Lélektani könyvek kategória bejegyzései

by - Itt lehet hozzászólni!

Elena Ferrante: Az elveszett lány

covers_721534.jpgSzerző: Elena Ferrante
Cím: Az elveszett lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 196
 

Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött a volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

 

„A számvetések végén mindig és leginkább megnyugvásra van szükségünk, még ha hamis is.”

Ez az első könyvem Elena Ferrantetól. Nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára, kiváltképp az ő személyét körbeölelő rejtély miatt. Köszönöm szépen a kötetet a Park Könyvkiadónak.

A történet röviden:

A főszereplőnk Leda, akinek a lányai felnőttek, és Kanadába költöztek. Úgy érzi, hogy végre felszabadult a szülői lét súlya alól, ezért gondol egyet, a könyveivel és a jegyzeteivel felszerelkezve néhány hetes nyaralásra indul a Jón-tenger partjára. A strandon azonban egy több tagú, hangos nápolyi családdal találkozik, akinek az egyik tagja Nina, a fiatal anyuka a 3 éves kislányával. Leda felfigyel a lányra, és gondolatban visszarepül 20 évvel korábbra, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja a családját, és a karriert választja.

Gondolataim:

Nem volt egy könnyű olvasmány. Lassan is haladtam vele, pedig azt gondoltam, hogy a 196 oldal nem fog ki rajtam, és egy nap alatt elolvasom. Nagyban megnehezítette a haladást, hogy nagyon kevés párbeszédet tartalmazott a történet. Leginkább Leda belső gondolatait, vívódását követhettük nyomon.

Számomra olyan volt, mintha én lennék a pszichológus, a könyv narrátora pedig a páciens, aki megosztja velem a múltját, és a jelenét. Ebből kifolyólag két idősík váltakozik, ahol megismerjük Ledat, mint kisgyermekes szülőt, és megtudjuk milyen személyiség, mint elismert egyetemi professzor.

Nem tudtam azonosulni a főszereplővel, az általa bemutatott szülői minta nagyban eltér az én értékrendemtől. Egy szó nélkül elhagyja a gyerekeit, majd 3 évvel később, mintha mi sem történt volna, újra az életük része akar lenni. Végtelenül önző dolognak tartom ezt a megnyilvánulást. Természetes, hogy egy szülő szeretne néha kiszakadni a mindennapok zűrzavarából, de ne olyan áron, hogy sérüljön a gyerek.

A könyv címe beszédes, mégsem teljesen egyértelmű, hogy kire utalhat. Kiemelt szerepet kap a történetben Elena, a nápolyi kislány és az ő babája is, így akár rá is utalhat, de ugyan így azonosíthatjuk Ledaval is az elveszett lányt. 

A főszereplő kíméletlen őszinteséggel osztja meg az olvasóval a gondolatait. Nem hallgat el semmit, hogy jobb színben tűnjön fel. Elismeri, és vállalja a saját hibáit. Nem kertel, kimondja amit gondol. A többi karakter megrajzolása sem lett elnagyolva. 

Kíváncsi vagyok Ferrante további műveire is, viszont ezt a kötetet még emésztenem kell.

A filmet még nem láttam, de szeretnék időt szánni arra, hogy megnézzem. Kíváncsi vagyok a könyv elolvasása után milyen élményeket nyújthat a film.

Azoknak ajánlom ennek a történetnek az elolvasását, akik nem rettennek meg a szókimondó gondolatoktól, és a mély tartalmaktól. 

Borító:

Nem vagyok a filmes borítók híve, viszont inkább ez, mint az eredeti. 

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Silvia Avallone: Egy barátság története

covers_692913.jpgSzerző: Silvia Avallone
Cím: Egy barátság története
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalak száma: 536
 

„Sokkal, ​de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.”

Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni.
De aztán valami történik.
Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: „Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”

 

„…az ember nem él, nem fejlődik anélkül, hogy ne tapasztalná meg egy elhibázott barátság élményét.”

Elérkeztünk a „Járjuk körbe Európa országait a könyvekkel” következő állomásához, ami nem más, mint Olaszország. A kedvenc helyeim egyike.

Ez az első könyvem az Írónőtől, és azt kell mondanom, hogy nagyon meglepett. Egy kedves, szívmelengető történetet vártam, hiszen a könyv címe is ezt sugározta felém. Viszont egy nagyon erős, nagyon elgondolkodtató olvasmányt kaptam sok-sok olyan tanulsággal, amelyet úgy érzem, így 35 éves fejjel is tudok hasznosítani. Köszönöm a Park Könyvkiadónak a könyvet.

A történet röviden:

Egy olasz településen járunk. A főszereplőnk Elisa az anyjával és a bátyjával élt 14 évig, majd kénytelen az apjához költözni. Ennek a döntésnek a legkevésbé sem örül. Egy nap feltűnik az életében Beatrice, aki a szöges ellentéte. A gazdagok látszólag gondtalan életét éli. Az ő sorsa szinte már előre el van rendezve. Címlapfotók, reklámok, minden ami ahhoz kell, hogy egy nap meghódítsa a világot. Azonban hiába egymás ellentétei, a magány összeköti őket. Amikor Beatrice előáll azzal a képtelen ötlettel, hogy lopjanak el egy farmert, akkor leteszik a barátságuk első alapkövét. Úgy tűnik, hogy a két lány elválaszthatatlan egymástól, azonban egy vita mégis elszakítja őket tizenhárom hosszú évre. Beatrice-t a világ minden pontján ismerik, Elisat meg éppen csak a munkahelyén. De vajon helyre hozható az, ami 13 évvel ezelőtt megingott?

Gondolataim:

Ez a történet meglepett. Nem volt egyszerű olvasni, de ennek semmi köze nem volt a könyv terjedelméhez, vagy a kevés párbeszédhez. Az egész történet hangulata lehangoló, depresszív, mégsem hagyja, hogy eltávolodjon tőle az olvasó. Beszippant, és nem ereszt.

A történet Elisa visszaemlékezésein alapszik. Már felnőtt, egyedülálló anya, aki elmeséli a világ egyik legismertebb emberéhez fűződő kapcsolatát. Ő az események narrátora, vele utazunk vissza az időben. Ezek miatt őt jobban megismerhetjük, mint Beatrice-t, többet kapunk a lelki világát körül lengő magányról, az elkeseredettségéből.

A regény három részre van osztva, 2000-2020 közötti időszakra. Mind a három rész hűen tükrözi az adott időszak sajátosságait. Akik abban a korban nőttek fel, ki ne emlékezne a jó öreg Nokia 3310-re, vagy amikor az emberek elkezdtek megismerkedni az internet fogalmával, és megjelent a betárcsázós internet. Egy blog létrehozása ma már szinte mindennapi dolog, mondhatni 2 kattintás. De abban az időben azt gondolta az ember, hogy csak a „nagyok” rendelkeznek ilyen felülettel. Amikor ezek az emlékek felvillantak előttem, kellemes nosztalgia fogott el. 

Barátság. Egy szó, ami mögött nagyon sok minden van. Elköteleződés, őszinteség, segítségnyújtás, önzetlenség, és még sorolhatnám. Én úgy gondolom, hogy amit Elisa barátságnak gondolt, az nem az volt. Ez pusztán egy kisajátított, beszabályozott kapcsolat volt, ahol az egyik fél elnyomta a másikat. Beatrice a nárcisztikus és egoista személyiségével messzire kerülendő lett volna. Ha ezt Elisa látja, vagy ha figyelmeztette volna valaki, akkor talán lett volna esélye építeni az önbizalmát, ezáltal egy teljesebb életet kaphatott volna. Őt sajnáltam, mert az egész életéből hiányzott az a plusz, amire szüksége volt. Egy kedves szó, egy kis törődés, hogy érezze, valóban szeretik. Ezt üldözte egész életében, és minden kedvességnek vélt gúnyos mosolyba belekapaszkodott remélve, hogy végre ő is érhet valamit. Soha nem szabadna ezt éreznie sem gyereknek, sem felnőttnek.

Beatrice… El nem tudom mondani mennyire ellenszenves. A kedvesség, a törődés legkisebb jele sem mutatkozott meg benne az egész történet során. Ő irányít, feltételeket szab, és bárkin átgázol azért, hogy elérje a céljait. Még hírből sem ismeri azt a szót, hogy barátság. Bár egész életében ilyen példa állt előtte, nem volt akitől emberséget tanult volna.  Az ég óvjon mindenkit egy ilyen embertől. 

Mint ahogy korábban említettem, Elisa meséli el az életüket onnantól kezdve, hogy 14 évesen találkoztak, a napjainkig. Húsz év története, ami regény formájában, Elisa tollából akar megszületni. Vártam a történet végén a nagy katarzist, hogy az elkeseredett kislány, végre felnő, és kiáll magáért. Ne értsetek félre, nem a bosszúra vágytam. Csak egy mondatra, amikor nem Beatrice áll Elisa fölött, amikor Elisaé az utolsó szó. Ez nekem nagyon hiányzott a történetből.

Viszont nagyon sokszor el is gondolkodtam olvasás során, hogy vajon Elisa helyében én hogy döntöttem volna bizonyos élethelyzetekben? Találtam vele közös kapcsolódási pontot? Néha igen. Egyet értek minden döntésével? A legkevésbé sem. Viszont hiszem, hogy nemcsak benne, hanem mindenkiben ott van az a bizonyos szikra, amit csak be kell lobbantani ahhoz, hogy megtanuljunk néha nem-et mondani, és a saját érdekeinket mások elé helyezni. 

Számomra a barátság lényege a másik elfogadása, az őszinteség, az egymás iránt érzett tisztelet. Amikor nemcsak panaszkodsz, hanem támaszt is nyújtasz. 

Ez valóban egy nehéz olvasmány volt a megfelelési kényszerről, az életút kereséséről, önmagunk megismeréséről, a felnőtté válásról, és természetesen egy nem minden napi barátságról.

Borító:

Én látom benne a két lányt. Elisát, aki görcsösen kapaszkodik Beatriceba. Nagyon beszédes lett.
 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

by - Itt lehet hozzászólni!

Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed

covers_728870.jpg

Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: Halásznegyed
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 224

A ​visszaadott lány folytatása

„Van bennem valami, ami arra késztet másokat, hogy elhagyjanak.”
Az éjszaka legsötétebb órájában Adriana, karjában egy kisbabával, a nővére ajtaján dörömböl.
Ki elől menekül? Tényleg veszélyben van? Kérdéseket és kételyeket, felfordulást és nyugtalanságot hoz magával, hamar észreveszi a nővére házassága mélyén rejlő repedéseket.
Évekkel később az elbeszélő egy francia kisvárosban él, ahonnan váratlanul egy telefonhívás szólítja el.
Végtelennek tűnő éjszakai utazása során emlékezetének zugaiból előhívja saját és húga ifjúságát, szerelmeiket és veszteségeiket, titkaikat és megbánásaikat.
Pescara tengerparti halásznegyedében, ebben a sziklaszilárd törvényekre épülő, mégis befogadó mikrokozmoszban, hol vendégszerető, hol ellenséges emberek között deríti ki, mi történt a húgával, képes-e megbékélni a múltjával.
Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány után egy feszült, bensőséges, sűrű szövésű regénnyel tér vissza, amelynek középpontjában a nővérek közötti ambivalens, de szilárd kapcsolat áll.

 

„Az emlékezés egyfajta szemrehányás. A megbocsájtás az, amit hiába keresek.” 

Nagyon kíváncsi voltam már A visszaadott lány folytatására, köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak, hogy elolvashattam a Halásznegyed című könyvet is.

A történet röviden:

Az első könyvhöz hasonlóan, ez a történet is egy visszaemlékezés, utazás a múltban. A főszereplőnk egy francia kisvárosban él, de egy telefonhívás mindent megváltoztat. Azonnal vonatra ül, és az egy napos utazása során feleleveníti a múlt egy részletét:

Adriana, karján egy kisfiúval dörömböl a nővére ajtaján, aki a férjével lakik egy kis lakásban. Retteg, menekül, de az okokról nem beszél. A Halásznegyedben élt, ahol mindenki egy közösség, egy nagy család tagja. Senki nem árulja el a másikat. A történet során megtudjuk, hogy felnőttként hogy boldogulnak a lányok, milyen terveik, céljaik vannak, és mit értek el eddig.

Gondolataim:

Érdekes volt olvasni, hogy az egy családból származó testvérek (akik, mint tudjuk más neveltetést kaptak) mennyire eltérő életvitelt folytatnak. Viszik magukkal a családi mintát, és közel a 30-hoz sem tudják, és talán nem is akarják levetkőzni a gyermekkori szokásokat. Mindkét lánynak küzdenie kell az élet egyes területein, hogy sikereket könyvelhessenek el.

Nem tudom eldönteni, hogy az első rész tetszett-e a jobban, vagy ez a mostani. A főszereplőink ugyan azok, de más-más élethelyzetet mutat be a történet. Nem volt egyszerű olvasni, mert bár elég rövid könyvről szól, de a témája olyan erős, hogy emiatt nem lehet csak úgy ledarálni egy nap alatt. Legalábbis én rászántam az időt, hogy minden mondatot gondosan elolvassak, átgondoljak, elemezzek.

A könyv egy telefonhívással kezdődik, de a történet végéig nem derül ki, hogy miről is szólt az a bizonyos hívás, csak annyit tudunk, hogy valami történt. Ez a feszültség, ami oldalról oldalra elkísér minket a történet során, szinte már a bőrünk alá férkőzik. Közben pedig megismerjük a lányok életét, szerelmeit, döntéseik következményeit. Izgalmas volt végigkövetni a főszereplőink életét. De számomra mégis az volt a legmeghatározóbb élmény, a legpozitívabb dolog, hogy bár nem egészen együtt nevelkedtek a lányok, mégis egy olyan erős kötelék fűzte őket egymáshoz, amelyik gyakorlatilag elszakíthatatlan. Hiába más az útjuk, más életvitelt folytatnak, mégis mindig visszatalálnak egymáshoz. Vitatkoznak, dühösek egymásra, szavakkal bántják egymást, de mégis ők szinte egyek, egy test, egy lélek.

Amit nagyon sajnálok, hogy olyan gyorsan véget ért a történet. Szívesen olvasnék egy részt, ami Adriana szemszögéből írja le az eseményeket. Mert ki más tudna választ adni a felmerült kérdésekre, ha nem az érintett?

A halásznegyedben játszódó jelenetek voltak számomra a legmegrázóbbak. Abban a közösségben valóban mindenki egy család. Ha bajban vagy, mögötted állnak, azonban ha hibázol, akkor magadra maradsz. Ha oda valaki bekerül, akkor az az ott élők támogatását élvezi. Viszont ha hátat fordít a közösségnek, akkor hátat fordít az egész addigi életének, mert ha bármi történik, akkor senki nem lát semmit, és senki nem hall semmit.

Ismét egy nagyon erős lélektani történetet kaptam, amit szívvel ajánlok mindenkinek. 

Borító:

A borítót nem értettem, amikor megjelent a kötet. Valóban végig kellett olvasni a könyvet, hogy értelmet nyerjen.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Eva Kavian: Nem akartam vele élni

covers_328987.jpgSzerző: Eva Kavian
Cím: Nem akartam vele élni
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014.
Oldalak száma: 138. 

 

A tizenhét éves Sylviának elege van abból, hogy minden második héten az elvált apjánál lakjon, aki sosincs ott, amikor szüksége lenne rá, és csak gyerekpesztrának használja. Ezért telefonon bejelenti neki, hogy nem akar többé vele élni. Abban a pillanatban, amikor apja beleegyezik, az apja balesetben meghal.

Egy távollévő apa nem egyenlő a halott apával. Sylvia a gyászmunka során ismeri meg idealista apját annak minden erényével és hibájával, s alakít ki posztumusz kapcsolatot az elhunyttal egy könyv alapján, mely az ázsiai halottkultuszról szól. Ez megváltoztatja az életét, sőt valamilyen értelmet is ad neki, hiszen rá hárul a temetés megszervezése és a húgaival magára maradt édesanyjának a támogatása is, miközben bánatát élete első szerelmi élménye enyhíti.

 

Annak örülök, hogy csak 580 Ft-t fizettem ezért a könyvért a Könyvmolyképző raktárvásárán. Nem nekem íródott sajnos. Nem szólított meg. Gondoltam arra, hogy lehet rossz időpontban találkoztunk, de nem. Egyszerűen ez nem az én történetem volt.

A történet röviden:

Sylvia 17 éves, és az elvált szülei között ingázik. Egyik héten itt, a másik héten ott. Egy idő után elege lesz abból, hogy csak pakolásból és költözködésből áll az élete, és döntésre jut. A továbbiakban az anyjával szeretne élni, ezért felhívja az apját, hogy megossza vele a döntését. A beszélgetést egy csattanás, majd a néma csend szakítja félbe. Sylvia apja meghalt. A tragédia sokkolja a családot, a barátokat, az ismerősöket. De mit élhet át Sylvia, aki magát okolja a balesetért?

Gondolataim:

Tervezek egy posztot a blogra (a témája még titok. 🙂 ) , és ahhoz olvastam el ezt a könyvet. De már biztos, hogy ott nem fog szerepelni. Eredetileg nem akartam külön bejegyzést írni a kötetről. Majd rájöttem, hogy a blogot azért hoztam létre, hogy az olvasmányélményeimről beszámoljak. Nemcsak a pozitív, hanem a negatív élményeimről is. Sajnos ez a könyv nálam a negatív olvasásélmények között kapott helyet. A maga 138 oldalával egy pillanat alatt levitt az életről. 

Végigolvastam, mert kíváncsi voltam, hogy tartogat-e valamilyen szikrát, gondolatot, bármit, amitől egy kicsit közelebb érezném magamhoz, de sajnos semmi. Nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, nem tudtam átérezni, vagy inkább velük együtt érezni. Ekkora terjedelmet én elolvasok annyi idő alatt, amíg délután alszik a gyerek. De ezzel a könyvvel napokig szenvedtem.

A párbeszédek kaotikusak voltak, sokszor fogalmam sem volt, hogy kinek a gondolatait követjük nyomon. A történet megrendítő lett volna, ha nem azon kattogott volna a főszereplőnk, hogy szegény apjának melyik testrésze hiányzik a koporsóból, és még sorolhatnám.

Egy vidám nap végén vettem a kezembe a könyvet, de egy pillanat alatt tovaszállt a tökéletes nap érzése, és az összes pozitív gondolatom is. Nem szerettem a szereplőket, a könyv nem adott semmilyen pluszt, lehangoló volt, és megértettem ugyan a dühöt, amit a főszereplőnk táplált a halott apja iránt, azonban nem értettem vele egyet. De nyilván a gyászt mindenki máshogy kezeli.

Sajnálom, de ezt a kötetet nem tudom jó szívvel ajánlani. Pedig nagyon szerettem volna szeretni, bíztam a 4-5 csillagos értékelésekben a molyon, de most csalódott vagyok. 

 

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

covers_651495.jpg

Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: A visszaadott lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éves: 2021
Műfaj: regény – lélektani
Oldalak száma: 224

Ha ​az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.
Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi – még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent – a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány” számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.

 

” Olyan fiatal voltam, és olyan erősen sodort az ár, hogy a folyót, amelybe belelöktek, nem is láttam.”

Erre a könyvre még KönyVelem Csaba ajánlója miatt figyeltem fel. Mivel pozitívan értékelte a kötetet, én pedig adok a szavára, ezért nem volt kérdés, hogy egyszer sort fogok keríteni rá. Most éreztem magam felkészültnek ehhez a történethez. Nagyon köszönöm a Park könyvkiadónak, hogy elolvashattam a könyvet.

A történet röviden:

Az események az 1970-es években játszódnak. A főszereplőnk – akinek a nevét nem tudjuk meg a történet során – 13 évesen megtudja, hogy akit a szüleinek hitt, azok valójában csak nevelőszülők voltak. Egy bőrönddel a kezében becsönget egy lakásba, ahol az igazi anyja, apja, és testvérei fogadják. Nemcsak az emberek, és a környezet idegen, amihez hozzá kell szoknia, hanem az eddigi fényűzőnek mondható életét felváltja a falusi élet zűrzavara. Hozzá kell szokni a nélkülözéshez, a házimunkához, a választékos beszédet pedig felváltja a tájszólás, az őszinte beszélgetéseket pedig a testi fenyítés. Ahogy telnek a napok, egyre inkább foglalkoztatja a lányt, hogy miért küldték el az igazi szülei még csecsemő korában, és most miért mondtak le róla a nevelőszülei. 

Gondolataim:

Ez egy rövidke könyv, viszont annál mélyebb nyomot hagyott bennem. Két nap alatt elolvastam, de ez alatt a két nap alatt nagyon sok érzés kavargott bennem, és még annál is több kérdés. Ezeknek a kérdéseknek egy részére a könyv végére választ kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a lányokat nagyon megkedveltem, és kíváncsi vagyok hogyan alakult az életük.

Nagyon tetszett a szerző írásmódja. Lényegre törően fogalmaz, nem bonyolítja túl a dolgokat. A tényeket tárja az olvasó elé, de ezt olyan csodálatos módon teszi, hogy az ember a lelke mélyén is érzi. Megható, megrázó, elgondolkodtató a történet. Amikor egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik az ember élete, az még egy felnőttnek is megterhelő lelkileg, nemhogy egy 13 éves lánynak. De azt gondolom, hogy a főszereplőnk felnőtteket megszégyenítő módon viselte az ismeretlent. Igyekezett beilleszkedni, megszokni az új helyzetet, és a húgához kötődni. Vele sikerült a legközelebbi kapcsolatot kialakítani. Megtapasztalta a gyász érzését, a nélkülözést, de nem tört meg, igyekezett arra a dologra koncentrálni, ami megnyugvást hozott a lelkének: a tanulásra. Mivel ez a kötet egy visszaemlékezés, ezért egy-egy rövid bepillantást nyerhetünk a felnőttkori életébe is, és kiderül, hogy a legjobb döntést hozta akkor, amikor a tanulást nem hanyagolta.

Ami még különlegessé teszi ezt a kötetet, hogy – mint ahogy korábban említettem – a visszaadott lány nevét nem tudjuk meg. Ez az első ilyen könyvélményem, hogy nem tudom a nevén szólítani a főszereplőt. Ő a visszaadott lány.

A könyv hangulatát leginkább egy melankólikus zongorajátékhoz tudnám hasonlítani. El tudtam mélyülni benne, a szívembe zártam a visszaadott lányt, a történet pedig megérintette a lelkemet. Nagyon szerettem, és örülök, hogy egy számomra új szerzőt ismerhettem meg. 

Csak ajánlani tudom ezt a kötetet.

Borító:

Első ránézésre a borító nem fogott meg. Ránéztem, és nem értettem. Majd ahogy haladtam előre a történetben, úgy értelmet nyert. Most, hogy elolvastam a kötetet, már másképp tekintek rá.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Kozma Ani: Kezdet és vég

covers_674546.jpgSzerző: Kozma Ani
Cím: Kezdet és vég
Kiadó: NewLine Kiadó
Kiadás éve: 2021
Műfaj: dráma/lélektani
Oldalak száma: 268
 

Három ember sorsa fonódik össze egy tragikus baleset következtében.
Miként lehet egy családnak túljutni a rossz időszakon, hogy a múltra ne szomorúsággal gondoljanak, a jelennel elégedettek legyenek és a jövőre bizalommal tekintsenek?
Egy igaz szerelem
Egy tragédia
Egy titok
Az igazság
Ez a felemelő történet a szerelemről, a reményről és a második esélyről szól. Az események során számos titok kerül napvilágra, amelyek felkavarják az állóvizet. A regény magávalragadó, sodró lendülete, erőteljes karakterei teszik élővé a történetet.
Vajon Annika és Dávid szerelme felül tud kerekedni a családi viharokon, vagy külön folytatják az útjukat?
Kozma Ani megrendítő erejű könyve egy olyan utazásra invitál, amely magával ragadja az olvasót, a romantika, dráma és misztikum különleges elegyéből álló, lebilincselő családregény világába.

 

„A tisztelet legmagasabb szintje az, amikor elfogadunk valakit olyannak, amilyen.”

Nagyon szépen köszönöm az Írónőnek, hogy elolvashattam a könyvét. Egy nagyon erős olvasmány volt, el kellett telnie néhány napnak, hogy meg tudjam írni ezt az ajánlót.

A történet röviden:

Két főszereplőnk, Annika, és a férje, Dávid életét kísérjük nyomon. Annika életet ad a kisfiúknak, majd másnap a kórházban közli vele a hírt a férje, hogy Dávid testvére, Adrián a motorbalesetét követően meghalt. A gyász felemészti a családot, azonban ott az 1 napos kisfiú, akinek látszólag nem tud úgy örülni a család egy része, ahogy azt kellene. Ahogy telik az idő, úgy ismerjük meg Annika és Dávid történetét, egymásra találásukat. A hétköznapokat családi viták tarkítják, amin az sem segít, hogy Dávid szüleinek gyásza annyira elhatalmasodott, hogy félő, a fiatalok házassága is áldozatául esik.

Gondolataim:

Olvasás során az első gondolatom az volt, hogy a jó ég óvjon mindenkit egy olyan anyóstól, mint Éva. Kibírhatatlan, minden lében kanál, mindent és mindenkit irányítani akar. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy felment tőle a vérnyomásom. Annika helyében én már az elején messzire menekültem volna tőle, az biztos.

Na de térjünk vissza a történetre. A könyv mindössze 268 oldal, azonban annyi mindent kap az olvasó, hogy valóban kell idő a feldolgozáshoz. A cím már sugallja azt az ellentétet, ami végigkísér minket az olvasás során. Már a könyv első oldalán szembesülünk ezzel a ténnyel, amikor megtudjuk, hogy a főszereplőnk testvére meghal. Mindezt közli a feleségével, aki a kórházi ágyon ül az 1 napja született babával. Egy gyermek születése leírhatatlan boldogság, egy eufórikus érzés. Amit nem tudnak megélni a szülők, mert a gyász igyekszik átvenni a hatalmat. Az ebből kialakul viták, lelki sebek felszínre hozzák az eddig ki nem mondott sérelmeket. 

Annikát nem tudtam teljes mértékben közel engedni magamhoz. Benne is éreztem azt a kettősséget, mintha a színskála két ellentétes pontja lenne. Olyan érzésem volt, mintha még saját maga sem tudná néha, hogy mit akar.

Dávidot nagyon sajnáltam, mert szinte érezhető volt, hogy őrlődik belülről. Meg akart felelni a feleségének, a szüleinek, örülni akart a babának, de szenvedett a testvére miatt. Erőn felül teljesített nap, mint nap.

Sok mindent adott számomra a kötet, amit viszek magammal. Lélektani, és önismereti vonatkozásai is vannak, és a mai napig elgondolkodom, hogy bizonyos élethelyzetekben én hogy reagáltam volna. A könyvben megvan minden ahhoz, hogy tanítson. Tanítson az empátiára, a toleranciára, a szeretetre, az elfogadásra, és arra, hogy mélyen magunkba tudjunk nézni. Vajon mindig elfogadott az, ahogy egy élethelyzetre reagálunk? Nem a környezetünk számára, hanem saját magunk számára elfogadott-e.

Borító:

Egyedi, és figyelemfelkeltő. Vonzza a tekintetet, és szinte hívogatja az embert, hogy igen, olvasásra érdemes vagyok!

 

Egy igazán mély, tanulságos történet, ajánlom mindenkinek.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

by - Itt lehet hozzászólni!

Lontai Léna: Könnyező liliomok

covers_666453.jpg

Szerző: Lontai Léna
Cím: Könnyező liliomok
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Műfaj: lélektani
Oldalak száma: 352

Milyen hosszú a múlt árnyéka?

Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi a lány sorsát. Szexuálisan bántalmazza Lilit, aki a történtek után szeretne segítséget kérni – ám éppen azok utasítják el, akikben a legjobban bízott. Csak felnőttként jön rá, hogy elutasító és tehetetlen családtagjai maguk is rettenetes traumákkal élnek.

Hány és hány generáció sorsát határozza meg az abúzus? Érdemes-e háborítani a múltat vagy jobb tovább élni tudatlanul? Lili világa minden egyes nappal összedőlni látszik. Vajon képes lesz a romokból újraépíteni magát?

Lontai Léna első regényében igaz történeteket mond el. Elképzelhetetlen személyes tragédiákat, amelyek nem kímélték egy család három generációjának nőtagjait. A szerző anyák és lányok sorsöröksége mögé néz, hogy megfejtse, mi az az átok, amely sűrű ködbe vonta ezeket a nőket, és van-e fény a kiúttalannak tűnő sötétségben.

 

„A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.” 

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a kötetet. Egy igaz történetet tart a kezében az olvasó, amit három generáción keresztül követhetünk nyomon. Amikor családon belüli bántalmazásról, szexuális erőszakról hallunk, olvasunk, akkor mindenkinek az agyán átfut néhány gondolat:
– az én családomban ezek nem fordulhatnak elő
– ismerek olyan személyt, aki személyesen érintett benne?
– nálunk, vidéken, ahol mindenki ismer mindenkit, és a falu egy összetartó közösség, ott ilyen biztos nincs.

De ahogy jöttek szembe velem az ismerős helyek: Hajdú-Bihar megye, a Berettyó part, Hencida… rá kellett jönnöm, hogy Bihari lévén, akár még ismerhettem is a könyvünk főszereplőit. (Hencida távolabb van tőlünk, így nem voltak ismerősek a főszereplők nevei.)

A történet röviden:

Visszafelé haladunk az időben. Először megismerjük Lili történetét, aki egy életvidám kislány, játszik, nevet, olvas. Szinte már gondtalan az élete. Szinte. A nővére ugyanis férjhez megy, és a férjével együtt továbbra is a szülői házban, közös szobában laknak immár hárman. Ahogy telik az idő, és Lili kezd nőiesedni, Attila, a sógora is észreveszi, és minden pillanatot megragad, hogy visszaéljen a helyzetével. Lili próbál segítséget kérni, azonban süket fülekre talál.

Ahogy telik az idő, úgy hullanak ki a csontvázak a szekrényből. Lili megismeri az anyja, majd a nagyanyja történetét is, és teljesen ledöbben, hogy a családjának a nő tagjai miken mentek keresztül az évek során.

Gondolataim:

Nemcsak megrázó, hanem nyomasztó is a történet. Ez a könyv megtörtént esetet dolgoz fel, és olvasás során gyakran megfordul az ember fejében, hogy akár a környezetében is, hány olyan család, hány olyan nő élhet, aki bántalmazás áldozata. Sokszor mérhetetlen dühöt éreztem, hogy egy ember mégis hogyan bánhat így az embertársával, egy gyerekkel, egy nővel?! Ők nem érdemelnek tiszteletet, megbecsülést, szeretetet? Ezek a férfiaknak nem nevezhető lények honnan veszik a bátorságot ilyen borzalmas tettekhez?

Még mindig elönt a düh, és a tehetetlenség érzése, amikor eszembe jutnak sorok, jelenetek. Amikor olvassa az ember a nők szenvedéseit, és segíteni szeretne, de nem tudja a módját, hogy hogyan.

Az egyik legnehezebb témához, a szexuális bántalmazáshoz, abúzushoz nyúlt az Írónő, és hiába a drámai történet, egyszerűen képtelenség letenni a könyvet. Minden fejezet az olvasóért kiált. A témája miatt, a megfogalmazás, az írói stílus miatt én kötelezővé tenném ezt a kötetet, mert erről a témáról igenis kell beszélni, igenis ki kell állni az igazunkért. Ez az első könyve az Írónőnek, és bízom benne, hogy nem fogja abbahagyni az írást.

A könyv 3 részre van osztva, és ahogy már említettem, visszafelé haladunk az időben. Szépen sorban megismerjük a gyermek, az anya, és a nagymama történetét, döntéseit, mindennapjait, és oldalról oldalra bontakozik ki egy olyan családi tragédia, ami 3 generáción keresztül öröklődik. Ott vagyunk a mindennapokban, látjuk hogyan teremtik elő a betevő falatot, hogy egy nőnek mennyi élethelyzetben kell helytállnia, amikor a férje a fronton van, és semmi hír róla.

Összegezve, én nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és megismertem Lontai Léna írásmódját. Vidéki emberként külön hálás vagyok, hogy a vidéki munkát nem elnagyolva olvashattuk, hanem hiteles képet kaptunk róla. (bizony, én is törtem ám a kukoricát, és ettem a szántáson egy pléden többedmagammal, mert ez összehozza a rokonságot. 🙂 ). 

Borító:

Vonzza a tekintetet, de a történet elolvasása után belesajdul a szívem, amikor ránézek. Nemcsak a témája, de a színvilága is nagyon illik a kötethez.

 

Ahogy fentebb már említettem, ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá tenném, mert erről a témáról igenis beszélni kell.Ajánlom mindenkinek!

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

 

by - Itt lehet hozzászólni!

Huszár Ádám: Amy

covers_589741.jpgSzerző: Huszár Ádám
Cím: Amy
Kiadó: NewLine 
Kiadás éve: 2020
Műfaj: lélektani dráma, erotika
Oldalak száma: 412

Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a lányt. Amy összeroppan. Saját világot épít maga köré, ahol nincs helye a fizikai érintkezés semmilyen formájának. Telnek az évek, s Amy egyetemre megy. Érintetlen és érinthetetlen. Ám egy napon valami váratlan történik: a lány rájön, hogy mégis képes másokkal érintkezni, s rádöbben még valamire… Megtalálja az igaz szerelmet. Súlyos árat kell fizetnie, önmagából áldoznia a beteljesülésért, de hát nem annál értékesebb valami, minél magasabb az ára? Mennyi áldozatot hajlandó hozni a lány ezért a szerelemért? Képes gyilkossá válni? Képes feláldozni a férfit, aki bármit megtenne érte? Feláldozza a saját életét?
Egyáltalán… rajta múlik?

 

„Néha át kell élni a rosszat, hogy tudd becsülni a jót” 

Sajnos nagyon kevés férfi írótól olvasok, de ennek az okát nem tudom megmondani. Valahogy így alakult, de ezen igyekszem változtatni.

Az Amy című könyvvel már szemezek egy ideje, most pedig kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba. Köszönöm a kiadónak,  hogy erre lehetőséget biztosított! 🙂

A történet röviden:

A főszereplőnk Amy, aki 14 évesen szemtanúja lesz a barátnője megerőszakolásának. Az eset olyannyira sokkolja, hogy falat emel önmaga köré, és senkit nem enged közel magához. Ahogy telik az idő, és sorra járnak hozzá a pszichológusok, mindegyik egyet ért Amyvel, hogy ideje visszatérni az emberek közé. Amy a tanulásba menekül, viszont képtelen az embereket közel engedni magához, a testi kontaktust, mint egy anyai ölelés, teljesen elutasítja.

Évekkel később, távol a szülői háztól kezdi el az egyetemet. Kollégiumba kerül, Lisa a szobatársa a szárnyai alá veszi, és igyekszik segíteni Amynek, hogy a lehetőségekhez mérten normális életet éljen. Azonban Amy hoz egy rossz döntést, és az élete még inkább felbolydul. Mindezért Lisát hibáztatja. Görcsösen keresi a szerelmet, és amikor azt gondolja, hogy megtalálta, előre nem látott események sorozata indul el.

Gondolataim:

Az alap történet tetszett. A kivitelezésben sem találtam olyan nagy hibát, amire azt mondtam volna, hogy ezt azért már mégsem! Viszont voltak benne olyan kifejezések helyenként, hogy a szemöldököm a plafonig szaladt. Pl. fürödsz (szerintem inkább fürdesz, de ha mégis az eredeti a helyes, akkor én kérek elnézést, hogy 34 évig rosszul használtam egy szót. 🙂 ) Ami hirtelen még eszembe jut, az a felhuzatol. Na mire rájöttem, hogy ez mit takar. 😀

Na de vissza a történetre. Számomra olvasmányos volt, izgalmas, már nagyon vártam, hogy mi lesz a csattanó a végén. Attól viszont padlót fogtam. Nem magától a ténytől, hanem az utolsó oldalakon játszódó eseményektől. Az abszolút szürreális volt a számomra.

Amyt, bármi is történt vele sajnos nem tudtam megkedvelni. Sajnáltam, együtt éreztem vele, de nem volt szimpatikus. Görcsösen kereste a szerelmet, de nekem olyan érzésem volt, hogy nem az igaz szerelem érzésére vágyik, hanem magára a fogalomra. Mintha birtokolni szeretné, mint egy tárgyat. 

Lisa vagány, belevaló stílusa viszont nagyon tetszett. Nyilván ő sem tökéletes, ahogy senki sem az, viszont benne láttam az igyekezetet. Neki sikerült elérni Amyvel 1 hónap alatt azt, amit szakembereknek nem sikerült évek alatt sem. 

Amy szüleit nagyon sajnáltam. Borzalmas érzés, amikor bármit megadnál, hogy segíts a gyermekeden, de nem tudsz.   

Ádám nagy fába vágta a fejszáját, mert egy olyan főszereplőt alkotott, aki nem lesz példakép, akit (szerintem) nem lehet megkedvelni. De mégis megcsinálta, mert hiába volt ellenszenves Amy, mégis nagyon vártam, hogy kiderüljenek a miértek.

A vége miatt nem tudok 5 csillagot adni ennek a történetnek. Azt még mindig nem tudom megemészteni, pedig már egy pár nap eltelt, mióta elolvastam. 🙂

Borító:

Nekem tetszik! Egyszerű, mégis figyelemfelkeltő. Pedig én annyira nem esek hasra azoktól a borítóktól, amin csak egy arc van. De ennek a szerkesztése, a színvilága, és a hangulata megfogott.

 

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a kicsit elvont, kicsit beteg, mégis izgalmas történeteket némi erotikával fűszerezve.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)