Szerző: Hayley Phelan
Cím: Like Me
Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás éve: 2025
Oldalak száma: 340
Fülszöveg:
Mickey James 19 éves, New York-i wannabe influenszer nagyratörő álmokkal. Sikeres divatmodell akar lenni – bármi áron. De a nagy áttörés csak nem akar összejönni, így a lány kedvenc celebje, Gemma tökéletes Instagram-életében keres vigaszt. Megszállottan követi imádottját, mígnem egy nap Gemma nyomtalanul eltűnik. Mickey előtt megnyílik a lehetőség, hogy példaképének helyébe lépve igazi sztárrá váljon, de hamar rá kell döbbennie: a valóság nem mindig filterezhető…
Hayley Phelan bemutatkozó regénye fordulatos pszichothriller a szépségipar és a közösségi média sötét oldaláról.
KIZÁRÓLAG 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!!!
„A sikernek meg kell fizetni az árát.”
Erre a könyvre kolléganőm hívta fel a figyelmemet. A közösségi média, és a pszichothriller címke elég hívószó volt, hogy meggyőzzem Szilvit, a Shhh olvasok könyvklub alapítóját, hogy legyen ez a szeptemberi közös könyvünk. 🙂 Hiszen hasonló témában már olvastunk, érdekesnek tűnt más szemszögből ugyan azt a témát körüljárni.
Gondolataim:
Ez a történet egy hatalmas nagy red flag, és erősen korhatáros. Amit még az elején kiemelnék, hogy a pszichotriller címke megtévesztő, ugyanis bár előfordulhatnak benne erre emlékeztető jelenetek, mégis, ez a kötet egy brutál erős lélektani dráma, ami közel sem való mindenkinek.
A főszereplőnk Mickey, a 19 éves fiatal lány, akinek egyetlen célja van, ismertnek lenni a közösségi médiában. Megszállottan követi Gemmát, az egyik influenszert, akivel megszólalásig hasonlítanak egymásra. Amikor Gemma eltűnik, Mickey előtt megnyílik a lehetőség, hogy az instagram ünnepelt sztárja legyen.
Megrázó, dühítő, és megdöbbentő. Ha röviden szeretném jellemezni ezt a kötetet, akkor ezeket a jelzőket használnám rá. Én most úgy formálok véleményt, hogy nem az okostelefonok, a social média, és az internet korában nőttem fel, és hogy kétszer annyi idős vagyok, mint a főszereplő lány. Tehát más értékrendem van, és közel sem úgy látom a világot, ahogy a főszereplőnk.
Mélyen elítélem a történetben szereplő karaktereket, eseményeket, ettől függetlenül szerintem ez egy pokolian jól megírt történet, ami nemcsak piszkálgatja az olvasó ingerküszöbét, hanem mérföldekre maga mögött is hagyja. Nagyon nyomasztó, mégis egy érzelmi hullámvasút. Egyszerre vágnád földhöz a könyvet, de olvasnád is tovább, ráznád meg a főszereplő lányt, hogy térjen már észhez, egyszerre kiabálnád világgá, hogy ez a könyv a közösségi média tükre, és tennéd el a szekrény mélyére, hogy ne is lásd. Na én pontosan ezt várom el a hasonló zsánerben megírt könyvtől. Mert annyi érzelmet váltott ki belőlem, hogy biztos ezen fogok kattogni hónapok múlva is. Önismeretnek is tökéletesnek tartom, a történetben lenni érdekes utazás volt, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy aki valamilyen formában jelen van a közösségi médiában mennyire van rá hatással egy-egy like, vagy a követők száma. Mennyire uralja a gondolatait az, hogy egy-egy képben benne van akár több órányi munkája, és az nem a remélt interakció érkezik?
Mickey a főszereplője a történetnek, az ő gondolatait látjuk, az ő fejében vagyunk leginkább. Mégis két hang szól az olvasóhoz. Az egyik „finomabb”, a lényegre, a külvilágra szorítkozik, ekkor külső szemlélőként látjuk a főszereplőnket. Majd ahogy a főszereplőnk tudatmódosító szerek hatása alá kerül, úgy módosul a narrátor stílusa is, akkor már sötétebb, komorabb, depresszívebb. A hangulata visszatükröződik az olvasó hangulatán is, nagyon le tud vinni az életről.
Nem tudnék egy pillanatot sem kiemelni a könyvből, amire azt mondanám, hogy követendő példa lenne. Ellenben minden téma, amelyet érint olyanok, amikről beszélni kell, nem a szőnyeg alá söpörni. A depresszió, a hazugságok, a zaklatás, az erőszak, (fizikai-lelki-és nemi), mind képviselik magukat a történetben. A mondanivalója kemény, és nagyon sok mindenre rávilágít. Amikor a kibeszélőnkön feljött a barátság kérdése, nekem csak egy kérdésem volt. Biztos, hogy barátok voltak azok, akik Mickey-t körülvették? Az a barát, aki veled van a színpad tetején, vagy az, aki ott van amikor leesel, és felsegít? Szerintem a jelenlévők nem voltak barátok..
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem beszélek a fotósról. Mint fotós, teljes mértékben elítélem, gusztustalannak tartom ahogy az emberekkel bánt, gusztustalannak tartom a lopást, a plágiumot, az erőszakos, manipulatív személyiségét. Semmi pozitívat nem tudnék mondani róla, ezért inkább hallgatok.
Rám óriási hatással volt ez a történet, nagyon sok mindenre rávilágított, örülök, hogy láttam, hogy én 38 évesen mennyivel másabbul élem meg és kezelem a közösségi médiát, mint egy 19 éves lány. Nagyjából két nap alatt elolvastam a kötetet, ennek már vagy 2-3 hete, és azóta is a hatása alatt vagyok. Viszont nem ajánlom mindenkinek. Ez egy kemény könyv, gyomor kell hozzá, és nem árt szem előtt tartani, hogy a főszereplő az internet és a social média világában nőtt fel, nem abban, mint a korombeliek.
Én megadom ennek a történetnek az 5 csillagot. Elképesztő volt.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
„Bár sok szó esik arról, hogy az emberek eladják a lelküket, annak mintha nem igazán volna piaca.”
„Kire vagy hatással? Kit akarsz befolyásolni? A többi zombit, akik hozzá vannak tapadva az idióta mobiljukhoz?”
„Erkölcstelen dolog gazdagnak lenni. Ha a gazdagság azt jelenti, hogy több pénzed van annál, mint amire szükséged van, mint amit el tudnál költeni, akkor mégis mit gondolsz, ki fizetett ezért?”
A könyvet itt tudjátok beszerezni: