Szerző: Légrádi Gergely
Cím: Éppen annyi
Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: 2025
Oldalak száma: 160
Fülszöveg:
Ötször nyolc írás – egyik sem hosszabb néhány oldalnál, a két legrövidebb elolvasásához pedig elég egy belégzés. Ha utóbbiakkal más összefüggésben találkoznánk, talán egysoros versnek vagy épp egyszerű töredéknek tűnnének, de itt a kisprózai forma keretezi a tekintetet. Az Éppen annyi lényegre szorítkozó mondataival, elhallgatásokkal, késleltetéssel és többértelműsítő megoldásokkal tartja fenn a figyelmet, miközben az elbeszélői szólamok és a szereplők élethelyzetei áttűnnek egymáson. Többnyire a mindennapok küzdelmeit figyeljük, az élet ismerős és mégis sajátos múlását, a kimerevített pillanatokat, az emberi viszonyok bonyodalmait, amelyek sokszor a dermesztő vagy épp feloldó események fénytörésében nyernek értelmet. A valóságszintek aztán a kötet egyes pontjain váratlanul összecsúsznak – Lucifer a 21. századi Évát kísérti meg, Barabbás és Júdás elássák a keresztfát, egy még meg nem született gyermek pedig narrátorként tárja elénk szülei vitáját. Légrádi Gergely prózáiban az elbeszéléstechnikai bravúroknak köszönhetően átjárók nyílnak párhuzamos narratívák, idősíkok, sorsok és történetek között, és nem egyszer éppen a csendben válik érzékelhetővé a határhelyzetek természete. Éppen annyit kell mondani, amennyi még elviselhető, és elhallgatni, amennyit muszáj.
Áfra János
„És álmodni is szeretek. Na, álmodni azt jól tudok!”
Gondolataim:
Ez egy pokoli nehéz olvasmány volt. Olvastam már a szerzőtől, nagyon szeretem az írói stílusát, tudtam, hogy nem egy könnyed lányregényre számíthatok, de ez a novelláskötet azért egy erős gyomros volt. Szerintem egy hónapig biztos olvastam. Megbontva, mindig csak 1-2 novellát.
Vegyes érzéseim vannak, mert nem minden novellát értettem. A kötet végén, az utolsó blokkban szereplők között voltak egy mondatos novellák, amelyekkel nem igazán tudtam mit kezdeni. A történetek összessége nyomasztó volt, depresszív. Nekem sokszor egy régi mozifilmre emlékeztetett olvasás közben. Mintha fel-felvillannának emlékképek, és arról hallanánk gondolatokat. Vagy éppen emlékbetörések tanúi lehetünk azáltal, hogy ilyen rövidek a novellák. Másfél oldaltól a két és fél oldal terjedelemig találkozunk történetekkel.
Komoly témákkal szembesülünk ebben a rövid kötetben. Megjelenik a gyász, a lelki sebek, gyerekkori traumák, gyermek elvesztése. Olyan élethelyzetek, törések, amelyeket a főszereplőnk nem tudott feldolgozni. Nehéz volt olvasni. Nehéz volt nem a narrátor helyébe képzelni magam azáltal, hogy a legmélyebb érzései kerültek papírra, akár egy napló esetében.
Már az első novella is egy elég erős felütéssel indít. Ez volt az a pillanat, hogy már félre is tettem a kötetet néhány napra, pedig még el sem kezdtem igazán a történeteket. A hétköznapi dolgokat, a mindennapi teendőket, szinte már egyszerű feladatokat állítja szembe a gyász feldolgozással, az elengedéssel.
Az írói stílust sem tudnám egy konkrétumként felcímkézni. Mert vannak tényszerűek, szinte már meseszerűen elmesélt novellák, amelyeket a már lírai, magasztos stílusban megírt történetek váltják. Mint például egy vonatgázolás. Ez még nagyobb hatással volt rám most, ismerve a közösségi médiában sajnos egyre gyakrabban előkerülő vezető híreket.
Többször volt olyan érzésem, hogy a narrátorunk, – aki akár a szerző saját maga is lehet – séta közben, vagy akár egy vízpart mellett üldögélve, elgondolkodva írná meg azokat az emlékeket, érzéseket, gondolatokat, amelyeket az adott pillanatban megélt, átélt, vagy esetleg visszaemlékezett rá. Olyan apró mozzanatokat, amelyeket rohanó világunkban sokan észre sem vesznek, átsiklanak felette. Vagy feltűnik ugyan, el is meséled gyorsan egy barátodnak, ismerősödnek, majd el is felejted.
Lassítás, feldolgozás, elengedés. Nagyon nehéz olvasmány volt, és emiatt nem is ajánlom mindenkinek. Attól is óva intem az olvasó társaimat, hogy egyben „bedarálják” ezt a 160 oldalt. Idő kell egy-egy novella után, hogy leülepedjen a mondanivalója. Nem csak el kell olvasni, fel is kell dolgozni. Köszönöm a kiadónak, hogy megismerhettem ezt a történetet. Nagyon szeretem a szerző írásait, és már nagyon várom a következő kötetet. Mindig nagy hatással van rám egy-egy története, sokáig nem is tudom elengedni őket. Jelen esetben is vannak olyan novellák, amelyeket többször újraolvastam.
Köszönöm a lehetőséget.
Értékelésem: 5/4,5
Idézetek a könyvből:
„Tessék feloldódni a zenében, és egyszerre minden lehetségessé válik. Akkor lehet szabad az ember, ha a zenében képes önmagán kívül is létezni.”
„A sportoló minden körülmények között irányítja a testét. A sportoló maga a test. A többi csak tervezés, irányítás és ellenőrzés, ami az edzők dolga.”
„Nem is tudom, hogy kiáltani akartam vagy utána menni. Talán mind a kettőt egyszerre.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni: