Viszlát május, helló június :)

Jó gyorsan elröppent a május, pedig szinte még csak most kezdődött.
Sok munka, és sok izgalmas könyvélmény van a hátam mögött annak ellenére is, hogy nem tudtam 100%-osan teljesíteni a kitűzött terveket. Na de majd júniusban 🙂

Nem terveztem most hosszú bejegyzést, majd még úgyis jön a Fénypont-Mélypont bejegyzés, de amíg azt megfogalmazom, addig itt a júniusi olvasmány listám 🙂

Mivel májusról kimaradt Mia Sheridan: Calder útja című könyve, így most azzal kezdem (na jó, már elkezdtem, a felénél járok 🙂 )

A többi kincs pedig a következő:

– Benina: Mindig és soha
– Colleen Hoover: Velünk véget ér
– Anne Eliot: Toplistás szerelem
– Susanna Ernst: A lelked bennem (ezt barátnőm „előolvassa” mielőtt elkezdem, ha nagyon távol áll az én stílusomtól, akkor lecserélem másra. Mármint a könyvet 🙂 )

A lista most sem hosszú, mert a június is mozgalmas hónapnak ígérkezik. 
De hamarosan jön az Ünnepi Könyvhét, amin ott a helyem, szóval a fenti lista is változhat, ha valamelyik könyv megjelenik a korábban közzé tett, megjelenésre váró listámról. 🙂 Közzé tettem, ugye? 😀

Hamarosan jövök még bejegyzésekkel, csak dolgozni is kell egy kicsit 🙂

 

(kép forrása: intenet)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük