A LEGJOBB DOLGOK AZ ÉLETBEN SOHA NINCSENEK INGYEN. Cain Moran jobban akarta Jenny Riley-t, mint bárkit vagy bármit addig az életben. Még Jenny Riley-t szeretni könnyű volt, az már komoly fejfájást okozott neki, hogyan mondja el a feleségének, hogy válni akar.

Jenny nem egyszerűen csak egy lány. Nem érdekli, hogy Cain kemény pasi hírében áll – együtt akar vele lenni, és kész. Cain azonban nem független férfi, és rá kell jönnie, hogy amikor a felesége, Caroline kimondta, hogy míg a halál el nem választ, azt komolyan is gondolta. Amikor

Caint életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, úgy tűnik, Caroline megkapta, amire vágyott. Cain és Jenny abban reménykednek, hogy ha a szerelmük túléli ezt a távolságot, akkor egy nap majd újra együtt lehetnek, és aranyéletük lesz.

Ám nagyobb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük, mint amire számítottak. A legnehezebb leckét kell meg­tanulniuk az életben: HA ARANYÉLETET AKARSZ, FIZESD MEG AZ ÁRÁT!

Ezt a könyvet a kihívásom 7. pontjához választottam, mely szerint egy olyan könyvet olvassunk, ami legalább 350 oldal. Nos, ez 447 oldal volt, szóval ez a pont is teljesítve. 🙂

Aki követi a blogot, az tudja, hogy imádom Martina Cole könyveit. Nagyon sokat olvastam már, de van még néhány, ami olvasásra vár. Mostanában sajnos biztos nem tudunk menni a férjem anyukájához, így nem szerzek be tőle újabb olvasnivalót, de úgy gondolom az ő egészsége fontosabb! A könyvek pedig megvárnak engem a polcán. 🙂

Nem is tudom hírtelen hogy mit is írhatnék erről a történetről. Faltam minden sorát, sőt olyan is előfordult, hogy eldőltem a kanapén, hogy elalvás előtt olvasok 1-2 fejezetet. Nos ebből majdnem 120 oldal lett, és fel sem tűnt, csak mikor már égett a szemem a lámpafénynél.

Ez a könyv valahogy más, mint az eddigiek. Természetesen ebben is a pénz az úr, és ahogy a cím is mutatja, az Aranyélet, amiért sok mindenre hajlandóak az emberek, és persze a főszereplőink, de mindemellett nagy szerepe van a családi összetartozásnak, a mentális betegségnek, és az érzelmeknek is. A Madám óta nem volt rám ekkora hatással egy Cole könyv sem.

Mint ahogy említettem, kiemelt szerepet kap a történetben a mentális betegségben szenvedők érzelmei, viselkedése, és őszintén szólva megrázó volt olvasni, hogy hogyan tudja az ilyen ember tönkretenni nemcsak a saját, hanem más emberek, más családok életét is úgy.

Ahogy a Cole könyvek többsége, ez is több részletre van osztva. Már a legelső oldalakon megismerjük gyakorlatilag a végét is a történetnek, de amilyen zseniálisan ír Cole, egyáltalán nem zavaró, hogy tudom mi lesz a könyv végén. Sőt, inkább hajt a kíváncsiság, hogy hogyan is jutnak el odáig a főszereplőink.

A kötet első részében bepillantunk a két főszereplőnk, Cain Moran és Jenny Riley életébe. Nyomon követjük az első találkozástól a szerelembe esésig a mindennapjaikat. Megismerjük Cain feleségét, és kisfiát, valamint Jenny alkoholista anyját.

Ahogy idősödnek, úgy lesz egyre bonyolultabb az ő kapcsolatuk, amit természetesen nem maradhat titokban Cain felesége előtt sem, akinek a szeme előtt csak a bosszú lebeg. Köztudott, hogy a férje nem egy egyszerű eset, ezért amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, Caroline, a felesége némi elégtételt érez, hiszen így nemcsak ő vesztette el a férjét, hanem Jenny is. 

Azonban Jenny csak Caint látja maga előtt, nincs más célja, csak hogy a szeretett férfival legyen. Ezért arra is hajlandó, hogy 25 évet az életéből arra szánjon, hogy megvárja, amíg kiszabadul a börtönből.

Ilyen mély érzelmek nem is tudom hírtelen, hogy szerepeltek-e bármelyik általam olvasott Cole könyvben. Cain és Jenny kapcsolatára valóban igaz a jóban-rosszban kifejezés. Hiába érzi Jenny, hogy az Aranyélet, amiben élnek egyszer véget ér, mégis kitart a férfi mellett. Azonban egy ilyen lezárásra, ami vár rájuk, még ők sem számítottak.

Magam is meglepődtem a könyv végén, mert amikor már a happy end-re készültem, akkor Cole olyan váratlan eseménysorozatot indított el, hogy komolyan megkönnyeztem az utolsó fejezeteket.

Elképesztő, ahogy egymásba fűzi a szálakat. Mindennek ami történik megvan az oka. Egyszerűen tökéletes amit csinál az írónő.

Aki már olvasott Cole könyvet, az tudja, hogy nyers és lényegretörő a főszereplők kommunikációja, szóval aki nem szereti a káromkodást, annak nem ajánlom ezt a könyvet. De aki ezen át tud lendülni, az biztos, hogy imádni fogja.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Fogalmam sincs, hogy miért gondoltam erről a könyvről azt, hogy egy laza kis fantasy olvasmány lesz, de nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy még a közelébe sincs a lazának. Az Útvesztőt is imádtam, de ez… Ha lehetne duplán adnám az 5 csillagot! Rá kellett jönnöm, hogy Dashnernek arany kezei vannak, ez az ember nagyon tud írni. Már most érzem, hogy fájó szívvel fogom visszaadni ezt a sorozatot a tulajdonosának. 😀

Ez a kötet Az útvesztő elkészülte előtti időben játszódik, és igazából fogalmam sem volt, hogy vajon hogy is fog kapcsolódni ez a könyv a trilógiához, de a végén leesett az állam. Nyilván számíthattam volna rá, és valahol mélyen biztos tudtam is, de mivel ez a könyv elvarázsolt, így elnyomtam magamban a nyilvánvalót. És nem bántam meg semmit. 😀

A történet 2 idősíkon játszódik, egyrészt a jelenben, másrészt pedig az egyik főszereplőnk, Mark emlékei, és álmai által a múltban, ami nem is volt olyan régen… Csupán néhány hónapja.

A Prológus ellenére ebben a történetben nem az Útvesztőben megismert szereplők élete folytatódik, ugyanis ez a könyv 13 évvel az Útvesztő létrehozása előtt játszódik. Túl vagyunk egy napkitörésen, amikor az emberek nagy része megégett, és egy árvízen, amiben szintén sokan odavesztek. Amikor mindenki az életéért menekül, akkor botlik Mark és Trina két veterán katonába, Alecbe és Lanába. A célja mindenkinek a túlélés, ezért egy csapatként küzdenek minden pillanatban.

Hónapokkal a napkitörés után megjelenik egy katonai repülő, amiből vírussal mérgezett nyilakat lőnek az emberekre. Van aki azonnal meghal, de van aki hosszú szenvedés után, napokkal később. Mindenkinek az agyát támadja meg a vírus, és az emberek kifordulnak önmagukból. Egymásra támadnak, beszámíthatatlanok, és amit a leginkább fontos szem előtt tartani: fertőznek.

Marknak és a csapatnak újra menekülnie kell, azonban kénytelenek szétválni. Amíg Mark és Alec feltérképezi a környéket, addig Trináék eltűnnek. De az igazi őrületnek még közel sincs vége, sőt….

Nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne írjak le minden pillanatot a könyvből, mert nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire szuper olvasásélmény volt ez a regény. Rekord idő alatt elolvastam ezt is. Mondjuk úgy nem nehéz, hogy mindenhová vittem magammal. 🙂

Ha valaki túl tudja tenni magát azon a tényen, hogy nem a trilógiában megismert szereplőink útját követjük tovább, annak biztos elnyeri a tetszését ez a kötet is.

Mint ahogy már említettem, közel sem egy könnyed kis fantasyt tart az olvasó a kezében, de mindenképp megéri adni neki egy esélyt. Izgalmas, és fordulatos, azonban az érzékenyebb lelkű olvasók nem biztos, hogy egyes részeket könnyedén tudnák olvasni. Ennek ellenére ajánlom a kötetet, mert ha a sorok között is tudunk olvasni, akkor tanulni is tudunk a szereplőinktől. Az összetartás, a bátorság, a szívből jövő szeretet, az önzetlen segítségnyújtás, ezek mind mind olyan tulajdonságok, amelyek a szereplőink rendelkeznek. Ha másért nem, hát ezek miatt érdemes kézbe venni ezt a könyvet.

Összegezve: Olvassátok el, de ne csak ezt, hanem a trilógiát is.

* Apropó, megnéztem Az Útvesztő filmet. Ha az ember el tud vonatkoztatni a könyvtől, akkor egy egész jól leforgatott filmet fog látni.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ez a könyv számomra tökéletes volt! 🙂 Már nagyon régen el akartam olvasni, és végre eljött az idő, hogy kölcsönkérjem a kolléganőmtől. Ezt a részt rekordidő alatt olvastam el, mert egyszerűen letehetetlen volt! 🙂 Izgalmas, olvasmányos, rejtélyes történet kamaszokról, nemcsak kamaszoknak.

A könyv egyik főszereplője Thomas, aki egy liftben ébred. Miután kinyílik a lift ajtaja, egy tisztáson találja magát az emlékei nélkül, hasonló korú, és fiatalabb fiúkkal, akiknek a legfontosabb céljuk, hogy kijussanak a Tisztáson található Útvesztőből. De ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, ugyanis nem elég, hogy az útvesztő falai éjszaka „átrendeződnek”, de naplemente után a Siratók is nehezítik a dolgukat. Akit megszúr ez a lény, átesik az átváltozáson, és visszatér néhány emlékük az előző életükről. De erről senki sem beszél. Nem beszélhet.

Thomas próbál beilleszkedni, minél többet megtudni arról a helyről, ahová kerültek. Semmire nem emlékszik, de érzi, hogy valahonnan ismerős neki a hely. A Tisztáson nap mint nap a túlélésért küzdenek, ezért különböző csoportokra vannak osztva az ott élők. Van aki a növényeket gondozza, van aki az ételért felelős, és vannak futárok, akiknek a legfőbb feladata, hogy napkeltekor, amikor nyílnak az útvesztő falai, feltérképezzék a helyet, és rájöjjenek, hogyan is juthatnának ki onnan. És természetesen napnyugta előtt visszatérjenek.

Thomas érkezését követően küzd az ismeretlennel, próbál beilleszkedni, de ez közel sem olyan ismerős, mert aki átesett az átváltozáson az szívből gyűlöli. Az sem sokat segít a helyzetén, hogy néhány nappal az érkezése után újabb lakó költözik a tisztásra, mégpedig az első és egyetlen lány. Ezek után pedig elindul a hajsza az életükért.

Mint említettem, én személy szerint imádtam ezt a kötetet, alig bírtam letenni. Lettek kedvenc szereplőim, volt akire felnéztem, és volt aki kevésbé nőtt a szívemhez. Ami különösen meglepett, hogy annak ellenére, hogy minden nap azért küzdöttek, hogy túléljék a napot, és kijussanak az útvesztőből, visszatérjenek a rendes életükbe, milyen fegyelmezett és összeszedett társaság volt. Nyilván nem mindenki, mert mindig mindenhol vannak lázadók, de a többség komolyan vette a feladatát. Legyen az a gyerek 12 éves, vagy éppen 17.

A történet végén kavarogtak bennem az érzések. Egyrészt dühös voltam az alkotókra, mert nem tudtam felfogni, hogy hogyan képes valaki létrehozni egy ilyen helyet, és esetenként a halálba küldeni gyerekeket, másrészt elmorzsoltam néhány könnycseppet, de mindemellett lerágtam a körmöm, annyira izgultam a végkifejlet miatt. Most pedig első dolgom lesz megnézni a filmet. 🙂

Igaz, hogy még véletlenül sem egy ilyen történetre számítottam, de szívből ajánlom mindenkinek, mert elképesztően izgalmas.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Se ​szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelemet, mint lelki megbékélést. Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. Elolvasta a szöveget: a túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte. Zarándoklata 1100 mérfölden és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és felemelő pillanatait. Szenvedett a fájdalomtól, az izomláztól, a magánytól és az állandó éhségtől. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára. 

„Valójában szabad szellemnek születtem, csak épp sosem volt annyi vér a pucámban, hogy merjek is szabad lenni.„

Ezt a könyvet a kihívásom 6. pontjához választottam. Rendhagyó módon most a filmet láttam hamarabb, és utána kaptam kölcsön a könyvet. Nekem – mielőtt a könyvet olvastam volna – a film is tetszett annak ellenére, hogy kicsit csapongó volt. (A férjem amúgy utálta 😀 )

A könyv ehhez képest sokkal érthetőbb, és sokkal összeszedettebb volt. A főszereplőnk, Cheryl élete gyakorlatilag összeomlik az anyja hírtelen jött súlyos betegsége után. A drogokba és a névtelen, egy éjszakás kalandokba menekül. Fiatalon férjhez megy, és hiába szereti a férjét, nem tud hozzá hűséges maradni. Ez az életvitele a szakadék szélére sodorja nemcsak a házasságát, hanem őt magát is. Ezért nagy elhatározásra jut. Nulla tapasztalattal egyedül nekivág a Pacifikus Túraösvénynek. Azt reméli,hogy az 1100 mérföldes túrája során megtalálja önmagát, és újra kezdheti az életét.

A túrája során egymást érik a megpróbáltatások, a kudarcok, de az ösvényen mindig akad egy támasza, aki tovább „lökdösi” a következő mérföldeken. Elképesztő tájakon túrázik, szinte egymást váltják az évszakok, a hegyek és a sivatagok, a sziklák és a folyók, a szélviharok, és a felhőszakadások.

Soha nem olvastam még könyvet hasonló témában, de ezek után elgondolkodom, hogy nekiállok a keresésnek. Nagyon sok mondanivalója van, és csak az olvasón múlik, hogy ebből mit visz magával. 

Cheryl kitartása, és elszántsága a zarándoklat során számomra példaértékű volt. Amikor én már rég feladtam volna, ő akkor is tovább ment, és küzdött minden egyes lépéssel. 

Olvasás során sokszor megfordult nekem is a fejemben, hogy milyen lehet mindent hátrahagyni, telepakolni egy túrazsákot, és elindulni a nagyvilágba. Amikor csak saját magadra számíthatsz, csak a saját magad ura vagy. Nem foglalkozol senkivel, és semmivel, lebeg egy cél a szemed előtt, és minden kényelmet feladva elindulsz, hogy beteljesítsd.

A könyv tökéletesen volt felépítve. Az elején megismerjük Cheryl életét, családját, mindennapjait. Lap lap után mi is részt vehetünk az életében, és ott vagyunk vele, amikor megszületik a döntés. A könyv befejezése után határozott csalódásként éltem meg a korábban látott filmet. Ott össze-vissza ugráltunk az időben, és így utólag visszagondolva nem volt meg az az érzés bennem, hogy igen, teljesen megértem hogy miért indult el az ösvényen. 

Amit a filmben pozitívként éltem meg az a látványvilág. A tájak, ahol a főszereplőnk megfordul, egyszerűen elképesztő, és emiatt nem is bánom, hogy megnéztem.

A könyvet viszont szívből ajánlom mindenkinek. 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Ezt a könyvet nem tudom hova tenni. Tetszett is, meg nem is. Még januárban olvastam el, de néha még eszembe jut, ami pozitív, mert mégis hagyott bennem valamilyen nyomot, de nem tudom kijelenteni, hogy ez egy 5 csillagos történet lenne.

A szereplők igaz, hogy idősödtek, de mintha kifordultak volna önmagukból. A 20-as éveik elején jártak, de néha úgy éreztem, hogy nem élik meg ezt a korszakot. Nincs azzal probléma, ha valaki nem bulizik minden nap, de ha nem ismerem az előzményeket, akkor határozottan állítottam volna, hogy a főszereplőink a 35-40 éves korosztályt képviselik. Házasok, családot alapítottak, és már biztos egzisztenciával rendelkeznek. Most őszintén, jelentkezzen az a 22 éves, aki már ebben a korban 2 gyerekkel, saját házzal, és egy házastárssal rendelkezik. Nyilván nem állítom, hogy nincs ilyen, viszont nagyon elhanyagolható számban találkozhatunk ilyen emberekkel. (És remélem ezzel most nem bántottam meg senkit!!)

Ebben a könyvben is Valerie és Kyle a főszereplő. Évek óta nem találkoztak, és miután Kyle-t megcsalja a menyasszonya, és az egyéjszakás kalandjai sem teszik boldoggá, rájön, hogy hiába telt el 4 év, nem tudja kiverni a fejéből Val-t, aki közben elismert üzletasszony lett. Főhősünk elhatározza, hogy visszaszerzi a lányt, és ha ehhez az kell, hogy vállalja az aszkéta kihívást, akkor bevállalja. 

Egy beszélgetős műsor szolgáltat alkalmat arra, hogy újra találkozzanak. Kyle rájön, hogy mindvégig csak Valerie-re várt, és ezúttal nem hagyja veszni az alkalmat.

Valerie élete a karrierje körül forog, ami nem is lenne baj, ha összhangot tudna teremteni a munka és a magánélet között. Vele valahogy nem voltam most kibékülve.

Amivel viszont a legnagyobb problémám volt az a csattanó a végén. Szinte az egyik oldalról a másikra változik meg a főszereplőink élete, és még fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, már vége is volt a kötetnek.

Viszont mégsem tudom azt mondani, hogy ez egy negatív olvasásélmény volt. Kyle karakterét nagyon szerettem, ő vitte a hátán az egész történetet. A kitartása nagyon tetszett. Kicsit nyomulós, kicsit bohém, de tudja hogy mit akar, és azért meg is tesz mindent, mégsem éreztem soknak. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy ebben a könyvben az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket.

 Nem bántam meg hogy elolvastam, de nem ez lesz az idei évem legjobb olvasmánya.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)