Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.
Megpróbálom rövidre fogni 🙂
2015-ben, a Maxim Könyvkiadó gondozásában jelent meg Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó című könyve. Az utóbbi időben elég sok helyen olvastam kritikákat a könyvről, és február elején be is szereztem. Mint kiderült, nagyon jó befektetés volt, határozottan állíthatom, hogy nem –egyszer elolvasom, és utána a polcon porosodik évekig — könyv lesz.
A könyv egyszerre gyönyörű, szívszorító, megrázó, és dühítő. A szerző fantasztikusan felépítette a történetet, és különösen tetszett, hogy külön-külön, a két főszereplő szemszögéből követhetjük végig az eseményeket.
Nehéz spoiler mentesen írni a könyvről, de azért megpróbálom.
Theodore Finch bipoláris zavarban szenved, a problémás viselkedése miatt minden héten el kell látogatni az iskolai pszichológushoz. Az ébrenlét jelenti számára az életet, hogy jelen van a világban, hogy létezik. Szinte már megszállottam próbál minden nap minél tovább ébren maradni.
Elvált szülők bántalmazott gyereke. Az anyja 2 helyen dolgozik, hogy el tudja tartani saját magát, és a 3 gyerekét, ebből kifolyólag nem marad sok ideje anyának lenni. A nővére, bár egy fedél alatt élnek, nem nagyon foglalkozik saját magán kívül szinte senkivel.
Violet Markey átlagos gimis volt, vidám személyiség, boldog családi háttérrel. Egészen az előző év áprilisáig, amikor egy autóbaleset következtében elvesztette a nővérét. Mivel ő vezette az autót, magába fordul, saját magát hibáztatja a tragédiáért. A nővére volt számára a követendő példa, és bár a stílusuk különbözött, együtt írtak online cikkeket. A baleset után azonban felhagyott az írással, és az autókat is kerülte sofőrként és utasként is.
Finch és Violet az iskola közelében lévő torony tetején találkoznak egymással, és innen indul az ő közös történetük.
Egy iskolai feladat során kénytelenek közösen tölteni a szabadidejüket. Indiana nevezetességeit kell bemutatni, képekkel és beszámolókkal dokumentálni, ezáltal mi is bepillantást nyerhetünk egy gyönyörű környezetbe, megismerhetjük a természet szépségeit.
A projekt során – a feladat teljesítése közben – Finch eltökélt szándéka, hogy visszahozza az életben Violetet, hogy az írás, és az autóvezetés a napi rutin része legyen.
A könyv borítója egyszerű, de nagyszerű, pontosan visszaadja a könyvben vissza-visszatérő egyik legfontosabb elemet, a post-itek sorát a falon, és az arra írt üzeneteket, észrevételeket, gondolatokat.
Nagyon tetszettek az idézetek a könyvben. A megfelelő helyen, a megfelelő idézet volt, nem volt sablonos, nem volt erőltetett.
Az egyik személyes kedvencem:
-„A régi hinduk hittek abban, hogy az életet meg kell élni a maga teljességében. Nem a halhatatlanságra vágynak, hanem egy teljes, egészséges életre.”
Ha minden tetszett, akkor miért is érzek dühöt? A szülők miatt, a barátok miatt, a tanárok miatt. De mivel nem szeretném elspoilerezni a történetet, ezért többet nem is mondok.
Összegezve, egy szívszaggatóan gyönyörű könyv, amiből a hírek szerint hamarosan film is készül.
(A kép és a fülszöveg forrása: www.moly.hu )
