Szerző: Eszes Rita
Cím: Egy csepp tűz, egy szikra víz
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 368
Fülszöveg:
AKÁRMILYEN BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.
1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.
Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…
De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.
Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.
És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.
Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…
VESD BELE MAGAD!
„Igaz lehet a mondás, hogy abból tudsz adni, amid van. És én boldogsággal most elég jól állok.”
Most, hogy a végére értem a történetnek, örülök, hogy mondhatni vakon kezdtem bele. Mindjárt elmondom, hogy miért. 🙂 A cím és a borító annyira vonzott magához, hogy nem tudtam ellenállni. 🙂 Nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt.
Gondolataim:
Be kell vallanom valamit, ami miatt lehet nem leszek népszerű, de vállalom a kockázatot. 🙂 Ha utána nézek ennek a könyvnek, a történetnek, és hogy miről is szól pontosan, soha kézbe nem veszem. Sajnos nem rajongok Jókai műveiért. Én próbálkozom, de nem megy, képtelen vagyok megérteni, megszeretni, vagy akár csak egy betűt is olvasni tőle. Pedig komolyan próbáltam többet is, de nem megy. Sőt, még a Szaffi mesét sem láttam, egészen egy órával ezelőttig még csak nem is hallottam róla. 🙂 Szóval ezer bocsánat mindenkitől, de nálam biztos nem fogtok Jókaitól ajánlót olvasni.
No de vissza a történethez. Ha minden ajánlott, vagy kötelező olvasmány így lenne feldolgozva, minden gyerek könyvmoly lenne. Köztük én is az lettem volna annak idején. 1741-ben járunk, amikor Jonas hazatér a családi birtokra, hogy megtalálja apja elrejtett kincsét, és visszavásárolja az otthonukat. Egy üres, és romos kastélyra számít, de egy boszorkánynak kikiáltott öregasszonyt, egy titokzatos fiatal lányt, és időnként, egy jobb napokat is látott macskát talál a birtokon. Jonas minden tekintetben más, mint az addigi látogatók. Ezt érzi Safija is és mama padura is. A fiatalok életútja mondhatni adott, azonban közel sem olyan sima, és egyszerű, mint ahogy annak lennie kellene.
A történet számomra kicsit nehezen indult, nem tudtam hol vagyunk, mi is történik, egyáltalán mit olvasok én? Majd ahogy kezdtek beindulni az események, úgy lett egyre letehetetlenebb a kötet. A szereplők szerethetőek voltak, minden hibájukkal együtt. Bár Jonast hamarabb sikerült megkedvelnem, mint Safiját. 🙂
Érdekes volt a kötet felépítése. Az 1700-as években járunk, megismerjük az előzményeket, bizonyos események, elemek maradtak ebben a korban, viszont többször volt olyan érzésem, hogy a jelenben is vagyunk egyszerre. Érdekes volt így benne lenni a történetben, ráadásul a szereplőink sem voltak mindennapiak. Adott egy alakváltó lány, egy fiatal fiú, aki a lovával beszélget, és maga varja a ruháit, és egy boszorkánynak kikiáltott öregasszony, aki mindent tud a különböző gyógyfüvekről, nyavalyákról.
Nem mondanám korhűnek a szöveget, bár felfedezni véltem olyan kifejezéseket, amelyekre gyerekkoromból emlékszem, és amire azt mondták öreganyáink, hogy olyan „ízes”. Aki vidéki, az érti. 🙂
Szerettem, szerettem, de valami mégis hiányzott ebből a történetből. De nem tudnám megmondani, hogy mi. Mindenből kaptam egy kicsit, amit szeretek egy könyvben, egy apró láncszemet mégis hiányolok, ami magával hozná a katarzist. Azt is sajnálom, hogy a kötet első fele nem rántott be, ahhoz képest, hogy a második felét egy lendülettel olvastam el. Különösen érdekes volt, a történetet végigkísérő tűz motívuma.
Kaptam egy kis fantasyt, gyászt, szerelmet, romantikát, némi mágiát, különleges állatokat, és egy gondosan levezetett történetet. És egy pillanatig nem hiányzott az eredeti történet ismerete. Nem éreztem úgy, hogy hátrányból indulnék azokkal szemben, akik a Szaffi című mesén, vagy éppen A cigánybárón nőttek fel.
Örülök, hogy elolvastam ezt a történetet, mert még ha Safija és Jonas története nem is lett a kedvencem, de Eszes Rita írásmódját, történetmesélését nagyon megszerettem. Itt megjegyezném, hogy gyorsan felnéztem a molyra, és akkor láttam, hogy a szerzőnek még 3 könyve van felírva nekem az elolvasandók közé. 😀
A retelling kedvelőinek szeretettel ajánlom ezt a kötete, mert a szerző tényleg érdekesen, és élvezhetően tárja az olvasó elé az eseményeket. A baj velem, nálam van, amiért nem tudtam kapcsolódni az elejéhez.
Értékelésem: 5/4
Idézetek a könyvből:
„Tanulj meg megbocsátani.! Aki sosem mutat szelídséget, másoktól sem kap törődést.”
„Furcsa, hogy egyetlen perc alatt minden mennyire meg tud változni.”
„Próbáltam megismertetni veled mindent, de nem azért, hogy helyetted döntsek, hanem hogy te jól tudj dönteni.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/egy-csepp-tuz-egy-szikra-viz-5240