Szerző: Javier Cercas
Cím: Terra Alta
Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 404
Fülszöveg:
Szörnyű kettős gyilkosság rázza meg a dél-katalóniai Terra Alta békés, eseménytelen hétköznapjait. A nyomozásba bekapcsolódik a vidéken szolgáló fiatal barcelonai nyomozó, Melchor Marín is, aki évekkel korábban elítéltként A nyomorultak című regény hatására döntött úgy, hogy rendőrnek áll, és aki most mind nagyobb megszállottsággal igyekszik kideríteni, ki állhat a kegyetlen bűntény mögött. Rablógyilkosság történt? Vagy valaki bosszút akart állni az idős áldozatokon? Amikor az ügyet megoldatlanul lezárják, Melchor saját szakállára folytatja a nyomozást, és ezzel nem csupán magát és családját sodorja veszélybe, de a törvényről és az igazságosságról alkotott elképzeléseivel is számot kell vetnie. A kiváló spanyol író első bűnügyi regénye mesterien felépített, feszültséggel teli próza, amelynek lebilincselő atmoszférája még sokáig az olvasóval marad.
„A múlt egy meglepetésekkel teli doboz.”
Kolléganőm ajánlotta ezt a könyvet, és meggyőzött, hogy olvassam el. Közben úgy adódott, hogy ez lett a közös könyvünk a céges könyvklubunkban, gondoltam ez egy jel, nekem tényleg meg kell ismerkednem a történettel. A végére is értem, felkészültem a könyvklubra, hogy majd jól kibeszéljük a könyvet, de sajnos lebetegedtem. Ezért most leírom amit elmondtam volna. 🙂
Gondolataim:
Egy nagyon erős, mondhatni gyomorforgató felütéssel indít a történet. Egy idős házaspár megkínzott és megcsonkított holttestét találják meg az otthonukban. A rendőrség nyomozásba kezd, de gyorsan vakvágányra futnak, ezért lezárják az ügyet. A fiatal, korábbi elítélt, Malchor nyomozó is tagja a csapatnak, és saját szakállára kezd el nyomozni, amivel mint ahogy a fülszöveg is írja, nemcsak saját magát, hanem a családját is veszélybe sodorja.
Az első pár oldal után azt mondtam, hogy ez az én könyve lesz. Kellően brutális, kellően izgalmas, a szerző nem finomkodik a szavakkal, brutális módon tárja az olvasó elé az eseményeket. Majd jön a következő nagyjából 150 oldal, amit még mindig nem tudok hova tenni. Visszamegyünk az időben, megismerjük Melchor nyomozó életét, téves döntéseit, ami miatt éveket töltött börtönben. Majd ugyancsak idősíkot és helyszínt váltunk, amikor már rendőrként nyomoz ugyan, de még nem Terra Altában. Nem az írásmóddal, az idősíkok közötti ugrálásokkal, vagy magával a történettel volt bajom, hanem a kivitelezéssel. Van 2 kizsigerelt és egy fejbelőtt halottunk, az oldal alján véget ér egy mondat, majd a következő oldalon már teljesen más időben, és helyszínen járunk. Tény, hogy be van számozva az a fejezet, de ebből az olvasónak honnan kellene tudnia, hogy x évet visszarepültünk az időbe? Vagy egy teljesen más országban vagyunk? Nekem pusztán csak ennyi bajom volt ezzel a kivitelezési formával.
Ezt leszámítva szerettem olvasni, gyorsan is lehetett vele haladni. Nem mondanám, hogy a gyilkos személye meglepett volna, viszont a mellékszálak, amelyek az indítékhoz vezettek, illetve azok a személyek, akik közreműködtek mindebben, bevallom őszintén megleptek. Egyértelműnek látszik, de mégsem az. Mindig van egy apró részlet ami kell ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az egész eseménysorozatról.
Nem mondom, hogy a szereplők kifejezetten szerethetőek lettek volna, mert ez nem lenne igaz. Melchor például kifejezetten irritált, amikor beszéltek hozzá, kérdeztek tőle, ő meg hallgatott nagyokat. Ettől a való életben is ki tudok borulni. 😀 Ó hányszor morogtam magamban olvasás közben, hogy „szólalj már meg!!” 🙂
Azt viszont kifejezettem szerettem a történetben, hogy mekkora hangsúly volt az olvasásra fektetve. Kapcsolatokat épített, embereket hozott össze, életeket, és nézőpontokat változtatott meg. A nyomorultak című kötet például kifejezetten nagy szerephez jutott.
Bár olvastatta magát a történet, gyorsan is lehet vele haladni, helyenként mégis beleszaladtam néhány kifejezésbe, ami megakasztott. Ha az egész művet egyben nézem, ezek a mondattöredékek olyanok voltak, mintha nem is a szerző írta volna, hanem egy gyerek szúrt volna bele 1-2 gondolatot. 🙂
A Terra Alta egy ígéretes krimi, én pedig biztosan fogok még olvasni a szerzőtől, és továbbra is bízom a kolléganőm ízlésében.
Értékelésem: 5/4
Idézetek a könyvből:
„Az író csak a könyv felét rakja össze, a másik felét te rakod hozzá.”
„- Szerintem a költők igazából lusta írók.
(…) – Lehetséges – mondta. Bár szerintem meg az írók nagy része olyan költő, aki túl sokat ír.”
„- Nem szereted a filmeket?
– Imádom őket, de nem szeretem azokat, amelyek olyan regényekből készültek, amiket már olvastam. – Olga a homlokára bökött a mutatóujjával, majd elmagyarázta: – Minek, ha én már megcsináltam belőle a magam filmjét.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni: