője: találnia kell egy részmunkaidős újságírót.
Dan Byrne Írország legdühösebb embere – legalábbis roppant sikeres rovata, a „Dan a világ ellen” olvasói bizonyára így gondolják. Azonban az egyik cikkében túl messzire megy, és ezért elveszíti dublini állását.
Új fejezetet kell nyitnia életében. Tehát amikor egy álláslehetőség az álmos Cornwallba hívja, Dan és golden retrieverje mindent maguk mögött hagyva nekivágnak az ismeretlennek.
Tressa számára a férfi érkeztével minden megváltozik. A nő igyekszik nem túlságosan mélyen megvizsgálni a saját életét, azonban Dan szinte minden emberben egy-egy történetet lát – még Tressában is.
Nem is különbözhetnének jobban egymástól… Mégis, ha sikerül valahogy összedolgozniuk, talán életet lehelhetnek és örömöt hozhatnak ebbe a tengerparti városkába.
Kate Forster első magyarul megjelenő regénye a szeretet és a szerelem erejéről mesél. Mindezt egy elbűvölő kisvárosi környezetben.
„Minden hír fontos azoknak, akik szomjaznak a tudásra.”
Ezzel a címmel, és ezzel a borítóval egy bájos, nyár végi kis limonádéra számítottam, arra is készültem. Köszönöm az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt.
Gondolataim:
Ez a könyv nem nekem íródott. A hangulata részben tetszett, és csak emiatt fejeztem be, mert egy ponton megfordult a fejemben, hogy félbehagyom. Nem igazán zavart az sem, hogy kiszámítható volt a történet, hiszen erre számítottam. Amit pozitívumként tudok elmondani róla, hogy a kisvárosi hangulat valóban nagyon kedves volt. Ahogy mindenki ismer mindenkit, segítenek ahol tudnak, bármilyen eszközzel. Tetszett a hely atmoszférája, hiszen ki ne szeretné azt az érzést, hogy bármikor lemehetsz a tengerpartra, hiszen ott élsz, az egymást érő kis utcákat, ahol a postamesternő (van ilyen szó?) a posta fölött éldegél, ahol a kisváros lakói együtt tartják kordában az alkohollal küzdő társukat, ahol még mindenki újságot vesz, és ahol csak letámasztod a biciklit egy épület oldalában, és senki nem nyúl hozzá. Ezek mind olyan pontok, amibe meg lehet kapaszkodni, ami ad egy plusz hangulatot a történetnek, és léleksimogató az olvasónak. Ha a köré írt történet jól meg van írva. Jelen esetben sajnos nem ez történt.
A történet abszurd volt, bugyuta, és életszerűtlen. Spoilerezni nem szeretnék, de hogy egy példát is mondjak: ha odamegy melléd egy pasi, akivel soha nem találkoztál, azt sem tudod kicsoda, és honnan jött, majd azzal nyit, hogy börtönből szabadult éppen, akkor nem fogod meg a kis kezét, és sétáltok tök nyugodtan a tengerparton, hanem olyan gyorsan szívódsz fel, ahogy csak tudsz. És ez csak a jéghegy csúcsa volt ebben a kötetben.
Borzasztóan idegesített, és szerintem annyit forgattam a szemem, hogy szemtengely ferdülésem lett. Sokszor olyan érzésem volt, hogy egy 8 éves kislány naplóját olvasnám. A párbeszédek, az események láncolata, a történetvezetés mind ezt az érzést keltették bennem. Értettem a mögöttes mondanivalót, és értékelni is tudnám, ha jól lett volna megírva. Ott volt benne a potenciál. Ott volt egy évtizedekre visszamenő szerelmi történet, az újrakezdés, a megbocsátás, a szülő-gyermek kapcsolat. Nagyon hiányoltam ezeknek a kibontását.
A főszereplőkről sem tudok sok mindent elmondani, mert Dan végtelenül idegesített, Tressa pedig egy semmilyen, két dimenziós szereplő volt. A való világban kizárt, hogy két ilyen kaliberű ember összejöjjön, sőt szerintem egy légtérben sem tudnának megmaradni. 🙂
Ahogy az oldalam neve is megemlíti, őszintén mesélek az olvasmányélményeimről. Még ha nem tetszik, akkor is. Ha az adott könyv egy recenzió, akkor is. Ez a továbbiakban sem lesz másképp. 🙂 Mert így vagyok hiteles, és így tudok tükörbe nézni. 🙂
Sajnálom ezt a történetet, és azt is, hogy nem nekem íródott. El tudom képzelni, hogy nem az én korosztályomnak szól, ezért ha tőlem fiatalabb vagy, mindenképp adj neki egy esélyt.
Értékelésem: 5/2,5
Idézetek a könyvből:
„Mindenki érdekes, csak nem tud róla, és éppen ez teszi egyedivé.”
„(…) az ember saját elméje is börtön tud lenni.”
„Nem akarok egész életemben egyedül lenni. Az élet arra való, hogy megosszuk valakivel. Mindent meg kell osztani másokkal. Az ételt, a nevetést, a gondokat, a szerelmet.”
A könyvet itt tudod beszerezni: