Négy barátnő: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Tizenévesen Budapesten, egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat tesznek, hogy elhagyják az országot. Máshol kezdenek új életet, ahol a múlt nem éri el őket. Megesküsznek: tizenhét év múlva újra találkoznak… A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?
Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e értékelést erről a könyvről. Mikor befejeztem az olvasást, akkor tudtam, hogy pozitív kritikával nem tudnám illetni, negatív kritikát megfogalmazni hazai szerző könyvéről ez meg milyen dolog. Aztán „megvilágosodtam”, hiszen ez az oldal nem azért jött létre, hogy minden csupa rózsaszín legyen, és csak pozitív értékelések szülessenek. Ha nem tetszik egy hazai író könyve, azt igenis meg fog jelenni ezen az oldalon, ha már az alcím a Könyvekről őszintén. 🙂
Szóval a Fejős Éva rajongók ne olvassanak tovább! 🙂
Mikor kezembe vettem a könyvet, először a címére figyeltem fel. Gondoltam ha már nincs lehetőségem Balira utazni, akkor ebből a könyvből megismerem. Megismerem a kultúrát, az ételeket, a tájat, a helyszínt, esetleg az élővilágot és egy hideg limonádé mellett egy délután elolvasom. Ehhez képest alig volt szó benne Baliról.
Egy akkora abszurd, és bugyuta történetbe csöppentem, amire nincsenek szavak.
A történet semmitmondó, a szereplők abszolút szerethetetlenek, a megfogalmazásról meg inkább nem is beszélek.
Kérdem én, egy olyan egyszerű szó helyett, mint az hogy ‘sok’, hogy lehet nyomtatásba küldeni (és ezt miért nem javítja ki senki??) , hogy ‘sokkalta’. Már itt pislogtam egyet, aztán jött a következő gyönyörűség (bár lehet ez hamarabb volt…:
„Azt hitte, azt képzelte, azt remélte, sőt biztos volt benne”
Illetve még egy „kedvenc” :
„Azonban, ámde, ellenben, mindezek ellenére – vágott közbe Gabi – úgy gondolom, sőt úgy gondoljuk, mindhárman úgy gondoljuk, hogy nem teheted meg, hogy most itt maradj.”
Egek, döntsük már el melyik kifejezés illik ide, nem kell ám betolni a szinoníma szótárban szereplő összes kifejezést!!!
Az alap történetben van 4+1 főszereplőnk. Gabi, Szilvi, Judit, és Dóri, és van egy Péterünk, akibe mindenki naaagyon bele van zúgva, és aki a legyet is röptében. Középiskolás korukban egy eldurvult drogos buli nem úgy végződött, ahogy azt a főszereplőink tervezték, ezért a 4 lány úgy dönt, hogy külföldön folytatják az életüket, és ami történt azt titokban tartják. Így jut el Szilvi Olaszországba, Gabi Spanyolországba, és Dóri Balira. Az utazás előtt megesküdnek, hogy 17 évvel később újra találkoznak.
Eltelt 17 év, és a könyv első felében megtudhatjuk, hogy ki mennyire szenved azért, hogy vissza kell utaznia Magyarországra. Végül csak találkoznak, és innentől az egész történet számomra bicskanyitogató.
Van itt minden, mint egy búcsúban:
– védekezés nélküli szex
– hazugságok
– idegösszeomlás, pszichiátriára kerülés, majd csak úgy egyik pillanatról a másikra való meggyógyulás
– abortusz
– hűtlenség, hazudozás
Egy eltúlzott, idegesítő szappanopera lett a könyv végére. Abszolút nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, sem megsajnálni, sem megszeretni nem tudtam egyiket sem. A 4 női főszereplő élete egy nagy szatyornyi hazugság, mellette még hisztérikák is, Péter pedig egy tesze-tosza szemétláda.
Összefoglalva: sajnálom, hogy időt szakítottam erre a könyvre, az utolsó fejezetig bíztam benne, hogy lesz benne valami tanulság, szólni fog valamiről, vagy úgy egyáltalán, lesz akár egy mondat aminek lesz értelme. Sajnos nem így lett, és sajnálom, hogy ilyen negatív véleményt kellett megfogalmaznom a könyvről.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)